Nincs ember Szerbiában, aki ne tudná megmondani, hol volt 2000. október 5-én. Mindenkinek megvan a maga története, a maga emlékei. 18 évvel ezelőtt 2000. október 5-én véget ért Slobodan Milosević uralma. Bukását tömegdemonstrációk előzték meg, ugyanis Milosević nem ismerte el az általános választások eredményét, és nem akarta békés úton átadni a hatalmat.

A 2000. szeptember 24-i elnökválasztás győztese a Szerb Demokrata Párt vezetője, Vojislav Koštunica lett, és Milosević ezt figyelmen kívül akarta hagyni.

Emberek százezrei gyűltek össze az ország minden részéből az akkori szövetségi gyűlés, a mai Nemzetgyűlés előtti téren. Jöttek buszokkal, autókonvojokkal, kamionokkal több tíz kilométer hosszan, buldózerekkel eltakarítva maguk előtt a rendőrségi barikádokat. A rendőrök már délelőtt könnygázt vetettek be ellenük, így próbálták megakadályozni, hogy a tüntetők behatoljanak a törvényhozás épületébe, de nem jártak sikerrel. Bementek, romboltak és gyújtogattak, ahogyan a rádió-és televízió épületében is. A rendőrség rövid idő után el kezdte támogatni az ellenállókat és csatlakozott a polgárokhoz.

oktober_5.jpg

Október 5-én este a szövetségi gyűlés házának erkélyéről beszédet mondott Jugoszlávia Szövetségi Köztársaság újonnan megválasztott elnöke, Vojislav Koštunica, és másnap, október 6-án Milošević elismerte a választási eredményeket és gratulált Koštunicának. A tüntetéseknek két halálos áldozata és 65 sebesültje volt.

Az újságokban többen is emlékeznek, elmondják, hogy le volt zárva a fél város, nehezen, vagy egyáltalán nem lehetett közlekedni. Van, aki gyerekként az ellenállás, az Otpor szimbólumára, az összeszorított ökölre emlékszik. Az Otpor fiatalok szervezete volt, kulcsszerepük volt a miloševići rezsim megdöntésében.

oktober_5_1.jpg

Az emberek akkor nem egyszerűen a kormánnyal voltak elégedetlenek. A gazdasági helyzet egyre rosszabb volt, nőtt a munkanélküliség, a korrupció. A választásokon a szavazatukkal, majd a tömegtüntetéseken fejezték ki elégedetlenségüket Szerbia azon politikája ellen, ami az országot a világ legerősebb katonai szövetsége ellen vezette, a háború és az elszigeteltség ellen, a választási feltételek egyenlőtlensége, a választási csalások ellen, a szabad média elnyomása, az újságírók és politikai ellenfelek meggyilkolása ellen.

A polgárok megnyerték a választásokat, de ezzel a sem a választási bizottság, sem az alkotmánybíróság nem értett egyet, bejelentették, hogy az ellenzék jelöltje nem szerezte meg az első fordulóban a szükséges szavazatok 50%-át, és megsemmisítették az eredményt, ami azt jelentette, hogy vagy új választást kell kiírni, vagy Milošević marad a hatalomban még két évig, mandátuma végéig. Ezért az emberek úgy döntöttek, hogy megnyerik a választást az utcákon.

Annyian vonultak az utcára, hogy a rendőrség nem tudta őket megállítani annak ellenére, hogy több helyen is barikádokat emeltek, közte a Belgrádba vezető főutakon is. Az október 5-6 éjszaka sokan az utcán maradtak egész éjjel, mert félő volt, hogy az uralkodó rezsim a sötétség leple alatt, amikor a polgárok már eloszlottak, újra szervezi magát és visszaveszi a hatalmat. Október 6-án Milošević a televízióban ismerte be vereségét.

oktober_5_milosevics_kostunica.jpg

És hogy mi változott az elmúlt 18 évben? Nagyon sok minden, és annak ellenére, hogy a jelenlegi ellenzék igyekszik úgy bemutatni, hogy a mostani helyzet nagyon hasonlít az október 5-e előttihez, ez semmiképpen nem állja meg a helyét. A nemzetközi közösségek már nem szankcionálnak, élelmiszert és ruházati cikkeket üzletekben vásárolnak az utcára kitett kartondobozok helyett, és amikor a Coca colás üvegben látják a barna folyadékot, akkor nem az oktánszám jut eszükbe, hanem a cukortartalom.

