Augusztus 28. A magyar polgári repülés egyik fekete napja. 1971-ben ezen a napon történt a Malév IL-18-as típusú HA-MOC lajstromjelű repülőgépének katasztrófája Koppenhágában. A repülést szolgálták c. könyvemben Joó Árpád légiutaskísérő kollégám mesél arról a napról.

1972_dubrovnik.jpg

  • Na, megint jól elkalandoztunk 1971. augusztus 28-tól.

Igaz. Szóval engem, mint harmadik stuvit lehúztak a járatról, beosztottak két frankfurti spec. járatra. Még tartott a vadászati világkiállítás, hoztuk a német vadászokat. Jöttünk haza este a második fordulóval, a Határőrségnél volt egy Lajos nevű, nagyon rendes katona, ő száguldott ki az érkezésünkhöz és rohant fel a lépcsőn. Beszólt nagyon fifikásan, tudva, hogy Frankfurtból jövünk, hogy: van itt maguk között, aki tud magyarul? Mondom neki, mi van Lajos, ezek németek, ne szórakozz már. És akkor mondta, hogy beleesett a Koppenhága a tengerbe. Ez este 8 körül volt. Elkezdődött már a mentés és úgy tudják, hogy a személyzetből csak egy lányt tudtak a hajóra húzni. Később megtudtuk, hogy ő a Tolnai Klári volt, de a hajón ő is meghalt, gerinctörése volt. Három utast húztak ki teljesen sértetlenül, két NDK állampolgárt, egy nagymamát és egy teljesen berúgott férfit, aki be volt kötve és arra tért magához, hogy a hideg vízben van, és egy fiatal norvég nőt.

Ez a három túlélő volt, és a személyzetből a Klári, aki minden bizonnyal hátul volt és nem volt bekötve. A másik három lány a konyhában volt, pedig lehettek volna hátul is a kabinban, de valami miatt mind a hárman a konyhában voltak és a hátsó konyhafal, ami tele volt termoszokkal, meg mindennel, rájuk dőlt.

Na, de visszatérve, ahogy megtudtuk a határőrtől, hogy mi történt, rohanás le, rohantam a diszpécser toronyba, a korábbi munkahelyemre, kérdeztem mi van, de még ők is csak annyit tudtak, hogy valószínűleg időjárási problémák miatt a gép belezuhant a tengerbe. Utólag kiderült, hogy valami pörgő-rotációs turbulencia volt. Előttük szállt le a SAS gép, egy DC 9-es, aminek szintén a nagy turbulencia kilökte a robotpilótáját, kézzel kellett leszállniuk. Figyelmeztették a tornyot erre a jelenségre, amit hallottak a Malév pilóták is. Azt most már nem tudom, hogy mondták-e, vagy csak a repülőgép helyzetéből következtették ki utólag, hogy mi történt. Tudniillik a Dezsőék elkezdték behúzni a futót és felszálló teljesítményre tették át a hajtóműveket. De már túl késő volt, az IL18-as nagy volt, lomha volt, mire reagált a gép a parancsokra, addigra ez a turbulencia már belenyomta őket a vízbe. Az is probléma volt, hogy az IL18-as orrfutója előre volt behúzható, a tengeren 3-4 méteres hullámok voltak, sziklák, és ahogy a gép vizet ért, az orrfutó beleakadt egy sziklába és szinte letépte az orrkabint. Az orrfutó az első legnagyobb törzskeretre van ráerősítve, ahogy az beakadt, teljesen letépte és maga alá gyűrte őket. A gép aztán a közepénél el is tört, az első kabinból semmi nem maradt, csak az tudta, hogy az egy repülőgép kabin volt, aki látott már IL18-ast.

Ősszel mentünk megint egy ilyen hosszú oslói járatra, de nem tudtunk felmenni, mert Oslo rossz időt jelzett, nagyon kevés utasunk volt és a kapitány úgy döntött, hogy a javulásig az időt Koppenhágában töltjük. A képviselőtől tudtuk, hogy a Maersk cég egyik hangárjában és előtte vannak összerakva a gép roncsai. A fő részeket oda kiszállították, a hajtóművek ott voltak sorban. Érdekes volt, hogy az a légcsavar, ami a vízbe először belecsapódott, az előre volt hajolva, a másik kettő meg hátra, ahogy a sziklába beleakadt. Ott beszéltünk egy mérnökkel, hogy mondjon már valamit, ha tud és képzeld, kiderült, hogy épp egy vizsgálóbizottsági tag volt és megmutogatta, hogy mi minden külső jel utal arra, hogy át akartak startolni.

  • Vagyis ők úgy ítélték meg, hogy a személyzet át akart startolni?

Igen, mivel érezték, hogy nyomja le őket a légörvény, nagyon lesüllyedtek, és nem volt már akkora magasságuk és teljesítmény, hogy meg tudják csinálni. De az biztos, hogy a személyzet mindent megtett, hogy megmentsék a gépet és az utasokat. Szóval, nekem augusztus 28-a a második születésnapom.

