Egy 20 perces videófilm borzolja a kedélyeket a nyugat-balkáni régióban. A szarajevói média egy része szerint gyerekek szokásos edzéséről van szó, míg másik részük, és a teljes horvát és szerb média azt írja, hogy az egész nagyon emlékeztet iszlám katonai kiképzésre.

A felvételt az „Asker” (török szó, jelentése: katona, az uralkodó katonai elit tagja) vahabita-szalafista szervezet tette fel a január végi téli táboruk napjairól. A tábort a boszniai Tesanjban szervezték 9-17 éves gyerekek részére, ahol az újságok szerint a táborozás ideje alatt gyerekek vallási oktatása és katonai kiképzése folyt. 

vahabita_tabor.jpeg

Az egyetlen, ami hiányzik, az a fegyver maga. De a cikkek tömege arról ír, hogy fegyver nélkül is aggasztó a tény, hogy gyerekek katonai alakzatokat formálnak, katonai gyakorlatokat végeznek. 

A szervezet székhelye állítólag Szarajevóban van, de arról nem tudni, hogy van-e jogosításuk arra, hogy gyerekekkel foglalkozzanak, nekik bármilyen oktatást, képzést tartsanak, mint ahogy azt sem tudni, vajon a szülők tudják-e, hogy milyen „téli táborba” mennek a gyerekek? 

vahabita_tabor_2.jpg

Usora község önkormányzata rendőrségi vizsgálatot kér a tábor működésével, a szervezőkkel, a szervezettel kapcsolatban. A boszniai biztonsági ügyekért felelős miniszter azt mondta, nincs tudomásuk szélsőséges szervezet működéséről, de utasította a nyomozó ügyészséget az azonnali vizsgálatra. 

vahabita_kozosseg_gornja_maoca.jpg

                              Gornja Maoča (fotó: Reuters)

Bosznia-Hercegovina egyik hegyek közti kicsiny falujában, a Brčko körzetben lévő Gornja Maočaban telepedett le a radikális vahabita közösség. Az 1992-95 közti boszniai háborúban nagyon sok arab országbeli harcos, mudzsahed érkezett ide és maradtak itt a háború után, de a helyiek közül is voltak, akik csatlakoztak az iszlám eme szélsőséges ágához.  

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr4313652080
Nincsenek hozzászólások.