A Balkáni út, amin a menekültek a Közel-Keletről próbálnak az Unióba eljutni, 2018-tól Bosznia-Hercegovina északi részén vezet át. Két éve Una-Sana kanton viseli a migrációs krízis legnagyobb terhét. A kanton a térképen úgy néz ki, mint egy kinyújtott kéz Horvátország felé. Ez a szűk keresztmetszet Európa felé áthalad a hatvanezer lakosú Bihaćon. Bihać egy igazi képeslapváros, ám az utóbbi időben inkább az Európában zajló vita szimbóluma: kinek kellene gondoskodni az Unió külső határán feltorlódott menekültekről? A felelősséget mindenki másra hárítja: Brüsszelre, Szarajevóra, a humanitárius szervezetekre, a származási országok kormányaira, vagy közvetlenül magára a városra. 

Az év eleje óta a Nemzetközi Föderációs Vöröskereszt több mint tízezer menekültet regisztrált Una-Sana kantonban. Többnyire Pakisztánból, Afganisztánból, Algériából és Szíriából érkeztek. Az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR információi szerint csak öt százalékuk adott be menekültkérelmet, mert az ide érkezők tovább akarnak menni. Az ő célországuk Németország, Olaszország és Ausztria, Bihać csak tranzitváros. „Frusztráltak vagyunk – mondja a város polgármestere. – Itt van három-négyezer menekültünk, és nem tudjuk, hogyan kezeljük őket.” Volt, hogy verekedés tört ki közöttük, amit egyesek szerint éppen a rendőrök provokáltak, a városlakók panaszkodnak a szemét és a közbiztonság romlása miatt, ezért a polgármester egy távolabbi tábor létesítését rendelte el.

vucjak_4.jpg

Vučjak menekülttábor 10 km-re fekszik Bihaćtól. 2019. júniusban hozták létre. A valamikori szeméttelepen létesült menekülttáborban rettenetes állapotok uralkodnak. „A feltételek elfogadhatatlanok, ami ott folyik, az becstelenség” – mondta a Föderációs Vöröskereszt szóvivője. Az IOM és a boszniai ENSZ képviselet nem akarja elismerni hivatalosan menekülttáborként, mert a hely a minimális nemzetközi előírásoknak sem felel meg a menekültek és menedékkérők gondozására, így szinte semmilyen támogatást sem kaphat.  

„Ez a maximum, amit tudunk nyújtani”- mondta Fazlić polgármester, de a tél beálltáig a helyzetre megoldást kell találni, mert Vučjak nincs felkészülve a hideg időre. „Tavaly százötven menekült érkezett hajóval Spanyolországba. Napokig ezzel foglalkozott egész Európa. Bihaćra naponta érkeznek ennyien”- mondta keserűen a polgármester. Úgy érzi, Európa magukra hagyta őket.  

Az Európai Bizottság júniusban ígért Boszniának 15 millió eurót a menekültkrízis enyhítésére, a pénzt nemzetközi szervezeteken, pl. az IOM-en keresztül juttatják el. Élelmiszerre, vízre, sátrakra, vagyis alapvető igények kielégítésére fordítható. Összehasonlításként: az EU 534 millió eurót irányzott elő a 2019. évi költségvetésben a külső határok védelmére. Fazlić júliusban volt Brüsszelben, ahol elutasították a vučjaki táborban élő menekültek segítését, mert az nem adekvát tartózkodási hely. A polgármesternek erre egész más magyarázata van: Horvátország vétója miatt nem érkezik pénz az EU-ból, mert a menekülttábor túl közel van a határhoz…

vucjak_2.jpg

Boszniának és Horvátországnak kilencszáz kilométer közös határa van, menekültek százai próbálkoznak minden éjszaka a legkülönfélébb helyeken átjutni, a mobiltelefonjukat használva iránytűként. A horvát határőrök, rendőrök gyakran brutális módon akadályozzák meg őket. Elveszik a mobiltelefonjaikat, a pénzüket, és volt rá példa, hogy a cipőjüket, ruhájukat a szemük előtt égették el és még meg is verték őket. Akik nem vállalkoznak az útra, azok Bihaćon maradnak akár hónapokig is. A befogadóállomások telítettek, sokan ideiglenes sátrakban keresnek menedéket az utcákon. A város túlterhelt.   

A vučjaki táborban különböző nemzeti konyhák működnek, a pakisztáni Ali például naponta készít friss ételt, mert amit adnak, az nagyon kevés, a városba bemenni nem lehet, ott vásárolni nem tudnak. Van üzlet, és van a tábornak egy hallgatólagos vezetője, ő kapja a legnagyobb részesedést a bevételekből.

vucjak_7.jpg

A menekültek közül néhányan név nélkül mesélnek az ún. „biztonságos házakról”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerbiai határon való belépéstől a horvát határig, néhány száz kilométeren keresztül Bosznián át bizonyos helyeken vannak biztonságos illegális privát szállások. Bihaćon vagy Velika Kladušán ezeket a személyeket várják, átviszik őket a horvát határon és mehetnek tovább az EU-ba. Ez egy jól képzett, összeszokott csapat. Nyílt titok, hogy Bihaćon és Velika Kladušán magánházakban tartózkodik néhány száz menekült, és a rendőrség nem tesz nagyobb lépéseket ezek felderítésére.

 vucjak_3.jpg

De nem mindenki olyan „szerencsés”, hogy magánházakban, privát szállásokon lakjon, ők azok, akik közül négy-ötszázan a Vučjak táborban élnek. Dirk Planert német újságíró és más önkéntesek kezdeményezésének köszönhetően van elsősegélynyújtás és egészségügyi ellátás az ott tartózkodóknak, ám az engedélyezés esetleges, mivel a tábort törvénytelenül hozta létre a bihaći városvezetés, ezért a humanitárius szervezetek elutasítják, hogy ott munkát végezzenek. Pedig a munkájukra szükség van. A táborban lévő sátrak közül most kettő karanténként működik, mert a rühes betegek száma napról napra nő, őket igyekeznek elkülöníteni, de az egyéb betegek is egyre többen vannak és ez a tél közeledtével csak még nehezebb helyzetet teremt.  Hideg van, az ott élőknek már nincs, vagy alig van pénzük, nincs meleg ruhájuk, cipőjük. A körülmények nagyon rosszak, nincs meleg víz, a hideg vízért is közelharc folyik, nincs wc.

vucjak_6.jpg 

Amiben mindenki egyetért: ami ott van, az nem helyes. "Nem szabad, hogy számukra a helyzet itt sokkal rosszabb legyen, mint azokban az országokban, ahonnan menekültek. Ennek semmi köze nincs az Európai Unió értékeihez"- mondta az Unió küldöttségének tagja, ám úgy tűnik, hogy sem Brüsszelben, sem az európai fővárosokban nem értik a helyzet sürgősségét, a meglévő problémát a szőnyeg alá söprik.

Selam Midžić, a Vöröskereszt bihaći vezetője minden nap hatszáz adag ételt oszt szét. Ez az egyébként sokat panaszkodó lakosság támogatása nélkül nem lenne lehetséges. Élesen kritizálja a nemzetközi szervezeteket, az IOM-t, az UNHCR-t, akik 2018-tól 28 millió eurót kaptak, de elutasítják a segítségnyújtást a vučjaki táborban élőknek. Tudja, hogy amiért ők segítenek, állandó támadásnak vannak kitéve, mert a segítségükkel a tábor továbbra is fennmarad, ahelyett, hogy evakuálnák. „De mit tehetnénk?- kérdezi.-Hagyjuk magukra ezeket az embereket?”

