Nosztalgikus 2013.09.06. 11:33

A TU-154-es

Úgy tűnik, egy picit mostanában fáziskésésben vagyok, és tegnap olvastam a megemlékezést az első TU-154-es megérkezéséről Ferihegyre. Mondjuk az kétségtelen, hogy a szerzőre bizton lehet számítani (Földesi Laci), mert a Malév története a kisujjában van.

 BORITÓ.jpgAz alábbi kiragadott részletek A repülést szolgálták c. beszélgetőkönyvből  vannak, ahol kollégáim barátaim mesélnek a „kerítésen belüli” életről. Most néhányan a TU-154-es történeteikről:

 

„(….)Például a koreai TU-154-es, ami Vecsés irányában korábban ért földet a kelleténél. Ez nyáron történt, egy szombat délután. A pályán kívül egy árok volt keresztben, ami elvileg nem akadályozta a leszálló gépeket, de a koreai 54-es futója elég durván elkapta. A pilóta szerencsére úgy tudta letenni a repülőgépet, hogy gyakorlatilag a szárny csak a legutolsó métereken érte el a betont. Erre mondtam én, hogy ez a pilóta vagy hülye, vagy zseni, vagy az Isten kegyeltje. A főfutón kívül olyan minimális sérülése volt, hogy a bizottság megszemlélte és jött a minisztériumból az utasítás: szabaddá kell tenni a pályát, intézkedjek. Nyár volt, szombat délután…”

 Soma Tu-154-es.jpg

(…)Bejrutban is voltak élmények. Akkor már kapitány voltam a TU-154-esen, Kiss Jóska bácsi volt a másodpilcsi, mentünk Bejrutba, már eléggé háború volt. Amikor süllyedtünk leszálláshoz a 18-as pályára, tehát a déli irányba, alattunk egy szállodát szépen felrobbantottak és a repülőgépnek a szárnya meg a futója tele lett apró kis szilánkokkal. (…)

Képzeld el, mikor a kapitányi Malév vizsgát csináltunk TU-154-esen, a Fősasnak fájt a dereka, nagyon nehezére esett a mozgás. Az volt a vizsga lényege, hogy nagyon be kellett lengetni a repülőt, ezt úgy értük el, hogy denfer ki, ő a lábkormányba belelépett, akkor elment minden a francba, és azt kellett egyenesbe hozni, kivédeni. Én meg nagy barom állat, rajta tartottam a lábamat a lábkormányon, láttam, hogy fészkelődik, tudtam, hogy bele fog rúgni, én meg megfogtam lábbal, lepattant róla. Azt mondja: miért nem hagyod? Mondom: mit?, azt, hogy a másodpilóta rugdalja az oldalkormányt? Úgy védem ki, ahogy én akarom. Azt mondja, nem, mert most ez a feladat. Na jó, tessék, kivettem a lábamat. Belerúgott, összevissza mentünk, bólogatott a gép ide-oda, de megfogtam. Képzeld el, ennek ellenére mind a hármunkat, akik aznap vizsgáztunk, vagy azért, mert rossz kedve volt, mert annyira fájt a dereka, vagy nem tetszett neki, hogy visszapofáztam, lényeg, hogy mind a hármunkat elmeszelt. Azt mondta, jól van, jól van, de még egy-két útra menjetek el és két hét múlva jelentkezzetek.(…)

Soma Tu-154 Cpt.JPGEltelt a két hét, mentünk vizsgázni. Az Öregnek még mindig fájt a dereka, a feladat ugyanaz volt, én meg már előre levettem a lábamat az oldalkormányról. Kérdezte: mi van, miért veszed le a lábadat? Hogy tudjad rugdalni - válaszoltam.  A kutyafáját! - mondta, és ez már nagy szó volt, mert egyáltalán nem káromkodott. - Tedd vissza! Bebetonoztam. Belerúgott, nem történt semmi. Láttam, hogy helyezkedik, fészkelődik, már láttam, hogy mi lesz ebből, levettem a lábam az oldalkormányról, puff, tiszta erőből belerúgott! Hát a repcsi, mint egy darab sz..r a levegőben, én meg olyan szép lassan fogtam meg, olyan komótosan! Jaj, aztán keservesen kergettem a műszereket, hogy bejöjjön minden középre, és le tudjunk szállni. Megint akarta rugdosni, de aztán legyintett, áh, hagyjuk! Kifordult: Gratulálok Somi! Így hívott. Meghatódtam. Akkor levizsgáztunk egymás után mind három jelölt. Aznap este nagyon magunkba öntöttünk egy kis „lelket”. Azt hiszem whisky volt, meg még más is…

