Minden szocialista országnak megvolt  a maga Gulágja, Jugoszláviában ez Goli otok volt. A jugoszláv Alcatraz 4,7 négyzetkilométer területű sziget Isztriától keletre a Velebit-csatornában Rab, Sveti Grgur i Prvić szigetek között.

goli_mapa.jpg1948 júniusban Bukarestben az összkommunista gyűlésen Sztálin vezetésével a kommunista országok vezetői Josip Broz Titót megvádolták azzal, hogy az imperialista erőkkel szövetkezik. Jovo Kapičić, a titkosrendőrség, az UDBA tábornoka erre így emlékezett: „Felszólították a jugoszlávokat, hogy döntsék meg a titói rezsimet, mert az az imperialisták szolgálatában áll. És ha valaki ezzel járta a vidéket, dicsőítette az oroszokat, Sztálint… hát, mit tehettünk?”

Azt tették, amit a többi szocialista országban a vélt vagy valós ellenséggel: félreállították, elítélték ezeket az embereket. A börtönszigetre internálásuk Tito gondolata volt, de a parancs a belügyminisztertől érkezett: „Jovo, van egy feladat, vegyél magad mellé néhány embert, egy geológust és menjetek Dalmáciába, van ott kis sziget, Goli otok.”

A kopár szigeten az I. világháborúban az osztrák-magyar hadsereg orosz hadifoglyokat őrzött a keleti frontról, majd 1948-ban megnyitották a politikai foglyok börtönét, de őriztek ott néhány II. világháborús bűnökért elítéltet, usztasákat is. 

goli_otok_6.jpg

A foglyok első csoportja 1949. július 9-én érkezett meg. Mind politikai elítéltek, valamilyen módon a kommunista rezsim ellenségei voltak, akiket gyakran csak adminisztratív határozattal, bírósági ítélet nélkül hoztak ide. Ellenséggé válni nagyon könnyű volt abban az időben. A túlélők elmondása szerint ehhez elég volt egy szó, egy vicc, egy tekintet, egy mosoly vagy éppen felhúzott szemöldök, ami nem tetszett valakinek a „hatalmasságok”, vagy az „aggódó polgárok” közül, hogy sokéves kényszermunkán találja magát Goli otokon. 

A hivatalos adatok szerint 16 101 főt tartottak fogva, közülük 413-an meghaltak, de félő, hogy ez a szám sokkal nagyobb. Egyes, de meg nem erősített becslések szerint 3-15 ezer elítélt halt bele az ütlegelésekbe, az alvásmegvonásba, a diftériába, vagy egyszerűen a mélybe vetették őket. A rabok 44%-a szerb, 21,5%-a montenegrói, 16%-a horvát, 5%-a macedón volt. Kisebb számban voltak szlovének és albánok. 

goli_otok_5.jpg

A jugoszláv tagköztársaságokban erősödő nacionalizmussal együtt erősen túlzó számok is megjelentek, ami a Goli otok és az egész titói Jugoszlávia sötét oldalának agyonhallgatása eredménye. Amikor az ország elkezdett szétesni, ezeket a témákat fegyverként használta a nacionalista politika. A 90-es években Szerbiában 50 ezer fogolyról és 10 ezer halottról beszéltek, majd a szám felment egészen 70 ezerig. 

1948-1956 között csak politikai elítéltek voltak Goli otokon, azután már súlyos bűncselekményeket elkövetőit, gyilkosokat is őriztek itt, majd klasszikus börtönként működött 1988-ig, amikor a börtönt hivatalosan megszüntették.

goli_otok_12.jpg

                                      Az igazgatóság épülete

A teljesen kopár szigeten az épületeket a rabok maguk építették az általuk kézzel faragott kövekből, bármilyen eszköz nélkül. Kőböl faragtak kövekkel valóban szép épületeket. Volt igazgatósági épület, volt látogatói épület, mert 1956-tól a példásan viselkedő elítéltek havonta egy legközelebbi családtagot fogadhattak. Kizólag az őröknek készült tekepálya, amit később mozinak is használtak.

goli_otok_esoviz_tarolo.jpg                                          Esővíz tároló a felirattal: Kö a kövön, aztán megint kő!                                      

A szigeten a legnagyobb gondot az ivóvíz hiánya jelentette, megoldásként hatalmas esővíz tárolót építettek.

