A közlekedés az alagúton át szigorú rendben, két műszakban folyt. Reggel 8-11 óra között minden nap karbantartási munkák voltak, ezután indulhattak a csoportok. A civilek átlagosan 50 kg árut hoztak be a hátukon. Az élelmiszerek többségét főként Horvátországban vásárolták és szállították Butmirba az Igmanon keresztül. Az embereknek nagyobb csoportban néha két óra is kellett, hogy megtegyék a 800 métert.

Naponta átlagosan 4000 ember használta az alagutat. Az állandó szerb gránáttámadás és a mesterlövészek miatt az áruszállítás éjszaka történt. A teherautók a sötétben, világítás nélkül jöttek a butmiri kijárathoz és rakodták be az élelmiszert.

 szarajevó megsu.jpg

Az élelmiszeren és a hadieszközökön kívül az alagúton át jutott a város üzemanyaghoz, gázhoz és telefonösszeköttetéshez. Az alagút oldalfalán futottak a gáz-és benzincsövek, oda rögzítették a telefonkábeleket. Nem volt veszélytelen az üzemanyag átszivattyúzása, de a lőszerszállítás is robbanásveszéllyel járt. Mindig ott lebegett annak lehetősége, hogy egy gránát eltalál egy kamiont és mindent lerombol az alagút környékén. A német kormány adománya volt az elektromos kábel, amit az elektromos művek munkatársai hoztak az Igmanon át a tunelen keresztül a városba. A 12 MW-os magasfeszültségű vezetéket éjszaka telepítették. Az alagúton keresztül több mint 19 tonna élelmiszer jutott be a városba, ebből 13,5 tonnát az emberek hoztak be a hátukon. Kb. 4,5 millió liter üzemanyag, és kb. 80 millió kWh elektromos energia jutott be a vezetékeken, így tudták biztosítani például a kórházak energia ellátását is.

 sarajevski tunel 4.jpg

A háborús alagútnak felbecsülhetetlen értéke volt egész Boszniára nézve. Lehetővé tett katonai manővereket, lehetővé tette élelem bejuttatását a városba. Lehetővé tette, hogy a működjön a hatalom, a parlamenti tagok közlekedni tudjanak. Az alagút megvédte Szarajevót a teljes elszigeteltségtől, pszichésen is sokat jelentett, hogy van lehetőség kijutni a városból. Az alagúton át közlekedtek az ország vezetői és ily módon jutottak be a városba külföldi politikusok is, köztük Richard Holbrook, a daytoni békeszerződés előkészítője, de Demszky Gábor Budapest főpolgármestere is.

 Az alagút butmiri kijárata a Kolar család házának kertjében volt, akik önként ajánlották fel. A házat 1992. április 23-án a repülőtér felől érkező szerb bombák többször eltalálták, a lángokban a tető és a garázs teljesen megsemmisült, a felső szint lakhatatlanná vált. Néhány óra alatt megsemmisült mindaz, amit a család majd’ 50 év alatt felépített. Ahogy tudták, helyreállították a károkat maradtak, mert nem hitték el, hogy tényleg háború lesz, habár nap mint nap látták a tankokat a repülőtéren, amiknek csöve a település felé irányult A család férfitagjai a bosnyák hadsereg katonáiként szállítottak az alagúton át, a nagymamát pedig mindenki ismerte, mindig ott állt az alagút kijáratánál a vízzel és a pohárral, egy darab kenyérrel az éhes, szomjas katonáknak.

 sarajevkis tunel áruszálitó kocsi.jpg

A háború után múzeum lett a házukból, létrehoztak egy emlékszobát is, ott meg lehet nézni egy videofilmet az építkezésről és az alagút működéséről. Rengeteg fényképalbum őrzi a három év eseményeit. Számos bejegyzés olvasható a vastag vendégkönyvekben, ezt a múzeumot szinte mindenki meglátogatta, aki Szarajevóba jött. A békefenntartó katonák minden egysége tiszteletét tette itt, minden látogatásunk alkalmával találkoztunk külföldi katonákkal a múzeumban.

 Exhibition-in-the-museum-of-the-Tunnel-sarajevo-420x315.jpg

Mi többször is voltunk kint, Daninak nagyon tetszett az alagút. Biztosan más kisfiú fantáziáját is megmozgatná ez a katonáskodás, az övét nagyon foglalkoztatta. Második, harmadik látogatásunkkor már ő mesélte a vendégeknek a „sarajevski tunel” történetét.

A háború után az alagutat berobbantották, a butmiri kijáratnál maradt meg belőle egy kb. 10 m-es szakasz. A Kolar család úgy döntött, hogy a házat megőrzik eredeti állapotában, a pincében állították ki azokat a szerszámokat, amivel építették, fegyvereket, katonai egyenruhákat, a hordágyat és azt a széket, amin a sebesülteket tolták. Már az alagútnak ezen a rövid szakaszán is van olyan hely, ahol még nekem is le kellett húznom a fejemet, az egész nagyon nyomasztó volt.

Ennek ellenére és talán pont ez miatt, ha valaki Bosznia-Hercegovina fővárosában jár, semmiképpen nem hagyhatja ki a sarajevski tunel múzeumot, az élni akarás, az emberi erőfeszítés, kitartás, bátorság jelképét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr545450167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lapointe 2013.08.08. 22:33:50

Mi tavaly voltunk Boszniában, Szarajevo elképesztő hely, az alagút döbbenetes élmény volt.

itchap 2013.08.09. 00:30:39

Én idén tervezek menni. Nem értettem egészen pontosan, 10 méter maradt az egész alagútból? vagy végig lehet menni rajta most is?

Nosztalgikus 2013.08.09. 09:31:17

@itchap: Igen, talán valamivel több, mint 10 méter maradt meg, a többit berobbantották. Azért az érzés azon a rövid részen is hátborzongató, mert a méretei, ahogy a II. részben a gyerekek képe jól mutatja, nagyon-nagyon szűk. Időről-időre felröppennek hirek, hogy szeretnék újra kiásni és megnyitni, de békeidőben szinte kizárt, hogy a hatóságok megengedjenek egy alagutat építeni a repülőtér kifutópályája alatt.