Nemrég a délszláv háború egyik tragikus velejárójáról, a keratermi haláltáborról írtam. Az emlékezések folytatódnak.

Huszonöt évvel ezelőtt ismert amerikai és brit újságírók, Roy Gutman, Penny Marshall, Ed Vulliamy és Ian Williams adtak hírt a boszniai Prijedor környéki haláltáborok létezéséről és ezrek köszönhetik nekik, hogy éve hagyhatták el ezeket az elátkozott helyeket. Az omarskai tábort közvetlenül az újságítók látogatása után bezárták, 1992 augusztus 7-én húsz autóbusszal 1500 embert szállítottak el. 

A boszniai háború leghírhedtebb koncentrációs tábora volt az Omarska. A település 20 km-re fekszik Prijedortól, a tábort 1992 május 26-án, alig három héttel azután hozták létre a bánya területén, hogy a szerbek átvették a megyében az irányítást. 

omarska_death_camp1.jpg

                                                    Omarska

A tábor 1992 májustól augusztusig működött, az alatt az idő alatt a Szerb Köztársaság hadserege és rendőrsége több mint 8 ezer prijedori nemszerb lakost hurcolt ide, a szerb katonai dokumentumok szerint ebben a táborban 3334 foglyot őriztek, 800-at öltek meg. Főként a bosnyák és horvát lakosokat gyűjtöttek össze Prijedorból és a környező településekről, köztük sok értelmiségit és politikust. 

Omarska a leírások szerint a délszláv háború legrettenetesebb koncentrációs tábora volt. Egy túlélő szerint „Auschwitz szelleme éledt újra”. Elbeszélések alapján elképzelhetetlen borzalmakat éltek át emberek ezrei. Összezsúfolva, mint a heringek, naponta egyszer kaptak enni, ivóvizet a folyóból adtak, ahova a szennycsatornák is befolytak, kevés és borzalmas állapotban lévők wc-k voltak, mindenütt emberi ürülék volt, amik fertőzéseket terjesztettek. A civileket kínozták, megverték, megerőszakolták és megölték a lehető legrettenetesebb módon. 

omarska-concentration-camp1.jpg

A bánya mellett van két ház: fehér és vörös. A túlélő tanúk szerint a „fehér házban” a falak vörösek voltak a vértől, a foglyokat ott kínozták, hallgatták ki, a nőket ott erőszakolták meg. Hogy mi történt a „vörös házban” azt nem tudják, mert onnan egyetlen táborlakó sem jött ki élve. 

Akik túlélték Omarskát, elmondják, hogy az ütéseket még valahogy el lehetett viselni, de a sikolyok és a megkínzott emberek nyögései örökre a memóriájukba vésődnek.

Egy férfi, aki élve jutott ki, azt mondta: "legjobban attól félt, hogy élve leöntik olajjal és meggyújtják, mert volt ilyen módja is a gyilkolásnak, ennek néhányszor tanúja volt.” 

omarska.png

A gyilkolásnak nem egy esetben különösen brutális módját választották. Élve dobtak embereket égő gumiabroncsok közé, ütöttek puskatussal, gumibotokkal, láncokkal. 

„Nyár volt, és amikor a foglyokat éppen nem kínozták, a 30 négyzetméteres terembe 100 embert zsúfoltak víz és élelem nélkül. Olyan terembe, aminek a falai ónnal szennyezettek voltak.” 

A tábor gyakorlatilag csak férfiaknak készült, de volt 37 női lakója is. Őket a konyhai munkákra alkalmazták, illetve velük mosatták le a vért a kihallgató helyiségek falairól. Sokukat többször megerőszakolták. Öt asszony holttestét exhumálták a tábor területén.

omarska_feher_haz.jpg

                                                         A "fehér ház"

Prijedor környékén eddig 145 tömegsírról tudnak. Az adatok szerint a táborokban több tízezer fogoly fordult meg 1992 május-augusztus között, 3200-at megöltek. És felmerül a kérdés, amire még nincs kielégítő válasz: amikor nem a rabok, akkor ki vezette az autóbuszokat, amivel az embereket elvitték a kivégzőhelyekre, ki vezette a teherautókat, amivel a holttesteket elszállították? Kinek a tulajdonai voltak ezek az autóbuszok, teherautók, buldózerek, markolók, amivel kiásták a tömegsírokat? Ki fizette az üzemanyagot? Ki fizette a munkásokat?

Megannyi megválaszolatlan kérdés...

omarska-concentration-camp-in-bosnia-19921.jpg

És ha már a felelősség kérdése. A "Táborlakók szervezetének" elnöke, akik többek között az évenkénti megemlékezéseket szervezik, keserűen fakadt ki, hogy az állam nem érzi felelősségét az áldozatok irányába. Megjegyzi, hogy Keratermen kívül egyetlen tábor helyén sincs még egy emléktábla sem. Ugyanezt sérelmezte Satko Mujagić, aki két haláltábort, az Omarskát és Manjačat is túlélte. Nehezményezte, hogy az egykori tábor jelenlegi tulajdonosa, az vasércfeldolgozással foglalkozó ArcelorMittal 2005. december 1-i sajtótájékoztatóján tett ígérete ellenére sem hozta létre a „fehér házban” az emlékközpontot. Omarska még mindig jeltelen. Már az is eredménynek számít, hogy idén az újonnan választott prijedori önkormányzat tartott egy emlékülést egyperces néma felállással.Pedig a túlélők és mindannyiunk felelőssége, hogy figyelmeztessen, ilyen ne történhessen meg újra, hogy a fiatalabb új generáció tanuljon a hibákból. 

omarska-mujagic_01_u_394184682.jpg

A hágai nemzetközi törvényszéken és boszniai bíróságokon a lágerekkel összefüggésben 50 vádirat van, hét esetben hoztak ítéletet. A legmagasabb büntetés 31 év, a legkisebb 5 év. Túlélők, szakemberek, történészek, elemzők egyöntetű véleménye az, hogy a több tízezer ember koncentrációs táborokba gyűjtéséért nem lehet pusztán 50 vádemelést tenni. „Ilyen bűnöket még száz ember sem követhetett el. Ez egy szervezett, előre kitervelt, megtervezett és végrehajtott szörnyű rendszer volt a nemszerb lakosság kiirtására. A táborokban átéltek miatt a foglyok extrém fizikai és pszichikai állapotban voltak, a félelem olyan mélyen gyökerezik bennük, hogy még ma sem mernek tanúskodni az átélt borzalmakról.”

 Őket ki védi meg?

A bejegyzés trackback címe:

http://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr6512725954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Crip Lee 2017.08.08. 20:25:00

Erról a korszakról egy nagyon jó és megrázó film

www.youtube.com/results?search_query=warriors+bbc

Sajnálom hogy nálunk nem mutatták be