Mert a táborban a jelenlegi tudás szerint a menekültek száma nem fog csökkenni. Sokan ott várják a megfelelő időt az indulásra, amit maguk között „játéknak” hívnak, vagyis megpróbálják átlépni Bosznia-Hercegovina és Horvátország határát. Ha sikerül, nyertek, ha nem, game over! Vannak, akik már húszszor próbálkoztak meg az átkeléssel, de nem tágítanak.

A bihaći Vöröskeresztnél azt mondják, hogy most nyugalom van, a tábor biztonsági helyzete elfogadható. Azt állítják, hogy minden viszályt el tudnak hárítani, a veszekedőkkel egyenként beszélnek. Ez eddig bevált, de nem jelenti azt, hogy a helyzet egy pillanat alatt nem válhat ellenőrizhetetlenné. Közeleg a tél és a feltételek egyre nehezebbek és nehezebbek.

 vucjak_8.jpg

Amir Hušak Bihaćról menekült el a boszniai háború kezdetén, a new yorki egyetemen diplomázott, már hónapok óta egy menekülteket segítő projekten dolgozik a városban. „Kevesen vannak, akik készek az integrálódásra, bár sok fiatal gondolkodik rajta. Ez egy lehetőség egy olyan társadalomnak, ami egyébként elveszíti a tagjait, mert az emberek kivándorolnak. A városban panaszkodnak, hogy hiányzik a munkaerő, és senki sem beszél róla, hogy jó gazdasági lehetőségek vannak az orruk előtt Ha lenne ok, akkor lennének, akik itt maradnak, annak ellenére, hogy nem Bosznia-Hercegovina volt a célország.” Hušak úgy véli, nyomást kell gyakorolni a nemzetközi közösségekre, akik szemmel láthatóan a perifériára akarják szorítani a menekültkérdést, különben nem hagynák így ezeket az embereket. Szociális, gazdasági, egészségügyi segélyprogramok kellenek és a problémák egy része megoldódna.

 

forrás, fotó: DW, RSE

Heves reakciókat váltott ki a Nyugat-Balkánon, hogy Peter Handkénak ítélték az idei irodalmi Nobel-díjat, aminek a legfőbb oka, hogy Handke a délszláv polgárháborúk idején és utána is támogatta Slobodan Milosević nézeteit, tagadta a népirtást. Egy, a francia Libération újságban megjelent esszéjében 1996-ban azt írta, hogy „helytelen volt Bosznia kapcsán koncentrációs táborokról beszélni. Valóban 1992 és 1995 között elviselhetetlen táborok voltak a jugoszláv köztársaságok területén, különösen Boszniában, de hagyjuk abba a táborok automatikus összekapcsolását a boszniai szerbekkel.”

handke_3.jpg
Ahmed Burić szarajevói író és publicista szerint az írók politikai meggyőződése nem feltétele a Nobel-díj elnyerésének, az irodalmi feltételeknek a politikaiak fölött kellene állni. Véleménye szerint Handke 1980-as években írt művei valóban remekművek, mint például „A kapus félelme a tizenegyestől” és a „Berlin felett az ég”, de a kilencvenes évek eleji politikai tevékenysége ezeket háttérbe szorítja, érdektelenné válnak. „Az, hogy támogatta Milosevićet, sőt még a börtönben is meglátogatta, azt mutatja nekem, hogy nem volt jó ember.”

A kritikusok gyakran az egyik legjobb európai kortárs írónak nevezik, ám irodalmi megítélése az 1996-ban megjelent "Egy téli utazás a Dunához, a Szávához, a Moravához és a Drinához – avagy Igazságot Szerbiának” című négy kisregényt tartalmazó könyve után visszaesett.  Nagy vihart kavartak 1999 után a NATO inváziót elítélő szavai: „azok, akik bombázták Szerbiát és megöltek néhány ezer embert, nem tartoznak sem Európához, sem a Föld nevű bolygóhoz.”

A Politika című belgrádi lapnak évekkel ezelőtt adott interjújában azt mondta, hogy Milosevićet annak ügyvédje kérésére látogatta meg a hágai börtönben, a temetésére 2006-ban Požarevacra pedig a család hívására ment el. Arról nem beszélt, hogy miért mondott beszédet a temetésen. Elmondta viszont, hogy „nem tettem rózsát Milosević sírjára, nem csókoltam meg a fejfáját, ezek hazugságok, amit a francia Nouvel Observateaur terjesztett.” Lehet, hogy hazugságok, de a cikk után a párizsi Comédie Francaise levette repertoárjáról Handke darabját. 

"Emlékszem, hogy az 1990-es években Vaclav Havel, Susan Sontag és még sokan mások tudták, hogy meg kell állítani a gonoszt Európában. Boszniában és Koszovóban népirtást követtek el. Handke úgy döntött, hogy támogatja és megvédi az elkövetőket. A Nobel-díj óriási fájdalmat okozott számtalan áldozatnak”- írta Hashim Thaci koszovói elnök a Twitteren.

„A világ tele van remek írókkal. A Nobel-bizottság úgy döntött, hogy egy etnikai gyűlölet és erőszak melletti propagandistát jutalmaz. Valami komoly baj van!” – véli Koszovó egyesült államokbeli nagykövetasszonya.

„Ez szégyen! Olyan, mintha egy Hitlert ünneplő író kapott volna irodalmi Nobel-díjat” - írta a koszovói Adriatik Keljmendi újságíró.

Salman Rushdie, a „Sátáni versek" miatt üldözött író vádolta Handket az általa csak „balkáni mészárosnak” nevezett Milosevićhez való lojalitásért, morális vakságáért és a modern világ iránti gyűlöletéért.

handke_dodik.jpg

Üdvözölte a díjat és személyes üzenetben köszöntötte a díjazottat Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagja, Milorad Dodik, megjegyezve, hogy az elismerés bizonyíték arra, hogy az igazságosság nem veszett ki teljesen. Ugyancsak köszöntötte Emir Kusturica filmrendező is.

Érzékeny kérdés ez a Balkánon, a döntés fájdalmas területeket érint. Érinti azokat, akik túlélték a népirtást, vagy családtagjaik váltak áldozattá, mint a Srebrenicában, Žepában élők.  A Srebrenicai anyák egyesületét sokkolta a svéd Akadémia döntése. „Mi, Srebrenica anyják, nagyon csalódottak vagyunk, hogy az idei irodalmi Nobel-díjas Peter Handke osztrák író, aki nyíltan tagadta a Srebrenicában elkövetett népirtást, amit egy nemzetközi bíróság elismert, és ami megtörtént.”- mondta Munira Subašić elnökségi tag. Úgy fogalmazott, hogy a királyi Akadémia „cirkuszt csinált magából” és felszólította a bizottságot, hogy a lehető leghamarabb hozzon új döntést, és vegye el Handketől a díjat jó hírnevének és becsületének helyreállítása érdekében.

