2017. sze 03.

Bosznia és a radikális iszlám

írta: Nosztalgikus
Bosznia és a radikális iszlám

A mai európai iszlám terrorizmus már a 90-es évek elején megszületett Boszniában Izetbegović mudzsahedjeivel. Ezt és nem kevesebbet állít könyvében a horvát politikus és történész, a néhai elnök fia, Miroslav Tudjman.

„A Rubikon másik oldala – Alija Izetbegović politikai startégiája” című könyvében részletesen foglalkozik azzal, hogyan jelentek meg a boszniai háború idején a bosnyák hadseregben a mudzsahedek, a „szent harcosok”, „iszlám önkéntesek”. Iszlám fundamentalistákról van szó, hivatásos harcosokról, fizetett zsoldosokról, akik már 1992 februárban megjelentek. Különböző országokból érkeztek. Iráni mudzsahedek voltak az elsők, őket követték harcosok Szaud-Arábiából, Palesztinából, Jordániából, Jemenből, Afganisztánból, Katarból. A legnagyobb katonai tapasztalattal és tudással rendelkezők Egyiptomból, Algériából , Marokkóból és Tunéziából érkeztek. A libanoni Hezbollah tagjai, akiknek ugyancsak voltak katonai tapasztalataik, Fojnica mellett egy táborban képeztek ki katonákat, rendőröket és vezetőket Bosznia-Hercegovina hadseregének. 

miroslav_tudjman.jpg

                                                       Miroslav Tudjman

A beutazásuk alaposan elő volt készítve. Először Zágrábba érkeztek, onnan Splitbe, majd humanitárius segélykonvojjal Travnikba és Zenicára mentek a gyűjtőközpontokba. 

Egyik vezetőjük, Abu Hamza tanúsítja, hogy Mustafa Cerić vallási vezető kérésére jöttek „megvédeni” muzulmán testvéreiket. Azon kívül, hogy erkölcsileg, katonailag támogatták a boszniai hadsereget, ez jó lehetőség volt számukra, hogy behatoljanak Európába. 

A szudáni Elfatih Hassanein alapítója és igazgatója volt a "Segítség a harmadik világnak" alapítványnak (TWRA), amit 1987-ben alapítottak Bécsben. Ők 1992-ben jelentős összeggel támogatták a fegyverhasználat oktatását. A pénz az iszlám országokból az Erste Bankon keresztül érkezett Bécsbe. 

twra.png

Alija Izetbegović 1994. január 1-jén levelet írt az alapítványnak, miszerint a bank bécsi fiókjában vezetett számláról az alapítvány elnöke önállóan felvehet 1000 dollárt, 500 ezer dollárig dönthet kifizetésről, de pénz felvételéhez a kuratórium legalább három tagja szükséges, az 500 ezer dollárnál nagyobb összeghez szükséges az ő jóváhagyása is.

A legnagyobb támogatók, a szaudiak, 1992 és 1995 között a TWRA-n keresztül 350 millió dollárt juttattak a „boszniai muzulmánok megsegítésére”. A legnagyobb donátor Szaud Arábia volt, de érkezett pénz Törökországból, Bruneiből, Malajziából is. A titkos adakozók között volt az szaudi emigráns Osama bin Laden is. Ugyanakkor a TWRA csak egy volt a „humanitárius” szervezetek közül, amik a fegyveres kiképzést és a mudzsahedek érkezését finanszírozták. 

A mudzsahedek nemcsak harcosoknak érkeztek az országba, hanem ezeknél a szervezeteknél dolgoztak segítőként, agitáltak az Al-Kaida, a Hezbollah és a Hamasz mellett. Volt, akik csak azzal foglalkoztak, hogy kiképezzék azokat a helyieket, akik mudzsahedek akartak lenni. 

