Ha július utolsó vasárnapja, akkor hídugrás Mostarban. Idén 452-dik alkalommal gyűlnek össze versenyzők a régióból és nézők távolabbi országokból is.

Az ugrásnak több évszázados hagyománya van. Először rögtön az átadás után, 1566-ban ugrottak. „Amikor odafutnak és elrugaszkodnak a hídról, ugranak a folyóba, szinte repülnek a levegőben, mint a madarak, az mindegyikük számára egyfajta akrobatika. Az egyik meredeken ugrik, a másik mintha ülne, felhúzott lábbal, néhányan kétszer, háromszor is ugranak, aztán boldogan kimásznak a vízből, felmásznak a sziklákon, feljönnek a hídra és fogadják az elismeréseket, az ajándékokat, az elsők jutalmát” – írta 1644-ben a kor neves oszmán történész-utazója  Evlija Čelebi.

mostar_hidugras_blic_rs.jpg

A versenyek évszázadok alatt alig változtak, Mostar féltékenyen őrzi ezt a hagyományt, amely semmit nem vesztett varázsából. Igaz, ma már a nyertesek nevét nem örökítik meg győzelmi énekekben, de az esemény turisták tízezreit vonzza.  A hivatalos versenyek tíz év kihagyás után, 2003-ban folytatódtak, akkorra fejeződött be a hídegyüttes újjáépítése. Az ugrások a délszláv háború alatt sem szüneteltek annak ellenére, hogy 1993 novemberben a horvát-bosnyák háborúban a horvátok a hidat a Neretvába ágyúzták.

mostar_hidugras_6.jpg

A világ legszebb „ugródeszkájáról” 28 méter magasból ugranak a versenyzők két kategóriában: fejjel előre, ún. „fecskeugrás” és lábbal előre, amit csak Mostarban láthatunk. Bármelyiket választják is, abban nincs különbség, hogy kb.100-110km-es sebességgel érkeznek a smaragdzöld folyóba. A „fecskeugrás” címvédője Lorens Listo, lábbal előre ugrásé Igor Kazić.

Az ugrásokat öttagú zsűri bírálja és pontozza, a zsűri elnöke a legendás ugró, Emir Balić. Több mint ezerszer ugrott le a hídról, a győzelmi rekordot is ő tartja, 13 elsőséggel, az ugrásokért összesen több mint 450 érmet, elismerést kapott. Ő mondta, hogy nem létezhet az Öreg-híd ugrók nélkül és ugrók sem a híd nélkül.

mostar_hidurtas_emir_balic_main.jpg

                                                  Emir Balić.

A hídugrás állandó beszédtéma a városban. A helyiek szerint az ugrás a mostariak génjeiben van, ennek ellenére az ugrók családjai igazság szerint nem örülnek annak, hogy hozzátartozójuk ezt a veszélyes sportot űzi, de titkon mindenki ki szeretné próbálni. A folyó vize azonban nagyon hideg, az ugrás meglehetősen kockázatos.

„16 éves koromtól, az ötvenes évek elejétől ugrottam az Öreg-hídról, ugrottam versenyeken, és megszámlálhatatlanul sokszor egyéb alkalmakkor”- emlékezik Balić. „Csak a mostariak tudnak igazi fecskeként ugrani. Amikor Listo ugrik, felmegy a hídra és elrugaszkodik, az már többé nem ugrás, az repülés. Nekem Gojko Beric mondta egyszer, hogy amikor ugrok, olyan érzése van, hogy egy századmásodpercre megállok a levegőben, és ez a repülés.”

mostar_hidugras_2_blic_rs.jpg

Emir Balić Mostarban született 1935-ben, átélte a II. világháborút és a délszláv háborút is. Ez utóbbiról azt mondja „az agresszió könyörtelen és kegyetlen volt. Ma sem tudom, hogy éltem túl. Voltam fogoly, vittek kényszermunkára, bezártak a rosszhírű Heliodromba. Soha, senkivel ne történjen többet ilyen.”

„Az első alkalommal három óra kellett, amíg eldöntöttem, hogy ugrok. Álltam csak, álltam… Gondolkodtam, belenéztem a Neretvába, aztán ugrottam. Azt az ugrást soha nem fogom elfelejteni. Egyébként az ugrás három és fél másodpercig tart. Kevésnek tűnik, de egyáltalán nem az. Elrugaszkodás, repülés, leszállás. Ezek az alapelemek. Mindegyikre nagyon kell figyelni. A elmúlt háború alatt is ugrottam, akkor is, amikor a hídat már lerombolták. Utoljára 1996-ban. Az Öreg-híd iránti tiszteletből, utána már egyszer sem.”

mostar_hidugras_lorens_listo.jpg

                                               Lorens Listo

Emir Balić babérjaira törő Lorens Listo először mindjárt a hosszú szünet után, 2003-ban nyerte el az első díjat, majd utána még tízszer. Mint minden mostari gyerek, ő is már kisfiú korában fürdött a Neretvában, és nézte az ugrókat. Öt-hat évesen kezdett el ugrani alacsonyról, két-három méterről, majd egyre magasabbról és magasabbról. Végül 2000-ben döntött úgy, hogy benevez a versenyre és hivatásos ugró lesz. „El kell ismernem, hogy a második ugrás már sokkal nehezebb volt, mert tudtam, mi vár rám. Azt gondoltam, hogy a becsapódás erőssége enyhébb lesz.” Ma már az ugrás számára rutin, magasságtól teljesen független.

A világhírű „fecskeugrás” amilyen szemet gyönyörködtető látvány, annyira veszélyes is. Erre egész évben készülni kell, keményen edzeni, naponta, télen-nyáron tízkilométereket futni, naponta kétszer edzésre menni, aztán, ahogy egy kicsit jobb idő lesz, azonnal gyakorolni, ugrani.

mostar_hidurgras_lorens_listo_es_emir_balic.jpg

                                        Lorens Listo és Emir Balić

A verseny szervezői idén felhívták a figyelmét a médiának és a civileknek, hogy az ugrások alatt drónok használata tilos mind az ugrók, mind a nézők biztonsága miatt. Erről a sajtótájékoztatón Lorens Listo is beszélt és azt mondta, ha egyetlen drón is megjelenik, senki nem fog ugrani. Az ugrás komoly koncentrációt igényel, amihez csend kell, ezt nem zavarhatja meg semmi.

Az Öreg-híd az Unesco világörökség része, Emir Balić kezdeményezére kérelmet nyújtottak be, hogy a kulturális világszervezet listájára a „mostari fecskék” is kerüljenek fel.

 

foto: blic.rs

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr6514148563
Nincsenek hozzászólások.