Elítélően írt a döntésről Peter Maas amerikai újságíró, aki az elsők között kapott engedélyt, hogy bemenjen a prijedori koncentrációs táborba és onnan küldött megrázó tudósítása az egész világot bejárta. "Hadd mondjak egy kicsit a boszniai szerb táborokról, amelyekben Handke soha nem járt a háború alatt. Koncentrációs táborok voltak. A háború alatt meglátogattam őket a Washington Post riportereként. Beszéltem a táborban foglyokkal és a túlélőkkel. A muszlimoknak nem voltak hasonló táboraik, ahol foglyok ezreit kínzták és ölték meg. Handke hozzáállása, hogy mindenki ezt tette, egy hárítás, ami nevetséges lenne, ha nem lett volna olyan gonosz.”

handke.jpeg

„Meglepődünk egy olyan író választásától, aki nyilvánosan aláásta a történelmi igazságot, és nyiltan támogatta a népirtás elkövetőit,  Slobodan Milosević volt szerb elnököt és Radovan Karadžić boszniai szerb vezetõt.”- írja Jennifer Egan, a PEN America elnöke. - „A növekvő nacionalizmus, az autokratikus vezetés és a világszerte elterjedt hamis információk idején az irodalmi közösség ennél többet érdemel. Nagyon sajnáljuk a Nobel Irodalmi Bizottság választását. "

A végtelenségig lehetne sorolni a Handke ellen és kevés számban ugyan, de mellette érvelőket. Úgy tűnik, hogy magát a díjazottat nem érdeklik a kritikák, sokak szerint a Nobel-díjat egyfajta "késői igazságszolgáltatásnak" tekinti.

Mats Malm, az Akadémia állandó titkára a New York Timesnak azt mondta, „nem az Akadémia feladata, hogy egyensúlyt találjon az irodalom és a politikai okok között.”

Peter Handkenek persze joga van abban hinni, amiben akar. Elemezhet és terelhet, amennyit csak akar. Le is írhatja, hiszen úgy tartja, ez az ő igaza. De nem biztos, hogy ezt a svéd Akadémiának díjaznia kellene.

 

fotó: avaz.ba

Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1991. október 8-án a horvát parlament történelmi döntést hozott: egyhangúlag kinyilvánították a köztársaság függetlenségét a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságtól, és létrehozták az önálló, független államot.  

A függetlenségről és a szuverenitásról szóló alkotmányos határozatot a Parlament már 1991. június 25-én elfogadta el, de a hatálybalépését a július 7-i Brijuni-nyilatkozat alapján három hónappal elhalasztották. Az Európai Közösség e nyilakozatban ösztönzött a jugoszláv válság békés megoldására. A moratórium október 7-én 15:03-kor járt le. Ezután a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) repülőgépei Zágrábot és a Banovi Dvort, a horvát kormány és az államfő Franjo Tudjman székhelyét rakétákkal támadták. Egy ember meghalt, négyen megsebesültek. Biztonsági okokból és a Zágráb elleni esetleges újabb támadások miatt a a parlamenti képviselőket és az újságírókat az INA horvát olajipari cég Subiceva utcai épületének alagsorába vitték, ott került sor a következő ülésre.

banski_dvori_epa_promo.jpg

                     Banovi Dvor a rakétatámadás után

Úgy tűnik azonban, hogy ez az utolsó év, amikor ezen a napon ünneplik az ország függetlenedésének napját. Az elmúlt évtizedekben sem volt teljesen egyértelmű, hogy kik melyik napot tartják a legfőbb nemzeti ünnepnek.

Sokan azt mondják, hogy Horvátország 1990. május 30-án született, amikor hatalmas tömeg gyűlt össze a zágrábi Jelasics bán téren és horvát zászlók tömege alatt  éltették Franjo Tudjmant, akit a parlament aznap nagy többséggel választott elnökké. Május 30-át 1991-ben a parlament állami ünneppé nyilvánította, és ez így is volt tíz évig, az SDP koalíció 2001-es hatalomra kerüléséig. Ivica Račan és Stipe Mesič új kormánya a „Tudjman-éra” lebontásaként megszüntette az elnöki gárdát, bizalmas Tudjman dokumentumokat osztott meg a hágai ügyészséggel, és eltörölték a május 30-i nemzeti ünnepet. Ivo Škrabalo filmkritikus, forgatókönyvíró, kulturális miniszter kezdeményezésére a függetlenség napját június 25-re helyezték át, de az idő próbáját ez sem állja ki. Andrej Plenković kormányfő kezdeményezésére jövőre, az első demokratikusan megválasztott parlament alkotmányának 30. évfordulóján visszatérnek a régi államisági naphoz - május 30-hoz.

horvat_zaszlok.jpeg

Persze még ez sem teljesen biztos! Ugyanis a Horvát Köztársaság Alkotmánybírósága 2015-ben kimondta, hogy a függetlenség napja csak október 8-án lehet! Ezzel ellenkező véleményen van Davorin Rudolf akadémikus, egykori külügyminiszter. Szerinte a függetlenség napja csak június 25-e lehet! És akkor még nem említették azt a nem hivatalos véleményt, miszerint az államiság napja június 7-e, a nap, amikor VIII. János pápa 876-ban megáldotta Branimir herceget, és így elsőként ismerte el a horvát államot.

Nos, nem könnyű új, független állammá válni, de nem könnyű a függetlenné válás ünnepnapját kiválasztani sem.

 

Fotó: EPA

Bosznia-Hercegovina elragadó történelmi emlékekkel teli városa a Zenica-Doboj kantonban fekvő Tešanj. Neve a kelta eredetű „tesseni” szóból származik, jelentése kis kastély. A várost először 1461. március 3-án említik egy levélben, amiben II. Piusz pápa felhívja a zarándokokat, hogy zarándokoljanak a ferences-rendi Szent György templomba bűnbocsánatot kínálva ezzel nekik.  Ma ezt a levelet a vatikáni archívumban őrzik. Ugyanabban az évben szeptember 18-án említik újra Tešanjt egy chartában, amelyben az utolsó boszniai király, Stjepan Tomašević koronaajándékként nagybátyjának, Radivoj Krstićnek adja. Tešanj lett a királyság székhelye, ahol a nemesi Krstić család 1476-ig élt és uralkodott.

tesanj-tanovic2.png

Az óváros, a vár az egyik legrégibb erődítmény Bosznia-Hercegovinában. Az óváros alsó és felső részből áll, amit szakaszosan építettek. A felső részen talált régészeti leletek tanúsítják, hogy már az illíreknek volt itt erődjük, amit a rómaiak a boszniai hódításaik során a 6. században elpusztítottak. Felépítették saját erődjüket az illír erőd helyén, ezt a 7. század elején a Balkánra benyomuló szlávok pusztították el. A középkorban a helyi földesurak egy kisebb várat emeltek az egykori római erőd helyén, az óváros az arisztokrata Zlatonosović család birtokában volt. Jelentősebb erőddé a 15. század elején vált a különböző irányból, például a magyarok részéről érkező támadások miatt. Egy időben Tešanj óvárosa magyar megszállás alatt volt.

tesanj_2.jpg

Az Oszmán Birodalom 1463-ban jelent meg Boszniában, 1520-tól Tešanjban. A város legnevesebb uralkodója, a boszniai Sandžakból származó Gazi Ferhat bég, Nagy Szulejmán szultán nővérének fia volt. Az ő ideje alatt jelentősen fejlődött a város. Iskolát épített, ami kisebb megszakításokkal 1946-ig működött. 1568-ban halt meg, az általa épített Ferhadija mecset udvarában temették el. Sírkövének felirata arab nyelvű, a város legrégibb iszlám lelete. A bég harminckét üzletet hagyott maga után, azok jövedelméből támogatták a mecsetet.

tesanjd_dzamija-tesanj-rastauracija-2011-1.jpg

tesanj_ferhad-pasa-camii-hazire-tesanj-bosna-hersek.jpg

A törökök újjáépítették az óváros felső részét, a maguk képére alakították, majd megépítették az alsó részt. Megépült a 17. században az óratorony is. Bosznia-Hercegovinában összesen huszonegy óratornyot építettek, ebből négy ma is rendeltetésének megfelelően működik. A tešanji az egyik. 1890-ig az alaturk időt mutatta. Az Oszmán Birodalomban a 19. században az órákat napnyugtától napnyugtáig számolták. Ezt nevezik alaturk órarendszernek.  Fehim-beg Smailbegović azonban új órát hozott, amely már az európai időt mutatta, ez az óra működik ma is.

