Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták a hágai nemzetközi törvényszéknek. A letartóztatás és a kiadatás között eltelt néhány hónap, azt az időt a belgrádi Központi börtönben töltötte. Hogy hogyan, arról a börtön akkor parancsnoka Dragiša Blanuša mesélt a Blic c. napilapnak. 

Mesélt a mindennapokról, a kiadatásról, a beszélgetéseikről és arról, hogy vádolták meg azzal, hogy „elrabolta” Miloševićet. 

dragisa-blanusa01-ras-foto-emil-conkic.jpg

2001. március 31. a nap, amikor Slobodan Miloševićet letartóztatták.

„Tudtuk, hogy már csak napok kérdése a letartóztatása. Március végén három napja már az irodában aludtam. Aznap, március 31-én van egyébként a születésnapom. Emlékszem, késő este, már fáradtan, leültem a fotelba és elaludtam. Hajnalodott, amikor az egyik kollégám bejött az irodába és azt mondta: letartóztatták. Jönnek. 

Leszaladtam a kapuhoz, abban a pillanatban fordultak be a dzsipek az udvarba. Az egyikből kiszállt Sloba, láttam, mobiltelefonon beszélt. Nem volt megbilincselve. Hallottam, hogy azt mondja: 'Halló, Miro?' Mellette Toma Fila ügyvéd, Rade Terzić ügyész, Goran Čavlina vizsgálóbíró, Čeda Jovanović (a Demokratikus Oldal alelnöke, parlamenti képviselő - szerz.) és mások. 

Az udvar hamar megtelt. Čeda odajött hozzám és megkérdezte: 'Hova gondoltátok, hogy elhelyezitek?' Erről addig még nem is gondolkodtunk. 'Fogalmam sincs, az első szabad cellába' – mondtam. 'Ej, nézd meg jól, mégis csak egy államelnök.' Odafordultam az egyik kollégámhoz és megkérdeztem: 'Te, Lalo, ki tudjuk nyitni a „Hyatt”-et?' Amellett döntöttem, az volt a börtön luxus része, egy szoba, ami közel volt az ügyvédek tartózkodási helyéhez. A szoba jól felszerelt volt: krémszínűre festett falak, linoleum burkolat a padlón, hat vaságy (később csak egyet hagytunk bent), saját WC, meleg víz. Sokkal jobb volt a többinél. Következett a személyi motozás procedúrája, elvették a cipőfűzőt, az övet. Nem éreztem sem félelmet, sem izgalmat.” 

Azután hazament átöltözni. Milošević cellája elé egy állandó őrt állítottak, aki felügyelt 24 órán át. 

slobodan-milosevic-zatvor-920x669.jpg„Amikor visszaértem a börtönbe, érdeklődtem felőle. Emlékszem, hogy bekukucskáltam a cellába: besütött a nap az udvar felől, ez ritka luxus az elzártaknak, elárasztotta a szobát. Az ágy melletti asztalon láttam egy normál reggelit: két főtt tojást, kenyeret, dzsemet, teát – érintetlenül. Az egyik felső ágyon volt a koffer, kipakolatlanul, az ágy végén egy kék kabát, szappan. Milošević az ágyon feküdt, az orráig húzta a takarót, csak a haja látszott ki. Szürreális helyzet volt. Másnap megismerkedtünk.” 

„Végig parancsnoknak hívott. Tudtam, hogy miért – távolságot akart tartani tőlem, de nagyon udvarias volt. És a viselkedése? Nem volt semmi felhajtás, nem kért semmi különöset. Rajtam azonban hatalmas nyomás volt az őt körülvevő emberek, elsősorban az ügyvédje részéről. A mindennapjai egyszerűek voltak. Egyedül sétált, az ételt egy börtönön kívüli étteremből hozták, valaki minden nap jött hozzá látogatni. Miután megismerkedtünk, jól megértettük egymást.

Egy napon az irodám közelében találkoztunk. Egy hosszú, fárasztó beszélgetésen voltam túl az ügyésszel és a vizsgálóbíróval, amikor összeütköztünk a folyosón. 'Parancsnok' - mondta – 'lehetne, hogy igyunk valamit?' Ahelyett, hogy azt mondtam volna neki, hogy az tilos, azt kérdeztem: 'És mit szeretne inni? Netán egy bourbont?' Az újságban olvastam, hogy szereti ezt az italt. Azt válaszolta: 'á, mindent iszok'.

