CAfe Tito.jpg

A szarajevói Tito Kávéház a május 25-i Ifjúság Napja ünnepének tradicionális helyszíne immár tíz éve. Ezt a napot, ami Joszip Broz Tito születésnapjához igazodik (bár ő 1892. május 7-én született) 1945-től az „Ifjúság stafétájának” hívták, majd Tito kezdeményezésére 1957-ben lett az „Ifjúság napja”. A nagy felvonulásokkal, tömeg demonstrációkkal szervezett  ünnepségeket 1980-ig a Jugoszláv Néphadsereg belgrádi stadionjában tartották meg.

Annak ellenére, hogy Jugoszlávia több mint két évtizede felbomlott, a hagyományok tovább élnek. Bosznia minden szegletéből, minden korosztályából összegyűlnek a kávéházban ezen a napon azok, akik Titót a 20.század egyik legjelentősebb személyiségének tartják. Ezen a napon két-háromezer vendég látogat el a kávéházba, de jönnek érdeklődő, kiváncsi külföldiek is, Mert a Tito kávéház egy kis múzeum is az egykori vezető képeivel, mellszobrával, és korabeli használati tárgyakkal. A bejáratnál második világháborús fegyverek fogadják a betérőket, a harci sisakokból lámpák készültek, az egész kávéházi belső és a légkör a titói időszakra emlékeztet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr725438510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.