tesnaj_oratorony.jpg

Az Eminagića fogadó Bosznia-Hercegovina egyik legszebb tradicionális épülete. A tešanji Eminagić család építette a 19. század közepén. A ház kívül és belül hűen mutatja egy gazdag, 19. századi boszniai család lakóhelyét.

tesanj_eminagica-konak.jpg

tesanj_eminagica_konak_dsc_0811_small.jpg

A vár Dizdar tornyának első emeletén állították ki az 1526-os mohácsi csatából származó zászlót, a tešanji Šehagić család ajándékát, akiknek ősei a törökök oldalán harcoltak. A zászlón arab betűkkel ez olvasható: „A könyörületes Allah nevében. Vidd hírül a híveknek, a siker és a küszöbön álló győzelem Allah akarata”.  

tesanj.jpg

A város az óvároson kívül ásványvizeiről is nevezetes. Az Oaza ásványvíz aranyérmet nyert az Egyesült Államokban a Berkeley Springs Ásványvíz-versenyen, és a pletykák szerint Bill Clinton elnök is azt itta a Fehér Házban.

Vegyes házasságokról akkor beszélünk, ha a házasulandók eltérő nemzethez, vallási közösséghez tartoznak. Nincs ebben semmi rendkívüli, a volt Jugoszlávia jó példája volt a sokszínűségnek, az egymás elfogadásának, a vegyes házasság teljesen elfogadott, sőt kívánatos volt, többek között azért is, hogy a multietnikai közösséget erősítse. Egy abból az időszakból származó adat szerint 13% volt az etnikai vegyes házasság, a legtöbb Boszniában, a Vajdaságban és Horvátországban. Aztán jött a polgárháború és minden megváltozott.

Egy közelmúltbeli felmérés azt mutatja, hogy a vegyes házasságot leginkább a szerbek utasítják el, majd a horvátok és legkevésbé a bosnyákok. Számos oka van annak, hogy ki miért ellenzi. Az egyik a háború és a konfliktusoktól való szorongás. A délszláv háborúk alatt a boszniai társadalom három etnikai közösségre - szerbekre, horvátokra és bosnyákokra (muzulmánokra) - osztódott egymás ellen. Sok vegyes házasságban élő pár nem tudott ellenállni az akkori nyomásnak, elhagyta az országot és sokan nem tértek vissza. A rossz tapasztalatok miatt nehéz a háború után együtt élni. Volt, aki a konfliktus okaként is a vegyes házasságokat említette. „A keveredés az 1992-es háborúhoz vezetett minket, mindenkinek saját hite szerintivel kell házasodni, hogy háború ne forduljon elő újra."

vegyes_hazassagok.jpg

Fehim Spaho, Jugoszlávia főmuftija 1938-ban betiltotta a vegyes házasságokat. Természetesen abban az időben nagyon ritkák voltak, különösen nem voltak jellemzőek vidéken a falvakban. Spaho és a többi vallási vezető úgy vélték, hogy az iszlám vallást akkor minden oldalról fenyegetik és támadják (ami némileg úgy is volt), és ennek okai a vegyes házasságok. A délszláv háború idején is voltak muszlim vezetők, akik arról írtak, hogy Tito rezsimje azért támogatta és ösztönözte a vegyes házasságokat, hogy ezzel érje el az iszlám identitás megsemmisülését, ami természetesen abszurd. A titói Jugoszlávia idején is jelentős kisebbségben voltak a vegyes házasságok az összes házasság számához képest. Állami szinten ez 12% volt, a köztársaságokban egyenként is hasonló volt az arány, Boszniában például 11%. Ma ez 4%.

A 20. század első felében, a két világháború között a Jugoszlávia Királyságban létezett a šaria (az iszlám erkölcsi, morális értékrendje) intézménye, ami nemcsak hogy működött, de az állam, a királyság szerves része volt. Szarajevóban volt a legfelsőbb šaria bíróság, mint végső intézmény, ami döntött minden vitás muszlim családjogi kérdésben például a házasságról, az öröklésről, a temetkezésekről stb.

vegyes_hazassagok_6.jpg

A šaria intézményét a törökök bejövetele után vezették be Boszniában a 15.században, de létezett 1878 után, az Oszták-Magyar Monarchia idején a keresztény fennhatóság alatt is, ahogy a Jugoszlávia Királyságban is. A Monarchia megerősítette a šaria intézményeket, Szarajevóban létrehozott egy iskolát a šaria bíráknak, ahol šaria birák generációit nevelték ki, és ami az iszlám megértésének reformjairól szóló vitákban is jelentős szerepet játszott. A šaria intézménye évszázados fennállása alatt, különösen a Monarchia idején valamiféle európai karaktert kapott, ahol fellelhetők az európai, a világi törvények, valamint a Jugoszlávia Királyság törvényeinek jellemzői is.  

vegyes_hazassagok_5.jpg

A Jugoszlávia Királyság és az iszlám viszonya bonyolult volt. Azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy elnyomták, vagy ellenségnek tekintették volna. Megerősítették a šaria bíróságokat, mert az ország alkotmánya engedélyezte a muzulmánoknak, hogy saját ügyeiket ott rendezzék, és azt tiszteletben tartották. A šaria bírák állami alkalmazottak voltak, a fizetésüket az állami költségvetésből kapták, és sok esetben a šaria bíróságok, vagy a szarajevói legfelsőbb šaria bíróság olyan precedens értékű ítéleteket hozott, amiket a rendszer is magáévá tett. Ugyanez volt jellemző a titói Jugoszlávia időszakában is. A kezdeti vallási üldözés, a mecsetek bezárása, muzulmán vezetők letartóztatása és bebörtönzése után az ötvenes években a rezsim és az iszlám már a békés egymás mellett élés politikáját követte, ami mindkét fél hasznára volt.  

Ma a vegyes házasságok nagyon ritkák, kiemelkedik Mostar, ahol a kommunista Jugoszlávia előtti időknél is ritkábbak. Hogy miért? Van az etnikai-politikai polarizáció, és van a három részből álló etnikai szegregáció. Vagyis, még ha más etnikai csoportokból származó férfiak / nők szeretnének is házasodni, ennek lehetősége ma rendkívül korlátozott. Még az iskolák is megosztottak. Szinte teljesen elképzelhetetlen vegyes házasság Srebrenicában, ahol a háborúban a szerbek népirtást követtek el a bosnyákok ellen.

vegyes_hazassagok_2.jpg

Mindig voltak, akik nem értettek egyet a vegyes házasságokkal, most annyival nagyobb a probléma, hogy a hivatalos politika is elősegíti az etnikai megosztást, a meg nem értést és az intoleranciát. Azok, akik a leginkább elfogadják a vegyes házasságokat, ők boszniainak vallják magukat. Emiatt nekik is és gyerekeiknek is számtalan nehézséggel kell szembenézniük. Mindenekelőtt azzal, hogy ők az „egyéb” kategóriába tartoznak, nem élvezik ugyanazokat a jogokat, mint a három alkotmányozó nemzet bármelyikének tagjai. Bosznia-Hercegovina alkotmánya különbséget tesz azok között, akik nem „alkotmányosak”, azaz nem bosnyákok, horvátok vagy szerbek, és akik igen. Jelenleg nincs politikai akarat az alkotmány módosítására vagy az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtására, azaz nincs megállapodás vagy kompromisszum a láthatáron.

