A délszláv háborúk során a legtöbb szó a szerbek horvátok, bosnyákok, albánok elleni harcáról szól, kevesebbet beszélünk a horvát-muzulmán háborúról. A közöttük 1992 nyarán kirobbant fegyveres konfliktus újabb fordulatot hozott a polgárháborúban. Egyik közvetlen előzménye a Vance-Owen béketerv, amit a horvátok elfogadtak, a bosnyákok viszont elutasítottak. Az 1994-es kiegyezésig, amikor Washington közvetítésével létrehozták a bosnyák-horvát föderációt, rengeteg szenvedésen ment át mindkét nép.

A legtöbbet említett és egyik legfájdalmasabb veszteség a mostari Öreg-híd lerombolása volt, amit 1993. november 9-én a horvát hadsereg a Neretvába ágyúzott, de nem kímélték a civil lakosokat sem. 

Szarajevó történeti múzeumában egy 26 évvel ezelőtti véres mészárlásra emlékeztek Bob Stewart brit ezredes, politikus részvételével. 

1993. április 16-án Közép-Boszniában a Horvát Védelmi Tanács (HVO) 4. hadosztálya és a „Jokerek” különleges egység reggel 5.30-kor megtámadta az Ahmićiben élő bosnyák lakosokat. Három oldalról támadtak, a szabadon hagyott út végén katonák vártak és lőtték menekülőket. Körülbelül 5-10 fős katonai csoport házról-házra járt, gyilkolt és gyújtogatott. 116 bosnyák civilt gyilkoltak meg, a hágai nemzetközi törvényszék adatai szerint az áldozatok között volt 32 nő és 16 gyerek. A legfiatalabb egy három hónapos baba volt. A mai napig nem találták meg minden áldozat holttestét. A falut feldúló katonák a két helyi mecsetet felrobbantották.   

ahmici_giles_penfound.jpg

                        Ahmići (fotó: Giles Penfound)

A tömeggyilkosságot az ENSZ brit békefenntartó csapata fedezte fel Bob Stewart ezredes vezetésével.

Bob Stewart gazdag katonai és háborús tapasztalatokkal rendelkező kipróbált katona volt. Hét turnusban szolgált Észak-Írországban, ahol egy éjszaka bombatámadás érte az egységét és 140 emberéből egyetlen éjszaka alatt hat embert elveszített és 35 sebesültjük volt. Ez 1982-ben történt, amikor 32 éves volt. Ezen az eseten kívül is számtalan háborús helyzetben állt helyt, de azt mondja, ami Ahmićiben történt, az más volt. 

ahmici_12312441974_ed564d4016_b.jpg

Azon az 1993. áprilisi napon Bob Stewart nem hitte el, hogy a kapott információk valósak, ezért úgy döntött, hogy utána jár és személyesen győződik meg a helyszínen. Amit Ahmićiben látott, azt soha nem fogja elfelejteni. Ma is úgy véli, ott népirtás történt, mert a támadás csak és kizárólag bosnyák muzulmánok ellen irányult, a faluban élő horvátokat nem érte támadás. Katonai szempontból Ahmići nem volt célpont, a cél az emberek megölése volt. „Ott a katonaság direkt a civilek ellen intézett támadást. El tudom fogadni, ha katona öl meg katonát, de azt nem, amikor hivatásos katonák lőnek és gyilkolnak fegyverteleneket, nőket és gyerekeket”- mondta. 

ahmici_massacre.jpg

Az ezredes bizonyítani nem tudja, de úgy gondolja, hogy az akciót a HVO speciális egysége vezette, mert nehezen fogadható el, hogy a helyi HVO egységek ilyen mészárlást véghezvittek volna. Azt mondja, egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy ezek az emberek olyan helyzetbe kerüljenek, hogy legyilkolják a barátaikat, szomszédjaikat.

ahmici_300px-ppn_jokery_hvo.pngStewart találkozott a „Jokerekkel” is április 22-én, automata fegyverekkel támadták a gépkocsiját, de nem válaszoltak a provokációra, mert ahogy emlékezik, „akkor az én küldetésem nem az volt, hogy velük foglalkozzak, hanem, hogy Ahmićiba menjek.”

A brit kormány részéről többször is felmerült, hogy visszavonja békefenntartó csapatait, mert a háború közepén is úgy látszott, hogy semmire nincs befolyásuk, de az Ahmićiben látottak megerősítették az ezredest és a katonáit is abban, hogy nem mehetnek el, meg kell védeni az embereket. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy a visszavonulási parancs soha nem érkezett meg Nagy-Britanniából, „mert nem tudom, akkor mit csináltam volna. Nem akartam elhagyni Boszniát, mert éreztem, hogy a munkámat nem végeztem el.”