Közép-Boszniában szinte nincs olyan megye, ahol nem hoztak létre vallási, katonai tábort. A bosnyák hadsereg katonai vezetése, és a politikai vezetés is hallgatólagosan támogatta a „vallási alakulatok” megalakítását, amik olyan mudzsahedekből álltak, akik speciális vallási képzésen estek át. 

el_mudzsahid.jpgA 7. muzulmán brigádot 1992. decemberben alakították ki, mint gyors reagálású egységet Zenica, Travnik és Kakanj környékén. A legismertebb és a legjobb brigád volt a boszniai hadsereg 3. csapattestének állományában. A kezdetektől muzulmánnak nevezték, mert tagjai csak gyakorló hívők lehettek, a brigád jelvényeire arabul írták a feliratokat és a csatákba Allah akbar kiáltással indultak. 

Az egység több háborús bűncselekmény elkövetéséért felelős. 1993. január 13-án Dusina faluban a Horvát Védelmi Hadsereg tagjai és civilek lemészárlásáért, horvát falvak lerombolásáért és lakosaik elűzéséért Busovača járásban 1993 januárban. Gyújtogatásokért Zenice és Travnik környékén 1993 nyarán. Számos bűncselekményt követtek el a helyi lakosok, és nemcsak horvátok és szerbek, hanem muzulmánok ellen is a külföldi mudzsahedek. Az ok „vallási tisztogatás” volt. 

A mudzsahedek száma Boszniában változó volt. Izetbegović szerint több mint háromszázan voltak, de Abu al-Maali, az El Mudžahed egység utolsó parancsnoka (feloszlatták 1996. február 26-án) kijelentette, hogy a mudzsahedek száma Boszniában 5-6 ezer fő. A reális szám valójában néhány ezer lehetett. A mudzsahedek nem egy nagy egységet hoztak létre, hanem több kisebbet, amiket egy tanács irányított. 

el_mudzsahid_2.jpg

A boszniai muzulmánok többségét taszította az erőszakos iszlamizáció és a mudzsahedek házasságkötése a helyi lányokkal (mert a „szent harcosoknak” volt feleségük és gyerekeik a saját országukban, valójában itt a többnejűségről volt szó) és néhányan a boszniai hadsereg vezetéséből is szerették volna megfegyelmezni a mundzsahed egységet, de nem mertek szembemenni az uralkodó politikával, ami támogatta jelenlétüket és működésüket.

A mundzsahedek legalizálni akarták státuszukat, ezért a tanácsuk kérte Szarajevótól, hogy ismerje el az El Mudžahed brigádot mint a boszniai hadsereg független egységét. 

Rasim Delić a boszniai fegyveres erők főparancsnoka 1993. augusztus 13-án parancsba adta az El Mudžahed brigád beillesztését a 3. hadtest parancsnoksága alá, így a külföldi mudzsahedek legálisan a boszniai hadsereg része lettek. Az El Mudžahed egység jól felfegyverzett és kiválóan képzett csapat volt, erős katonai támogatója és kulcsfontosságú tényezője a hadseregnek. Katonái fanatikusan bátor harcosok voltak.

el_mudzsahid_3.jpg

A daytoni békeegyezmény 1995 végén Bosznia-Hercegovinának végre békét hozott, a mudzsahedeknek azonban egyáltalán nem tetszett. Úgy tekintették, mint az iszlámért folyó harc elárulását. Az ok egyszerű volt: az egyezmény tartalmazott egy olyan rendelkezést, hogy a nem „helyi eredetű” katonai erőknek 30 napon belül el kell hagyniuk az ország területét. Ez határozott kérése volt az Egyesült Államoknak Izetbegović felé.

A könyv szerzője szerint Izetbegović 1995. december 10-én, négy nappal a békeszerződés aláírása előtt Zenicán találkozott az El Mudžahed brigád vezetőivel, Abu al-Maalijemmel és Anwar Shaabannal, amin részt vettek a boszniai hadsereg vezérkarának tisztjei is Rasim Delić tábornok vezetésével, és a 3. hadtest parancsnoka, Sakib Mahmuljin tábornok. Izetbegović a találkozón megerősítette, hogy a daytoni egyezményt alá fogja írni és az El Mudžahed egységet átalakítják. 

