2017. aug 01.

Amikor egy albán politikai menedékjogot kér Horvátországban

írta: Nosztalgikus
Amikor egy albán politikai menedékjogot kér Horvátországban

Három évvel ezelőtt, 2014 októberében zajos körülmények között szakadt félbe Belgrádban a Szerbia-Albánia labdarúgó mérkőzés. A pálya fölött megjelent egy drón egy nagy-Albánia térképpel. A szurkolók között verekedés tört ki, az albán játékosokat megdobálták, a nemzetközi labdarúgó szövetség a mérkőzés győztesének hivatalosan Albániát jelölte meg.

dron_serbia_albania_soccer_drone_03261_c0-182-2814-1822_s561x327.jpg

Ismail Morinaj albán állampolgárt gyanúsítják azzal, hogy a drónt felküldte a stadion fölé. A szerbiai elfogató parancs alapján idén júniusban Horvátországban letartóztatták, a dubrovniki bíróság a múlt héten jóváhagyta kiadatását Belgrádnak. Mivel a döntés ellen fellebbezéssel éltek, az ügy a zágrábi legfelsőbb bíróságra került.

Albán részről már mindenki, az államelnök Edi Ramatól kezdve a labdarúgó szövetségen keresztül az igazságügy-miniszterig mindenki bekapcsolódott a kampányba, hogy megakadályozzák a 35 éves férfi kiadatását. Gazmend Bardi igazságügy miniszter hivatalosan kérte horvát partnerét, hogy ne hagyja jóvá a kiadatást, mert Morinaj Szerbiában „politikai indíttatású üldöztetésnek és diszkriminációnak lenne kitéve”.

Még ha a dubrovniki bíróság ellenében is hoz határozatot a legfelsőbb bíróság, a végső döntést Dražen Bošnjaković igazságügy-miniszter hozza meg, ami ellen nincs már nincs fellebbezés.

Tiranában a szurkolók demonstrációt szerveztek, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra, a Morinaj család pedig időközben radikális lépésekkel fenyegetőzik. 

ddron_ismail_morina.jpg

Ismail Morinaj Észak-Kelet-Albániából, Kukesból származik, de Olaszországban él és rendszeresen látogatja az albán nemzeti tizenegy mérkőzéseit. Az albán rendőrség 2015-ben az Albánia-Szerbia visszavágó mérkőzés előtti napon Tirana központjába letartóztatta illegális fegyverek birtoklásáért. A bíróság három hónap után börtönbüntetését házi őrizetre változtatta. A pristinai újságok azt írták, hogy közvetlenül a börtönből való kiengedése után egy csapat szurkolóval Koszovóba érkezett. 

Most az ügyvédje bejelentette, hogy ügyfele politikai menedékjogot kért Horvátországban, hogy megmeneküljön a kiadatástól, mert fél attól, hogy „Szerbiában nem lenne fer bírósági eljárás” az ügyében. 

A menedék kérelmet a horvát belügyminisztérium bírálja el.

 

 

 

Szólj hozzá

politikai menedék nagy-Albánia labdarúgó mérkőzés Ismail Morinaj