Olvasom a hírekben, hogy Romániában, Bukarestben éjjel 5,7 erősségű földrengés volt, és hirtelen eszembe jutott az a félelemmel teli éjszaka, amit 1986-ban éltünk át a román fővárosban.

Négy és fél hónapja voltunk kint, már túl voltunk a csernobili atomerőmű katasztrófán, túléltük a lakásfelújítást, és néhány nap szabadságra készültünk Budapestre autóval, elsősorban azért, hogy az akkor néhány nap híján három éves lányunkat a nagyszülőktől visszavigyük.

A Malévnak akkor kötött járata volt Bukarestbe, este érkezett visszafelé Isztambulból, ha minden rendben ment, akkor a férjem kevéssel éjfél előtt ért haza.

Csak arra emlékeztem, hogy augusztus volt, de most megnéztem pontosan, augusztus 30-a volt. Én már mindent összekészítettem, a táskák ott várakoztak az ajtóban, az étkezőasztalon rendben kikészítve az útlevelek, pénz. Gondoltam, hajnalban mindent csak felveszünk, és indulás! 

A férjem éjfél körül haza is jött, kicsit beszélgettünk, hiszen minden érdekelt, ami a járattal kapcsolatos, volt-e ismerős, kik voltak a személyzet, mik az otthoni hírek. És egyszer csak megmozdult a szoba. Nem tudtam, mi az, a férjem rám kiabált: földrengés. Kifelé! A magasföldszinten laktunk, talán 15 lépcső vezetett le a bejárati kapuhoz. Ahogy mentem lefelé, a lépcsőház egyik falától dőltem a másikhoz. Életemben olyan páni félelmet nem éreztem. Az alatt a néhány másodperc alatt az jutott eszembe, hogy a ház mozgása miatt a zár be fog ragadni, a kapu nem fog kinyílni és ránk fog omlani az épület. Nem így történt, a kapu kinyílt, mi kirohantunk az utcára, ahol már voltak néhányan a szomszéd házakból, de meglepetésemre nagyon kevesen, bár ezt csak később fogtam fel. A férjem még visszarohant a lakásba és felkapta az asztalról az útleveleket. Később mondta, ha bármi történik, legalább legyen valami okmányunk. Borzasztóan féltem, a hang szörnyű volt, és láttam, hogy hullámzik az aszfalt. Az egész kb. 50 másodpercig tartott, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt.

bukarest_pop_de_baseseti_cbk.jpeg

  Bukarest, str. Pop de Basesti 56, a bejárati kapu. A rácsos ablak a nappalink egyik ablaka 

Amikor vége lett, sorra jöttek ki a lakók a mi házunkból, a környező házakból is és igyekeztek megnyugtatni, hogy nem kell félni, be kell állni az ajtókeretbe és nem lesz baj. Akkor ez egyáltalán nem érdekelt, csak szinte hisztérikusan azt hajtogattam, hogy induljunk, azonnal induljunk. Én haza akarok menni. Éjjel 1 órakor elindultunk és láttuk, hogy nemcsak mi ijedtünk meg ennyire. Annak ellenére, hogy akkor már érvényben volt a rendelkezés, hogy páros napokon csak a páros rendszámú, páratlan napokon csak a páratlan rendszámú autók közlekedhetnek, akkor éjjel hosszú sorokban, rendszámtól függetlenül mentek ki az emberek a városból és töltötték az éjszakát az autókban az országút mellett.

Károk keletkeztek, de személyi sérülés nem történt, pedig azt mondják, hogy a földrengés erőssége alig volt kisebb, mint a pusztító, 7,2-es 1977-esé, amikor nagyon sok ház összedőlt, sokan meghaltak. Most az volt a szerencse, mondták a helyiek, hogy a rengés egyirányú volt.

A magyar kiküldöttek között is voltak többen, akik átélték az 1977-es földrengést is, ők rutinosak voltak több szempontból is. Egyrészt tudták ezt az ajtófélfát, másrészt, az előzőhöz hasonlóan elindultak a nagykövetségre, hiszen 1977-ben szinte az egész kolónia ott gyűlt össze. 1986-ban azonban a követség ajtaját zárva találták.

Mi az autóban aludtunk néhány órát és másnap este érkeztünk meg Pestre. Fura volt, hogy az én félelmemben jószerével senki nem osztozott, azóta beláttam, hogy ezt csak az tudja megérteni, aki valaha is átélte.

Azt mondják, a patkányok megérzik a földrengést. És tényleg. Napokkal előtte addig ismeretlen visító hangokat hallottunk esténként, éjszakánként, amiről én nem tudtam, hogy mi az, a férjem később mondta meg, mert tudta, hogy irtózok a patkányoktól, irtózok attól, hogy ott szaladgálnak az utcán.

A kiküldetés 7 éve alatt több kisebb földrengést átéltünk és valóban tapasztaltak lettünk, már csak legyintettünk, de igaz, hogy ilyen erősségű egy sem volt. Az, hogy a lakásban lendült egyet a csillár, hogy a fürdőszobában megmozdultak a törülközők a tartón, az szinte fel sem tűnt. De azért amikor a kereskedelmi kirendeltség alagsorában a szuper jó Robi konyhában a leves kiugrott a kanálból, na, akkor azért kicsit megint összeszorult a gyomrom. 

A hír olvastán csak eszembe jutott.

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr214328337
Nincsenek hozzászólások.