Silvija B. egy vegyes házasságból született szarajevói lány elmesélte, hogy munkakeresés során a  leggyakoribb kérdés nem a szakértelméről szólt, hanem arról, amint mondja, hogy melyik „törzsbe” tartozik. Egy helyen nyíltan megmondták: „Mit kezdjünk veled, amikor nem tudjuk, hova tartozol? Azt szuggerálták, hogy az általuk bosnyáknak értelmezett vezetéknevem helyett vegyem fel anyám vezetéknevét, amit lehet horvátként, vagy szerbként is értelmezni attól függően, hogy milyen nemzeti kvótára van szükségük." Az olyan gyermekek, mint Silvija, számos sértésnek és megalázásnak vannak kitéve, durva, bántó jelzőkkel illetik őket.

A vegyes házasságokat Boszniában gyakran jelölik, mint „egy rákos daganatot az etnikai csoport egyébként tiszta és egészséges szövetein”, és az ilyen házasságból született gyerekeket nem ritkán nevezik genetikai deformáltnak.

vegyes_hazassagok4.jpg

Részt vett a közelmúltban Szarajevóban szervezett nemzetközi konferencián Dr. Fedja Burić Amerikában élő bosnyák történész (Bellarmine Egyetem, Louisville, Kentucky), aki doktori értekezését a bosznia-hercegovinai vegyes házasságok témaköréből írta Jugoszlávia idején és annak szétesése után. A konferenciai kapcsán adott interjúban azt mondta:

„Határozottan ki lehet jelenteni, hogy nagyon sok történész ma egyetért azzal, hogy olyan időszakot élünk, amelyben sok hasonlóság mutatkozik a két világháború közötti idővel, különösen a harmincas évekkel. Hanyatlik a demokráciák legitimitása szerte a világon, az Egyesült Államokban is. Visszatérnek a hatalomba az idegengyűlölő, bevándorlásellenes, populista pártok, olyan vezetők kerülnek előtérbe, akik ígéretet tesznek arra, hogy visszatér egy állítólagos  aranykor, ahol az etnikai és vallási homogenitás uralkodott, csak hallgassák meg OrbánViktor vagy Donald Trump szólamait. Ami a legfélelmetesebb, hogy a demokratikus intézmények erős támadások alatt állnak, az emberek sok országban hajlandók olyan vezetőket megválasztani, akik lépésről lépésre lebontják a liberális demokráciákat, amik a háború utáni Európa véres romjaiból épültek fel. Nagyon fontos figyelemmel kísérni ezeket a trendeket, és ahol csak lehet, amikor csak lehet, meg kell védeni az antifasiszta és demokratikus hagyományokat, amiket az európai népek súlyos áldozatok árán szereztek meg a II. világháborúban.”

Nehezen írok légitársasági csődről, mert valahogy déja vu érzésem van. Évek óta küszködik a Croatia Airlines, amit úgy tűnik kormányzati segítséggel életben tartanak, más sorsra jutott viszont a szlovén Adria Airways. Korábban írtam arról, hogy fennálló adósság fejében a légitársaság két gépét a lízingcég lefoglalta, illetve, hogy ideiglenesen felfüggesztették az üzemelést. Amit ideiglenesnek gondoltak, abból végleges, visszafordíthatatlan valóság lett.

Az Adrianak becslések szerint a további üzemeléshez megközelítőleg 28 millió euróra lenne szüksége, az azonban tudott volt, hogy a szlovén kormány egyetlen eurocentet sem fog adni a légitársaságnak a jelenlegi felállásban. Zdravko Počivalšek gazdasági fejlesztési és technológiai miniszter azt mondta: „a csőd az egyetlen lehetséges forgatókönyv”, és hasonló állásponton volt Marjan Šarec miniszterelnök is.

adriajets.png

Ugyanakkor abban mindenki egyetért, hogy Szlovéniának szüksége van légi összeköttetésre a világgal, ennek érdekében "a Szlovén Köztársaság kormánya és az illetékes minisztériumok arra készülnek, hogy új légitársaságot hozzanak létre, vagy kapcsolatot létesítsenek más üzemeltetőkkel. Bár nehézségekre számítunk, a cél Szlovénia kapcsolatának megőrzése a világgal, különösen a turizmus területén."- mondta a miniszterelnök.

A kormány megbeszéléseket folytat a Lufthansával, valamint a Ljubljana Jože Pučnik repülőteret üzemeltető Fraporttal az Adria Airways néhány útvonalának átruházásáról a Lufthansa érdekeltségébe tartozó leányvállalatokhoz. Itt több társaság is szóba jöhet az Austrian Airlinestól, az Air Dolomititől, a Brussels Airlineson vagy az Eurowingsen át a Swiss-ig, akik közül egy sem közlekedik menetrendszerint a szlovén fővárosba. Zdravko Počivalšek miniszter szerint az Adria útvonalainak körülbelül a felét lehet átvinni ezekbe a légitársaságokba.

adria_3.jpg

Egy új nemzeti légitársaság létrehozásának lehetőségéről azt mondta, hogy ehhez szoros partnerségre van szükség a Lufthansaval, valamint országon belüli gazdasági és politikai konszenzusra. Hozzátette, ez nem megy egyik napról a másikra, hónapokra van szükség, reményeik szerint 2021-ig, Szlovénia európai uniós elnöki tisztének betöltéséig a terv megvalósulhat.

A szlovén légitársaság 2019. szeptember 30-án 58 éves szolgálat után csődöt jelentett.  

Az Adria Aviopromot 1961. márciusban alapították, akkor vásároltak négy használt DC-6B típusú repülőgépet a KLM holland légitársaságtól. Az első kereskedelmi repülést is még holland személyzettel hajtották végre. Kezdetben a Zágráb repülőtérről repültek, 1964-ben költöztek az újonnan épített Ljubljana repülőtérre.

adria_airways_1.jpg

A következő években a légitársaság jellemzően a charter piacon volt jelen, jelentős forgalmat bonyolított Németországból, az Egyesült Királyságból, Hollandiából és Skandináviából az Adriai-tenger partján fekvő repülőterekre. Európában a legpontosabb charter légitársaságnak tartották. Az Adria Airways volt az első légitársaság Jugoszláviában, aki járatokat indított az Egyesült Államokba és Kanadába. A charter és a belföldi menetrendszerinti járatok után a nyolcvanas években érkező új MD-80-as és Dash 7 repülőgépek, majd a Jugoszláviában elsőként forgalomba állított Airbus A320-asok megjelenésével megindult a menetrendszerinti nemzetközi forgalom is európai desztinációkra.  

adria_2.jpg

1991-ben Szlovénia a jugoszláv tagköztársaság közül elsőként kinyilvánította függetlenségét, ezután a jugoszláv repülési hatóság, mint továbbra is felügyeleti szerv, három hónapra felfüggesztette a társaság működését. 1992. januárban indult újra, új lehetőségekkel, egy jelentősen kisebb piacon, mivel az új államok létrejöttével a tengerparti repülőterekre irányuló charter forgalom jó része hozzáférhetetlenné vált. Míg 1991-ig forgalmának 90%-a charterjáratokból származott, Szlovénia függetlenségét követően a szolgáltatások 70%-a menetrend szerinti járatok volt.

Az 1990-es években az állami tulajdonú vállalkozások privatizációjának ösztönzéseként az Adria részvénytársasággá alakult. 2004-ben az első légitársaságok a világon, amelyek megkapják az IATA Működési Biztonsági Audit (IOSA) tanúsítványt, amely kiterjed a szervezésre, az üzemeltetési eljárásokra, a repülésbiztonságra és a vállalati biztonságra. 2006-ban szállítottak először egymillió utast, 2007-ben a hat hónapos EU-elnöksége alatt a Szlovén Köztársaság kormányának hivatalos fuvarozója lett. Ugyanebben az évben a flottakorszerűsítés keretében két új, 86 üléses CRJ900-as repülőgép érkezett.

