Időről-időre a figyelem középpontjába kerül. Most Franciországban tartják őrizet alatt, nekem eszembe jutott megkeresni, mit is írtam róla 2004-ben még tudósítóként. Ezt: Olvasom az újságban, hogy egykori pristinai szomszédunk, Ramus Haradinaj lett Koszovó miniszterelnöke. Tavaly nyáron hatalmas…

Colmar egy 67 ezer lakosú francia kisváros az ország észak-keleti részén, Elzászban. E kisváros bírósága hozott ítéletet Ramus Haradinaj volt koszovói miniszterelnök ügyében. A bíróság óvadék ellenében szabadlábra helyezte a politikust, de nem hagyhatja el Franciaországot, útlevelét bevonták, és…

Amikor a délszláv háború vége után nem sokkal évekig küldtem tudósításaimat Szarajevóból, szinte kéthetente – havonta írtam arról, hogy éppen hol nem sikerült ismét elfogni a 2000-es évek elején Radovan Karadzsicsot. Valahogy mindig kicsúszott a nemzetközi fegyveres erők keze közül, a helyi…

A hágai nemzetközi törvényszéken a Boszniában elkövetett háborús bűncselekmények miatt eddig jogerősen elítélt 59 személyből 41-en már elhagyhatták a börtönt. A legtöbbjük büntetését harmadolták és így kerülhettek feltételesen szabadlábra. Az ENSZ 1993-ban állította…