Tizenöt évvel ezelőtt, 2004. július 23-án adták át Mostarban az újjáépített Öreg-hidat. A híd Bosznia-Hercegovina egyik jelképe, a 16. századi építészet remekműve volt évszázadokon keresztül, amíg a délszláv háborúkban, a horvát-bosnyák viszály idején a horvát hadsereg 1993. november 9-én a Neretvába ágyúzta, és súlyosan megrongálta a két végén álló 17. századi tornyokat. Egy háborúnak nem csak emberáldozatai vannak. Pusztulásra ítéltetnek az emberiség kulturális, vallási örökségei is. Az Öreg-hidat az UNESCO egy dokumentuma háborús áldozattá nyilvánította. Az új Öreg-híd 2005-ben a világörökség része lett.   

mostar_oreg-hid.jpg

A 16. században a mostari polgárok azt kérték Nagy Szulejman szultántól, hogy kapjanak egy új hidat, mert a régi fahíd, amit még az édesapja, Mehmed Fatiha szultán idejében raktak le, elavult. A hidat a kor neves építészének, Hajrudinnak, az isztambuli Kék mecset építőjének tanítványa, Mimar Sinan tervezte. Az építkezés hét évig tartott, 1566-ban adták át.

Az egyíves híd négy méter széles, harminc méter hosszú, ívének legmagasabb pontja 27 méter. A maga korában építészetileg egyedülálló volt, másodlagos volt a kötőanyagok szerepe, mert a boltívet az egymásnak feszülő kövek tartották meg. Többfajta követ használtak, és az újjáépítéshez is az eredeti helyszínről, a közeli Mukosa kőbányából hozatták a köveket.

Egy mostari blogban olvastam, hogy a híd Jugoszláviában a barátság és az országban élő népek egyenrangúságának szimbóluma volt. Tömegesen látogatták az ország minden szegletéből. A híd a helyieknek olyan, mint nekünk, budapestieknek a „Blaha”. Az „Öregnél” találkoznak, az „Öregen” mennek át a túloldalra, az „Öreg” alatt fürdenek és az „Öregről” ugranak a smaragdzöld Neretvába.

mostar_oreghid_1993.jpg

Az értelmetlen pusztítás tanúi úgy emlékeznek, hogy azon a napon „dörgött a föld”. A hír gyorsan terjedt a rögtönzött bunkerekben, óvóhelyeken megbúvó mostariak között, és a város lakói sírtak. Sokan azt gondolták, hogy itt a világ vége, mert senki nem hitte, hogy bárki „le meri” rombolni a hidat, amit mindenki a sajátjának érzett és ami iránt mindenki különleges érzelmekkel viseltetik. 

A háború után a két partot egy ideiglenes gyaloghíddal kötötték össze. Ahogy a mostariak megbizonyosodtak róla, hogy a béke tartós lesz, azonnal elkezdtek arról gondolkozni, hogy újjáépítsék, ami jelentős nemzetközi összefogással a pusztulás után öt évvel meg is kezdődött. 

A bosnyák és a horvát lakosok között súlyos ellentéteket szült a híd lerombolása. A muzulmán oldalon voltak olyan öregek, akik nem mentek át a folyó másik oldalára, mert azt mondták, az „megszállt” terület. Holott a háború előtt ellenségeskedés nélkül éltek együtt. Hosszú, fáradtságos tárgyalások, beszélgetések eredménye lett a megegyezés, hogy „nyissanak új lapot”, de a bosnyákok azt mondják, készek mindent megbocsátani, de az Öreg-híd lerombolását sohasem. „Nem akartam elhinni, amikor összedőlt, mintha a lényem egy része semmisült volna meg.”- mondta egy helyi lakos.

mostar_skokovi-u-vodu-mostar-skok-sa-mosta-stari-most-6-830x0.jpg

2004. július 23-án az egész város ünneplőbe öltözött és este tizenegy év után ismét az Öreg-hídról ugrottak a „mostari fecskék” fáklyával a kezükben. Este 10 órára tervezték az ugrást. Az újjáépített hídról Samir Zukanović mostari bajnok volt az első ugró. Nem volt könnyű dolga, nagyon rosszak voltak az időjárási feltételek, a vízbe érkezésnél mindkét karja eltörött. Az elugrás előtti pillanatokban habozott egy kicsit, hogy ilyen időjárásban ugorjon-e egyáltalán? De a nap túl fontos volt a városnak és az országnak. „Óriási megtiszteltetés volt elsőnek ugrani. Ugranom kellett, bár tudtam, hogy nagy a kockázat, de az egész világ ránk figyelt. Nem tehettem meg, hogy visszalépek. Hiszen az emberek ugrottak a háború alatt is, a bombázások alatt is. Felmásztam és ugrottam. Nem voltam azonnal tudatában a kartöréseknek. Dino Merlin segített a partra, és amikor a kezemet nyújtottam neki, akkor éreztem, hogy eltört”- meséli Zukanović.

„Az ünnepélyes átadáson kockázatos feltételek mellett ugrottunk, tudva, hogy megsérülhetünk. Este 10 órakor orkán erejű szélben, reflektoroktól elvakítva szó szerint nem tudtuk, hova ugrunk. Nagyon megütöttem a nyakcsigolyámat. Extrém feltételek voltak, de nem akartunk visszalépni. Azt mondtam, ugrani fogok akkor is, ha nem jövök ki a vízből" – emlékezik Lorens Listo sokszoros mostari bajnok.

 mostar_oreg_hdi_csontvary_kosztka_tivadar_romai_hid_mosztarban_1.jpg

Az Öreg-híd nekünk magyaroknak különösen kedves, mióta 1903-ban Csontváry Kosztka Tivadar megörökítette. A festmény ma a pécsi Janus Pannonius Múzeumban látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr8914978298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.