Egy személyes emlék is eszembe jutott, amikor a koszovói maffia elleni intézkedésekről, vagy inkább azok hiányáról olvastam.2003-ban közel egy évet töltöttünk a háborúból éppen csak felocsúdott országban, mint a Malév képviselői. A helyiekkel folytatott beszélgetések során többen is utaltak különféle édekkörök mentén működő csoportokra, igaz, ez a szó, hogy „maffia” nem nagyon hangzott el. A légitársaság helyi vezérügynöke egy dörzsölt, jó néhány ingatlant és egy bankot tulajdonló férfi volt, nagyon mézes-mázos, behízelgő modorú irányunkban, ugyanakkor durván utasító, ledorongoló a munkatársai iránt. Az, hogy sötétített ablakú, fekete színű óriás terepjáróval és esetenként kísérő kocsikkal közlekedett, nagyon nem volt különleges akkor Pristinában, bár én úgy éreztem, mintha néha valami film képkockái elevenednének meg. A nyitójárat fogadásának végén mondott, kedvesnek gondolt mondatától viszont kivert a jeges veríték. Azt mondta: üdvözöljük a családban. És én tudtam, hogy nem akarok ebbe a családba tartozni.   

maffia-_koszovo_terkep.jpg

Most arról olvastam, hol tartanak a maffia felszámolásában, visszaszorításában. 

Lassan már két éve megalakult a munkacsoport Koszovóban, hogy kidolgozza a maffia ellenes törvényt, ám most a kormány, az igazságügyi minisztérium újabb munkacsoportot hozott létre, aminek a feladata a büntetőtörvény és a büntetőeljárási törvény kiegészítésének előkészítése, mert szerintük Koszovónak nincs szüksége külön törvényre a maffia ellen. Ezzel szemben jogi szakértők és a parlament törvényalkotó bizottságának tagjai azon a véleményen vannak, hogy a büntetőeljárási törvény kiegészítése súlytalan, szerintük szükség lenne önálló maffia ellenes törvényre. Ennek hiányában amnesztiát kaphatnak azok, akik hatalmas vagyonra tettek szert, az ingatlanokat soha nem fogják lefoglalni, vagy ha ingóságot mégis, az jelentéktelen lesz, épp úgy, mint eddig.

Ez a kihátrálás politikai elemzők, kriminalisztikai szakemberek szerint azt jelenti, hogy a kormány nem kész arra, hogy felvegye a harcot a korrupcióval, a szervezett bűnözéssel. 

A maffia ellenes törvénytervezetben a bűnüldöző hatóság nemcsak a bűncselekményre koncentrálna, hanem még a bírósági ítélet előtt lefoglalhatnák a törvénytelenül megszerzett vagyontárgyakat, ahogyan ez az amerikai és az angol modellben működik.  

Mi ellen is kellene törvényt hozni? A koszovói közbeszédben az egyik fő téma a korrupció és a bűnözés, amely a társadalom minden szegmensét érinti. Vezető állami tisztviselők nagyon rövid idő alatt hatalmas vagyonra tettek szert, érthető, hogy a korrupt hivatalnokoknak nem érdekük egy ilyen törvény megszületése, sőt erősíteni igyekeznek a korrupciót, amivel tovább növelhetik vagyonukat. 

Az ellenzék szerint a helyzet az országban drámai, és ezért éles kritikát kapnak a nemzetközi szervezetektől, az Európai Uniótól, és az Egyesült Államoktól is, de belföldön is súlyos következményei lehetnek a jövőben, hiszen a jelenlegi állapotok modellként szolgálnak a fiatalok számára. Azt sugallják, hogy csak a lopással, a csalással, a visszaéléssel és a politikával lehet gazdagodni és életben maradni. 

A szakemberek szerint az eddigi törvények is lehetőséget adnak például vagyonelkobzásra, ehhez azonban szinte minden hatóság részéről hiányzik az akarat és a bátorság, a törvényi szigort gyakorlatilag nem, vagy ritkán alkalmazzák. 2015-ben az elkobzott vagyon értéke 35 ezer euró volt.

A törvények mellett léteznek a szükséges szervezet, bizottságok is, a korrupció kérdésével az Országos Korrupcióellenes Tanács foglalkozik, hogy milyen sikerrel, azt az egyik ülésen részt vevő angol nagykövet fogalmazta meg: a korrupciót nem lehet megszüntetni a kerekasztalokon és a találkozókon, konkrét lépések kellenek. 

maffia_pristina.jpg

                                             Pristina

Egyelőre ezek a konkrét lépések hiányoznak, holott minden politikus és döntéshozó tudatában kell legyen annak, hogy a korrupció megelőzése, visszaszorítása elkerülhetetlen feltétele nemcsak Koszovó uniós csatlakozásának, hanem a befektetési környezet vonzóvá tételének is. 

Nem kevesen teszik fel azt a kérdést is, vajon a nemzetközi szervezetek mennyiben felelősök ezért a helyzetért, hiszen Koszovóban 1999 óta jelen van az UNMIK, a KFOR és az EULEX is. Nem ellentmondás vajon, hogy nyilvánosan kritizálják a korrupciót és a bűnözést, ugyanakkor dicsérik Koszovó hatóságait az elért "nagy sikerekért" és hát közvetlenül vagy közvetve ők is részt vesznek ezekben a piszkos és veszélyes ügyletekben? 

maffia_unmik_koszovo.jpg

                               Pristina - UNMIK központ

Nem egyszerű és nem veszélytelen ez a kérdés Koszovóban, mert vannak sokan, főleg a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UČK) volt parancsnokai, veteránjai, azok rokonai, családtagjai, barátai és párttársai, akiknek, ahogy mondani szokás, valaha még egy gatyájuk sem volt, a háború után különféle trükkökkel, hivatali visszaélésekkel, rablással hatalmas vagyont szereztek. 