Volt három üzem is: faipari üzem, ahol búrotokat gyártottak, amiket aztán Amerikába és Mexikóba exportáltak, fémfeldolgozó üzem, ahol traktor-és hajóalkatrészeket, csőelemeket gyártottak. A kőfeldolgozóban terrakotta padlólapokat, betontéglákat stb. készítettek. A gyártáshoz szükséges követ a szigeten lévő kőbányákból nyerték.

Néhány évig hajógyár is működött, ahol három, egyenként 110 tonna teherbírású fából készült hajót építettek, ezek neve Május 1, Május 13 és Május 25 voltak. Később a gyár már csak hajójavítóként működött.

Volt egy be-és kiléptető karantén részleg, itt tartották egy hónapig az érkező foglyokat és itt voltak elbocsátáskor is. Az épület előtt volt az ún. Péter-lyuk, ami az elítéltek kínzásának helye volt. Főleg követ hordattak velük egyik oldalról a másikra. Ez a sziszifuszi munka mentális és fizikai megtörésüket volt hivatott szolgálni. Emellett volt a börtönön belül is börtön azoknak a foglyoknak, akik valamilyen módon megszegték a házirendet. A 102-es részlegben magánzárkák és egy 50 személyes cella volt.

goli_otok_szent_peter_lyuk.jpg

                                                           Péter-lyuk

Az üzemek az államnak dolgoztak, mert nagyon kellett a bevétel, de a titkosrendőrség is jelentős összegeket, súlyos millió dollárokat keresett rajtuk. Az ott készült bútorokat, a kőfeldolgozó termékeit Olaszországba csempészték, egyes adatok szerint ezzel fél év alatt 700 ezer akkori dollárt „kerestek”.

A sziget ma elhagyatott szellemváros, néhány turista, egykori rabok családtagjai látogatják ezt a sötét titkokat rejtő szörnyű helyet.  Hajóval Senjből (Zengg) egy óra alatt lehet eljutni, de Rab-szigetről is közlekednek ide vízi taxik. Amikor még működött a fogolytábor és börtön, a sziget és környéke a hajóforgalom elől elzárt övezet volt, ha repülőgép repült el felette, a raboknak hasra kellett feküdniük.  

goli_otok_11.jpg

                                  A foglyok "lakhelye"

Minden ma itt látható növény vagy fa, az egykori fogvatartottak fájdalmas munkájának eredménye. Ők ültették azokat, és büntetésül gyakran kellett saját testükkel védelmezni az égető napsugarak, vagy éppen a viharos szél, a bora ellen.  

Még mindig megvan a híres "vonal" vagy út, amin az új foglyoknak végig kellett menni az "öreg elítéltek” előtt, akiknek szabad, sőt kötelező volt őket teljes erejükből ütni azokkal az eszközökkel - kötéllel, övvel, lánccal, bottal – amit az őrök adtak a kezükbe. Ez rituálé volt minden alkalommal, amikor Goli otokra új szállítmány érkezett. Ha egy „öreg elítélt” megtagadta az új fogolyok „büntetését”, ő magának is végig kellett a vonalon mennie. Az őrök és a vezetők oldalról nézték, és buzdították a rabokat.

goli_otok_srvseni_je.jpeg

                                                    Kész!

Körben mindenütt azoknak az épületeknek romjai láthatók, ahol a foglyokat őrizték. Mindegyiknek beomlott a teteje, egyetlen ép ablaka sincs, a víz-és elektromos hálózat teljesen használhatatlan. Mindennek valódi szimbóluma egy felirat: Kész!, de vannak Titót és a JSzSzK-t éltető mondatok is, vagy éppen ilyen buzdító feliratok: Mi építjük a szigetet, a sziget épít minket. Vannak látogatók, akik a falak kövein egykori rabtársaik, hozzátartozóik bevésett nevét keresik…

A börtönszigetet megálmodó, az egészet kitaláló Josip Broz Tito egyetlen egyszer sem látogatott el ide, bár a történészek állítása szerint a mellette dolgozók mind tudtak arról, hogy mi folyik ebben a „börtönben”.  

