Olvasom az interneten egy apa írását, hogy a rendőrök által lezárt Andrássy úton a rendfenntartók nem akarták az egyik mellékutcába, jelesen a Dalszínház utcába hazaengedni, mert nem volt nála a lakcímkártyája.

Hogy miért volt lezárva az Andrássy út? Nos, országunk felkent vezetői és meghívottaik az Operaházban ünnepelték az október 23-i forradalom évfordulóját. Hogy miért kell ezért korlátozni az emberek mozgását? Nem, nem biztonsági okokból. Félelemből, megfélemlítésből, erődemonstrálásból.

Ahogy olvastam, eszembe jutott, hányszor voltam szenvedő alanya a ’80-as évek végén Bukarestben a fő közlekedési utak lezárásának, amikor a Kárpátok géniusza közlekedett a városban.

Amikor kiérkeztünk 1986-ban – a férjem állomáshelyére – első este a hotel Dorobanti hatodik emeleti szobájának ablakából néztem a teljesen sötét sugárutat, a helyzetjelzővel közlekedő autókat és csak folytak a könnyeim. Hova kerültünk?

bdul-magheru-marius-vasilica.jpg

                                              Magheru sugárút '80-as évek

Még csak három vagy négy napja voltunk kint, amikor megtapasztaltuk, mit jelent Bukarestben az utak lezárása. Rendőrautók, gyalogos rendőrök takarították le az autókat a főútról és terelték be a legközelebbi mellékutcába hisztérikusan és viharos gyorsasággal. Nem számított az autó rendszáma, nem volt kivétel. Micsoda demokrácia! Mindenki egyenrangú volt a letakarodásban!

Nem tett másként a várossal minket éppen megismertető kollégánk sem, álltunk a mellékutcában és ő nem csodálkozott, de mi meredten néztük, hogy a trolibuszról leszállítják az utasokat, leszedik az áramszedőt és az emberek betolják a trolit a mellékutcába! Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen van, de a következő években számtalanszor szembesültem vele és a rendőri arroganciával is.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy minket az erőszak szervezet egyenruhás emberei közvetlenül nem vegzáltak, kivéve, ha a Kárpátok géniusza közlekedett és emiatt el kellett mindenkit takarítani az útból. Akkor elvesztették az önkontrollt. Vélhetően félelemből, de biztosan voltak olyanok is, akik meggyőződésből. Különösen szembetűnő volt a magatartásbeli változásuk vidéken, ahol teljesen normálisan viselkedtek, de előfordult, hogy Csíkszeredában nem akartak visszaengedni a szállodába, mert lezárták a bejáratot - ember se ki, se be - , mert a Géniusz vadászni ment a Hargitára.

csikszereda 1987_1.jpg                              Csíkszereda 1980-as évek vége

Akkor nem számított, hogy diplomata rendszámú autó motorháztetejét ütlegeli olyan erővel a gumibotjával, hogy behorpad, de az sem, hogy ugyanebben az autóban ülő női vezetőre – szerény személyemre – minden további nélkül ráfogja a géppisztolyát.

És az emberek tűrték ezt a megaláztatást, ezt a kiskirálykodást félelemből, fásultságból. Tudomásul vettük mi is, hiszen mi ott vendégek voltunk, még ha a hatalom részéről nem túl szívesen látott vendégek is.

Nos, ez jutott eszembe, amikor olvastam, hogy az apukát nem akarta hazaengedni a lezárt területen lévő lakásába a rendőr.

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr686829901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.