Beszálltam a kocsimba és elmentem Tirsovaba, ahol lehetett vásárolni drága, luxus italokat. Bourbon azonban nem volt, hát elmentem egy ismerős orvoshoz. Nem hozhattam el az egész üveget, de töltöttem ki belőle, és a zsebembe tettem két pohárral. Aztán bementem a cellájába. Elküldtem az őrt a folyosóról, kivettem a zsebemből a poharakat és a whiskyt. Meglepetten nézett rám. 'Két feltételem van' – mondtam neki. - 'Az első: miután magas a vérnyomása, lehet egyáltalán innia?' - kérdeztem. 'Természetesen' – válaszolta – 'még javasolják is, tágítja az ereket.' 'Jó' - mondtam. - 'A második: senki nem tudhatja meg. Még Mira sem.' Megígérte, hogy nem fogja neki elmondani. Öntöttem whiskyt és odaadtam neki a poharat. Nézte, tétovázott, vajon miért adom neki azt a poharat. Na, jól van, mondtam, és megcseréltem a poharakat, a sajátomat adtam neki. Ez megint egy hihetetlen helyzet volt! Mind a ketten felálltunk és koccintottunk. Koccintottunk a cellában! Reggelig beszélgettünk az ellenzékről, ő azt állította, hogy azt ő maga állította fel, Hágáról, amiben biztos volt, hogy oda fog kerülni, Koszovóról, a hibákról, amiket ott elkövetett. Másnap bántam mindent. Mira jött látogatni, és ő elmondta neki, hogy reggelig beszélgettünk. A whiskyt nem említette. Két nappal később éjszaka átadták Hágának.”

 A nap, amikor elvitték Hágába:

„2001-ben a Vidovdanon (Szent Vitus napja, a szerb otrodox egyház ünnepe. Június 28.- szerz.) elmentem a barátaimmal vacsorázni. Éppen megérkezett az étel, amikor telefonáltak: az állami biztonsági szolgálat vezetője hívott. Azt mondta, hogy azonnal menjek vissza a börtönbe, és én rögtön tudtam, hogy miről van szó. Otthagytam a rendelést és mentem.  A kormány úgy döntött, hogy kiadja – mondta a szolgálat parancsnoka. Jó, mondtam neki, várom, hogy a bíróságról megérkezzen a határozat. Erre ő megismételte: nem, nem, a kormány döntött, itt a levél. A levél három sor volt. Földhöz vágtam. Közben hívott a közvetlen elöljáróm a minisztériumból, hogy elmagyarázza a helyzetet, de nekem összeszorult a szívem. 

Aztán én hívtam fel a kerületi bíróság elnökét, jó viszonyban voltunk ő csak röviden annyit mondott, a bíróságnak erre nincs hatásköre. Többen is hasonlóan nyilatkoztak. Mindenki félt, a telefon már egy órája megállás nélkül szólt, hatalmas volt rajtam a nyomás. Aztán egyszer csak odavágtam a telefont és azt mondtam az embereimnek: na, dolgozunk? Tudtam, hogy mindennek ellenére meg kell tenni. Négy emberemmel magam mentem a cellába. Bementem a szobába. Sloba éppen visszaért a sétából. Alsóneműben és ezüst színű selyem köpenyben volt. Rám nézett, a homlokát ráncolta: na, mi van parancsnok? - kérdezte. Semmi, utazik Hágába – mondtam neki röviden. Tessék? - kérdezte. Mondom, megy Hágába, pakolja össze a holmiját azonnal - felcsattalntam és rákiabáltam az őrökre: na, rajta, pakoljátok! Nem néztem rá.

Kérte, hogy adjam oda a telefont, hogy felhívja Mirát, de elutasítottam. Lassan felhúzta a zokniját, egyiket a másik után. Ránéztem az órámra, és láttam, hogy késésben vagyunk. már el kellett volna indulni az biztonsági hivatalba. Csak abban reménykedtem, hogy nem fog lefeküdni a padlóra és passzív ellenállást mutatni, mert nem tudtam, hogy mit csinálnék akkor. Elindultunk le a lépcsőn, én egy lépéssel előtte. Az udvaron állt egy öreg rabszállító. Amikor a sofőr meglátta Miloševićet, lemerevedett. Mondtam neki, hogy majd én mutatom az utat, hogy vezessen normálisan, ne fékezzen hirtelen és ne menjen át a piroson. Én a saját autómmal mentem. Lassan hagytuk el az udvart, habár voltak összegyűlt emberek a kapu előtt, senki nem fordított figyelmet a kopott autóra.