1971_koppenhaga.jpg

A Malév BUD-BER-CPH-OSL-CPH HA-MOC lajstromjelű repülőgép szerencsétlenül járt személyzetének tagjai:

Szentgyörgyi Dezső – repülőgépparancsnok
Menyhárt József – másodpilóta
Jancsovics Pál – navigátor
Lantos Károly – rádió távírász
Aladi László – hajózó szerelő
Tolnai Klára
Iván Margit Éva
Szalai Jánosné, Gyöngyike
Galgóczi Tamásné, Szabados Kati – légiutaskísérők

Volt még két születésnap gyanús eseményem, az egyik nagyon súlyos volt. Egy volt kormánygép kapitány eltévedt Berlin felé menet.

  • Hogy mi történt???

Mindjárt, de még visszatérve az előzőekhez, természetesen a katasztrófa felborította az egész beosztást, programot, mindent. Mi mentünk másnap Helsinkibe, négy embernek kellett volna lenni az IL18-ason, és ketten(!) voltunk, oda 80 utassal, vissza 100. Ennek ellenére elengedték a gépet 2 stuvival. És láttuk, ahogy Koppenhága mellett mentünk el,

  • Nehogy azt mond, hogy láttátok a roncsokat…..

Képzeld el, hogy olyan látás volt, hogy oldalról, aki tudta, hogy hova kell nézni, lehetett látni! Képzeld el! Van egy kis lakatlan mocsaras sziget, természetvédelmi terület, és az után és a szárazföld közé estek be. Én biztos, hogy láttam! Három méteres vízben volt, a farka kint volt a vízből.

  • És a média, az akkori újságok, rögtön hozták a hírt?

Hát elég gyorsan. Akkor ismerkedtem meg az első feleségemmel, gyakran jártam fel hozzájuk. Akkor este is oda mentem, elmondtam a családnak, hogy mi történt. És ott kezdtem el remegni és jutott el az agyamig, hogy mi is történt, mi is történhetett volna, ha az Ibolya nem húz le a járatról.
Az édesanyám Szombathelyen élt, ugye a telefonálás nem volt egyszerű, mint ma, féltem, nehogy az újságokból vagy a rádióból tudja meg a katasztrófát. A leggyorsabb mód a távirat volt, és akkor éjszaka rettenetes idegesen, meg néhány pohár elfogyasztása után felhívtam a Posta megfelelő szolgálatát és kértem, hogy a táviratot legkésőbb másnap reggel 7-ig vigyék ki, mert az édesanyám a 8 órási híreket mindig meghallgatta. Mondta a hölgy, hogy persze, persze, de mi az a nagyon fontos dolog?
Erre én bediktálom: Mama, minden rendben van, majd részletesen írok. Most csak annyit, hogy egészséges vagyok, majd jelentkezek, délután 4 órakor menj át a szomszédhoz, ott hívlak telefonon. A postás hölgy eléggé furcsállotta ezt a „nagyon fontos” információt és én valamivel elszólhattam magam, rákérdezett, elmondtam neki is a Malév gép katasztrófáját, és szegénynek utána a kissé ittas állapotom miatti kioktatásért olyan lelkiismeret furdalása volt, hogy még kétszer visszahívott bocsánatot kérni.

  • A baleset után kielemeztétek, hogy mi történt? Volt valami levezető beszélgetés?

Hát, mindenki nagyon ideges volt a repülőtéren, találgatták, hogy hogy történhetett. A Szentgyörgyi Dezsőnek ez volt az utolsó előtti útja, utána még kapott volna egy búcsújáratot és ünnepélyesen elbúcsúztatták volna. Azt tudod ugye, hogy ő volt Magyarország Ásza? A második világháború alatt számtalan légi győzelmet aratott, a háború után 3 vagy 4 évig börtönben is ült. Mielőtt augusztus 28-án reggel indultunk, majdnem egyszerre indult a két gép, a Dezsőék is ott voltak lent a repbejben és Dezsőt mindig cukkolták: hogy is volt az a Liberátorok lelövése? Nem mindig tudták meséltetni, de néha rávették. És az volt a szavajárása: „Barétom, most nincs erre idő, menni kell."

És elmentek... Ez a kis visszaemlékezés csendes főhajtás előttük. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr3411657058

0x000132f 2016.08.29. 09:55:35

Nagyon szétcsúszik a sztori a stílus miatt. Kár érte.

Bogas 2016.08.29. 10:05:27

Éppen nem a Liberator lelövéséről, hanem Szentgyörgyi egy másik haditettéről szól, de azért elfér itt:

www.roncskutatas.hu/node/17065

Van néhány apró roncsdarabom ebből az IL-2-es gépből, ereklyeként őrzöm őket.

MaCS_70 2016.08.29. 10:35:11

Ha jól tudom, függőleges szélnyírás okozta a gép vesztét -- amiről akkoriban még nem tudtak igazán sokat.

Nyugodjanak békében...

MaCS

Nosztalgikus 2016.08.29. 11:41:27

@Bogas: Ahogy mi is mindent a régi életünkből. Vigyázzon rá!