Amikor a boszniai háború kapcsán Srebrenicáról van szó, kikerülhetetlen a holland békefenntartó zászlóalj tevékenysége. Sokan és sokszor elmondják, hogy az ENSz biztonsági zónában nem tudták megakadályozni a népirtást, hogy a szemük előtt öltek meg embereket, hogy nem tettek meg mindent a bosnyákok megmentésére. Születtek bírósági ítéletek, évekkel az események után belebukott a holland kormány, de ahogy minden másban sem, itt sem minden fehér és fekete.

Többen leírták, hogy ott védték volna a békét, ahol háború volt, hogy kellő kompetencia, hatáskör nélkül küldték oda az egységeket úgy, hogy a megfelelő felszerelést, támogatást sem biztosították. Kétségtelen, hogy továbbra is ellentmondásos az ENSz és más államok szerepe az eseményekben, melynek során meggyilkoltak több mint nyolcezer muzulmán férfit és fiúgyereket.

Tom Barlow Brown angliai fotóriporter, újságíró tervei között szerepel egy dokumentumfilm készítése Srebrenicáról, ehhez az akkor ott szolgálatot teljesítő holland ENSz misszió tagjait is megszólaltatja. Beszélgetőtársai a DutchBat III. zászlóalj tagjai voltak. Azért nevezték így, mert a harmadik holland egység volt, akik az ENSz keretében békefenntartókként voltak jelen Srebrenicában. A DutchBat III. 1995. januárban érkezett állomáshelyére. Nem volt világosan meghatározva az egység mandátuma, a holland katonai vezetést nem zavarta, hogy nincsenek részletes információik a Srebrenica környéki eseményekről. Ezzel teljesen lehetetlen helyzetbe hozták a zászlóaljat, aminek feladata a boszniai szerb erőkkel körülvéve a biztonsági övezet megfigyelése volt. Fegyverhasználatuk kizárólag önvédelemre korlátozódott.

Az újságíró célja a DutchBat III. zászlóalj tagok tanúvallomásainak összegyűjtésével a nemzetközi közösség kudarcának jobb megértése a helyszíni képviselők szempontjából, valamint az emlékezet és a megbékélés folyamatának további segítése.

dutch_bat_3_1_130428.jpg

Henk van der Berg: Totális katasztrófa volt

„1995 elején már voltak ellátásbeli problémák. De csak 20 éves voltam és azt gondoltam, hogy nem történhet semmi. Bosznia felé menet megálltunk Splitben, én onnan elmentem Zágrábba, olyan volt, mint egy nyári táborozás. Volt McDonald’s, Burger King és hasonlók. A következő napon felszálltunk az autóbuszra, ami elvitt minket Srebrenicába, ahol nem volt semmi. (…) Azon a napon, amikor a bosnyák menekültek áradata megindult, miután Srebrenica szerb kézre került, az energia központban dolgoztam. A műszak után kimentem és láttam az emberfolyamot, ahogy a bázis felé jönnek. Segítettem nekik. (…) A gyár hátsó részén volt egy óriási üzemcsarnok, ami tele volt emberekkel. A helyzet rettenetes volt és kaotikus. Nem tudom biztosan, hány ember volt bent, de rettenetesen féltek, maguk alá vizeltek, volt, aki abortált. Ami ott volt, az maga volt a pokol. Az a bűz borzalmas volt, tényleg borzalmas. Akkor azt gondoltam: Mit tehetünk? Nincs elég élelem, víz, nincsenek gyógyszerek. Nekünk elég volt, de nem sok. Teljes katasztrófa volt. 

(…) Nem gondolkoztam azon, hogy mi fog ezután történni. Egy dolgot tehettem, hogy a menekültekkel maradok. Egyszer csak azt mondták, álljak a bázis bejáratához, hogy a szerbek lássanak. Élő védelmi falat alkottunk. (…) A szerbeket nézve kizárhattuk, hogy azok tapasztalt katonák. Srácok voltak puskákkal, késekkel, mindenféle eszközzel, ami a kezük ügyébe került. Tetőtől talpig fel voltak fegyverkezve. Néhányuknak katonai eszközöket kellett adnunk. Nagyon fenyegetően néztek ki.(…) Miután a menekültek elmentek, mi még maradtunk néhány napig, de nem többet, mint egy hetet. Minden olyan rendkívülinek tűnt. A gyár üres volt, a bűz rettenetes. Kísérteties volt a csend. Emlékszem, ültünk kint, ittuk a kávét, hallottuk a lövéseket és a kutyák ugatását. Valaki mondta, hogy a szerbek még mindig vadásznak a menekülőkre az erdőben. De akkor már hozzászoktunk ehhez a helyzethez.

