A boszniai háború egyik legmegrázóbb képsorai voltak, amikor a tv híradókban a lángokban álló szarajevói Városi Tanács, a Vijećnica épületét mutatták. 1992. augusztus 25-26-án a környező hegyekből 15 órán keresztül szakadatlanul bombázták, lőtték az épületet, a nyugat-balkáni város szimbólumát.

Ahogyan a mostari Öreg-híd lerombolásáról mondta az UNESCO egyik alkalmazottja, hogy egy háborúnak nemcsak emberáldozatai vannak, annak ellenére, hogy a Vijećnica nem a világörökség része, bizton tekinthető háborús áldozatnak.

Arról, hogy az 1878 óta az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező Bosznia-Hercegovina fővárosa városi tanácsának egy méltó épületre van szüksége, 1886-ban született döntés. Kállay Benjámin, a Monarchia pénzügyminisztere, Bosznia kormányzója megbízta Karl Paržik cseh származású építészt a tervezéssel. Paržik akkor már évek óta Szarajevóban élt, még nem 30 éves, és a kor jelentős építészével, Josip Vancašsal több építkezésen is együtt dolgozott. A tervezésnél figyelembe vette a 400 éves oszmán közigazgatás hagyományait éppúgy, mint Szarajevó egyre erősebb városiasodását.

Kállay Benjáminnak azonban a tervek nem tetszettek, kérte, hogy változtassanak rajta, amit Paržik nem tett meg és visszalépett a munkától.

vijecnica_2.jpg

Az új építész  Alexander Wittek lett, aki a városi szökőkút, a Sebilj megépítésével vált ismertté. Őt a városi elöljárók, hogy minél több tapasztalatot szerezzen, kétszer is elküldték Kairóba tanulmányozni az iszlám építészetet és kultúrát. Különösen az épület külső homlokzatán felfedezhető a kairói II. Hasszán dzsámi álmór stílusú hatása.Neki is akadtak problémái, nagyon sok kritikát kapott az aula elégtelen megvilágítása miatt, ami lelkileg annyira beteggé tette, hogy 1894-ben meghalt. A halálát számtalan szóbeszéd, pletyka kísérte, egyesek azt mondták, hogy az őrültek házában halt meg, mások, hogy ott volt ugyan, de öngyilkosságot követett el, megint mások szerint tbc végzett vele.

Az épületet Ćiril M. Iveković fejezte be 1894-ben, az ünnepélyes átadására 1896-ban került sor.

Az épület fennállása alatt több funkciót is betöltött: kerületi tanácstól a bíróságon és parlamenten át egészen Bosznia-Hercegovina nemzeti és egyetemi könyvtáráig. Megnyitásakor maga az építmény, a környezete új lendületet adott az egész városnak. Ott járt már a villamos, megközelíthető volt automobillal, így valamennyi szarajevói fotó szereplője lett, a város szimbólumává vált.

1949-ben döntöttek úgy, hogy oda költöztetik a Nemzeti és Egyetemi Könyvtárat. Ebből fejlődött ki a Tudományos Akadémia könyvtára. A Vijećnica neve innentől egyet jelentett a kultúrával, a tudománnyal. Ezt akarták a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének  ágyúi megsemmisíteni.

vijecnica_langokban.jpg

A könyvtárban három család is lakott. Kadir Mujanović, az egyik dolgozó a háború kitörésekor úgy döntött, hogy ahhoz, hogy munkáját el tudja látni, családjával beköltözik az épületbe. Őket még két kollégája és családja követte. 1992. augusztus 25-én a tűz fellángolásakor segítséget hívott, de a lángok vették át az irányítást. „Csak álltunk és néztük, hogyan omlik össze. Rettenetes. Láttuk, hogy percek alatt válik semmivé. Égtek a könyvek.”-mondja Mujanović. Megpróbáltak néhány könyvet megmenteni, közben az épület másik részében tartózkodó családtagoknak az alagsoron keresztül sikerült kimenekülni az épületből.

vijecnica_belso_20071213140121_038.jpg

A tűz hatalmas károkat okozott az épületben magában is, és megsemmisült a benne tárolt értékek 90%-a. Kb. 2 millió könyv, újság, térképek, folyóiratok, pótolhatatlan dokumentumok. A tűzoltók és szarajevói lakosok emberfeletti küzdelmet vívtak a lángokkal, hogy valamennyi értéket megmentsenek. Munkájukat nehezítette, hogy a környező hegyekből a szerbek folyamatosan lőtték az épületet, és a korábban tönkretett városi vízvezeték miatt elegendő víz sem volt az oltáshoz. Ennek ellenére sikerült megmenekíteni olyan építési dokumentumokat és archív feljegyzéseket, amik később segítették az újjáépítést.

A szarajevói tűzoltóknak 1992 augusztusa a legszörnyűbb hónapjuk volt. A Városi Tanács épületének tüze a legnehezebb feladatuk, mert érezték, hogy lehetetlen megmenteniük az épületet és a benne lévő értékeket. „Zuhogtak a gránátok. Nem volt elég vizünk… Minden lángolt, a kupola, a csarnok, minden égett” – emlékezik az egykori parancsnok. „A tető bezuhant, mindent maga alá temetett és mi nem tudtunk csinálni semmit. Nem tudtunk behatolni a másik oldalról sem, mert ott a mesterlövészek lőttek ránk.”

vijecnica_kiegett_belso.jpg

Egyetemisták sokasága látogatta a könyvtárat, egyikük így emlékezett azokra a napokra: „A háborús félelem fájdalmat, hányingert, dühöt váltott ki belőlem, de amikor megláttam a Vijećnica lángoló épületét, a sokktól ledermedtem. Akkor lett számomra világos, hogy mi a valós cél.  Azoknak, akik lőtték az épületet az volt a szándékuk, hogy megöljék, hogy felégessék, hogy mindörökre eltüntessék közös életünk kötelékét és nyomait.”

A Vijećnica ismét szimbólummá vált, a boszniai háború, a gyilkolás szimbólumává. A szarajevóiak hitetlenkedve nézték az épület legyilkolását. Hitetlenkedve nézték, ahogy az elégett könyvek, dokumentumok maradványai „fekete madarakként” szállnak a város felett.

 vijecnica.jpg

A Vijećnicát fizikailag megsemmisítették, de jelentősége, lelke tovább él a szarajevóiakban. Az újjáépítés rögtön a háború után, 1996-ban elkezdődött. A 22 millió euróba kerülő helyreállítási munkákat több fázisban, rengeteg segítséggel, Európai Uniós pénzből 2014. május 9-én fejezték be és nyitotta meg újra kapuit.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr5514202229
Nincsenek hozzászólások.