Húsz évvel ezelőtt, 1995. augusztus 19-én Washingtonban lassan gyülekeztek a Fehér Ház, a Pentagon, a Külügyminisztérium képviselői, akik már hetek óta tárgyaltak a balkáni békeszerződésről, és az asztalon ott volt a Pentagon egyik balkáni kulcsemberének, Joe Kruelnek a jelentése Zágrábból, amiben leírta, hogy az előző éjszakát Gojko Susko horvát védelmi miniszterrel töltötte Franjo Tudjman elnök villájának kertjében, és végül egyetértésre jutott vele. Elfogadta, hogy a föderáció Bosznia-Hercegovina területének 51%-át kapja és azt is, hogy bár az ország nagyobbik területén lesznek horvátok, Horvátország elfogadja a status quo-t. Susak nagy nehezen elfogadta ezt, mondván: „a horvátok nincsenek felkészülve semmilyen területcserére a muzulmánok javára”.

 bosnien-herzegowina_2-1225x1200.png

Mindeközben Szarajevóban John Mezies amerikai nagykövet washingtoni idő szerint reggel 6.15-kor riasztotta külügyminisztériuma vezető tisztségviselőit, valamint saját diplomatáit és tájékoztatta őket arról a tragikus hírről, hogy az Igmanon (a Szarajevó fölé magasodó hegyen, ahol be lehetett jutni a városba) a páncélozott jármű, amelyben Richard Holbrooke nagykövet, Clinton elnök balkáni különmegbízottja közeli munkatársai: Robert Frasure, Joseph Kruzel és Samuel Nelson Drew utaztak, a keskeny úton ki akart térni egy francia kamion elől és egy sziklának ütközve több száz métert zuhantak. A balesetben mindhárom diplomata és a gépkocsit vezető francia katona,Stephan Reault életét vesztette. 

 igman_put.jpg

                           A "Menekülés útja" keresztül az Igmánon

Dél körül Holbrooke, aki Wesley Clark tábornokkal együtt a lezuhant autó előtti járműben utazott, telefonon beszélt Bill Clinton elnökkel és azt mondta neki:

„Fel kell függesztenünk a küldetésünket mindaddig, amíg halott társainkat nem visszük haza…Ön egy csapatként küldött ide minket, és mi csapatként fogunk hazatérni, azután készek vagyunk folytatni a tárgyalásokat.”

A három elhunyt diplomata kulcsszereplői voltak a Holbrooke csapatnak, Balkán szakértők voltak: Frasure a Külügyminisztériumban, Kruzel a Pentagonban, Drew pedig a Fehér Házban volt nemzetbiztonsági tanácsadó. Mindhárman Holbrooke-kal együtt azzal töltötték utolsó heteiket, hogy tárgyaljanak Tudjmannal és Miloseviccsel, hogy biztosítsák őket támogatásukról, amennyiben elfogadják az amerikai béketervezetet, aminek csúcspontja a daytoni tárgyalások és a novemberi megállapodás voltak.

 igman_ut_a_haboruban_2.jpg

                                        Keresztül a hegyen...

Tudjman a krajinai és a nyugat-boszniai katonai sikerek után győzelmi mámorában megpróbálta életben tartani azt a tervét, hogy felosszák Bosznia-Hercegovinát úgy, ahogyan azt egyszer már egy szalvétára egy diplomáciai vacsorán felvázolta: vagyis, hogy az ország 75%-át a horvátok birtokolják. Biztosította az amerikaiakat, hogy az egyetlen hosszútávú megoldás a területi felosztás, és idézte Henry Kissinger állítólagos kijelentését: „Ha nem tudtátok megvédeni Jugoszláviát, nem tudjátok megvédeni Bosznia-Hercegovinát sem.”

 holbruk-tu_man.jpg

                                                              Holbrooke és Tudjman

Miután az amerikaiak neki is, és egy soron kívüli megbeszélésen külügyminiszterének, Mate Granicsnak is megmondták, hogy az általa felvázolt területi felosztás elfogadhatatlan, Tudjman azt mondta: „most” egyetért ezzel, de gondolni kell „a jövő realitására, amikor a világ keletre és nyugatra osztódik.” Azt válaszolták neki Granicson keresztül, hogy ha Horvátország a Nyugathoz akar tartozni és élvezni akarja annak politikai, katonai és gazdasági támogatását, nem kérheti Bosznia-Hercegovina általa elképzelt felosztását.

