Négy év Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban muzulmánok között. Hihetetlen, hogy a világ mennyit változott azóta, hogy ott éltünk. Szarajevói kiutazásunk előtt 1999-ben azt kérdezték ismerősök, barátok: nem félsz? Viszed a gyerekeket is? És akkor mindenki arra gondolt, hogy a háború sújtotta országban ránk váró nehézségektől, a háború maradványainak felszámolása során előforduló balesetektől nem félek-e. Mert akkor a háborúnak még csak három éve volt vége, mindenhol romok, a repülőtér épülete rettenetes állapotban, a falak a füsttől feketén, leégett mennyezet alól kilátszó csövek és vezetékek.

sarajevski_aerodrom_2_1.jpg

                          A szarajevói repülőtér 1999-ben

De nem féltem.

Most is mennék, akár holnap is, és most sem félnék.

Mielőtt kiköltöztünk, be kell vallanom, fogalmam sem volt a muzulmán ünnepekről, tradíciókról, keveset tudtam az iszlám vallásról. Az ismereteim kimerültek az isztambuli utazások során az utikönyvekből olvasott tudással, majd ezt a hátrányt gyorsan behoztuk, az egész család.

Mindkét gyerekünket helyi oktatási intézménybe írattuk, a kicsit a körzeti óvodába, a nagyobbat az Első bosnyák gimnáziumba. Az iskola igazgatónője az akkori elnök, Alija Izetbegović lánya volt. Érdekes volt az első találkozás, beszélgetés vele. Elmondtuk neki honnan jöttünk, hogy nem vagyunk muzulmánok, szinte nem is ismerjük a vallásukat, a gyerek a nyelvet sem beszéli. A válasza az volt, hogy büszkék rá, hogy őket választottuk és mindent megtesznek azért, hogy megkönnyítsék Áginak a beilleszkedést. Természetesen kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás vallási szokásait, ünnepeit.

osztalytarsak_3.jpg

                          A gimnázium hallja - osztálytársak

A lakásunk bérbeadói is muzulmánok voltak, de vallásukat nem gyakorolták. Az asszonyok nem hordtak fejkendőt, nem jártak mecsetbe, nem voltak Mekkában, nem tartották a böjtöt, de például a ramadant lezáró ünnepre, a bajramra mindig vágtak birkát, sütöttek-főztek és azt megosztották a rokonokkal, ismerősökkel is. Ahogyan azt a vallás előírja. Senki nem maradhat éhen, az iszlám öt alappillérének egyike a kötelező adakozás.

Az iskolában a lányok között elvétve volt, aki kendőt hordott, az öltözködésükre inkább a visszafogottság volt a jellemző, nem volt kivillanó has, de volt miniszoknya, sortnadrág, kombinépántos ruha.

gimi_kapujaban.jpg

                                     Maturálók

Ramadankor lerövidítették az órákat, a 45 perc helyett 30 perces tanítási órák voltak, nem volt hosszú déli ebédszünet, és nem írattak dolgozatot. Egyik évben decemberben volt a böjti hónap, akkor az egyébként is közeli téli szünetet két héttel előbb megkezdhették a diákok.

 A lányom természetesen nem böjtölt, de osztálytársai közül többen igen. Ági nem evett és nem ivott előttük, ő azt mondta, szolidaritásból.A diáktársak pedig meghívták az otthonukba, a családjukhoz iftarra, a napnyugtakor kezdődő étkezésre.

iftar_2002_nov_30.jpg

                                 Iftar az osztálytársakkal 2002-ben

Mára ez sokat változott,ma már nemcsak családi, baráti körben gyűlnek össze iftarra, hanem nagy, szabadtéri közös étkezéseket is szerveznek.

 iftar_szarajevo.jpg

                   Iftar Szarajevóban a Bascarsiján

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr9812585797
Nincsenek hozzászólások.