Mielőtt boszniai lakosok lettünk volna, be kell vallanom, fogalmam sem volt a muzulmán ünnepekről, tradíciókról, az iszlámról. Kint aztán hamar pótoltuk ezt a hiányosságot.

Ezek egyike a Ramadan, aminek éppen ma, augusztus 7-én van vége. Ezután jön a három napos ünnep, a Bajram. A boszniai újságok, internetes portálok már napokkal ezelőtt hírül adták, hogy mi lesz a hivatalos programja az ünnep első napjának. A fő helyszín természetesen a szarajevói Gazi Husrev-begovoj dzsámi lesz, a közös ima ideje reggel 6.20. Ezután különböző iszlám vallási közösségeknél tartanak közös ünnepeket, este hivatalos fogadásokat.

 bajram.jpg

A vallási vezetők emlékeztetnek a Bajram fontosságára és lényegére, arra, hogy ez a három nap a szeretet, a családok, a barátok, a rokoni találkozók ünnepe.

A bajram második napja a háborúban elhunytak – a sehidek – emléknapja. Ilyenkor sokan látogatnak ki a temetőkbe, a politikusok, közéleti személyiségek a hősi halottak hozzátartozóival, árváival találkoznak, megajándékozzák őket.

 sehidek.jpeg

Az ünneplés óriási, díszkivilágításban csillog minden, városszerte bálokat, tűzijátékokat rendeznek. Az üzletekben óriási a tolongás és nem csak élelmiszert vásárolnak. Nem mondom, hogy nem egy szimpatikus vonás, hogy a férfiak gyakran ékszereket ajándékoznak családjuk nőtagjainak. Ilyenkor Szarajevóban ismét megjelennek az ékszerészek kirakataiban a súlyos, hatalmas aranyláncok, gyűrűk, karkötők, a keletiesen agyoncifrázott ékszerek és vásárolnak is belőlük szép számmal. Nem egyszer voltam tanúja, hogy egy férfi 800-900 eurós nyakláncot vásárolt.

A fiatalok is nagyon készülnek, sok-sok bulit tartanak a városban, egyikből mennek a másikba, egész éjjel mulatnak. A lányom ugyan csak tiszteletbeli muzulmán volt, de teljesen magától értetődő volt, hogy az osztálytársaival tart a közös ünneplésekre.

Boszniában nagyon érdekes szokás, hogy minden ünnepen, legyen az állami, vagy vallási, intézmények, vállalatok, politikai pártok az újságokban köszöntik az állampolgárokat. Az egyik országos napilap külön mellékletben jelenteti meg az ilyen témájú hirdetéseket. Az idő múltával ezek az üzenetek most már az interneten is megjelennek, már több közéleti személyiség küldte el üzenetét a muzulmán hivőknek.

Bajramkor senki nem maradhat éhen. Egyébként is Korán előírás, hogy ételedet meg kell osztanod a családtagjaiddal, barátaiddal és azokkal, akik nélkülöznek. Mi a négy év alatt nagyon el voltunk kényeztetve, nagyon sok barátunktól, ismerősünktől kaptunk kóstolókat, édességeket, és természetesen baklavát is.   

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr35450510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2013.08.08. 21:20:19

Nagyon tetszik a blogod - jó írsz! :)
Végigolvastam, különösen a Boszniával kapcsolatos írások tetszenek (van néhány apró hiba, de ez belefér): 5 évig - 1986 és 1991 között - éltem ott: sok emlékem van....

Nosztalgikus 2013.08.08. 21:43:49

@MTi: Megtudhatom, hogy mit csináltál? Nem lehet, hogy találkoztunk? A férjem a Maléves volt. A hibákat meg nyugodtan javitsd csak ki, én az emlékeimre hagyatkozom, lehet, hogy tévedek.

Nosztalgikus 2013.08.08. 21:48:13

@MTi: Bocs, rosszul olvastam a dátumot, mi 1999-ben mentünk ki, amikor megnyitották a polgári légiközlekedés előtt a légteret. Sry.

MTi 2013.08.08. 21:59:48

@Nosztalgikus: vajdasági magyar vagyok, egyetemre jártam :)
Szerettem és ma is szeretem Szarajevót! 1992 márciusában jártam ott, közvetlenül a háború kitörése előtt. Bennem még mindig a békebeli város él.... azóta nem voltam... sajnos, nincs már ott ismerősöm/barátom...