Aztán jött az első kapitányi utam. Kiss Jóska bácsival csináltam, őt osztották be másodpilótának.(…) elmentünk szépen Moszkvába, Balogh Jenő volt a fűtő és így hárman együtt is maradtunk közel két évig, onnan ment az öreg nyugdíjba.

 _SomaMG_5152.jpg

(…)Tudod, annak idején mi is részt vettünk a vietnami háború békefenntartásában. Magyarország, Lengyelország, Indonézia és Kanada. Négy állam. Magyar katonákat vittünk ki változó útvonalon. 1974-78 között. Ezek az utak nagyon jók, de nagyon fárasztók voltak: Budapest-Damaszkusz-Dubai-Bombay – itt kiszálltunk, ott várt a másik személyzet – Bombay-Calcutta-Bangkok-Saigon. Bangkokban csak üzemanyagért szállhattunk le, ha kellett, Saigonba pedig úgy mentünk, hogy ott csak 4-5 órát volt a gép, amíg kirakodták és berakodták. Az alatt az idő alatt az amerikaiak nem bombáztak. Először IL-18-assal, aztán TU-154-essel teljesítettük.

Az 54-es leggyakoribb útvonala Budapest-Tbiliszi (tankolás)-Taskent – kiszállás, személyzetcsere – Taskent-Carachi (üzemanyag) -Calcutta-Bangkok–Saigon volt. Egy alkalommal egy tábori kórházat vittünk Észak-Vietnamba, Hanoiba. Majdnem minden járaton oda is és vissza is voltak utasok. Ezen a járaton csak néhány főt vittünk, ezért lehetett a kórházat is berakni. Leszálltunk Saigonban, a katonák kiszálltak és mi átrepültünk Hanoiba. Igen ám, de akkor javában folyt Hanoi bombázása, az amerikaiak arra az időre, amíg ott voltunk, felfüggesztették a bombázást. Nekünk megmondták, hogy a gép mellől nehogy elmenjünk, csak a betont tudták aknamentesíteni.

 

TU-154M.jpg(…) Mi miatt kényszerültünk a Tupoljev flotta cseréjére? Egyrészt a koruk, másrészt a magas üzemanyag fogyasztás miatt. De nem vettük ki mindet véglegesen a flottából, a fiatalabb 54-esek alkották a charter flottát. Akkor egy nagyon erős charter flottával rendelkeztünk. Heti 12 járat indult csak Görögországba. Ez is egy érdekes és jó koncepció volt: megállás nélkül vittük a charter utasokat a Kanári-szigetektől Görögországig. Talán ez volt a charter tevékenységünk csúcspontja. Csak a legöregebb 54-eseket selejteztük ki, a többit maximálisan kihasználtuk. (…) Üzemeltetési szempontból különlegesen izgalmas időszak volt, amikor kitört a délszláv háború, emlékszel? Nagyon feszült volt a helyzet, Horn Gyula akkor nagyon aktív volt, jött-ment, egyeztetett és emlékszem, minden hónapban volt egy kormányjáratunk. Erre két 54-es volt kijelölve, azok állandó készenlétben tartása, biztonságának folyamatos biztosítása kemény feladat volt 1994-95-ben. Akkor települtek az amerikaiak is a taszári repülőtérre, egymás után érkeztek Ferihegyre a nagy szállítógépek. Emlékezetes időszak volt.