Az időről időre felmerülő pénzügyi nehézségek ellenére a légitársaságot 2016-ban privatizálták. A müncheni székhelyű 4K Invest befektetési alap 100%-os tulajdonában lévő AA International Holding vásárolta meg. Százezer euróért került tulajdonukba az Adria részvényeinek előbb 91,58%-a, majd később a 100%-a. 2017-ben létrejött az Adriának egy leányvállalata, az Adria Airways Switzerland, amely megszerezte az Etihad Airways svájci érdekeltségét, az Etihad Regionalt. A tranzakció nem volt sikeres, a társaság rövidesen tönkrement. Ugyanebben az évben nyolcmillió euróért eladták az Adria márkanévet egy, a 4K-hoz kapcsolódó társaságnak. 2018. decemberben az Adria Airways egyesüléssel felvásárolta az STBE társaságot. Ez megnövelte a légitársaság alaptőkéjét és megváltoztatta a tulajdonosi struktúrát. A többségi tulajdonrészt (54,3%) Stefan Beulertz máltai illetőségű ügyvédnek, a 4K Invest egyik partnerének adták át.

2019. szeptember 23-án késő este az Adria Airways ideiglenesen felfüggesztette az üzemelését, szeptember 30-án fizetésképtelenséget jelentett.

adria-airways-epa-promo.jpg

Az Adria Airways utolsó menetrendszerinti járatát saját repülőgéppel és személyzettel Koppenhágából Ljubljanába repülte szeptember 23-án, a végső járata egy Párizsból Ljubljanába közlekedő charter volt. Szeptember 30-án Szlovénia Európa bajnoki címet nyert férfi röplabda csapatát vitték haza a kontinens viadalról.

 

Fotó: EPA 

 

 

Negyvennégy évvel ezelőtt ilyenkor Ferihegyen már mindenki tudta, hogy baj van. Már tudták a malévesek, az lri-sek, mindenki, hogy valami nagyon nagy baj van. Pali bácsi a zöldtoronyban már letépte a telexet, már felhívta a forgalmiban Szentesi Petit, hogy jól érti-e? Már megérkeztek a főnökök, kiadták az utasítást az infós lányoknak, hogy hírzárlat van. Mert baj történt. Még nem tudták, hogy mekkora, csak annyit, hogy 1975. szeptember 30-án hajnalban a MA240-es járata, a HA-LCI lajstromjelű Tu-154-es típusú repülőgép a bejruti leszállás előtt kb. 6 perccel eltűnt a radar képernyőjéről. Később már nem volt kétséges, hogy a repülőgép a tengerbe zuhant. Ötven utas és a tízfőnyi személyzet életét vesztette.

bejrut_ha-lci1_1.jpg

Sokszor és sokan írtak erről a máig felderítetlen katasztrófáról, én is itt a blogon. Most azonban egy könyvbemutató kapcsán szeretnék megemlékezni erről a számunkra mindig is fájdalmas évfordulóról. Fájdalmas akkor is, ha – mint én – még nem voltunk malévesek, még nem dolgoztunk a repülőtéren, nem is ismertük őket, de a családunk tagjai voltak.

Az évfordulóra jelent meg Odze György: A bejrúti rejtély, 1975 c. könyve. Az Aeroparkban tartott könyvbemutatón a szerző elmondta, hogy forgalmistaként élte meg a katasztrófát, negyven éve készül a megírására, de a végső döntést tavaly októberben hozta meg. Átnézett számos dokumentumot, ám egyikről sem lehet megmondani, vajon hiteles-e? Oldalak hiányoznak, nevek vannak kihúzva, kisatírozva. Nem elképzelhetetlen, hogy a levéltári dokumentumokba is belenyúltak. Beszélt diplomatákkal, titkosszolgákkal külföldön és belföldön, mert vannak feltételezett titkosszolgálati szálak. A katasztrófát a bekövetkezte pillanatától kérdések ezrei kísérték, titkok lengték körül, olyan titkok, amikre ma sem derült fény. Óriási volt a politikai nyomás. Sok mindent tudunk és nagyon sok a gyanús körülmény. Miért indult hat órás késéssel a járat Ferihegyről? Miért állt le Bejrutban a légiforgalmi irányítás magnója? Miért küldték várakozó körre a repülőgépet, amikor a térségben nem volt forgalom? Miért nem volt rendezett a repülőgép biztosítása? Számtalan megválaszolatlan kérdés. Ki tette? Miért? Hogyan?

A könyv dokumentumok és fikció keveréke valós személyekkel. Így is történhetett. Ez a könyv „a Bejrutról” Odze György igazsága, amivel szavai szerint nemcsak a halottaknak, mindenkinek tartozott.

halci_szemelyzet.jpg

A MA240 HA-LCI járat 1975. szeptember 30-án Bejrutnál lezuhant személyzetének tagjai:

Pintér János – repülőgép parancsnok

Mohovits Árpád – pilóta

Kvasz Károly – másodpilóta

Horváth István – fedélzeti mérnök

Majoros László – utazó szerelő

Herczegh Miklósné, Németh Lászlóné, Fried Richárd,

Kmeth Ágnes Szentpály Mercedesz - légiutaskísérők

 

Jelentős szerepet játszott a balkáni háborúk, elsősorban a boszniai háború lezárásában a 86 éves korában elhunyt francia államfő, Jacques Chirac. Az amerikai béketárgyaló Richard Holbrook a „Hogyan vessünk véget a háborúnak?” c. könyvében azt írja, hogy Chirac elnöki mandátuma kezdetén 1995-ben megértette, hogy Bosznia-Hercegovinában, de az egész Balkánon is a helyzet holtpontra jutott és a nyugati hatalmaknak fel kell adniuk középutas politikájukat. Felszólította az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy vessenek véget a boszniai háborúnak.

chirac4.jpg

Gyökeresen más politikát folytatott, mint elődje, Francois Mitterand. Az amerikai diplomata szerint Mitterand részrehajló volt a szerbek irányába, ezzel szemben Chirac a konfliktusok megoldására törekedett. Mitterand 1992. júniusban néhány órára Szarajevóba utazott, hogy megpróbálja újra megnyitni az ostromlott város repülterét legalább a humanitárius segélyszállítmányok előtt, de ez a missziója kudarcot vallott. Ezzel együtt a szarajevóiak emlékében úgy maradt meg, mint aki azzal, hogy repülővel érkezett és távozott, azt akarta a világ felé demostrálni, hogy a városban normális élet folyik.

Chirac elnöknek szinte közvetlenül a beiktatása után krízishelyzettel kellett szembenéznie. 1995. május 27-én az UNPROFOR tagjainak álcázott szerb egység elfoglalta a Vrbanja-hidat és ezzel szinte teljesen megbénították Szarajevót. A francia vezérkar az elnök támogatásával parancsot adott a boszniai fővárosban állomásozó katonáinak, hogy minden áron szabadítsák fel a hidat. Az akcióban ketten meghaltak és 17 francia katona súlyosan megsérült. Néhány nap múlva a szerbek túszul ejtettek 350 ENSZ békefenntartót, többségében francia katonákat. Az új elnök a francia különleges erők küldésével válaszolt, megüzenve ezzel, hogy az UNPROFOR hozzáállása a jövőben jelentősen megváltozik.  

chirac_es_clinton.jpg

                                     Jacques Chirac és Bill Clinton

Miután tudomására jutott, hogy a boszniai szerbek bevonultak Srebrenicába és Potočariban összezsúfolódott közel harmincezer menekült, gyors, határozott reakciót követelt. Egészen az amerikai elnökig, Bill Clintonig ment el, azt javasolva, hogy Srebrenicában állítsák vissza a július 11-i állapotot. Figyelmeztette Clintont, hogy az ENSZ teljes missziója megkérdőjeleződik, ha az amerikaiak nem támogatják a katonai beavatkozás ötletét. Florance Hartman francia újságíró, Carla del Ponte főügyész idejében a hágai nemzetközi törvényszék szóvivője „A reálpolitika vére, a Srebrenica ügy” c. könyvében Chirac Clintonnal folytatott telefonbeszélgetésének egy részét idézi: „Civilizált nemzeteknek ellen kell állni a fasizmusnak. Nem állhatunk félre, amikor a humanizmus és a demokrácia alapelveit veszik semmibe. Amennyiben Franciaország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Németország nem állapodik meg egy korlátozott, közös katonai műveletről Srebrenica visszafoglalására… a vezető demokráciáink olyan utat választanak, mint ami a második világháborúhoz vezetett.”

