A szerb légiközlekedési internetes szakportál hosszú írásban értekezik a lengyel légitársaság utóbbi évekbeli  térhódításáról a térségben.

Sokat beszéltünk és írtunk a Turkish Airlines, a Wizz Air, az Eurowings, a Qatar, a Flydubai, az easyJet, a Ryanair, a Norwegian, a TUI, sőt még a Transavia, a Aegeana  frekvencianöveléséről, közben a LOT szinte észrevétlenül terjeszkedett és lett a régió egyik legerősebb légi fuvarozója.   

lot_1929.jpg

A lengyel légitársaságot 1928-ban alapították, az első járata 1929. január 1-jén emelkedett a levegőbe és teljesítette a Katowice-Bydgoszcz belföldi járatot. Az első gépek Junker F-13 (4 utas) és Fokker F-VII (8 utas) voltak. Ma a LOT flottájában 58 darab repülőgép van: 19 db Boeing 737-es (400-as, 800-as és MAX8) 10 db Bombaridier Q400-as, 5  db Bombardier CRJ-900-as, 24 db Embraer és 8 db szélestörzsű Boeing 787-8. További 14 repülőgépre (4 db B737 MAX8, 6  db Embraer E-195 és 4 db B787-9) van megrendelése, amiknek szállítása folyamatban van. 

A LOT a Star Alliance légiszövetség tagja, 49%-ban tulajdonosa a Nordica légitársaságnak, és 100%-ban a LOT Charters társaságnak. Ez utóbbi 2016-ban 6,9 millió utast fuvarozott. 

lot_nordica.jpg

1991-ig a LOT hetente kétszer repülte a Varsó-Belgrád járatot ATR-rel, télen TU-154-essel, majd a politikai viharok, a polgárháború és a szankciók elűzték a lengyeleket a térségből. 

Tíz évvel később, 2001. október 28-án tértek vissza Zágrábba, és elindították hetente ötször a Varsó-Zágráb járatot ERJ-145-tel, és üzemeltették 2006. október 28-ig. 

Ezután megint évekig szünet következett, majd 2010-ben megindult a Varsó-Belgrád járat az első években szezonálisan, 2014-től egész évben. Ugyancsak 2014-ben indult újra a Varsó-Zágráb is, majd néhány hónapra mindkettőt ismét felfüggesztették a társaság szerkezeti átalakítása miatt. 

Az átalakítás után 2016 márciusától a LOT jelentősen terjeszkedik a régióban. Megnyitották a ljubljanai járatot, szezonális járatokat üzemeltetnek Splitbe és Zadarba, 2017-től Podgoricába és Pulába is. 

lot_star_alliance.jpg

Idén júniusban indítják a Varsó-Szkopje járatot hetente hatszor. Május 3-tól indul a szezonális Dubrovnik hetente háromszor, amit főszezonban heti hatra növelnek. A legjelentősebb fejlesztés a Zágráb-Varsó útvonalon van, ahova júniustól hetente 10-szer közlekedik a LOT. A járatszám mellett a kapacitást is növelik ezen a járaton. Hasonló frekvencia- és kapacitásbővítést terveznek júliustól a belgrádi útvonalon is. Heti 11-re nő a Varsó-Belgrád járatok száma, míg a Varsó-Podgorica járat heti hatra.    

A fejlesztéseket látva, a közeljövőben várhatóan járatot indítanak Szarajevóba is. Ez lesz a régió tízedik városa, amit közvetlenül összekötnek a lengyel fővárossal. Nem lehetetlen egy pristinai járatnyitás sem, de Szkopje közelsége miatt ez nem a közeljövőben várható. Frekvencianövelés várható viszont Split, Zadar és Pula esetében. Idegenforgalmi szakemberek emellett arra is számítanak, hogy nem olyan messze jövőben a LOT repülni fog Mostarba is, amivel a sok százezer katolikus zarándokot tudnák kiszolgálni, akik évente Medjugorjeba látogatnak. Ők jelenleg Split és Dubrovnik repülőtereit veszik igénybe.  

Mindent összevetve ebben az évben a LOT megduplázza járatainak számát és sikeresen veszi fel a harcot a konkurensekkel. A Belgrád-Varsó útvonalról kiszorította az Air Serbiát, a szerb légitársaság 2016. október 30-án megszüntette járatát.   

wizzair_belgrad_1.jpg

Konkurenciát jelent az Adria heti hat saját járatával Ljubljanaból, de erős konkurensei vannak Ljubljana mellett Splitben, Dubrovnikban és Podgoricában is. Jelentős konkurense a Wizz Air, akiknek bázisuk van Varsóban, Belgrádban, Szkopjéban, két járatot üzemeltetnek Ljubljana-Varsó útvonalon is, ami mutatja, hogy miként reagál a diszkont légitársaság a LOT régióbeli fejlesztésére. A Wizz Air a régió legnagyobb fuvarozójával, a Lufthansa csoporttal együtt bővítési zónának tekinti a térséget. 

A krakkói és varsói járatok mellett idén májustól Budapestről is indít járatokat a LOT New Yorkba és Chicagoba. Ez óriási lépés a lengyeleknek, a járat nyilván nemcsak magyarországi utasokat fog vinni, vonzani fog a környező országokból is, így Szlovéniából, Horvátországból és Szerbiából is. 

lot_bud-nyc.jpg

A LOT komolyan bővül a régióban, a belátható jövőben számítani lehet további nemcsak frekvencianövelésre, hanem új vonalak nyitására is. A folyamatos, csendes terjeszkedéssel a LOT a régió egyik legnagyobb fuvarozójává vált, és szemmel láthatóan ez nem a bővítés vége. A LOT felismerte a régióban a lehetőséget, ahogyan a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején a Malév akkori vezetése is felismerte és ahogy mondani szokták, bizony „csengett a kassza”. De ez egy másik történet.

 

Forrás: T6

A bejegyzés trackback címe:

http://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr5713719222
Nincsenek hozzászólások.