 

(…)Az a munka egy nagyon jófajta munka, amikor az ember még aznap látja az eredményét. Az a csodálatos 54-es, amikor felszállt! Annak a hangja, amikor elhúzott a pályán! Álltam a pálya szélén, amíg fel nem szállt, hogy minden rendben van-e. Aztán az irodában még megvártam, hogy Pesten leszálljon és jóleső elégedettség töltött el. A jól végzett munka elégedettsége. Büszke voltam, hogy mindenki elégedett, a személyzet, az utasok, és én is.

 

Bea 1982.jpg(…)Fél éve repültem, amikor Bécsbe mentünk 54-essel, telt házzal oda-vissza. Az volt a szokás, hogy aki a legújabb volt, annak kellett a célállomáson lemenni a forgalmiba egy csekkel és felvenni a személyzet napidíját. Ezen a járaton én voltam a legkisebb, nekem kellett mennem a pénzért, Móczán János kapitány mondta, hogy menjek utánuk a boltba, ott adjam oda a pénzt, mert nem fognak tudni fizetni. Vittem is a pénzt, odaadtam, ők fizettek és én kérdeztem, hogy mikorra kell visszamenni, mire azt mondta a kapitány: ó, van időnk, vásároljál csak nyugodtan! Azért csak siettem, nem voltam túl sokáig, kimentem az előtérre és láttam, hogy ott gurul az 54-es!! Mindennek tetejébe a kapitány kinyitotta az ablakot és még ki is integetett, én meg álltam ott megkövülten a karton sörökkel! Azért ezt el tudod képzelni!! Azt vártam, hogy megnyílik a föld alattam, de közben azt is végiggondoltam, hogy összekészítem az útlevelemet, belépőmet, mert nyilván, ahogy egyszer Pestre érek, azonnal kirúgnak. Odajött a Maléves képviselő: jaj, gyere már, 3 óra múlva jön egy 34-es charter, majd azzal hazamész!

Q       Miért hagytak ott?

B.B.: Azért, mert a kapitány rossz időt mondott nekem a tranzitban, mire ők visszaértek, már bent ültek az utasok és menni kellett! Aztán jött a charter, amelyik csak oda hozott utasokat, vissza üresen ment, na, azzal elindultunk haza. Én csak ültem magamba roskadtan, Márton Pisti kapitány többször is kijött a kabinból és megkérdezte: mi van veled, nem vagy jól? Olyan sápadt vagy? Közben meg az járt a fejemben, hogy nem elég, hogy lemaradtam a járatomról, még a tetejébe a megengedettnél sokkal több áru van nálam, olyanok is, amik nem az enyémek, mert az volt a szokás, hogy azoknak is vásároltunk, akik nem tudtak lejönni a fedélzetről, és ez mind nálam volt.  Megérkeztünk Ferihegyre, a fejemben lezajlott rövid Maléves életem, vártam az elbocsájtó bizottságot, ehelyett viszont a vámnál Móczán kapitány várt egy szál vörös rózsával, hogy ne haragudjak, és végül nem lett semmi belőle. De utána még hosszú évekig, ha találkoztunk és én mondtam neki például, hogy megyek Japánba, csak annyit kérdezett: jó, jó, de mivel jössz?  Na, ezután sokáig nem mentem le a gépről.

 

(…)Hát, hogy mondjam neked? Két repülőgép van az életemben, illetve nem kettő, hanem három, mert én a szívemben még most is vadászrepülő vagyok. A TU-154-es a szerelmem, azon repültem 8 ezer órát, abból 4 ezret oktattam. Az egy csodálatos repülőgép volt.

 halce1980nyarnferihegye.jpg

(…)Az viszont igaz, hogy az élete volt az 54-es. Emlékszem mesélte, hogy otthon volt egy 54-es makett repülőgépe LCM lajstromjellel, aminek egyszer leesett a futója. Aztán egy gyakorló repülése alkalmával futó hibajelzés volt, mint később kiderült, eltört az egyenes bevezető. Áthúzott a torony fölött, hogy a fiúk nézzék meg látcsővel, kint vannak-e a futók?  Amikor visszajöttek az irodába, azt mondta: tudtam, hogy ezzel az LCMarissal még egyszer gondom lesz! 