A néhány évvel ezelőtt felszabadított CIA dokumentumokban is fellelhetők a francia és az amerikai elnök egyeztetései. E szerint Chirac aggodalmát fejezte ki Bosznia-Hercegovina miatt, és hozzátette, hogy Srebrenica bukása, Zepa valószínű eleste és Gorazde komoly fenyegetettsége az ENSZ, a NATO és az összes demokrácia súlyos kudarca. „A televízióban nézzük, ahogyan a szerbek elválasztják a nőket a férfiaktól, hogy nőket erőszakolnak meg és férfiakat gyilkolnak. Véleményem szerint nem állhatunk tovább és nézhetjük mindezt. Változtatnunk kell a helyzeten az ENSZ által garantált módon”- mondta a dokumentum szerint.

Chirac akkor állítólag azt mondta Clintonnak, hogy nem szeretné, hogy Franciaország bűnös legyen, és hogy minden attól függ, hogy az USA hajlandó-e együttműködni az etnikai tisztogatás megakadályozásában, vagy „csak ülünk karbatett kézzel és hagyjuk, hogy embereket gyilkoljanak, aztán hazamegyünk.”

chirac_clinton_kohl.jpg

Bill Clinton, Jacques Chirac és Helmuth Kohl a daytoni békeegyezmény párizsi ratifikálásán

Korábban Mitterand azt mondta az ENSZ és az Európai Unió képviselőinek, akik megpróbáltak végetvetni a háborúnak, hogy ellenzi a Szarajevó körüli hegyekben levő szerb tüzérségi állások elleni légitámadásokat a katonai akciók megállítására, míg Chirac elnök támogatta a NATO beavatkozást. Nem habozott felhasználni hatalmát, és nyomást gyakorolt a daytoni tárgyalások valamennyi résztvevőjére. Elutasította Karadžić zsarolási kísérletét. A boszniai szerbek vezetője azt kérte, hogy biztosítsa neki, hogy részt vehessen a daytoni tárgyalási folyamatban, és ellentételezésként szabadon engedi az 1995. augusztus 30-án Paleban lelőtt két francia pilótát. A pilótákat a daytoni békeegyezmény párizsi ünnepélyes aláírása, 1995. december 14. előtt két nappal engedték szabadon.  

Erőfeszítéseket tett a koszovói háború békés megoldására is. A szerb és az albán képviselők rendelkezésére bocsátotta a Rambouillet-i kastélyt, házigazdaként ő nyitotta meg a békekonferenciát, a tárgyalások azonban kudarcot vallottak.

Chirac elnök 1998-ban látogatott Szarajevóba és Mostarba. A külföldi hírügynökségek arról írtak, hogy a boszniai lakosok nagy részének nagyon negatív a megítélése a francia kormányról, úgy vélték, ők voltak a legfőbb oka, hogy a Nyugat nem avatkozott közbe korábban a háborúba, mivel politikailag a szerbek felé húztak. A látogatása kapcsán Alija Izetbegović bosnyák elnök a televízióban mondta el, hogy Chirac támogatta a katonai beavatkozást, és hogy jelentősen különbözik a politikája Mitterandétól.

chirac_alija-izetbegovic.jpg

                          Chirac és Alija Izetbegović

A tévé képernyőin át tájékoztatta a francia elnök is a lakosságot arról, hogy az ország részt vesz az észak-atlani szövetség Szerbia elleni légitámadásaiban, mert Szerbia túl hosszú ideig mutatott „ellenséges viselkedést a koszovói albánokkal szemben.”

„Tudom, hogy a francia nép megérti, hogy miért kell ezt tennünk”- mondta, hozzátéve, hogy nem volt más választás, mint a katonai beavatkozás annak érdekében, nehogy összeomoljon az amúgy is törékeny stabilitás a Balkánon.

Jacques Chirac az első állami vezető volt az európai uniós és NATO tagállamok közül, aki a katonai beavatkozás után 1999-ben Szerbiába látogatott. 2001-ben Vojislav Koštunica elnök meghívására érkezett Belgrádba kétnapos hivatalos látogatásra, és ekkor nyitották meg ismét az 1999-ben bombatalálatot kapott francia kulturális intézetet. Koštunica 2000. október 5-i változások utáni első külföldi útja Chirac meghívására Párizsba vezetett.

chirak_zak-sirak-poseta-beogradu-1-830x0.jpg

                             Jacques Chirac és Vojislav Koštunica

A volt francia elnök, akit a karrierje kezdetén a „Buldózer” becenévvel illettek elszántsága és ambíciója miatt, támogatta ugyan a Szerb Köztársaság katonai erői elleni légitámadásokat, de állítólag vétót emelt a belgrádi Duna-hidak bombázása ellen. A szerb fővárosban tett látogatásakor azt mondta, hogy „Jugoszláviának vissza kell térnie a helyére, ami megilleti, az európai családba” és felszólította a szerbeket, hogy működjenek együtt a hágai nemzetközi törvényszékkel a volt Jugoszlávia területén bujkáló háborús bűnösök bíróság elé állításában.

Ő volt az első francia vezető, aki elismerte Franciaország felelősségét a holokausztban. És ő volt az is, aki ellene volt 2003-ban az Egyesült államok Irak elleni inváziójának.

2011. februárban Szarajevó díszpolgárává választották. A méltatás szerint azért, mert két elnöki ciklusa alatt figyelemre méltó módon járult hozzá a háború befejezéséhez és a béke megteremtéséhez Bosznia-Hercegovinában.

chirac_mostari_hid.jpg

                                 Az Öreg-híd Mostarban

Jacques Chirac 1998-ban tagja volt a mostari Öreg-híd felújítására létrejött alapítványnak és 2016-ban megkapta a „Mostari béke-díj” nemzetközi kitüntetést. Ennek kapcsán ezt írta: „A mostari Öreg-híd egy szimbolikus kikötő, amely közelebb hozza a népeket, akik együtt alkotját Bosznia-Hercegovinát. Az egyedülálló Bosznia-Hercegovinát, a multikulturális, demokratikus országot, aminek teljes mértékben helye van egy fokozatosan stabilizálódó régióban, és aminek Európának kezet kell nyújtania… Bosznia-Hercegovina évszázadokig a tolerancia és a különbözőség példája volt. Az lehet újra és annak is kell lennie! Ez a múltja és meggyőződésem, hogy ez a jövője is. Egész Európa jövője.”

 

Fotó: EPA

Aki a közelmúltban a horvátországi Murat szigetén nyaralt, vagy a környéken hajókázott, találkozhatott a világ egyik legszebb vitorlásával, a Máltai sólyommal.

