Elérkezett a Milosevics Saga pillanatnyilag utolsó része. Slobodan Milosevics ítélet nélkül, két éves hollandiai börtöntartózkodás után, szívelégtelenségben meghalt Hágában 2006-ban.

Kiadatása után felmerült a kérdés, hogy vádat emelnek-e a felesége, Mirjana ellen is? Zoran Djindjics miniszterelnök véleménye szerint együtt adtak parancsot személyes és politikai ellenfeleik meggyilkolására, ezért éppúgy letartóztatható, mint a férje. Akkor nem, de később hivatali visszaélés miatt kiadták ellene a letartóztatási parancsot.

milosevics bambiland.jpg

A fia, Marko az „üzleti ügyeit" szülővárosából, Pozsarevácból intézte, ahol tulajdonosa volt a helyi rádió és TV állomásnak, egy disconak, a legtöbb üzletnek, butiknak, innen ellenőrizte olaj és cigaretta ügyleteit. Kitalálója és résztulajdonosa volt az amerikai mintára épített Bambilandnak, amelynek fő attrakciója a tengervízzel töltött medence. 2001-ben azt írták az újságok, hogy a játszóparkot rövidesen újra megnyitják, ami azért annál is érdekesebb lett volna, mert az építtetője, Marko az apja politikai bukása után rövddel, 2000. október 6-án elhagyta az országot. Tartózkodási helyéről több információ is napvilágot látott, egyes hírek szerint a szibériai Irkutszkban, mások szerint Kazahsztánba utazott. Felesége és akkor kétéves fia nem mentek vele, ők Belgrádban maradtak, együtt kaptak kivételes engedélyt Milosevics egyszeri meglátogatására Hollandiában, hiszen az egész család szinte Európa összes országában a beutazási tiltólistán volt. Milica Gajics, a felesége később sem követte őt Oroszországba, a fiával Pozsarevácba költözött, ma is ott élnek.

Az özvegy, Mirjana Markovics 2003 februárjában követte a fiát. Slobodan Milosevics halála utána 2006-ban mindketten politikai menedékjogot kértek és kaptak Moszkvától. Marko új családot alapított, orosz felesége van, egy közös kislányuk született.

mira-markovic--fonet_f.jpg                                       Marko Milosevics és az anyja

Marija Milosevics, a volt elnök lánya keveset mutatkozik a nyilvánosság előtt, Montenegróban él, volt egy próbálkozása, amikor ausztrál beutazási vízumért folyamodott, és annak támogatásához az Amnesty International segítségét is kérte, eredménytelenül.

Ahogy a családnak, a villájuknak a sorsa is eseménydús. Az özvegy már évek óta szeretné eladni a valóban saját tulajdonú, Tolsztoj utcai villát, de eddig sikertelenül. 4,2 millió eurót kér érte, ami ingatlan szakértők szerint nagyon magas ár. „A ház nincs karbantartva, eléggé lerobbant, néhány ablak be van törve. Ezért maximum 3 millió eurót lehet kérni."

Még a NATO bombázás előtt modernizálták. A ház funkcionális, van benne lift, 10 hálószoba, hat fürdőszoba, két fogadóterem, két recepció és még a padlástér is beépíthető. Alapterülete minden bizonnyal az adásvételi szerződésben jelölt 326m², szemben a telekkönyvi hivatalnál nyilvántartott 271m²-rel. A ház körüli telek 1600m².

mira-markovic04- vila tolstoj.jpg                                              A Tolsztoj utcai villa

Markovics barátai azt mondják, hogy a ház eladásának egyik akadálya, hogy a külföldiek azt hiszik, problémás, holott „teljesen jogtiszta, erről az oldalról nincs semmilyen probléma. A villa törvényes örökösei és tulajdonosai Mirjana és Marija Milosevics, Marko lemondott a részéről anyja javára, de megtartotta tulajdonjogát a pozsareváci házból ráeső részre, Marija pedig hozzájárult az eladáshoz."

mirjana markovic.jpg„Mira azért jutott erre az elhatározásra, mert nehéz pénzügyi helyzetben van és az élet Moszkvában nagyon drága. Nem tud megélni a 400 eurós nyugdíjából, Slobodan nyugdíját pedig, ami ennél jóval magasabb lenne, nem adják oda neki. Ezen kívül azt sem tudja, mikor lesz lehetősége visszatérni Szerbiába, lesz-e egyáltalán módja rá, miután bírósági elfogatóparancs van érvényben ellene." – mondta egy közeli barátnője.