 TU154 LCM.jpg

(…)Én például az úgynevezett „stadionban” nagyon szerettem dolgozni. 

Q       Hogy hol?

Az 54-es hátsó kabinjában. Hát nem emlékszel, akkora volt, mint egy stadion, és olyan sokan is ültek benne. Ezért hívtuk stadionnak De azért voltak olyan esetek, amikor még a legjámborabbunknál is majdnem elszakadt a cérna. Egyik fiú kollégám már harmadszor vitt ki pohár vizet. Mert most, hogy tanuljál: amikor vizet viszel ki, akkor nagyon kell vigyázni, hogy minél kevesebben lássák, mert ahányan észreveszik, annyian szomjaznak meg hirtelen. Úgyhogy azt csak stikában, oxygén palacknak, mentőmellénynek, bárminek álcázva szabad kivinni. Na, a kollégám immár harmadszor vitte ki a pohár vizet, és megint megszólalt az utas mellett ülő másik utas, hogy jaj, ne haragudjon, hozna nekem is egy pohár vizet? Mire a kollégám a maga egyszerűségében: hát mi vagyok én, ártézi kút? Úgyhogy ezt a technológiát, a fejek fölötti átnézést elég jól kell elsajátítani.

tu154_2.jpgDe elmesélem a kedvenc történetemet. Éjszakai úton voltunk, már megcsináltuk a szervizt, eléggé unatkoztunk, beszélgettünk, a kolléganőm elkezdte mesélni, hogy előző este látta a Hattyúk tavát, annyira jó volt, bemutat belőle egy részletet. És az 54-es középső konyhájában letett a földre abban a kis Maléves kék pohárban vizet és nekiállt haldokolni, letérdepelt, csapkodott a szárnyaival... Mindezt háttal a hátsó kabinnak, de megdől a gép, rossz a függöny, elcsúszik egyik oldalra és a hátsó kabin utasai megrökönyödve nézik, ahogy a kolléganő éppen a hattyú halálát adja elő a pohár víz fölött!!! Előtted van? Szakadtunk a röhögéstől annyira, hogy egyikünk se tudott neki szólni, hogy mindenki őt nézi. Akkor ocsúdott fel, amikor az egész hátsó kabin megtapsolta. Na, az út hátralévő részét mi dolgoztuk le helyette, mert nem volt hajlandó kijönni a konyhából. 

 

(…)Az 54-esnél, először a Malév életében, kiemeltünk egy 40 fős társaságot az üzemeltető állományból és a három új repülőgépet - éjjel-nappal - ez a 40 fő üzemeltette. Senki nem akarta elhinni, hogy az ún.  „gépre”- járást a polgári légiközlekedésben is meg lehet oldani. 5 mérnökből és 35 szerelőből állt a Simon István mérnök által vezetett 54-es műszak. Ez egy egészen különleges időszak volt.

Igen, meg lehet csinálni a karbantartást éjszaka is, így egy géppel többet lehetett nappal repültetni, 10-15%-kal megemelkedett a kereskedelemnek felajánlott nappali repült óraszám, kapacitás. Ezzel lehetett elérni azt, hogy minden idők legjobb eredményét 1974-ben érte el a cég, amikor gyakorlatilag minden járatot képes volt teljesíteni, amit a kereskedelem megrendelt.

 

(…)Akik akkor ott voltak, azok tudják, hogy kik csinálták ezeket a dolgokat. Ezeket nem felejtik el. Mint ahogy mi sem felejtjük el, hogy az oroszok helyett a Fülöpék csinálták meg az 54-esen a háromszemélyes repülést. Nem felejti el senki, hogy azt a Fülöpék csinálták. Nem x, vagy y, vagy z, hanem ők. Ezek komoly szakmai eredmények voltak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr155497747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.