A 88 méter hosszú, 2400 négyzetméter alapterületű hajót 2006-ban építette a Perini Navi az isztambuli Tuzlában. A Hewlett Packard tulajdonosa, Tom Perkins rendelte meg, aki 2007-ben egy BBC interjúban azt mondta, hogy személyesen ő írta a jacht egyedülálló vezérlőszoftverét. A hajó könnyen irányítható, számítógépe automatikusan érzékeli a paramétereket és megjeleníti a kulcsfontosságú adatokat. Egyetlen személy tudja üzemeltetni. 

A vitorlás hat kabinban tizenkét vendéget tud fogadni, akikről 19 fős személyzet gondoskodik.  A kellemes időtöltést a bár, a wellness részleg, a szabadtéri mozi is biztosítja.  

A vitorlást 130 millió euróért kínálják eladásra, de bérbe is lehet venni hetente hatszázezer euróért.

maltai_solyom_2.jpegmaltai_solyom_3.jpegmaltai_solyom_4.jpegmaltai_solyom_5.jpegmaltai_solyom_5.jpgmaltai_solyom_6.jpgmaltai_solyom_8.jpgmaltai_solyom.jpeg

 

Fotó: Perini Navi 

Néhány nappal ezelőtt írtam arról, hogy a horvát miniszterelnök a légitársaság 30. születésnapjára szervezett hangárpartin bejelentette, hogy a kormány pénzügyi segítséget fog nyújtani a társaságnak. A szeptember 19-i kormányülésen döntés született: két részletben 250 millió kuna, kb. 33,6 millió euró támogatást kap a nemzeti fuvarozó a stabilitására és egy esetleges, de szükséges privatizáció előtti feltőkésítésre.  Az első 100 millió kunát még idén, a fennmaradó összeget 2020-ban fizetik ki.

Nem ez az első alkalom, hogy az állam befektet a Croatiába, hét évvel ezelőtt már egyszer leírták valamennyi adósságukat. A mostani pénzügyi segítségből fedezik két repülőgép nagyjavítását, a beszállítók felé fennálló tartozásokat, finanszíroznak elengedhetetlen beruházásokat és törlesztik a meglévő hiteleket. Ha mindezeknek eleget tesznek, azzal ki is merítik a 250 millió kunás keretet.

cratia_airlines_gepek.jpg

Évek óta küzd nehézségekkel a szezonalitásnak meglehetősen kitett légitársaság, ahol a turista járatok jó részét egész évben fenntartják, holott a nyári szezon végeztével ezeken a járatokon szinte alig van utas. Nem kis kihívás a nyári menetrendi időszakban Horvátországba repülő csaknem száz légitársaság sem. Emellett a vállalat jelentős belső szervezeti problémákkal is küzd, ezer munkavállalójukból háromszáz inaktív. mindössze 65% dolgozik. Ez a mutató a low cost légitársaságoknál akár 95% is lehet.

A 2012-es szerkezetátalakítás után a cég 2018-ig nem hozott újabb veszteségeket, de ezt nem az üzemelés hatékonyságával érték el, hanem egyéb más módon biztosították. 2017-ben például értékesítették a legértékesebb, a londoni Heathrow repülőtéri slotokat, ebből 138 millió kuna bevételre tettek szert. Két évvel korábban eladták majd visszalízingelték egy Airbus hajtóműveit. A tavalyi év üzemi vesztesége már 82,9 millió kuna (11,2 millió euró) volt.

A kormány határozott célja megtartani a légitársaságot nemzeti fuvarozóként, üzleti tevékenységének biztosítása elengedhetetlen a horvát gazdaság, elsősorban az idegenforgalom szempontjából. A kormány szerint a megszűnésének negatív gazdasági következményei meghaladják a feltőkésítés összegét, a cég felszámolása veszélyeztetné 700 millió euró értékű kulcsfontosságú infrastrukturális projektek sikerét.  

A 100%-ban állami tulajdonban lévő horvát légitársasággal ellentétben a szlovén Adria Airways magántulajdonban van, de hasonlóan súlyos gondokkal néz szembe, mint szomszédja.

A szlovén polgári légiközlekedési hatóság megerősítette, hogy az Adria Airways Bombardier CRJ900-as típusú, S5-AAU és S5-AAV lajstromjelű repülőgépeit néhány nappal ezelőtt a Trident Aviation a fennálló tartozások miatt lefoglalta.

adria_airways.jpg

A társaság flottájában 12 Bombardier repülőgép van, a felét ún. wet lease konstukcióban bérbeadják más légitársaságoknak. Saját tulajdonukban egyetlen repülőgép sincs. Négy darab CRJ900-as 2022-ig, kettő 2026 és 2027-ig van a társaságnál, egyet óránkénti díjszabás alapján bérelnek, a használat szerint fizetnek a tulajdonosnak. A maradék két gépet hosszútávra bérlik.

Az Adria azonban felszínen akar maradni, a két lefoglalt gépet visszavásárolták, az 58 éves cég közleményt adott ki: „Az Adria Airways kihívásokkal néz szembe, a vállalat vezetése intenzíven keresi azokat a megoldásokat, amik lehetővé teszik a nagyobb stabilitást. Törekszünk arra, hogy valamennyi menetrendszerinti járatot teljesítsünk, az utasoknak azt tanácsoljuk, hogy a társaság web oldalán kövessék nyomon az aktuális utazási információkat.”

Rok Marlot, a repülési hatóság első embere arra figyelmeztetett, hogy a hitelezők más légijárműveket is visszavehetnek. „Nehéz megjósolni, mi történhet, mivel az Adriának nincs saját tulajdonú repülőgépe. Óránként monitorozzuk a helyzetet.”

Az Adria Airways több mint tízmillió euró veszteséget termelt az első félévben, csökkent a szállított utasok száma, 60 millió eurónyi adósságot halmozott fel a hitelezőkkel szemben, gondjai vannak a késésekkel, járattörlésekkel. Mindezek együttesen jelentős hátrányt jelentenek stratégiai partner keresésében, amire óriási szükségük lenne a működéshez szükséges tőke biztosításához.  

adria_airways_1_940.jpg

Marjan Šarec miniszterelnök azt mondta: „Az állam nem tud segíteni a társaságnak, mivel magántulajdonban van. Ráadásul mérlegei annyira rosszak, hogy bármilyen állami támogatás csak pénzkidobás lenne.”

Békésebb hangot ütött meg az Infrastrukturális Minisztérium: „Nagyon sajnáljuk, hogy tanúi vagyunk az Adria Airways kibontakozó helyzetének, de nincs eszközünk a társaság megsegítésére, mivel 2016 óta magántulajdonban van.” Alenka Bratušek infrastrukturális miniszter többször figyelmeztetett, hogy „a légitársaság eladása a német befektetési cégnek tévedés volt. Szlovénia akkori kormányának olyan stratégiai partnert kellett volna találni a légiközlekedési iparban, ami garantálta volna a fuvarozó hosszútávú létezését és fejlődését ”.

A miniszter megjegyezte, hogy kulcsfontosságú az összeköttetések megtartása európai úti célokkal.  "Jelenleg a legfontosabb a légi üzemeltetés maximális biztonsága. Ha az Adria Airways beszünteti az üzemelést, a mi felelősségünk Szlovénia kapcsolatának biztosítása a külvilággal, ezért készítettünk egy törvényjavaslatot, ami szükség esetén támogatást tesz lehetővé. Ez négy vagy öt uticél lenne, nem az Adria teljes vonalhálózata.” . A miniszter azonban hozzátette, hogy "ez egy bonyolult és időigényes folyamat, amelyet az Európai Bizottságnak jóvá kell hagynia".