Az átlagemberek szerint ezeket a vagyonokat el kell kobozni, de egyre kevésbé reménykednek, és nem látnak perspektívát, mert úgy vélik, hogy Koszovó a maffia karmai között vergődik.  

maffia_uck.jpg

Koszovóban a háború befejezése, 1999. június óta számos maffia csoport alakult, amik az állami tisztviselőkkel karöltve villámgyorsan meggazdagodtak. Kezdetben épületeket, üzleteket vettek birtokba, földeket vásároltak, mára egyeduralkodók az olaj- és a dohánypiacon, lakóépületeket, éttermeket, szállodákat, kávézókat építenek engedély és a szükséges dokumentációk nélkül, és sorra nyerik az állami tendereket. 

Minden beszerezhető, mindennek ára van: helyi szintű képviselőknek az elnyert pályázat teljes összegének 10-30%-a jár vissza, állami, vagy állami vállalatnál történő foglalkoztatásért, beleértve az oktatást és az egészségügyet is 3-10 ezer eurót kell fizetni. Ára van az egyetemi felvételinek és vizsgáknak, a diplomának, a doktori fokozatnak, és különböző egészségügyi szolgáltatásoknak. 

Az eddigi korrupció és szervezett bűnözés elleni harc eredményei nagyon gyengék. Néhány hónappal ezelőtt hajtották végre az eddigi legnagyobb akciót. Hivatali visszaélés, hűtlen kezelés miatt letartóztattak egy több mint 50 főből álló csoportot, aminek vezetője egy volt UČK parancsnok, Koszovó egykori ideiglenes kormányának védelmi minisztere, hosszú ideig a Koszovói Demokrata Párt (PDK) helyettes elnöke, Azem Sylja. Azzal vádolják őket, hogy szerbektől törvénytelenül megszerzett földek értékesítésével legalább 30 millió euróval károsították meg az államot.  

maffia_azem_sylja.jpg

                                          Azem Sylja

Felderítették az úgynevezett „Pronto 2” csoportot is, aminek vezetője a Koszovói Demokrata Párt parlamenti képviselői csoportjának vezetője, Adem Grabovci. Az EULEX még 2011-ben lehallgatta a telefonját, a beszélgetések tartalma megjelent a médiákban, és ez sokkolta a közvéleményt. Megdöbbentek, hogy milyen hangnemben és milyen szavakkal beszél magasrangú tisztviselőkkel, köztük Koszovó akkori miniszterelnökével, (és jelenlegi elnökével), Hashim Thacival, vagy a Közgyűlés elnökével, Kadri Veselijaval. Nyíltan beszéltek arról, hogyan kapnak vezető pozíciókat állami vállalatoknál rokonok, barátok, függetlenül attól, hogy milyen feltételekkel, lehet betölteni az állást, milyen képesítések, képességek szükségesek hozzá. 

Adem Grabovci ellen az ügyészség vádat emelt ugyan, de az emberek úgy vélik, nem fogják elítélni, mert mind az ügyészség, mind a bíróság a kormányzó Demokrata Párt (PDK) ellenőrzése alatt áll.  

 maffia_adem-grabovci.jpg

                                      Adem Grabovci

Ha komolyan akarnák, Olaszország példa lehetne Koszovónak, hogyan lehet csapást mérni a maffiára. Az olaszok 20 évvel ezelőtt fogadták el a maffiaellenes törvényt, azóta kb. 23 ezer ingatlant és közel 3 ezer vállalkozást foglaltak le. Elkobozták például a nápolyi maffia, a Camorra főnökének tulajdonában lévő egyik épületet Róma központjában, csak pár méterre a rendőrségtől, ahol néhány évvel ezelőttig nyilvánosház működött, ott maffiózók és politikusok találkoztak, mint vendégek. Most egy civil szervezet működik benne. A maffiától elkobzott vagyontárgyak szétosztásával a Libera nevű civil szervezet foglalkozik. 

Az olasz Antimafia egy állami szervezet, akik a szervezett bűnözés ellen küzdenek. Azt mondják, a piszkos pénz egyre gyakrabban kerül legális csatornákba, egyre nehezebb felismerni. Valaha házakat és üzleteket vettek, most a maffia megpróbál belépni olyan tiszta vállalkozásokba, amik nincsenek kapcsolatban a bűnözéssel, és megpróbálnak ezekben a szektorokban „elbújni”. Ilyen a turizmus vagy az építőipar. Próbálják megőrizni a törvényesség látszatát, ezért a maffia ellenes harc egyik legfontosabb szereplője a gazdasági rendőrség. Azt mondják siker, ha lecsukják a főnököt, de a legnagyobb siker, elkapni a könyvelőt! 

Mégis, bármennyire nagy is a koszovói társadalmi igény a korrupció és a szervezett bűnözés felszámolására, az állami tisztviselők és intézmények, elsősorban az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a rendőrség még nem állnak készen arra, hogy komolyan felvegyék a harcot ellenük. 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr4413889238
Nincsenek hozzászólások.