Szerettünk Szarajevóban élni. Szerettük a toleranciáját, szerettük, hogy befogadtak, szerettük, hogy gondoskodtak rólunk, szerettük, hogy szerettek minket.

A város egyik legszebb részén, fent a hegyen, Stara Brekan laktunk, lélegzetelállító kilátással a környező hegyekre és a lábunknál elterülő városra.

szarajevoi_tel.jpg

Most olvasom, hogy a kerület imámja megnyitotta a dzsámit azok előtt, akiknek nincs meleg szobájuk, nincs fedél a fejük felett.
Muhamed Velics hívott mindenkit, aki szükséget szenved, lett légyen muzulmán vagy sem.

dzsami_stara_breka_imam.jpg

Azt mondta:

„tekintettel a rendkívüli hidegre, a tavalyi évhez hasonlóan újra hívjuk azokat, akiknek nincs hol melegedniük, jöjjenek hozzánk a dzsámiba, ahol menedéket találnak a hideg ellen. A meghívás mindenkinek szól, tekintet nélkül arra, hogy muzulmán-e vagy sem, hívő-e vagy sem. A dzsámink meleg és elég tágas ahhoz, hogy helyet adjon azoknak, akiknek szükségük van egy meleg kuckóra, békére és biztonságra.”

dzsami_stara_breka.jpg

A segítségnyújtás sokféle módon működik Szarajevóban. Ottani barátaink mesélték, hogy a háború alatt 1992-95 között a bosnyák hadsereg katonái segítségével állítottak fenyőfát a katolikus hívők a Szent Szív székesegyházban, és az ő védelmük alatt mentek éjféli misére.

 katedrala_the-cathedral-of-jesus-sacred-heart-1397149753.jpg

A többségében muzulmánok lakta városban.

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr7512107393
Nincsenek hozzászólások.