Sokakban akkor is és később is felmerült, mi a magyarázata annak, hogy az ENSZ csapatai soha nem vettek részt a háborús eseményekben? Különböző borzalmaknak voltak kitéve, és mindig „semlegesnek” látszottak. Stewart ezredes elmondta, hogy az ő csapata részt vett fegyveres összetűzésekben. Fehér páncélozott járműveikkel álltak a harcoló felek közé amolyan ütköző zónának, de nem egy esetben tüzet is nyitottak, különösen akkor, ha úgy vélték, hogy civilek vannak veszélyben. Ha azt látták, hogy emberek rekedtek háborús zónában, felvették őket a kocsijaikba és biztonságos helyre vitték. De nem mindenki tette ezt.

ahmici_bob_stewart_ezredes_5243903_xki6gktr_britbat016.JPG

                   Bob Stewart ezredes a katonáival

Érdekes és elgondolkoztató, amit az ENSZ csapatokról mondott: „A nemzetközi csapatok különbözőek voltak. Az én katonáim, kanadaiak és franciák, jók voltak. Az ukránok, egyiptomiak nem. Mivel a boszniai muzulmánok veszélyben voltak, állandó támadás alatt, vártam katonákat az arab országokból. Hol voltak az arabok? Folyton a Nyugatot és Nagy-Britanniát hibáztatták, hogy nem akadályoztuk meg a háborút, de hol voltak az arab országok, ők miért nem küldték a katonáikat az ENSz kötelékbe, hogy megvédjék az embereket? Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy sok muzulmánt mentettünk meg, amire én azt válaszoltam, hogy sok embert mentettünk meg függetlenül attól, hogy muzulmánokról, horvátokról vagy szerbekről van szó. Mert az ártatlan ember, az ártatlan ember.”  

ahmici_halottak.jpg

Bob Stewartot többször tanúként hallgatták meg Hágában. Háromszor tanúskodott boszniai horvát katonatisztek ellen, egy esetben, a bosnyák hadsereg parancsnokának, Enver Hadžihasanovićnak perében a védelem tanúja volt. Hadžihasanovićot a bíróság bűnösnek mondta ki, mert nem gyakorolt megfelelő felügyeletet a mudzsahedek felett, így azok szinte kontroll nélkül működhettek. Az ezredes akkor is és most is azt állítja, hogy a boszniai hadseregnek nem volt ellenőrzése a Közép-Boszniában állomásozó mudzsahed egységek felett, nem tartoztak a bosnyák hadsereg felügyelete alá. „A mudzsahedek azért jöttek, hogy gondot okozzanak. Hadžihasanović elítélése politikai döntés volt, mert el akartak ítélni egy bosnyákot is”-mondta.

Az Ahmićiben elkövetett gyilkosságért a hágai bíróság hat embert ítélt el összesen 95 év börtönre, a parancsnok Dario Kordićot emberiség ellen elkövetett bűnök miatt 25 évre. Egy ausztriai börtönben letöltötte büntetésének kétharmadát, kb. öt évvel ezelőtt szabadult. Kordićot sújtották a legsúlyosabb büntetéssel a horvátok és a bosnyákok közötti háborúban elkövetett bűncselekményekért. A nemzetközi bíróság a „Jokerek” különleges egység három tagját is 8-20 év közötti börtönbüntetésre ítélte.

ahmici-4_giles_penfound.jpg

                                    (fotó: Giles Penfound)

A brit békefenntartó egységgel együtt ment a faluba Giles Penfound, az angol hadsereg hivatásos fotósa, akinek az volt a feladata, hogy a brit UNPROFOR egység akcióit dokumentálja. „Megdöbbentem és meglepődtem, hogy emberek képesek ilyet tenni”- mondta egy korábbi interjúban.

A minden évi megemlékezés fontos, hogy ne feledjük, mire képes a gyűlölet, mire képes a megosztottság.  

 

 

A balkáni háborúk kitörésének, az évekig tartó véres öldöklésnek, a gyűlöletbeszédnek, a rossz értelemben vett nacionalizmusnak, az emberek egymás elleni hergelésének kulcsfigurája volt Slobodan Milosević, és nem különben a felesége, Mirjana Marković.  Slobodan Milosevićet évekig tartó diplomáciai tárgyalások, a nemzetközi közösségek nyomására 2001.április 1-jén Belgrádban letartóztatták és június 28-án átadták Hágának, ahol a Nemzetközi Bíróságon Koszovóban és Horvátországban elkövetett háborús bűnökért, boszniai népirtásért emeltek vádat ellene. A tárgyalás ideje alatt, 2006. március 11-én a scheveningeni börtönben meghalt.

