Budapest? Bécs? Párizs? Nagyvárad? Bármelyiket joggal nevezhetjük a kávéházak városának, de nekem egyértelműen Szarajevó a kávéházak városa. Megszámlálhatatlan kávézó van a boszniai fővárosban a Baščaršijan és a külvárosokban, a hegyen és eldugott kis zegzugos utcákban, parkokban és a Ferhadiján. Teljesen elfogadott, hogy ahol van három-négy négyzetméternyi szabad terület, ott megjelenik egy-két asztal székekkel és kávéznak. Mindig és mindenhol.  

Az első kávézó Szarajevóban több mint 400 évvel ezelőtt, 1592-ben nyílt meg a Bentbasan közvetlenül azután, hogy Konstantinápolyban megnyitott az első kávéház. A nevét az egyik tulajdonosról, Hadži Šaban sikeres üzletemberről kapta és meg is tartotta az 1930-as évekig. A konstantinápolyi példájára épített kávézóban valódi, kövek között őrölt jemeni kávét, gyümölcsleveket, süteményeket, cukrozott gyümölcsöt, rahat lokumot fogyaszthattak. A török újságok mellett a vendégek szórakoztatására különféle játékeszközöket is kínáltak: ostáblát, sakkot, dominót, különféle hangszereket, például údot, kanunt és másokat. A kávézó kétszíntes volt, egy terasszal a lépcsőn a víz felett. A dombon, a folyó másik oldalán volt Szarajevó egyik első játszótere.

kavehazak_hadzi_sabanova_a_bentbasan.jpg                               A Hadži Šabanova kávézó a Bentbasan 

A jemeni kávé mellé a legfinomabb dohánnyal töltött hosszú csibukot, valamint vizipipát szívtak, de szívtak ópiumot is. Hadži Šaban gyakran ment Konstantinápolyba, hogy új kávéfajtákat szerezzen be, és rendszeresen jött vissza ópiummal töltött edényekkel. Az ópium, vagy ahogy a szarajevóiak nevezték „afijun” és annak élvezői nem voltak ismeretlenek különösen a gazdagok körében Bosznia-Hercegovinában. Az ópium élvezetét nem tekintették szégyennek, mint például az alkoholfogyasztást. 

A Hadži Šabanova kávézóban örmény táncosnők szórakoztattak, a közelben volt egy kirethatan, iszlám olvasóterem, a Bentbasa egyfajta kulturális központ volt. 

kavehazak_vizipipazok.jpg

A Hadži Šabanova emellett valádi találkahely is volt, ahova nemcsak Boszniából, hanem távolabbi tájakról is jöttek vendégek, utazók. Korán reggel, rögtön az első imádság után sok vendég tért be egy kávéra, hogy közben megtudja a legfrissebb városi híreket, amiket a szélrózsa minden irányából érkező kereskedők hoztak. Mert Szarajevó egyike volt a legfontosabb és messze legismertebb kereskedelmi központnak, ide érkeztek a velencei, dubrovniki, konstantinápolyi és más városokbeli karavánok, kereskedők. Elképzelhetetlen volt, hogy bármelyikük is elkerülje a város akkori legszebb és legmodernebb kávézóját. Ez így volt hosszú évekig, azután az idő megállt Szarajevó felett, nem volt több fejlődés, az egykor virágzó várost a  szegénység és az elmaradottság jellemezte. Minden megváltozott, csak az emlékek maradtak. Elveszett a város lelke, a romantikája. 

A Hadži Šabanova kávézó 350 éves épületét a II. világháborúban, 1942-ben rombolták le. 

A szarajevói Hadži Šabanova kávézó után másodikként Banja Lukán nyílt meg kávéház. 1617. május 21-ről van az első írásos emlék róla. Szarajevóban és Banja Lukan előbb volt kávézó, mint Párizsban (1671), vagy Bécsben (1683). 

A kávépörkölés az Oszmán Birodalomban állami monopólium volt, így azt sem a kávézóknak sem magánszemélyeknek nem engedélyezték.  A pörkölést a tahmis nevű állami tulajdonú pörkölőkben végezték. Néhány tahmist az állam bérbe adott. Egy 1866-os dokumentum szerint egy banja lukai tahmist  például évi 6500 groschenért.  

A legnagyobb kávéfogyasztók Szarajevóban, Bijeljinában és Banja Lukán voltak, ezekben a városokban már az év vége előtt “felitták” a rendelkezésre álló mennyiséget, ezután mint kávé helyettesítőt, csicseriborsót használtak, amit pörköltek és megőröltek.

kavehazak_lisac_ulica_cemalusa.jpg

                                 Ćemaluša utca 

Szarajevó az Osztrák-Magyar Monarchia idején indult újra fejlődésnek. Jelentős építkezések kezdődtek a kor két neves építésze Karl Paržik és  Josip Vancaš tervezésével és irányításával. A városban addig nem lévő emeletes bérházak épültek, széles utcák alakultak ki, akkor épült meg a város legszebb utcája, a Ćemaluša, a mai Tito marsall sugárút

1945 után ugyancsak a itt nyílt meg Jugoszlávia első kávézója, a Lisac is. Damir Lisac volt a tulajdonosa, akiről a maga idejében az a legenda járta, hogy „eladta” a Viječnicát, a Városházát. Azt mesélik, hogy Lisac akkor harmadéves joghallgató volt, a Viječnica könyvtárában tanult és szünetben az épület előtt találkozott egy Busovacból származó emberrel, aki 25 éve Chicagóban élt. Lisac, mint kedves honfitársának felajánlotta a lehetőséget, hogy megvásárolhatja a Viječnicát, amit az azonnal elfogadott. Lisac elment a könyvtár igazgatójához Mitro Papičhoz, aki értette a viccet, és előbb egymillió, majd később négyszázezer dollárt kértek az épületért.  Az amerikai bosnyák foglalónak adott tízezer dollárt, amit Lisac és barátai egy tengerparti utazásra el is költöttek. Végül a rendőrség letartóztatta őket, vissza kellett fizetni a pénzt, de továbbra is marad a kétely, igaz-e a legenda, vagy nem. 

A Lisac az 1970-es évek végén státusszimbólum volt, amit Szarajevó „krémje” látogatott. A helyiségben 130 ember fért el, és ennél sokkal többen vártak előtte a bejutásra a Marsala Titán.  

kavehazak_tradicionalis_bosnyak_kave.jpg

Szarajevó ma valószínűleg a legtöbb kávézóval rendelkező város Európának ezen a részén, nekem a legszebb kávéházak városa. 

A bejegyzés trackback címe:

https://balkanimozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr1315068854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crip Lee 2019.09.16. 18:01:46

A törökös kávé szörnyű