slobodan-milosevic_f.jpg

Megérkeztünk a nemzetbiztonsági hivatalhoz, amit fegyveresek vettek körül. Előtte várt minket a fogadóbizottság: a hivatal vezetője Zoran Mijatović, operatőrök és fotósok. Az udvarban láttam még minisztereket és Čedomir Jovanovićot. Odajött hozzánk egy biztonsági tiszt Hágából egy tolmáccsal. Milošević, aki időközben felvette a zakóját, cigarettát kért. A kollégám adott neki egy szál Drinát, míg a tiszt felolvasta neki a jogait és a letartóztatás indoklását. Ez elhúzódott és Sloba elkezdett fészkelődni, hogy hagyják el a fordítást, mert ő tökéletesen beszélt angolul. Amikor befejeződött azt mondták: Le van tartóztatva. Milošević bólintott: jó, értesíteni akarom Mirát. Ezt ismét elutasítottam és átadtam a tisztnek. Akkor, először sajnáltam meg. Megmotozták, a zsebeiből kivettek néhány gumit. Nem lehet nála a nyakkendője sem – mondtam nekik. Az embereimnél volt a kofferje, együtt mentünk a helikopterhez. Felszállt a hátsó ülésre, odaadtam neki a dolgait. A pilóta és a másodpilóta jelzés nélküli egyenruhában voltak. Hogy vagytok fiúk? - kérdezte tőlük. Jól, elnök úr – válaszolták, és én akkor láttam utoljára életben. Később hallottam, hogy ugyanez a két pilóta vitte őt 1989-ben Gazimestanba (Rigómező. Az 1389-es csata 600-ik évfordulója - szerz.). Ki tudja? Talán még igaz is lehet.” 

slobodan-milosevic-helikopter-600x351.jpg

A börtönigazgató számára ez utána 16 év magány következett.

„Az átadás után a slepp egész transzban volt. Ez az általános vidámság nekem nem nagyon tetszett. Ittam egy italt és visszamentem a börtönbe. Már akkor tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Koštunica természetesen megjelent a tv-ben és azt mondta, hogy a kiadatás alkotmányellenes. (Vojislav Koštunica államfő a hágai kiadatás ellen volt. - szerz.) Másnap elkezdődtek a telefonos fenyegetések, üzenetek jelentek meg az ajtómon, a feleségemet elbocsájtották az állásából. Három nap múlva már senki nem szólt hozzám. Akkor megértettem, hogy ez csak az én problémám marad.”

Vladan Batić az akkori igazságügy miniszter július 17-én leváltotta tisztségéből a börtönparancsnokot.

Milošević ügyvédei vádemelési kérelem nyújtottak be ellene 2002-ben. Milošević 2006-ban bekövetkezett halála után jogutódja Mira Marković  azzal vádolták meg, hogy Blanuša elrabolta a férjét és ezért neki és a családjának kártérítés jár. A vádirat szerint Blanuša engedélyzte 2001 június 28-án, hogy Miloševićet elvigyék a börtönből, hogy azután átadják a hágai törvényszéknek. Ugyancsak megvádolták azzal, hogy jogosulatlanul használta fel a „Milosevicet őriztem” c. könyvében a volt elnökről készült börtönfotókat. A 15 évig tartó perben 2017 március 20-án a belgrádi Legfelsőbb Bíróság minden vád alól felmentette Dragiš Blanušat a Központi börtön egykori parancsnokát. A bíróság elévülés miatt ejtette azt a vádat is, hogy a könyvben jogosulatlanul jelentette meg Milosevic fotóját.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr5712703777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gmarc 2017.08.01. 15:37:09

Arra kíváncsi lennék, mit beszélt Koszovóról a börtönben...

Nylul 2017.08.01. 20:13:21

@maxval a mélyelemző birca: Milyen hőst? Kik nem élnek közülük?

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.02. 06:46:08

@Nylul:

Milosevics szerb hős. Meggyilkolta őt Amerika, mert nem adta át neki hazáját.

Árulóját, a nyugati bérenc Dzsincsicset meg lepuffantották mint egy veszett kutyát, s HAMARABB halt meg, mint Milosevics.

Ez a sors igazsága. Aki elárulja saját népét, arra nem vár semmi jó...

Bicsi 2017.08.08. 14:00:11

@maxval a mélyelemző birca: Szentlászló, Kórógy, Papúk, Eszék, Vukovár, Sarajevo, Srebrenica? Baranyai (horvátországi) magyarok, horvátok, bosnyákok, albánok?

Bicsi 2017.08.08. 16:09:06

@maxval bircaman szeredőci mélyelemző: Vukovár nem köthető Miloševićhez? Lol. Vukovárt a JNA ostromolta, nehéztüzérségét, légierőt, rakétákat, harckocsikat vezényeltek oda Belgrádból, JNA hadihajók támogatták őket a Dunáról. Ezt még te sem tudod letagadni. Vukovár egy az egyben JNA-csetnik összeborulás keretében lett feldúlva és kiirtva.
És amúgy...? Ki támogatta anyagilag és katonailag a Krajinai Szerb Köztársaságot? A Boszniai Szerb Köztársaságot? Honnan kerültek JNA egyenruhás vajdasági magyar gyerekek horvátországi falvakba? Honnan a fityfenéből lett a boszniai és a krajinai szerbeknek tüzérsége, harckocsija, rakétája? Ki engedte szabadon, ellenőrzés nélkül a szerb önkénteseket harcolni (népirtani) Boszniába és Horvátországba? Kinek a kormányzása idején nyomatták 0-24-ben az uszító horvát, bosnyák, magyar-és albánellenes propagandát a szerb TV-ben?
„Slobodane, Slobodane, šalji nam salate, biće mesa, biće mesa, klaćemo Hrvate!”
Gondolom az ezt üvöltő csetnikek is egy Slobodan nevű unokatestvérre gondoltak Vukováron.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.08. 16:44:57

@Bicsi:

Mind a boszniai, mind a horvátországi szerbek szövetségesi kapcsolatban álltak Szerbiával, nem alárendeltségi viszonyban.

