Harminc éve Bulgáriában teljesített szolgálatot a férjem, amolyan „nyári mikulás” volt Várnában és Burgaszban. A Malév a nyári menetrendi időszakban üzemeltette ezeket a bulgáriai járatokat és kellett állomásvezető, aki intézi ott helyben a dolgokat. ( Ez később megváltozott, de az egy másik történet.)

A kiküldetés egy személyre szólt, nem családdal, így volt megállapítva az illetmény is, és ennek megfelelően bérelte a vállalat a lakást is mindkét városban.

A repülők jöttek-mentek, tele voltak, mint a déli busz, nem volt ritka a menetrendszerinti mellett még két sűrítő járat érkezése sem. Nagyon felkapott hely volt abban az időben a bolgár tengerpart és a mi pénzünkhöz képest rendkívül olcsó is. Özönlöttek az utazási irodák csoportjai, a szakszervezeti üdülők.

1985_napospart.jpg

Az, hogy a kiküldetés egy személyre szólt, nem tántorított el minket attól, hogy családostul utazzunk ki. A lányunk másfél éves volt, mi baj lehet vele, tengerpartra megyünk, napfény, nyaralás, kell ennél több? Nekünk a gyerekkel 30 naponként ki kellett utazni az országból, de hát azért ez nem okozott nagy gondot a napi járatok mellett, és legalább feltöltöttük élelmiszerrel a háztartást is, de most nem ez ennek az írásnak a célja.

 matu5.jpg

Mindkét városban volt egy kis lakás, Várnában kb. 32 négyzetméteres a nyolcadik emeleten, Burgaszban valamivel nagyobb a hetedik emeleten.

Hogy milyen országba érkeztünk, abból kaptunk némi ízelítőt a városi piacok, élelmiszerboltok kínálatát látva, ami akkor nekünk elképesztően szegényes volt, hiszen egy normálisan ellátott országból mentünk ki. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az éttermekben, a tengerparton viszont mindent lehetett kapni, mai napig nem tudom hogy csinálták, de az Aranyhomokon mindig volt hideg sör.

Aztán döbbenten néztük végig Várna sétálóutcájában, hogy egy délután és éjszaka alatt hogyan cserélik ki a kövezetet, hogyan telepítenek fákat és bokrokat, virágokat és padokat, mert másnap jön drugare Todor Zsivkov látogatni. Nem értettem. Később már igen.

Hogy nem volt víz, meg villany? Egy pelenkással? Remek kaland volt, néha azért sírni tudtam volna, de fiatalok voltunk, és rántottunk egyet a vállunkon, elment a repülő és mi mentünk a tengerpartra és elfelejtettünk mindent. Vagy majdnem mindent.

1985_augusztus_napospart.jpg

Várnában telepedtünk le, ott a lakás jobb helyen volt, lehetett a gyerekkel sétálni menni, közel volt a park, a belváros, maga a város is szebb volt, mint Burgasz. Ide jöttek a családtagok, rokonok, ismerősök, barátok látogatni, volt, hogy a 32 négyzetméteren heten laktunk. Mert sok jó ember….

Néha elkísértük a férjemet Burgaszba, néha nem. Ő minden nap utazott, egyik nap egyik városba jött a repülő másik nap a másikba. De, ahogy írtam, fiatalok voltunk, bírtuk, nevettünk, szerettük, azt csinálta, amit imádott, nem tudott elfáradni.

 burgasz_repuloter.jpg

Hogy miért írom ezeket? Egyrészt jó emlékezni, másrészt most olvastam, hogy beterjesztik a parlament elé az új rendőrségi törvényt, amiben talán az is benne lesz, hogy gyanú esetén az eddigi hivatalos felhatalmazás nélkül bejöhetnek a lakásomba, átkutathatják azt, ha vélelmezik, hogy én ott bujtatok valakit.

Burgaszban jelentős számú török kisebbség élt, a török határ közelsége egészen más viselkedésre késztette a bolgár rendőröket, mint Várnában.

burgasz_1985.JPG

                Ilyen lakótelepen éltünk a hetedik emeleten Burgaszban

Egy este egyedül voltam otthon, a gyerek már aludt, vártam a férjemet, hogy megjöjjön a repülőtérről, amikor csöngettek. Természetesen ajtót nyitottam, hiszen a lakás tulajdonosával is jó viszonyban voltunk, akár ő is jöhetett volna, de nem ő volt. Három géppisztolyos rendőr állt az ajtóban, a géppisztolyával az első szó nélkül félrelökött, és hang nélkül berontottak a lakásba. Én persze rohantam utánuk, be a szobába, felkaptam a gyereket az ágyból és dermedten néztem, ahogyan a fegyveresek végigjárják a lakás helyiségeit a konyhától a wc-n át a fürdőszobáig, kimennek az erkélyre.

Miután a hatalmas lakást körbejárva konstatálták, hogy rajtunk kívül senki nincs ott, az, aki félrelökött – nyilván a parancsnok – annyit mondott: paszport. Addigra már egy kicsit magamhoz tértem, odaadtam az útlevelemet és megkérdeztem, hogy történt-e valami, kit keresnek, vagy ez valami rendszeres ellenőrzés, minden lakásba bemennek-e? Már csak, hogy tudjam. A parancsnokot láthatóan meglepte, hogy folyékonyan beszélem a nyelvüket és zavartan mondta, hogy máshova nem mennek, csak ide jöttek ellenőrizni, nem illegálisan tartózkodunk-e itt. (Azt a lakást akkor már ugyanattól a tulajdonostól évek óta bérelte a Malév teljesen szabályosan, legálisan természetesen.)

Nos, ez jutott eszembe erről a javaslatról. Hiszen nyilvánvaló, hogy ott, akkor, harminc évvel ezelőtt nem feltétlenül ellenünk irányult a rendőri akció, esetleg a bérbeadó ellen, akit irigyeltek azért, mert egy külföldi, jól fizető cégnek tudta évekre kiadni a lakását. Hátha nincs is minden olyan rendben körülötte… Csak egy bejelentés… 

Hogy milyen érzés, amikor fegyveresek lerohannak? Rossz. Nagyon rossz. Milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni a hatalommal szemben egy idegen országban? Nagyon rossz. Még úgy is, hogy ott van a táskámban a repülőjegy, és ha túl sok, akkor bármikor elutazhatok. De az ott lakóknak nem volt hova utazniuk. Emlékszem a burgaszi Maléves alkalmazott hölgy, kb. 45-50 éves lehetett, hiába ült a céges, megkülönböztetett rendszámú autóban a férjemmel, minden alkalommal kiült arcára a félelem, ha bármilyen közúti ellenőrzés miatt esetleg megállították őket a rendőrök.

Nem volt különösebb oka hogy leírtam, csak úgy eszembe jutott.

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr637746052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.30. 18:05:03

"Hogy nem volt víz, meg villany?"

30 éve. Ez 1985. Akkoriban víz mindig volt. A villany pedig napi 12 órában. Kétóránként.

Zsozé_ 2015.09.02. 12:33:08

Jó olvasni ezeket a visszaemlékezéseket!