A Belavia-Belorusian Airlines megindította menetrend szerinti Minszk-Budapest-Belgrád-Budapest-Minszk járatát, a szerb fővárosban a szokásoknak megfelelően köszöntötték a repülőt. A járat hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön üzemel, a BEG-MSQ-BEG repülőjegy ára 255 euró, a BEG-BUD-BEG jegy ára 149 euró.  

A járatindulás ünnepélyességét miniszterek, hatósági emberek, diplomaták, légitársasági vezetők jelenléte mutatta.  

 Belavia BEG.jpg

Ebből az alkalomból a szerb Polgári Légügyi Hatóság különlegesen hosszú nyilatkozatot jelentetett meg. Ebben üdvözölte az új társaság megjelenését, az új járat beindulását. Különleges jelentősége van ennek az útvonalnak – áll a hatósági közleményben. Elégedetten vették a Belavia kérelmét, hogy járatot közlekedtet Minszk és Belgrád között budapesti leszállással, és az engedélyt az ötödik jogú légiszállításhoz, vagyis, hogy harmadik fél kereskedelmi tevékenységet folytathat, jelen esetben utast szállíthat Budapest és Belgrád között, megadták. (Ehhez kellett a Magyar Légügyi Hatóság engedélye is.) Ez a jog az eredeti kétoldalú légügyi egyezményben nem volt benne, de nyitva hagyta a kérdést oly módon, hogy lehetőséget biztosított a hatóságoknak annak módosítására. Ennek alapján állapodott meg az ötödik jogú légiszállításban a szerb Polgári Légügyi Hatóság és a belorusz Közlekedési Minisztérium Légügyi Főosztálya, és ezzel minden akadály elhárult a budapesti utasok szállítása elől.

A nyilatkozat kiemeli a budapesti leszállást, és emlékeztet arra, hogy több mint egy évvel a Malév csődje után ismét lesz légi összeköttetés a két főváros között. A Belavia ezzel egyike lett annak a 30 légitársaságnak, akik a 2013-as nyári szezonban üzemeltek Szerbiába.

Belavia CRJ.jpg 

A külföldi légitársaságok érdeklődése Szerbia irányába folyamatosan növekszik. Több légitársaság kérelmét is engedélyezték az Unióból és aláírtak többoldalú és kétoldalú egyezményeket is.  A számos nagyon frekventált desztináció mellett, ahova és ahonnan a külföldi légitársaságok közlekednek, a hálózat bővítésének kérdésében a Hatóság nagy várakozással tekint az Air Serbia működésére is.     

 aerodrom-Belgrade-Beograd-Nikola-Tesla-Airport-Aerodrom-Nikola-Tesla-2.jpg

Közben folyik az Air Serbiánál a munka, Danet Kondics átvette a társaság irányítását. Bejelentették, hogy október 28-tól az Air Serbia utasai is részesei lesznek az Etihad törzsutas programjának, az Etihad Guest-nek, ami az egész világon elismert és számtalan előnyt biztosít tulajdonosának akár szállodákban, autóbérlésnél, de ismert üzletláncoknál is. Ez egy nagyon vonzó ajánlat lehet, hogy utazásunkhoz az Air Serbiát válasszuk és kezdjük gyűjteni a kilométereket és a pontokat, amiket fel lehet használni repülőjegy vásárlásnál, a fent említett szolgáltatásoknál, vagy egy egyszerű vásárlásnál a világ több mint 30 millió kereskedelmi egységében.

Az Air Serbia október 27-től hetente négyszer repül Abu-Dhabiba, december 1-től napi járatot indítanak Banja-Lukára, Prágába, december 10-től Bukarestbe és Ljubljanába

 air-serbia-new-aircraft-.jpg

A légitársaság jelenleg 30 európai, mediterrán városba repül. Az Etihaddal kötött egyezmény egyik fő iránya a volt Jugoszlávia tagállamaiból létrejött országok városainak összekötése a világgal, az Air Serbia desztinációi ázsiai, ausztrál és amerikai pontokkal bővülnek.

Jelenleg 14 repülőgéppel rendelkeznek: 10db Boeing 737-300-assal és 4db ATR-72-essel, a partnerség következtében lízingelendő A319-esek októberben kezdenek érkezni folyamatosan, az ezen szolgálatot teljesítő hajózók átképzése már megkezdődött Németországban az Air Berlin kiképzőbázisán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr895526580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.