Emlékezz vissza: amikor Milosevics aláírta a boszniai békét, sok boszniai szerb árulónak nevezte ezért.

Bicsi 2017.08.09. 14:09:20

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ezt inkább úgy fogalmaznám meg, hogy kihátrált mögülük szép lassan, ahogy Szerbia körül forró lett a levegő.
A vukovári vérengzés egyértelműen köthető Milošević-hez, a JNA többek közt légierővel, tüzérséggel, páncélosokkal támogatta a četnikeket. (Vagy inkább a JNA elfoglalta nekik a várost, a četnikek pedig tökrészegen bementek utánuk gyilkolni, erőszakolni, törni-zúzni és lopni.)
Igaz a tíznapos háborúban nem történtek háborús bűnök, de azért az az osztrák-olasz(-magyar) fellépésnek is volt köszönhető, hogy a JNA kivonult Szlovéniából. Szlovénia megtámadása egyértelműen ˇaránytalan és felesleges, továbbá nem jugoszláv, hanem tisztán nagyszerb lépés volt Miloševićék részéről. Amíg Szlovéniában megijedtek az olasz-osztrák csapatoktól, addig Horvátországot viszont ledarálta a JNA, jó darabig ott állomásoztak Szlavóniában és a Krajinában, aztán a hivatalos kivonás után is sokan maradtak "önkéntesként". Ők adták a technnikát, a harci erőt, a tapasztalatot, a részeg četnikek meg követték őket és kedvükre loptak meg erőszakoskodtak.
Az hogy zömében vajdasági magyarokat, bunyevácokat, ruszinokat, németeket, szlovákokat, románokat hajtott a JNA az első sorban Horvátországban és Boszniában, hogy ezeknek az embereknek rendfokozatokat adtak nagylelkűen, hogy a horvát és a bosnyák mesterlövészek őket lőjék ki, ez nem a Milošević-féle Szerbia sara? Hogy ezeket a srácokat általában harminc napos katonai gyakorlatra hívták be, aztán egyszer csak Eszék alatt meg Banja Luka mellett találták magukat?
Miután Jugoszláviának is vállalhatatlan lett a četnikeket támogatni, legalábbis formálisan, mint JNA, érdekes módon a horvátországi és boszniai szerb haderők utána is rendelkeztek bőségesen utánpótlással, fegyverrel. Senki nem kapcsolta le Szerbiában a határon a szakállas három ujjat mutogató fiúkat, hogy "Hova-hova, dragi prijatelji? Mi dolgotok van Boszniában? Minek mentek ti Horvátországba?" Ez a tömeggyilkos patkány horda bármilyen ellenőrzés nélkül rohanhatott az Oluja után egészen Belgrádig és senki nem kérdezte meg tőlük, egy fél szóval sem, hogy "Na és mit csináltatok odaát fiúk? Állatmenhelyen önkénteskedtetek?" Háborús bűnösök, népirtók korzózhattak, kávézgathattak szabadon Belgrádban, egészen Milošević bukásáig.
Aláírta a boszniai békét, amikor már kellően forró lett körülötte a levegő. A szerbeket kiverték Gotovináék az országból, sőt, Bosznia egy részét is felszabadították, a nemzetközi közvélemény iszonyat nyomást tett Belgrádra, hogy a tömeggyilkosok nem is annyira titkos pátyolgatásával le kéne állni, a gazdaság romokban állt, az ország kimerült.
Koszovó kétségbeesett, utolsó utáni rúgás volt, hogy ha már se a szlovéneket, se a horvátokat, de még ezeket a tetves bosnyákokat sem sikerült lenyomni, akkor legalább ezekkel a cigány albánokkal csináljunk valamit, kis sikerélmény a népnek. Az viszont tisztán JNA művelet volt és azért találni arrafelé tömegsírokat tele albánokkal.
Összeségében úgy látom, hogy Slobo támogatta a četnikeket nyíltan, katonailag, amíg megtehette, utána már csak passzívan és anyagilag, végül pedig már csak erkölcsileg, de az a letartóztatásáig megmaradt Szerbiában. Ezért minimum bűnrészes, de sok esetben (legeklatánsabb példa: Vukovár) inkább minimum társtettes.