(…) Az első néhány évben nagyon nehéz volt. Visszamentem a munkába, de nem tudtam dolgozni, koncentrálási problémáim voltak. Nagyon nehéz időszak volt. Most a dolgok változnak, többé már semmi nem fekete és fehér. A menekültek és a túlélők ugyancsak megértik, milyen helyzetben voltunk. Mind együtt. Nekik sokkal rosszabb volt, mint nekünk, mert mi hazamentünk és tudtuk folytatni az életünket, de ők elveszítették a családjukat, a barátaikat. Megölték őket. Nekünk veteránoknak nincs okunk panaszkodni. Vannak, akik máshogy gondolják, de a bosnyákoknak nagyon, de nagyon rossz volt. Ezért én nem panaszkodok, habár nagyon nehéz időszakokon mentem keresztül. Sokakat ez frusztrál, mert nehéz probléma. Rosszul alszol, vagy egyáltalán nem alszol. Problémáid vannak a munkával vagy az emberi kapcsolatokkal. Mindenkinek meg kellett ezzel harcolni és vannak, akik még mindig küzdenek. A DutchBat veteránok jó része úgy érzi, hogy mindez tegnap történt. Ők még mindig küzdenek és nem képesek rá, hogy folytassák az életüket.”

Remko de Bruijne: Nem tudtunk harcolni

„Mindenki azt gondolja, hogy a szerbek hétfő este támadtak és kedden reggel esett el az enklávé, de nem így volt. Egy héttel korábban már a támadások középpontjában volt az enklávé. A megfigyelők már akkor látták a szerbek készülődését. Én megfigyelő voltam a Romeo és a Quebec pontokon, a Romeo pont a hegyen volt, jól láttuk a szerbeket. Hetekkel előbb láttuk a tankokat,és a katonákkal teli autóbuszokat, ahogy a mi irányunkba jöttek. Minden nap kellett jelentést küldeni Szarajevóba. Jelentettem, hogy tíz autóbuszt láttam tele katonákkal, ahogy Szerbia felől jönnek felénk. Ez egy héttel volt a támadás előtt. Az ilyen jelentések után minden alkalommal azt mondták nekünk, hogy kapcsolatba léptek a szerbekkel, hogy ez csak gyakorlat, és hogy ne aggódjunk.

(…) A szerbek ellenőriztek mindent az első naptól az utolsóig. Mi egyedül csak a rendszer fenntartásán dolgozhattunk, hogy ételt, cipőt és ruházatot szerezzünk magunknak és a civileknek. A fő feladatunk az volt, hogy megfigyeljük és lefegyverezzük a bosnyák katonákat. Ez volt az ENSz célja. Hivatalosan nem volt kijelentve, hogy meg kell védenünk a civileket, ez nem volt a mi feladatunk. Megpróbáltuk, és ez volt az első hiba, amit elkövettünk. (…) Amikor a szerbek megtámadták Srebrenicát, minket az első vonalba küldtek, hogy megállítsuk őket és néhányan a bajtársaink közül úgy döntöttek, hogy együtt harcolnak a bosnyákokkal. Ebben az volt a probléma, hogy ENSz katonaként nem állhatunk egyik fél oldalára sem, és mi ezt tettük. Akkor ebből sok probléma volt, mert ezzel az ENSz politikája ellen tettünk. Az ENSz azzal érvelt, hogy kaphatunk légi támogatást, így mi azt mondtuk a bosnyákoknak, akikkel harcoltunk, hogy ne aggódjanak, jön a segítség.

(…) Nem tudtuk, de abban az időben az ENSz-en belül húztak egy képzeletbeli határt a szerbeknek, amit ha átlépnek, akkor megindul a légi támogatás. Nekünk erről fogalmunk sem volt, mert a kommunikáció az első vonalban kaotikus volt. A második, vagy a harmadik napon a szerbek átlépték azt a képzeletbeli határt, de a légi segítség nem érkezett meg. Minden alkalommal, ahogy törtek előre, mi újabb frontvonalat nyitottunk. Ez körülbelül két napig tartott, egészen addig, amíg elfogyott a lőszerünk, és vissza kellett vonulnunk Potocariba. Felsorakoztunk a gyár hátsó részén és megpróbáltuk azt mutatni, hogy megvédjük az embereket a bázison, de ez már csak színjáték volt, mi nem tudtunk harcolni.