 dayton_2.jpg

                                           Holbrooke és Milosevics

Milosevicset  próbálták rávenni, hogy a béketárgyalásokon partnerként vegyen részt. Ő minden lehetséges alkalommal kimutatta gyűlöletét Tudjman és Karadzsics irányába, akiket „őrült, hülye mániákusnak” nevezett. Az amerikaiak azt kérték tőle, mutassa meg, hogy van hatalma a boszniai szerbek fölött. Emellett azt is kérték tőle, hogy garantálja a repülés biztonságát Szarajevóba a veszélyes hegyi utak használata helyett az Igmanon, de ő ilyen garanciát nem tudott beszerezni sem Ratko Mladics tábornoktól, sem személyes garanciát nem tudott rá adni azon kívül, hogy azt tanácsolta, használják a kevésbé veszélyes utat Kiszeljakon keresztül.

sarajevski_aerodrom_2.jpg

Zágráb és Belgrád között háborítatlan volt a légi közlekedés, így az amerikai tárgyalók Splitben és Zágrábban találkoztak a bosnyákok képviselőivel, Muhamed Sacsirbej külügyminiszterrel, Haris Szilajdzsics miniszterelnökkel és Haszan Muratovics föderációs miniszterelnökkel, akik szerint a reális felosztás: 60-40%, mert ahogy mondták, a szerbek nem vehetik el az ország felét.

izetbegovics_1996.jpg

                                        Alija Izetbegovics

A bosnyákok erősen ragaszkodtak bizonyos feltételekhez, de őket az egymás közötti rivalizálás is jellemezte. Nem volt tárgyalási stratégiájuk, élén az elnökkel, aki egy este az ankarai amerikai nagykövetségen a Szerb Köztársaságról úgy beszélt, mint egy „náci elnevezésű valamiről”, és egy olyan valamiről, akik elsőként fognak aláírni bármilyen papírt, amit eléjük tesznek. 

A három elhunyt diplomata temetése 1995. augusztus 23-án volt Washingtonban, ahol Clinton elnök azt mondta Holbrooke-nak:

„azt hiszem ez az, amit nem szeretnének, hogy folytassuk (a béketárgyalásokat), mi pedig azt fogjuk csinálni.”

És folytatták, és sikerült a három elnököt, Franjo Tudjmant, Szlobodan Milosevicset és Alija Izetbegovicsot az amerikai Daytonban tárgyaló asztalhoz kényszeríteni és novemberben a békeszerződést velük aláirattatni.

dayton_3.jpg                                  A boszniai háborút lezáró daytoni békeegyezmény aláírása

A három amerikai diplomata és francia gépkocsivezetőjük haláláról az Igmanon minden évben megemlékeznek. Fejet hajtanak emlékük előtt a diplomáciai testületek tagjai, politikusok és szarajevói lakosok, katonák és civilek és emlékeznek azokra az emberekre, akik az életüket adták azért hogy az akkor már négy éve folyó véres háborúnak véget vessenek. 

igman_ut_ahaboruban_megemlekezes.jpg

                     Emlékezés az Igmanon

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr207728664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobias2 2015.08.24. 08:17:57

Nekem tragikomikusnak tűnik, hogy három amerikai diplomata egy francia kamion miatt hal meg Boszniában. Ezzel az erővel egy sikátorban is meghalhattak volna, amikor rájuk szakad az erkély, ahol egy szerb család az anyakocáját tartotta.

gmihaly 2015.08.24. 08:29:08

Tetszettek volna nem bátorítani a jugoszlávkodást, a pánszlávkodást és a neoszlávkodást.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 08:45:29

Na most ezek nem a balkáni rendezés, hanem egy szerencsétlen közlekedési helyzet áldozatai.

bkkzol 2015.08.24. 11:36:17

Ja, amerikai diplomatak haltak meg a balkai haboruban. Reszegen kiestek egy bordelyhaz ablakabol. Ezt nem lehet igy megirni...