A szomorú emléknap már valóban elmúlt, de úgy érzem, soha nincs későn felhívni a figyelmet arra, hogy milyen szörnyűség történhetett meg biztonságos országunktól néhány száz kilométerre,  arra pedig végképp nincs késő, hogy az áldozatok előtt fejet hajtsunk. Nem érdektelen, hogy hogyan jutott el a város abba a helyzetbe, hogy az ENSZ katonák szeme láttára Ratko Mladics végrehajthassa, végrehajtathassa a népirtást. De erről már csak a jövő héten tudok írni. 

 2013. július 11-én az egész világon, Ausztráliától Kínán, Thaiföldön, Kanadán át az Egyesült Államokig,  mindenhol a boszniai tömegmészárlás 18. évfordulójára emlékeztek. 

Srebrenica. Ezüstváros. 1512-ig a magyar srebrenicai bánság központja. A balkáni háború előtt a „virágok városának” nevezték, ma a művelt Európa egyik szégyenfoltja. A második világháború után 50 évvel megismételődhetett az, amiről azt gondolták, hogy kontinensünkön még egyszer ilyen nem fordulhat elő. „Felelősséget érzek Srebrenicáért, mert nem tudtam megakadályozni a borzalmas eseményeket” – nyilatkozta Klaus Kinkel, Németország akkori külügyminisztere a Deutsche Welle rádiónak. Az ENSZ védelmi övezetében a Szerb Köztársaság hadserege 1995 júliusában napokig tartó erős támadás után térdre kényszerítette a kisvárost, és Ratko Mladics tábornok vezényletével meggyilkoltak több mint 8000, egészen pontosan 8372 muzulmán fiúgyermeket és férfit. „A holland békefenntartó katonák nagyon gyenge erőt képviseltek, nem tudták kezelni a helyzetet, a védett zónában már 60 ezer menekült zsúfolódott össze, de meg kellett volna találni a módját, hogy megvédjék őket. Sajnálom, hogy Németország akkor nem volt abban a helyzetben, hogy elejét vegye a tragédiának.”- mondta a diplomata.

Azóta minden év július 11-én megemlékezést tartanak Potocsariban, ahol a tömegsírokból előkerült és azonosított áldozatokat eltemetik.

 srebrenica 1.jpg

Sok helyről indultak békementek az áldozatok emlékére. Szarajevóból több tucatnyian pontos menetrend szerint tették meg gyalog a 220 km-es távot. Napi 22-26-30 km-t tettek meg a terepviszonyoknak és az aknamentesített területeknek figyelembe vételével. Még arra is gondjuk volt, hogy a kötelező pénteki ima, a dzsuma idején egy dzsámihoz érjenek.

Négy egyetemista Törökországból indult 13 napos útjára, hogy részt vegyen a megemlékezésen. Isztambul Gungoren kerületéből indultak, ahol a városrész nagyon sok lakója búcsúztatta őket és küldték velük üdvözletüket, együttérzésüket és szeretetüket a bosnyákoknak. A fiatalok azt mondták, ilyen módon szeretnének tisztelegni az áldozatok emléke előtt. Nem rövid útra vállalkoztak, az 1800 km-t Bulgárián, Macedónián, Koszovón, Montenegrón keresztül kerekezték át. A fiatalok a megemlékezés után Gorazsdében a helyi bosnyákok vendégei voltak az iftaron. (A ramadan hónapjában a naplemente utáni közös étkezés.)

Vukovárból négy ultramaratonista futotta le a balkáni háború talán két legtöbbet szenvedett városa közötti 227 km-es távot. Szlovéniából, Velenjéből 6 kerékpáros indult a 791 km-es útra. Amellett, hogy a meggyilkolt muzulmánoknak megadják a végtisztességet, tisztelegtek a városukbeli 18 bányásznak is, akik a családjukért utaztak 18 évvel ezelőtt Srebrenicába, de már nem tudtak visszajönni. Kilenc áldozatot már eltemettek, kilencet még nem találtak meg.

Mindezek mellett döbbenetes, hogy milyen indulatok feszülnek még mindig! Rövidesen befejeződik a Potocsari emlékhely közvetlen szomszédságában, még feltáratlan tömegsírok mellett a budaki pravoszláv templom építése. (Srebrenica a Szerb Köztársaság területén fekszik.) A srebrenicai muzulmánok hiába kérték, hiába fordultak bármilyen fórumhoz, hiába volt a szarajevói amerikai nagykövet, a nemzetközi közösségek főmegbízottjának intése, a templomot, mintegy provokatív felkiáltójelet csak azért is felépítették a zömmel bosnyákok által lakott területre. Az építkezés ellenzőit tömörítő egyesület vezetőasszonya keserűen mondja: „Már nincs háború. Nem 1992-ben, nem 1995-ben vagyunk, már sok idő eltelt azóta, ezért is hittük, hogy a hatalom és az egyház felébred, és azt mondja: állj! Egymás mellett kell élnetek! Ha nem is együtt, de békében!”.

 

A potocsari emlékhely egyszerűsége méltó az áldozatok tragikus sorsához. A bejáratnál egyszerű márványoszlop áll, rajta a felirat: Srebrenica 1995. július 11. A többhektáros területen a már azonosított és eltemetett 6066 áldozat egyforma zöld fa fejfája és sírhantja néma vádirat. Ebben az évben 409 áldozatot helyeztek örök nyugalomra, a környező városok halottasházaiban közel ezer kihantolt áldozat vár azonosításra, a többieket még keresik. Néhány évvel ezelőtti ott jártamkor, és azóta minden évfordulón eszembe jut, hogy a népcsoportok, különféle közösségek között és ellen viszályt szítóknak kötelezővé kellene tenni egy kirándulást az emlékhelyre. Talán elgondolkodnának. Hasonló gondolatok indíthatták David Cameron angol miniszterelnököt is, amikor idei üzenetében azt mondta: Srebrenica a legjobb példa, hogy mit tud tenni az ellenőrizetlen gyűlölet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr715439006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.