A villa kulcsai a Politika c. újság egykori főszerkesztőjénél Dragan Anticsnál vannak, aki kész mesélni a dedinjei villáról.

A Milosevics család 1991-ben költözött a Tolsztoj utcai ingatlanba. Az addigi lakásukat Milosevics visszaadta az államnak és szerződést kötött a városi önkormányzattal a villa megvásárlásáról, ami 1994-ben meg is történt az akkori piaci érték egynegyedéért.

Miután Mirjana is elhagyta Belgrádot 2003-ban, a ház üresen állt, a család egyetlen tagja sem használta, többször betörtek, elvittek értékes festményeket, ékszereket, egyéb értékes tárgyakat, ezért egyezett bele az özvegy, hogy beköltözzön Sreten Jocics (Joca Amsterdam), aki 2009 áprilisáig lakott a villában. Addig, amíg le nem tartóztatták Ivo Pukanics horvát újságíró meggyilkoltatása megszervezésének gyanújával. De miért is csodálkozunk, hogy kinek adták ki a villát? Jocics a szerb maffia oszlopos tagja, vezető személyisége, a „kokainkirály", akit Zoran Djindjics miniszterelnök meggyilkolásával is meggyanúsítottak, akit a világ számos országában köröznek. Embert a barátjáról, vagy bérlőjéről?

joca-amsterdam-ostaje-u-pritvoru_14957.jpg                                            Sreten Jocics - Joca Amsterdam

2010-ben úgy volt, hogy az orosz Gazprom vezérkara költözik be, miután bevásárolták magukat a szerbiai gázellátásba, és ők fel is újították volna az egész épületet. Akkor szállították el a villából Milosevicsék minden személyes holmiját, végül azonban az oroszok nem költöztek be.

Moszkva egyik elővárosa, Barviha a külvilág számára elzárt terület. Ott él az abszolút orosz elit. Három luxus negyed van itt: Barviha 2, Barviha Club és Barviha village. A házakat hatalmas falak védik, mindenütt kamerák vannak.

milosevics barviha 2.jpg

Slobodan Milosevics bátyja, a szintén Moszkvában élő Borislav mondta el korábban a New York Times újságírójának, hogy nem olyan nehéz Mirjana élete a száműzetésben, könyvet szándékozik kiadni Slobodan Milosevics interjúiból és saját életéről is. Teljesen normális, kiegyensúlyozott életet él, hiszen körülötte van a családja – mondta a sógor.

Milosevics Barviha__00001.jpg

Az oroszok Barvihában már két elnöknek is nyújtottak luxusmenedéket. Kaiev kirgiz elnöknek és fiának, akik 2005 óta laknak itt és Aslan Abashide elnöknek, az Abház Grúz Köztársaság vezetőjének, és itt élt 1998-ig a törökországi kurdok vezetője Abdula Ödzsalan is, de őt aztán kiutasitották, Afrikába küldték, végül 1999-ben átadták a törököknek.

Hogy az itt élőknek ne legyen gond a bevásárlás, a negyed közvetlen közelében van az ország legexkluzivabb bevásárlóközpontja a Lakceri village, ahol kb. százezer négyzetméteren a világ legnagyobb és legdrágább cégei árusitják termékeiket: Gucci, Armani, Ralph Lauren, Prada, Yves Saint Laurent, Tiffany, Bentley, Ferrari-Maserati, Lamborghini...

milosevics barviha-.jpg 

Itt tengeti 400eurós nyugdíjából mindennapjait Slobodan Milosevics özvegye és fia.

És ha azt hisszük, hogy a történet véget ért, akkor tévedünk. A már említett közeli barát, az egykori újságíró Dragan Antics elmondta, hogy a család megfellebbezi az ingatlan visszavételéről hozott Fellebbviteli Bírósági ítéletet, és ha nem járnak sikerrel, akkor Strasbourgba mennek. „A házuk elvétele klasszikus államosítás"- mondta a barát. A történet folytatódik...

mira-markovic 2012.jpg

 

http://balkanimozaik.blog.hu/2014/01/05/a_milosevics_saga

http://balkanimozaik.blog.hu/2014/01/08/a_milosevics_saga_106

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr895755230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.