Ha kotorászik az ember régi fényképek között, mindig talál valami érdekeset. Én most erre a két képre bukkantam 1987-ből. Bevallom direkt kezdtem el keresni, mert valamelyik repülős facebook oldalon láttam egy Malév festésű Ladát, így jutott eszembe.

A hét és fél éves romániai kiküldetés elején (hú, hallom a férjemet: 2806 nap!) Maléves szolgálati autónk volt, mint mindenki másnak, akinek nem volt saját kocsija és nem tudta azt kivinni. Nekünk nem volt, így ezt a szép, kékre festett Ladát kaptuk. Szuper jó volt, ezzel aztán nem lehetett „elvegyülni”, a securitate mindig tudta, merre járunk.

 csikszereda 1987.jpg

                                                                 Csíkszeredán 

Az előző kiküldött kollégánktól, Csombor Jánostól „megörököltük” a csíkszeredai barátjukat, ami olyan jól sikerült, hogy ez a barátság ma is tart.

Évente többször is meglátogattuk őket, de a helyzetre való tekintettel soha nem aludtunk náluk, így is volt belőlünk kellemetlenségük elég. Megvolt a forgatókönyve az érkezésünknek, mi lefoglaltuk Bukarestből a szállodai szobát esti érkezéssel. Valami miatt (hogy, hogy nem elvtársak – mondta volt Hofi), mindig ugyanazt a szobát kaptuk, de a követségről, vagy a kirendeltségről érkezők is. Ez az Új Hargita szálló volt, ma a Sapientia egyetemnek ad otthont. Reggel elindultunk Bukarestből, Botond várt minket Szentkirályon a szülők házánál, nyitott kapuval, az autó beállt, kapu becsukódott, aztán este, sötétben mentünk be Szeredába a szállodába. Ezt néhány alkalommal így csináltuk, amikor egy őszi, ködös napon indultunk el, és Szentkirályon azzal fogadtak minket, hogy beriadóztatták az egész megyét, mert eltűntünk! Vélhetően az a vakegér rendőr, akinek le kellett volna jelentenie, hogy áthaladtunk az ellenőrző pontján, vagy elaludt, vagy nem látott el az orráig és még ezt a feltűnő autót sem vette észre.

Ezután taktikát váltottunk, jó korán megérkeztünk a szállodához, becsekkoltunk, jó feltűnő helyre, leginkább a szálloda bejáratához leállítottuk az autót és Botondék Daciájával közlekedtünk.

Hargitán 1987.jpg                                                  Valahol a Hargitán

Ahogy telt az idő, egyre kevésbé érdekelt a securitate jelenléte, bár megszokni egész kintlétünk alatt nem tudtam. Egy budapesti beszélgetésen mondtam az egyik Maléves főnöknek, hogy mindenhez hozzá lehet szokni, a fűtetlen lakáshoz, az üres üzletekhez, a kivilágítatlan utcákhoz, de egy ilyen besúgó, megfigyelő sereghez soha sem. Minden esetre, azok után, hogy rendszeresen zaklattak telefonon, hogy bejártak a lakásunkba, ha nem voltunk otthon, hogy ott parkoltak egész nap a házunk előtt a mikrobuszukkal, azt hittem, hogy már nem tudnak meglepetést okozni, de tévedtem. Tudtak. Mint például akkor, mikor kimentünk a Hargitára egy jó kis hússütögetésre, és egyszer csak az erdőből nem a medve, nem egy róka, nem egy mókus, hanem két ballonkabátos pacák gyalogolt el mellettünk! Esküszöm, tátva maradt a szám, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezek biztosan nem normálisak. Persze, értettük mi, hogy ez egyfajta demonstrációja annak, hogy nehogy nagyon elbízzuk magunkat, szemmel tartanak ők, bármerre is járunk. De fiatalok voltunk, rántottunk egyet a vállunkon azzal a tudattal, hogy a fiókban mindig van egy repülőjegy, amivel haza tudunk jönni, ellentétben a barátainkkal, akiknek ott az otthonuk és még ma is minden tiszteletem az övéké, hogy nyíltan vállalták a barátságunkat, pedig nem egyszer zaklatták őket ezért.    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr615562049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2013.10.28. 15:19:22

baromi "jó" sztori. nem tudom, olvastad-e hertha müller "a róka vol a vadász" című könyvét. pár éve kapott az írónő nobelt, bánáti német. temesváron játszódik a könyv, pontosan a megfigyelésről szól. ha újra át akarod élni az egészet, ajánlom a könyvet.

Nosztalgikus 2013.10.28. 19:05:04

@milliliteratura: Köszi, a könyv megvan, azok között, amik még olvasásra várnak, de lehet, hogy most előveszem. :)