Hallgattam ma a híreket, bemondták, hogy a kisfalvakban a szociálisan rászorultak kaphatnak két köbméter tűzifát. És mi jutott eszembe? A bukaresti tél, amikor mi, nagyon nem szociális rászorultként, nem kevés pénzért kaptunk két köbméter tűzifát.

1986 telén még csak kapkodtuk a fejünket, viszonylag friss kiküldöttként próbáltunk berendezkedni, megtanulni a romániai életet.

Nagyon szép, nagypolgári lakásunk volt, központi fűtéssel, a kis, kétemeletes háznak saját gázkazánja volt a pincében. A lakás dísze volt a kandalló, a kéményét azonban az elődünk befalaztatta a hideg miatt. Először, tapasztalat híján sajnáltuk, mert a filmekben látottak alapján, elképzeltük, milyen szép lenne a kandallóban lobogó tűz! 

lakas20002.jpg

A hálószobában lévő cserépkályha egy cseppet sem dobott fel minket, a lakás tartozékának, de nem használandó tárgynak tekintettük.Engem gyerekkoromra emlékeztetett, amikor a körúton a kapuban kellett állnom és strigulázni, hány kosár német brikettet és fát hordanak be a pincénkbe a szenesek. Segítettem felhozni tüzelőt, de szeretni nem szerettem, mert féltem lent a pincében. Később modernizáltunk, és apukám bevezettette a gázt a cserépkályhába. Szerettem nekidőlni, jó meleget adott, és langyos volt még reggel is.

Mi már hozzászoktunk a kényelemhez, a cserépkályhát csak szobadísznek vettük, és úgy gondoltuk, hogy a kandallót is tulajdonképpen csak hangulatjavítóként használnánk.

lakas20001.jpg

Aztán beköszöntött az első telünk Bukarestben, és megtanultuk, hogy hol lakik a jóisten. A városban finoman szólva is akadozott a gázszolgáltatás. Ha volt, az részlegesen, és nagyon rossz hatásfokkal. A hatalmas öntöttvas radiátorokat alig tudta felfűteni, a szép, nagypolgári lakásban 8 fok volt. A fürdőszobát tudtuk megfelelően felmelegíteni, ott jól beöltöztettem a lányomat, mint egy kis eszkimó, úgy feküdt le. Volt persze hősugárzónk, de pont a lakás méreténél fogva, csak a közvetlen közelben adott némi meleget.

A nagykövetség segített a családoknak, kaptunk olajradiátorokat, aminek nagyon örültünk, ám az elektromos hálózat nem bírta, a vezeték kigyulladt a falban, leverte a biztosítékot, nem volt igazi megoldás.

lakas10001.jpg

Fagyoskodva telt az első telünk, a másodikra már felkészültünk. Eldöntöttük, hogy kihasználjuk a cserépkályhát, és legalább egy szobában normális meleget csinálunk. Tájékozódtunk és megtudtuk, hogy az ODCD-től, az ottani diplomata ellátótól lehet fát igényelni.

Ezt is tettük. Bementünk az irodába és mondtuk, hogy tűzifát szeretnénk. Nos, nem fogadtak minket kitörő örömmel. Első körben el is utasítottak, de nem hagytuk magunkat. Ismét elmentünk, ismét elmondtuk a kérésünket. Kisebb siker volt, hogy nem egyenesen ráztak le, hanem elküldtek egy városszéli tüzelőanyag telepre.

Kiautóztunk, elmondtuk jövetelünk okát. Beszéltünk már románul, a kommunikáció nagy gondot nem jelentett, de természetesen tudták, hogy külföldiek vagyunk. Az ügyintéző kerek-perec megmondta, hogy nem ad tüzelőt, mert „elvesszük a fát a lakosság elől!”

Na, itt borult el az agyam, már napok óta küzdöttünk ezzel a kérdéssel, végre átverekedtük magunkat a diplomata ellátón és akkor egy tüzépes fogja azt mondani, hogy nem? Azt válaszoltam neki: „nagyon sajnálom, de pillanatnyilag mi is lakosság vagyunk, és addig nem megyünk el, amíg nem kapjuk meg a fát!” Szó szót követett, végül is kaptunk két mázsa fát.

Eljött az idő, meghozták a tüzelőt! Egy teherautó betolatott a ház kis udvarára, és leborított két mázsányi rönk fát! Nem hittem a szememnek! Azt gondoltam, hogy ez valami vicc, direkt minket tüntettek ki vele, de a szomszéd mondta, hogy nincs tévedés, ez a tűzifa!

Summa summárum, végül is jó buli volt felaprítani a fát, és 1987 telén a hálószobát jó melegre felfűteni néhány alkalommal. Mert azért két mázsa tűzifa nem olyan sok, de a semminél mégis sokkal több.

lakas10002.jpg

A kárpátok géniusza a nyolcvanas években nagyon elégedett volt magával, hogy az ország államadósságát visszafizették. Hogy azt milyen áron tették, az egyáltalán nem érdekelte. Hogy az emberek milyen méltatlan helyzetben voltak, milyen körülmények között éltek, az stílszerűen, hidegen hagyta. Hogy voltunk olyan lakótelepi lakásban, ahol a szobában körbe ment egy cső, és azon lyukakon át szabadon égett a gáz, ez volt a fűtés! Hogy minden módon igyekeztek meleget csinálni, és a tízemeletes házak ablakain dugták ki a kályhacsöveket. Hogy elektromos fűtőberendezéseket egyáltalán nem lehetett kapni, igaz a hálózat sem bírta volna a működtetésüket. Hogy akinek olyan szerencséje volt, hogy még volt cserépkályhája, az tüzelőanyagot nem kapott bele. Viszont nem volt államadósság!

A sors fintora, hogy a kedves vezetőt egy hideg téli napon, december 21-én zavarták el a hatalomból.

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr9811956243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.