Az is igaz azonban, hogy az utóbbi években sokak véleménye megváltozott október 5-ről, aminek több oka is lehet.

Az emberek túlságosan nagy várakozással voltak az új rendszer iránt, óriási volt a lelkesedés, hittek a változásban, amit október 5-én bejelentettek, de azok nagy része nem valósult meg. Már két-három év múlva elkezdődött a DOS és a Milosevic elleni koalíció megosztottsága és feloszlása, és súlyos trauma volt Zoran Đinđić miniszterelnök meggyilkolása. Egy közvéleménykutató vizsgálata szerint a szerbiai polgárok 40%-a úgy véli, hogy október 5 ellenére sem változott semmi, csak egyesek helyet cseréltek, a 2000 utáni kormányoknak nem sikerült teljesíteni a „szerződés a néppel” elnevezésű programot, amit a választások előtti napon hoztak nyilvánosságra. 18 évvel később, az akkori milosevići hatalom résztvevői újra elfoglalják a legfontosabb állami pozíciókat.

Aleksandar Vučić Szerbia jelenlegi elnöke abban az időben informatikai miniszter volt, az akkori szövetségi kormány alelnöke Maja Gojković ma a Parlament elnöke, a jugoszláv baloldal kiemelkedő személyisége, Aleksandar Vulin ma védelmi miniszter, míg a miloševići Szocialista Párt egykori szóvivője, Ivica Dačić külügyminiszter.

Koštunica, aki a DOS, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék jelöltjeként lett államelnök, visszavonult a politikától, Zoran Đinđić miniszterelnököt 2003 március 12-én a kormány épülete előtt meggyilkolták. Milošević 2006-ban halt meg a hágai nemzetközi törvényszék börtönében, ahol háborús bűnökért kirótt büntetését töltötte, felesége Mirjana Marković Oroszországban kért és kapott menedékjogot.

Az tény, hogy ma valamennyi párt elkötelezett az európai integráció mellett, együttműködnek a nyugattal a régió békéjének és stabilitásának érdekében, de abban nem különböznek elődeiktől, hogy ugyanúgy halmozzák a funkciókat, nem nyitották meg a titkosszolgálati dossziékat, rejtve maradnak a milosevići időkben az első millióikat megszerzők, akiknek aztán lehetőségük volt olcsón megvásárolni gyárakat a privatizáció idején, és ezzel még gazdagabbak lettek. Nem hozzák meg a szükséges törvényeket, miközben egyesek megmagyarázhatatlanul gyorsan gazdagodnak.

Az ellenzék szerint a helyzet abban is hasonlít az október 5 előttihez, hogy a hatalom egy ember kezében van, a maffia az utcákon gyilkol, cenzúrázzák a médiát és a fiatalok újra elhagyják az országot.

oktober_5_2.jpg

Mindezektől függetlenül a két időszakot nem lehet összehasonlítani sem politikai, sem gazdasági sem szociális értelemben. 1999-2000-ben alig voltak túl a NATO bombázásokon, még csak két év telt el a koszovói, és öt év a boszniai háború vége óta. A helyzetek nem összehasonlíthatók. Ma a polgárok sokkal kevésbé aktívak politikailag, mint közel két évtizeddel ezelőtt. Akkor viszonylag könnyű volt az utcára hívni akár több százezer embert is. Nagyon erős ellenzék és civil környezet volt, erős támogatást kaptak külföldről is, ami előfeltétele annak, hogy az embereket gyorsan és könnyen lehessen mozgósítani. Akkor a polgárok azt gondolták, hogy egy ember és egy párt tíz éves uralkodása után vannak olyanok, akik nem mocskolódtak be a politikában és esélyt és támogatást kell nekik adni. A mai passzivitás azzal is magyarázható, hogy bizalmukat helyezték néhány politikusba és ők nem teljesítették azt, ami miatt őket megválasztották.

Talán ez lehet a fő oka annak, hogy sokan október 5-ét azok közé a szerbiai történelmi dátumok közé sorolják, amikor az országnak megint egyszer nem sikerült kihasználni az alkalmat, hogy saját érdekében valami jót tegyen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr6514287059
Nincsenek hozzászólások.