Felesége, Mirjana  a két gyerekükkel elhagyta az országot és az elmúlt 16 évben Oroszországban élt, ahol 2006-ban politikai menedékjogot kapott. 77 éves korában, április 14-én vasárnap halt meg Moszkvában tüdőgyulladás okozta szövődményben. A moszkvai búcsúztatóján részt vett a fia, Marko és a szerb nagykövetség dolgozói, majd az urnát pénteken Szerbiába szállították.

mira_markovics_temetes_2.jpg

Mirjanak kérésének megfelelően a férje mellé temették el Požarevacon április 20-án. A szertartáson részt vettek a család Szerbiában élő tagjai, a szerb pravoszláv egyház, egykori miniszterek, politikusok. A belgrádi kardiológiai intézet főigazgatója mondott beszédet. Többek között ezeket a mondatokat:

„Slobo és Miro, soha nem vesztettétek el tiszteletünket, rátok Szerbiának mindig emlékeznie kell. Senki nem fizetett nagyobb árat a szabadságért, mint ti. Slobodan Milosević nagy szerb vezető volt, a történelem ítélőszéke Mirjana Marković nevéről is le fogja törölni a sarat. A történelem csak növelni fogja dicsőségeteket.”

Montenegró egykori elnöke, a Jugoszláv Szocialista Köztársaság volt miniszterelnöke, Momir Bulatović olvasta fel Mirjana lányának, Marijának a levelét: „Sajnálom, hogy úgy döntöttél, hogy apa mellett leszel, ahol mi Markoval sosem leszünk. Örülök, hogy már nem olvashatod, miket írnak rólunk április 14. után.” Marija Marković kérte, de nem kapott engedélyt, hogy részt vehessen anyja temetésén. Az urna elhelyezésekor a Moszkva parti esték című orosz dal szólt.

mira_markovics_temetes_3.jpg

Mirjana Marković 1942. július 10-én született Požarevacon. A gyerekkora nemcsak a háború miatt volt traumatikus. Édesanyja partizán volt, akit a nácik 1942-ben elfogtak. A kínzások hatására titkokat adott ki, és több adat is arra mutat, hogy kiszabadulása után az apja, vagyis Mira nagyapja megparancsolta a lánya megölését árulás miatt, amit végre is hajtottak. Mira és Slobo még tinédzserként ismerkedtek meg a középiskolában 1958-ban. A középiskola után szociológiát tanult a belgrádi egyetemen, abból is doktorált. Házassága Slobodan Milosević-csel negyven évig tartott.

A BBC szerint férje egyik legmegbízhatóbb, legbefolyásosabb tanácsadója volt annak 2001-es letartóztatásáig, szerbiai hívei a „Balkán nagyasszonyának” is nevezik, ami azért erős túlzás, bár kétségtelenül nagy hatással volt a kilencvenes évek Jugoszláviájára és ezzel az egész térségre.

Nem elégedett meg azzal, hogy a férje tanácsadója, támogatója legyen, saját politikai karriert is akart.  Egyik alapítója és első elnöke volt a Jugoszláv Baloldal Pártnak (JUL), ami 1994-2000 között koalíciós partnere volt a Milosević vezette Szerb Szocialista Pártnak (SPS).

mira_markovics_temetes_5_a_hazaspar.jpg

Férje bukása és letartóztatása után 2003-ban elmenekült az országból, amit nagyban siettetett az ellene indított rendőrségi, ügyészségi vizsgálatok sora.  Politikai ellenfelei eltüntetésével, gyilkossággal, gyilkosságra felbujtással, cigarettacsempészettel, hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolták.

Ivan Stambolić fia biztos benne, hogy apja megölése mögött a Milosević házaspár áll, és afelől sincs kétsége, hogy a házaspár felelős a „Dnevnog telegraf” tulajdonosának, Slavko Ćuruvija meggyilkolásáért is.

Ivan Stambolić szerb államfőt 2000. augusztus 25-én rabolták el, de csak a Zoran Djindjic meggyilkolt kormányfő gyilkosai utáni hajszában, hónapokkal később derült fény arra, hogy még aznap meggyilkolták és holttestét egy Újvidék melletti erdőben, egy meszesgödörben ásták el. Az emberrablást és a gyilkosságot az állambiztonsági kommandó (JSO), az úgynevezett „vörössapkás” osztag öt tagja hajtotta végre, egyenként 20 ezer márkáért. A vizsgálatot folytató ügyész azt mondta, hogy a gazdasági maffia, a titkosrendőrség, a hadsereg, az uralkodó rezsim hálózatának közepén a Milosević házaspár áll, akik az egész rendszert megszemélyesítik.

