Alig egy hónappal az első sajtótájékoztató után, ahol a Ryanair bejelentette a Nis-Berlin járat indítását, néhány napja sajtókonferencián tájékoztattak a légitársaság újabb járatáról.

Az ír diszkont légitársaság 2016. október 31-én indít menetrendszerinti járatot hetente kétszer – hétfőn és pénteken - Nisből Pozsonyba. A repülőjegy ára 19,99 euró lesz.

nis_ryanair_pozsony.jpg

David O’Brien kereskedelmi igazgató elmondta, hogy a tervek szerint a vonalon évente 30 ezer utast fognak szállítani. Hasonló előrejelzéseik vannak, mint a németországi üzemelésre. A Nis-Berlin járat 2016. szeptemberében indul hetente kétszer. Mindkét útvonalat 189 üléses B737-800 típusú repülőgéppel teljesítik.

ryanair_felszallas_1.jpg

Arra az újságírói kérdésre, hogy a belgrádi Nikola Tesla repülőtér „megfizethetetlen” árai miatt választották Nist, Luis Fernandez-Mellado route manager egy interjúban elmondta, hogy a légitársaság stratégiájában kulcsfontosságú a rugalmasság.

„Méretünk lehetővé teszi, hogy az üzleti modellünket egyszerűen bárhol bevezessük. Így például utána néztünk néhány kisebb, regionális repülőtérnek Dél-Spanyolországban, vagy éppen Nisben” – mondta Fernandez-Mellado.

Ugyanazon a héten, amikor a Ryanair bejelentette első nisi járatának megnyitását, a Nagy Sándor repülőtér vezetői aláírták a műszaki együttműködési megállapodást a Jat Technika-val. Ők fogják a karbantartási munkákat végezni.

nis_repuloter_1.jpg
Május elején a repülőtér és a város vezetői találkoztak a SMATSA (Serbia and Montenegro Air Traffic Services) képviselőivel is. A megbeszélés tárgya a repülőtéri irányító torony építése volt. A SMATSA bemutatta a torony tervrajzát, ami alapján megindulhatnak az építési munkálatok.

nis_repuloter_wizz_air_1.jpg

A nisi repülőtérről jelenleg csak a Wizz Air közlekedik, ők tavaly óta repülnek a dél-szerbiai városból Malmőbe és Baselba. Augusztus 20-tól indul hetente háromszor a Nis-Dortmund járatuk és szeptembertől jelenik meg a betonon a Ryanair.

 

(Foto: T6)

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr868738924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.