dutchbat_karremans_mladic.jpg

                       Középen Karremans, bal szélen Mladic

(…) Egy ponton Karremans (a DutchBad parancsnoka, ezredes) megegyezett Mladic-csal (a Szerb Köztársaság hadsereg parancsnoka), hogy kienged minket és az embereket Potocariból, mert Mladic azt akarta, hogy mindenki kijöjjön. Akkor elkezdtek érkezni az autóbuszok. Azt mondták nekünk, hogy segítsünk a civileknek, hogy felszálljanak a buszokra és abban a pillanatban a szerbek elválasztották a férfiakat és a fiúkat azzal a magyarázattal, hogy háborús bűnösöket keresnek. Tudták, hogy minket nem bánthatnak, de azt állították, hogy kihallgatásra visznek minden tíz évnél idősebb fiút. Nekünk ezt mondták. Nem hittünk nekik, de nem tehettünk semmit, mert sokkal többen voltak. Egyedül a nőknek és a gyerekeknek tudtunk segíteni, hogy kijussanak. Mindenki azt mondja, hogy segítettünk a népirtásban, mert segítettünk, hogy elválasszák a férfiakat a családoktól. De nem mi választottuk, hogy ezt tegyük. Én személyesen nem tettem fel senkit a buszra, nem választottam el senkit, azt a szerbek csinálták. Nekem félre kellett állnom. Ilyen helyzetben két lehetőség van és mind a kettő rossz: vagy megmented a nőkkel és gyerekekkel teli autóbuszt vagy megmentesz öt férfit. Ilyen dilemmák voltak.”

Anne Mulder: Nem számítottam rá, hogy ez fog történni

„1995. februárban érkeztem Srebrenicába, valamikor a Valentin-nap körül. Zágrábig repülőgéppel, onnan autóbusszal. Átmentünk jónéhány ellenőrző ponton. Az autóbuszunk egészségügyi felszereléssel volt tele, amit az enklávéba kellett becsempésznünk. Ez volt az első, amin elcsodálkoztam, mert azt gondoltam, hogy az ENSz a főnök. Miért kell akkor csempésznünk? Amikor megérkeztünk, akkor mondták nekem, hogy az egész területet körülvették. Nem volt sok készletünk, nagyon kevés benzin, fűtőolaj és nem túl sok étel, néhány kanadai és francia konzerv. Olyankor jutottunk némi „friss” ételhez, ha egy-egy konvojt nagyritkán beengedtek az enklávéba.  

(…) Néha kimentünk járőrbe, „szociális járőrbe”, körbejártunk a főutakon. Nem nagyon akartak kiengedni minket a bázison kívülre, féltek, hogy túszul ejtenek, ahogy az korábban megtörtént. A helyzet fokról fokra romlott. Egyre kevesebb friss élelem, lőszer volt, nem engedték meg, hogy a katonák kivegyék a szabadnapjaikat, én az utolsók között voltam, akik még kaphattak szabadságot. Tíz napra elutaztam Horvátországba, utána visszatértem az enklávéba.(…) Ha visszatekintek, talán látni lehetett volna, hogy mi készül. De abban az időben nem gyanítottuk, hogy a szerbek megtámadják az enklávét. Nem számítottam erre. Emlékszem az evakuálásra, amiben ugyan nem vettem részt, de ami olyan volt, mint a Schindler listája. A bázison főleg anyák, gyerekek és öregek voltak, de volt kb. 240 férfi is. Ezek a férfiak nagyon ijedtnek néztek ki. Nyár volt. Nem volt élelem, nem volt privát szféra és nem volt elegendő wc. Egészségügyi szempontból óriási káosz volt.

dutchbat_katona.jpg

A kollégáim közül néhányan megpróbálták megmenteni őket, úgy, hogy felszálltak az autóbuszra, azonban ahogy a látóterünkből kiértek, a szerbek leszállították őket, elkobozták tőlük a fegyvereiket, sisakjaikat, páncélmellényüket. Reménytelen volt. Nem voltam tisztában vele, hogy a férfiakat elfogják és megölik. El sem tudtam képzelni. Hogy ölhetnek meg nyolcezer embert? El tudtam képzelni a hadifoglyokat, de nem tudtam elképzelni a szisztematikus gyilkolást. Nem vártam, hogy ez fog történni. Megértettem, hogy az emberek félnek egymástól, de erre nem számítottam. Hogyan lehetséges, hogy összeterelik ezeket az embereket és megölik? Vagy bezavarják őket a házakba és bombát dobnak rájuk? Hihetetlen.

(…) Amíg a kapuban álltam, láttam boszniai szerb civileket, ahogy megérkeznek az enklávéba, rabolnak, lopnak edényeket, szarvasmarhákat, lovakat, TV-ket, hűtőszekrényeket… Mindent elloptak és integettek nekünk. Megalázó volt. Soha nem láttam ennyi hibát elkövetni ilyen rövid idő alatt. Néhány kollégám fényképeket készített a bűncselekményekről, ám azok elvesztek. Úgy tűnik, mintha semmi nem történt volna.”