Egy dokumentumfilm megszólaltatott egykori elítélteket. Egyikük, aki az első transzporttal érkezett 1949. június 9-én, azt mondta, hogy a szigetre úgy szállították őket a hajókkal, mint annak idején a rabszolgákat Afrikából. „Hajamnál fogva húztak ki a hajóból, a parton egy kicsit vertek, majd azt mondták, rajta fuss!  És te futsz meztelenül, a veréstől kék, zöld foltokkal. De voltak olyanok, akikkel kesztyűs kézzel bántak. Őket nem ütötték, őket csak leköpték… Nem tudtam, hogy mi vár rám, ahogyan a többi 2500 társam sem, akik ott álltunk, hosszan kígyózó sorokban.”

A filmben megszólalók szavaiból az derül ki, hogy az ő megtörésük azzal kezdődött, hogy a saját rendszerük ítélte el őket, az a rendszer, amiben hittek, amiről azt gondolták, hogy az az ő útjuk.

„Az ítélet után kétségbe voltam esve. Három nap és három éjszaka nem aludtam, nem ettem, úgy éreztem, hogy belül minden összetört”.

Volt közöttük olyan is, aki túlélte az usztasák jasenovaci koncentrációs táborát. Hasonló lelkiállapotról számoltak be a szovjetunióbeli Gulag foglyai is, de a koncentrációs táborokba hurcolt zsidók is, akik addig német hazafiak voltak.  

goli_otok_8.jpg

                                   Éljen Tito elvtárs!

Egy-egy barakkban 250 ember lakott, egyidőben a szigeten maximum 4300 embert tarthattak fogva. 1951-ben voltak ennyien egyszerre Goli otokon.

A szigeten ma az egyetlen érték az a kő, amit a házakba és az utakba beépítettek. Mivel kézzel faragott kövekről van szó, a szabadpiacon kivételesen magas áruk van, ha lesz következő tulajdonos, nagyon jó üzletet fog vele csinálni.

Készültek javaslatok arra, hogy négy épületet, amik relatív jó állapotban vannak, újítsanak fel, és alakítsanak ki egy emlékközpontot. Olyan központot szeretnének létrehozni, ahova a turistákon kívül nemzetközi intézményekből is érkeznek különböző emberjogi kérdésekkel foglalkozó szakemberek, kutatók, de emellett lehetőséget teremtenének fürdésre is. Megvan a szándék arra is, hogy mindazok emlékeit, akik egykori táborok, börtönök foglyai voltak itt összegyűjtsék.

„Goli otok sok tekintetben különleges volt. Míg a hitleri táborok kényszermunka- és megsemmisítő táborok voltak, addig a sztáliniak kizárólag munkatáborok. Goli otok kicsit hasonló Guantanamóhoz. Ezt a helyet olyan helynek akarjuk, ahol az emberek elgondolkoznak. Azt akarjuk, hogy megismerjék az itt fogva tartottak szenvedéseit, és mindenképpen el akarjuk kerülni azt, hogy gazdasági vállalkozás legyen” – mondta Darko Bavoljak, az „Ante Zemljar” Goli otok Egyesület elnöke.

 

fotók: lopar.com

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr6313976884

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hadkötelezettség nem más, mint rabszolgaság 2018.05.20. 12:05:45

Hadkötelezettség mint a modern állami rabszolgaság. Rabszolgák legyünk, vagy szabadok. Ez a kérdés a jövőben, válasszatok! Részlet Farkas Henrik (1942-2005) a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának egykori elnöke, a "Hadkötelezettségről elkötelezetten" ...
Nincsenek hozzászólások.