2020. jan 19.

A halálos csapdába esett szarajevói villamos

írta: Nosztalgikus
A halálos csapdába esett szarajevói villamos

A boszniai háború, a kegyetlen vérontás 1995. novemberben az amerikai Daytonban aláírt békeszerződéssel lezárult, végetért Szarajevó négy évig tartó ostroma, és amikor már azt gondolták, hogy valóban béke van, hogy fellélegezhetnek, akkor eljött január 9-e.

1996. január 9-én a korai téli sötétben a 272-es számú villamos lassan haladt a Baščaršija felé, amikor a Nemzeti Múzeum megállónál a villamoson ülők átélték újra ugyanazt, amit előtte évekig: ugyanazt a fényt látták, ugyanazt a hangot hallották. A halál hangját, színét és ízét.  szarajevoi_villamos.jpgA boszniai szerb hadsereg tartotta ellenőrzése alatt Grbavica kerületet és onnan lőttek ki a villamosra egy gránátot. Az a lövedék nem törődött a békével vagy  Daytonnal, és különösen nem törődött a villamoson utazókkal. 

Az élet Dayton után Szarajevóban kezdett normálissá válni, vagy inkább nagyon hinni akarták, hogy normálissá válik. A villamosvonalak háború utáni újbóli megnyitása  is ezt a hitet erősítette. Ezen a napon indult újra a villamos, az első szerelvény üresen ment, a második külföldi és belföldi hivatalnokokkal, újságírókkal és a harmadik vitte a szarajevóiakat. 

szarajevoi_villamos_nihad.jpgNihad Sladić akkor tizenöt éves volt. Apjával ment hazafelé az iskolából a villamossal.  „Egy villanásra és fülsiketítő robbanásra emlékszem, és utána csak a sötétség”- emlékezett vissza. Az apja ösztönösen kihúzta a villamosból. Az ajtó mellett álltak. Ez a túlélés érzése: "Nem emlékszem a jelenetre, de emlékszem a sikolyokra és a zajra. A bal fülem csengett és éreztem, hogy a fejem bal oldala vérzik. Először tapasztaltam pánikot az édesapámnál, aki mindig nyugodt volt. Később lett egyértelmű, hogy a nagymennyiségű vér volt az oka a pániknak a fejem bal oldalán.” Az apja kirohant az útra és megpróbált megállítani egy autót, de nem tudták, hogy mi történt és nem álltak meg, a járókelők sem értették azonnal a helyzetet, de valahogy mégis eljutottak a kórházba. Ott kaotikus volt a helyzet, Nihad akkor vette észre, hogy tiszta vér, az apja ruháin emberi szövetek darabjait látta.Egy orvos azt mondta neki, hogy „szerencséje volt”, amiért csak néhány szilánk találta el a fejét. Egész életében fülzúgással küzd, és még évekkel később is légszomj kínozta, ha villamosra kellett szállnia. 

A villamost ért találat következtében tizenkilenc utas megsebesült, és hogy nem lettek többen azt szinte biztos, hogy Mehtibe  Dževlan villamosvezetőnek is köszönhetik. Mehtibe később a nemzetközi kivizsgálóknak mondta el, hogy látta a fényt és hallotta a gránát hangját pontosan a vezetőfülke fölött, de egy másik hangot is hallott, a mesterlövészek lövéseinek hangját. Emlékezett a pánikra, és ez arra ösztökélte, hogy valahogy mentse a halálos  csapdába esett embereket.

Az utasok kiugráltak a villamosból, szinte az ablakon, mivel a szerelvény tele volt. “Nagyon rossz volt, stresszes, de valahogy megtalált az erő, és valahogy tiszta fejjel tartottam magam. Sikerült megállapodnom az utasokkal az ajtó bezárásában és a továbbindulásban, mert ki voltunk téve annak, hogy a villamos bármelyik részét újra megcélozhatják, eltalálhatják”-  mondta.- “Az egyetlen célom az volt, hogy bezárjam az ajtót, hogy el tudjak indulni. Ki tudja, mi történt volna, ha ott maradunk, mert még mindig célpontok voltunk, lőhettek ránk, de amikor mozogtunk, amikor épületek között mentünk, a villamos eltalálásának lehetősége sokkal kisebb volt.” Azt mondta, hogy soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor megpróbálta megmenteni az utasokat. Elértek az Omer Maslić egészségügyi központig. Egy nőt borzalmas ütés ért a fején, Mehtibe berohant az egészségügyi központba, hogy jöjjön orvos, és nézze meg. “Akkor még azt sem tudtuk, hogy nő-e, vagy férfi, olyan szörnyű látvány volt.” 

Ő volt Mirsada Durić, a támadás halálos áldozata a békeegyezmény aláírása után. Egy gránát kioltotta az életét azután, hogy előtte négy évig ellenállt és túlélte a háború és az ostrom minden borzalmát. Mirsada élete, félelmei, reményei, álmai mind végetértek 1996. január 9-én este 17.28-kor a Nemzeti Múzeum villamosmegállóban. szarajevoi_villamos_muzeum_megallo.jpgMirsada szimbólum. A város szimbóluma, ami naívan, őszintén és mosolyogva fogadta a békének nevezett normalitást, tárt karokkal és tiszta arccal szívta magába ezt a békét. A meggyilkolt Mirsada és a 19 sebesült örök emlékeztető azoknak, akiknek sem a szó, sem az aláírás, sem a béke nem jelent semmit.

Számos háborús bűnöst elítéltek a hágai nemzetközi bíróságon a boszniai szerb erők által a város ostroma alatt a polgári lakossággal szembeni támadásokért. Stanislav Galić parancsnokot  életfogytiglanra, Dragomir Milosević parancsnok-helyettest 29 év börtönre, Radovan Karadzić és Ratko Mladić volt boszniai szerb politikai és katonai vezetõket életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, de ezért a bűncselekményért a háború után senkit nem vontak felelősségre, az ártatlan emberek, a civilek, az utasok, a szarajevóiak, akik végre a békét akarták, egy életre szóló traumát kaptak. 

Dzevlan a következő tíz napban dolgozott, “ahhoz” a villamoshoz senki nem nyúlt hozzá a felújítás előtt. “Amikor felszálltam rá, megdermedtem. Leültem, de nem éreztem a lábamat. Talán fel sem fogtam, hogy mi történt, amíg nem láttam a vért, az üvegszilánkokat és a húsdarabokat. Akkor elájultam. Nem tudtam járni, betegszabadságra mentem és utána munkahelyet változtattam”- mondta. Többet nem ült a villamosvezetői székbe, diszpécserként dolgozott a szarajevói közlekedési vállalatnál. 

Az utasokkal teli villamos elleni támadás 1996 januárban Szarajevó ostromának egyik legkegyetlenebb támadása volt már a békemegállapodás aláírása után. Meg kell emlékezni róla. Saját magunkért, a  gyermekeinkért, a becsületes emberekért, akik fenntartás nélkül hisznek a békében és mások jóságában, azokért az emberekért, akik életükkel, mentális és fizikai sebekkel fizettek a jóhiszeműségükért.

 

 

Szólj hozzá

villamos támadás Szarajevó boszniai háború