 

Henk van der Berg szolgálata leteltével, 1995. decemberben elhagyta a hadsereget és visszatért korábbi munkahelyére. Ma feleségével közösen hátrányos helyzetű gyerekeken segít. 2017-ben veterán társaival együtt visszament Srebrenicába.

Remko de Bruijne a szolgálata végéig volt a hadseregben. Most veteránoknak segít feldolgozni a traumákat és egyéb pszichés problémákat. 2019-ben részt vett a volt boszniai szerb vezető, Radovan Karadzic ítélethirdetésén, ahol találkozott azokkal az asszonyokkal, akiket kihozott az enklávéból.

Anne Mulder is elhagyta a hadsereget szolgálata végén és visszatért tanulmányaihoz. Csatlakozott a Szabadság és Demokrácia Néppárthoz, nagyrészt a DutchBat veteránok szolgálatának elismertetéséért. 2010-ben a holland parlament képviselője lett, jelenleg a védelmi és a külügyi bizottság tagja. 2018-ban tért vissza Boszniába választási megfigyelőként Szarajevóba és Srebrenicába.

 

Forrás: Balkaninsight

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr9515031022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsano 2019.08.31. 18:01:27

Töketlenek voltak, szó ami szó. Ennyike.

bkkzol 2019.09.01. 07:33:27

Ez is világosan mutatja azt, hogy az ENSZ alkalmatlan mindenre. Hatalmas stábot működtetnek nagyon jó fizetésért. Gyakorlatilag semmit nem csinálnak legyen az népirtás vagy bálnavadászat... Bohóckodás az egész.

gigabursch 2019.09.01. 07:33:41

Hiába mossák magukat.
Gyávák voltak és takonygerincűek.

Comte de Gippaud 2019.09.01. 07:34:04

Ok !

Szerb oldalról az volt a legnagyobb hiba, hogy teret engedtek nem reguláris erőknek a hadjárataik során. Ez nyilván magával hozta azt a következményt, hogy teret nyert a lakosság irányában az agresszió.

Azonban rögzíteni kell a tényt, hogy a srbrenicai mészárlást megelőzte néhány bosnyák agresszió szerb falvak ellen.

Természetesen felháborító ami ott történt, és feleljenek a bűnösök, tetű dolog ártatlan polgári lakosokra támadni, de ugyanez a megítélés vonatkozzon pl. a Hirosima elleni atomtámadásra is. (Csak ha jogkövetők akarunk lenni)

Sean MacTíre 2019.09.01. 07:34:27

@Dzsano: a katona parancsot teljesit. Ezenkivul nem feladata az ongyilkossag. Az ENSZ volt toketlen. Mint egyebkent mindif.

consul 2019.09.01. 07:34:40

Ha a szerbek rájuk támadtak volna, a holland kormány nem védte volna meg őket? Dehogynem! És nemcsak a holland kormány... Pár órán belül akkora légicsapást kaptak volna Mladicsék, hogy soha nem mentek volna vissza.
Egyszerűen gyávák voltak még ahhoz is, hogy provokálják a szerbeket, azok pedig erre azonnal rájöttek.

flydomi 2019.09.01. 07:35:10

@Dzsano: Abban az idoszakban az Ensz tenyleg toketlen volt.Lasd:Ruanda.

takineni 2019.09.01. 09:24:17

A képen látható kis tejfeles szájú buzi ensz gyerekről tuti látszik, hogy seggét sem tudja még kitörölni rendesen.

Tímár Mihály 2019.09.01. 09:24:48

Az ENSZ annyira töketlen, mint a Biztonsági Tanácsban részt vevő országok. Ha Oroszország mindig blokkolja a Szerbia elleni fellépést, akkor nem lesz fellépés.

BiG74 Bodri 2019.09.02. 07:22:56

Az ilyen kamu semmire sem jó alakulatoknak jobb lenne létre sem jönni. Közben az élet minden területén tele vagyunk velük.

Cs 2019.09.02. 07:23:40

@takineni: Édes istenem. A legtöbb 18-20 év körüli srác még "tejfeles" képűnek néz ki, még is ők mennek a háborúkba, ölni és meghalni...

Te generációd sem nézett ki másképp ilyen fiatalon.

Guillam 2019.09.28. 15:43:23

@Comte de Gippaud: Azért kifejthetnéd hogy fejezted volna be te a második világháborút Japán ellen. Az alternatíva egy partraszállás lett volna sok millió halottal. Nézd meg hány százezer embert hat meg Okinawa elfoglalásakor.