_anwar_shaaban_2050081722-17240.jpgTalányos az egyiptomi születésű Anwar Shaaban sorsa, aki négy nappal ezután a megbeszélés után négy társával együtt meghalt. 1995. december 14-én a katonai rendőrség egy ellenőrzési ponton tüzet nyitott a gépkocsijukra. Találtak nála egy naplót, amit 1995 november 21 és december 14 között vezetett, vagyis a daytoni békeegyezmény aláírása napjától haláláig. A naplóból kiderül, hogy a mudzsahedek nem voltak felkészülve arra, hogy elhagyják az országot. Azzal fenyegetőztek, hogy más eszközökkel fognak harcolni. Abu Hamza egyenesen kijelentette, hogy „nem fogunk elmenni, nem adjuk vissza a fegyvereinket”. „Ha elhagyjuk is a katonai egységünket, a fegyvereket elrejtjük. Ha kitesznek minket a hadseregből, missziós munkát fogunk folytatni” - mondták.

Hogy a mudzsahedek egy része ott maradt az országban, már 1996 februárban kiderült, amikor az IFOR rajtaütött egy humanitárius szervezet kiképző központján Fojnica mellett, letartóztatott három iráni kiképzőt, és a szervezet nyolc munkatársát. Fegyvereket és robbanó anyagokat koboztak el.

ifor_1996.jpg

                                 IFOR 1996 február

A mudzsahedek az ún. „muzulmán faluban” éltek együtt, megnősültek, útlevelet kaptak, beilleszkedtek a társadalomba és láthatatlanná váltak a nemzetközi erők számára. Washington kifogásolta, hogy megsértették a daytoni szerződést, mire Izetbegović azt válaszolta Bob Dole és Joseph Lieberman szenátoroknak, hogy „nem áll összhangban népünk erkölcsi elveivel, hogy elzavarja azokat az embereket, akik a mi oldalunkon harcoltak és nincs hova menniük, mert a saját országukba nem térhetnek vissza.”

Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi erőknek és az amerikaiaknak elégséges bizonyítékuk volt arra, hogy a mudzsahedek menedéket kaptak Boszniában és folytatták radikális iszlamizációs tevékenységüket, volt közöttük, aki terrorakciókban is részt vett, ezeket az eseteket azonban sem az amerikai sem az európai politika nem akarta „túldimenzionálni”, megvédendő a törékeny békeszerződést.

wtc_szeptember_11.jpg

                           Word Trade Center 2001. szeptember 11.

Szeptember 11. azonban radikálisan megváltoztatta a nemzetközi és az amerikai politika hozzáállását a terrorizmus kérdéséhez. Az ikertornyok elleni merényletet végrehajtó repülőgépeltérítők csoportjának legismertebb tagja Mohamed Atta volt, aki meg nem erősített információk szerint 1999-ben Bočinjban tartózkodott. Más források szerint bin Laden választotta ki a repülőgép eltérítésre Nawafa al-Hazmijat és Khalida al-Mihdarat, Boszniában harcolt mudzsahedeket. Szeptember 11 után Izetbegović többé már nem volt az a hiteles politikai vezető, akit Amerika tisztel, és az ikertornyok megtámadása után egy hónappal egészségügyi okokra hivatkozva lemondott pártelnöki pozíciójáról. Szarajevó hatékony harcot indított a terrorizmus ellen. 

miroslav_tudjma_druga_strana_rubikona.jpgEzek a gondolatok Miroslav Tudjman könyvében jelentek meg, aki számos dokumentum segítségével Izetbegović politikai filozófiáját, stratégiai céljait elemzi, az okokat, amik miatt a béketerveket kijátszotta. A szerző szerint a könyv előfeltétele a bosznia-hercegovinai politikai és háborús események megértésének.

 

 

Forrás: vecernji.hr

 

 

Szólj hozzá

terrorizmus humanitárius szervezetek daytoni békeszerződés mudzsahedek Miroslav Tudjman Izetbegovics El Mudzaded IFOR