A Turkish Airlines igazgatója Szarajevóban bemutatta a légitársaság Corporate Club tagságának szolgáltatásait.

Ahmet Salih Kansu elmondta, hogy Bosznia-Hercegovina minden társasága a klub tagja lehet, nagyságától, tulajdonosi összetételétől függetlenül. „2013 elejétől vizsgáljuk a boszniai piacot abból a szempontból, hogy alkalmas-e a programba történő bevonásra, és nagyon örülök neki, hogy végül sikerül ezt most itt bemutatnom. Egy olyan országban, mint Bosznia, amelyik egy háborút tud maga mögött a közelmúltban, úgy véljük, hogy az itteni cégek számára ez a társasági program nagyon vonzó lesz”  – mondta.  

 THY gépek.jpg

A társasági program vezetője Okan Kufeci részletesen ismertette klubtagság előnyeit, hozzátéve hogy a kedvezmények a klubtagok számának növekedésével is nőnek. „Minél több cég válik klubtaggá, annál nagyobb kedvezményt tudunk biztosítani. A rugalmasság, amit a klubtagságunk kínál, nagyon fontos az üzletemberek részére, mert nem kell külön fizetni egyebek mellett a jegyátírásért. Szabadon és külön díj kifizetése nélkül lehet módosítani. Még egy jelentős előny, hogy 10kg túlsúlyt engedélyez az utazási osztálytól függetlenül.”

 THY more felxibility.jpg

Kufeci elmondta még, hogy a kedvezmény 5-15% között lehet, a cégek a klubhoz Turkish Airlines-szal szerződésben álló utazási irodákon keresztül tudnak csatlakozni, ezzel a THY partnerei lesznek. Jelenleg közel 4.500 cég tagja a társasági klubnak. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr605528615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.