Kúszik be a szobába a sülő bejgli illata, égnek a fények a karácsonyfán, illatoznak a gyertyák, és ahogy a lángjukat nézem, a gondolataim messze szállnak.

19630002.jpgKisgyerek vagyok valamikor a hatvanas években. Apukám minden szenteste délután elvitt sétálni. Amikor már kicsit nagyobb lettem, beültünk a Híradó moziba, elsétáltunk egy újságárushoz, megvettük a minden évben kötelező Kincses Kalendáriumot, majd a későbbi években a folyóiratok ünnepi dupla számát, hogy legyen bőven olvasnivaló az ünnepekre. Amíg mi sétáltunk anyukámék feldíszítették a karácsonyfát, hiszen nekem a Jézuska jött. És az a látvány felejthetetlen! A 4,7 méter magas nagypolgári lakásunkban minden évben plafonig érő karácsonyfa volt, amit a háromszárnyas, nagy tükör elé állítottak, és az még tovább fokozta a csillogást.

Ahogy nőttem, a karácsonyfa úgy lett kisebb, már én is részt vehettem a díszítésben, apuval együtt kötöztük a szaloncukrokat. Ez azóta sem változott, kitalálhatnak bármilyen praktikus akasztót, én akkor is kötözni fogom a cukrokat fehér fércre, vagy horgolófonalra.

Amikor iskolás lettem, az én feladatom lett a nagyon-nagyon sok karácsonyi képeslap megírása. Apukám férfi szabó volt, a rokonok mellett minden vevőjének küldött üdvözlőlapot.

Teltek-múltak az évek, saját család, gyerekek, és a karácsonyfa ismét a plafonig ért. Mert mindkettőnek szerettem volna azt a varázslatot átadni az óriási, csillogó fenyő látványával, amit én kaptam a szüleimtől.

1985_karacsonyan_meg_mind_a_negy_nagyszulo_velunk_volt.jpg

A munkánk hosszú évekre külföldre szólított, de a karácsonyokat ott is igyekeztünk meghitté tenni.Voltak emlékezetes pillanatok. A romániai kiküldetés közepén ért minket a forradalom/háború/rendszerváltás, kinek mi tetszik. 1989 karácsonya itthon szinte odaragasztott minket a televízió elé, aggódva a kint maradt barátokért, ismerősökért.

Nem felejtem 1991 karácsonyát, amikor csíkszeredai barátunk december 24-én délelőtt beállított Bukarestben egy hatalmas fenyőfával, amit előző este vágott ki a Hargitán. Az a fa egyszerűen nem hullajtotta le a leveleit, igaz a lakásban sem volt több 20 foknál, de egyetlen tűlevél sem hullott le róla. Azt hiszem az volt az első fánk, ami majdnem húsvétig állt.   

Aztán a délszláv háború vége után három évvel a szarajevói első karácsony. Karácsonyfát szinte egyáltalán nem lehetett kapni, egy csenevész, alig egy méteres fáért 40 német márkát fizettünk. Hatalmas hó volt, valóságos hófalak között, gyalogosan tudtuk csak megközelíteni a lakást, az autó nem tudott felmenni, vagy ha mégis, félő volt, hogy egy újabb havazás esetén nem tud lejönni és az lehetetlen, hogy a férjem ne tudjon kimenni a repülőtérre. Mindent itthonról vittem, a szaloncukrot, a díszeket, a fénysort, az ablakdíszeket, a halat, a mákot, a diót. Később az évek során sok minden változott. Megjelentek a feldíszített fenyőfák már nemcsak újévre, hanem karácsonyra is, már december elején díszbe borult a város, megjelentek az üzletekben a karácsonyi díszek, választhatóan munkaszüneti nap lett a karácsony.

szarajevo_karacsony.jpg

A muzulmánok lakta boszniai fővárosban elenyésző kisebbség voltunk, az osztályában a lányom, az ovis csoportban a fiam volt az egyetlen más vallású, amiből soha, semmilyen hátrányuk nem volt. Nem ünnepeltünk behúzott függönyök mögött, nem titkoltuk, hogy karácsonyfát állítunk.

Már évek óta műfenyőnk van, még Szarajevóból hoztuk. Ott végül is azért vettünk egyet, mert az első év után a szentestét és a karácsonyi ünnepeket mindig itthon töltöttük, de 27-én visszautaztunk és az nem lehet, hogy ott ne legyen karácsonyfa, sőt még ajándékok is voltak alatta a gyerekeknek.

Szerettük a fa meghitt fényét, szerettük, hogy akár március végéig, április elejéig is gyönyörködhetünk benne.

Most kicsi fánk van, a gyerekek felnőttek, a látványnál fontosabb, hogy együtt legyünk, hogy vannak emlékeink. Ezekben a napokban gyakran gondolok a szülőkkel közös karácsonyokra, a gyerekek első karácsonyára, az önfeledt örömükre, apu könnyes szemére. Mert ezek az emlékek az enyémek, a mieink.

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr7113522069
Nincsenek hozzászólások.