Nosztalgikus 2013.08.06. 15:51

Várna 1985.

Ha az ember keresgél, kutatgat otthon, különösen, ha orvosi előírásra terápiásan írnia kell, akkor néha kincsekre bukkan. Ma én is egy ilyen kincsre bukkantam, nem volt a többi fotó között, egyszerűen be volt csúszva két album közé. 

Várna 1985.jpg

A kép 1985-ben készült Várnában, ahol a nyári szezonban dolgozott a férjem, mi pedig a Maléves autó mellett alig észrevehető kb. 98 cm-es 20 hónapos lányunkkal osztoztunk "sanyarú" sorsában. A munka tenger sok volt (ezt azért a tengerparti városra jól kitaláltam), de tényleg úgy jártak az 54-esek a bolgár tengerpartra teletömve szakszervezetis nyaralókkal, mint ahogyan évekkel később mondta a 767-es típus főpilótája, hogy úgy járunk New-Yorkba, mint a villamos. (Ez már egy másik történet.)

Magyar turistának lenni nagyon jó volt akkor Bulgáriában. Hozzájuk képest tele voltunk pénzzel, a tengerparton mindent lehetett kapni, meleg grillcsirkét és hideg sört (nem fordítva!), de mi nem turisták voltunk, hanem egy fél évig lakosság, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A félreértések elkerülése végett, ugyan elég kevés látszik a házakból, de ez a lakótelep nem a város szélén volt, hanem a Belváros közvetlen szomszédságában.   

Előny most hirtelen nem sok jut eszembe, de azért a későbbi Romániához képest számos akadt: közel volt a tengerpart, bátran sétálhattam és beülhettem egy cukrászdába a gyerekemmel, játszótérre járhattunk, az emberek kedvesek voltak velünk, és nem utolsó sorban nem volt nyelvi nehézségünk. 

A nyolcadik emeleten laktunk, aki ismeri az ottani viszonyokat, biztosan tudja, hogy a liftnek nem volt belső ajtaja, na ettől már rosszul voltam, úgy szorítottam a gyerek kezét, hogy mozdulni sem tudott szegény. Aztán ez már nem jelentett problémát, mert nem szálltunk be a liftbe, csak gyalog közlekedtünk. Nem azért, mert ennyire sportosak voltunk (a 20 hónapos különösen nem), de életbe léptették a "rezsimet", ami azt jelentette, hogy két óránként két órára kikapcsolták a villanyt, de nem tudtuk, hogy a város melyik részében. Így a frász tört ki, nehogy benn ragadjunk, ezért inkább lépcsőztünk! Óriási volt! 

Egy baráti család éppen látogatóban volt nálunk, amikor a mi házsorunkban elvették a villanyt, de a szemben lévőben nem. Mire a barátunk: mi van, itt senki nem hívja az elektromos műveket? Na, ezen utána még hónapokig röhögtünk a sötétben, hogy mi van, senki nem hívja az elektromos műveket? 

Ültünk a sötétben esténként, feltett lábakkal, mert ha visszajött a villany, a csótányok csak úgy menekültek, dobáltuk ki a hűtőszekrényből az áramkimaradás miatt tönkrement ételeket, jártuk a várost, a piacot, igyekeztünk abból gazdálkodni, ami van. Aztán rászoktunk az éttermekre, mert azért a bolgárok arra nagyon nagy súlyt fektettek, hogy a tengerparton mindent lehessen kapni. 

De élveztük. Fiatalok voltunk, vidámak, a nap sütött, a tenger nagyon jó volt, jöttek a barátok, volt, hogy a 32 m2-es lakásban nyolcan laktunk. De ez sem számított. 

Jó visszaemlékezni rá. És ahogy a képet nézem, az jut eszembe, kár, hogy a gyerekek megnőnek :(

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr375447686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

László Veréczi 2013.08.06. 17:51:21

A Pliszka és Szljancsev brjag konyak se volt kutya!

Nosztalgikus 2013.08.06. 17:54:53

Na ja, a személyzetek sem vetették meg! De ez titok! Meg akkor még én sem! Végül is legalább az világított!