Vádat emeltek ellene hivatali hatalommal való visszaélés miatt is, konkrétan befolyását felhasználva utaltatott ki lakást unokája dadájának. Ezért a bíróság távollétében egy év börtönbüntetésre ítélte, amit nemrég a belgrádi fellebbviteli bíróság eltörölt és új eljárásra utasította az ügyészséget.   Ezzel összefüggésben azonban 2005-ben a szerb Interpol nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, mivel nem jelent meg a bíróságon.

2006-ban ellene és fia, Marko ellen indítottak eljárást a kilencvenes években folytatott cigarettacsempészés miatt. Az ügyészség feljegyzésében azt írta, hogy a csempészhálózatban Milosević felesége volt az egyik legfontosabb láncszem, mert neki elég volt egy telefonhívás a vámszervezet akkori vezetőjének, Mihály Kertésznek, és a cigaretta szállítmány akadálytalanul mozoghatott. Hivatalosan nem gyanúsították meg.

Mirjana Marković moszkvai életéről itt és itt is olvashat. 

 

fotók: blic.rs

Bosznia-Hercegovinában, a Szerb Köztársaság területén van egy kis falu, Sokolovići, ami több nagyvezért, pasát, béget adott az Oszmán Birodalomnak, mint bármelyik más település a Balkánon Ma már csak néhány lakosa van, az elhagyott házak között áll a többször is felújított dzsámi, amit Mehmed pasa építtetett az apja tiszteletére.

A Sokolović család egyike a boszniai történelemben meghatározó szerepet játszó legjelentősebb feudalista muzulmán családoknak. A 16. században a család több tagja is vezető pozíciót töltött be az Oszmán Birodalomban.

sokolovici_aa2_385545235.jpg

Sokolovići

A boszniai falucska leghíresebb szülötte Mehmed Sokolović pasa, aki 1505-ben Bajica Nenadić néven született, a történelmi források szerint szerb nemzetiségű volt. 15 éves korában elszakították a szüleitől, hajóval a mai Edirnébe vitték, ahol az oszmán hadsereg elit alakulatába, janicsárnak képezték ki, később taníttatták. Bevált gyakorlat volt abban az időben keresztény gyerekek begyűjtése és janicsárrá nevelése. Tanulni akkor privilégium volt, csak a Portához közelállóknak adatott meg a lehetőség. Mehmed Sokolović tanulmányai végeztével kezdetben a szultán személyes szolgája és fegyverhordozója lett, később a haditengerészet admirálisa, a török hadsereg katonai parancsnoka, Arábia és Bagdad hódítója. 1565-1579-ig három szultánt szolgált nagyvezérként: Nagy Szulejmánt, II. Szelimet és III. Muratot. Egyike volt a legfontosabb hivatalt betöltőknek a Birodalomban. Minden bizonnyal róla mintázták a Szulejmán sorozatban Ibrahim figuráját, aki többször is utal boszniai származására.

sokolovic_mehmed-pasa-sokolovic_2.jpg

Mehmet pasa nagyvezér

Mehmed Sokolović a kor elismert irodalmára, tudósa volt, szülőfalujában mecsetet, vízvezetéket építtetett, de építkezett Belgrádban, Isztambulban, Aleppoban, Damaszkuszban, Mekkában, Medinában és a mai Magyarország területén is.  Az ő akaratából és parancsára építették 1571-1577 között a Drinán átívelő hidat, amit a Nobel-díjas Ivo Andrić Híd a Drinán c. regényéből is ismerhetünk. A híd ma a Mehmed Paša Sokolović nevet viseli, az UNESCO világörökség része.

sokolovici_mehmed-pasa-sokolovic.jpg Híd a Drinán 

A híressé vált hídon kívül a nevéhez fűződik még három híd építtetése az akkori Bosznia területén: Trebinjén, Žepaban, a Kecske-híd Szarajevóban és egy Montenegróban, Podgoricában a Vezér-híd.

Az Oszmán Birodalom fennállásának 600 éve alatt 36 szultán uralkodott, akiket 210 nagyvezér szolgált, közülük 17 volt boszniai. Kiemelkedő helyet foglalt el Mehmed pasa, aki nem mellesleg a budai pasa hivatalát is betöltötte. Mehmed Sokolović a Birodalomba érkezés után a többiekhez hasonlóan fel kellett vegye az iszlám vallást, később a vallásáról így írt: „igaz muzulmán vagyok, a korábbi pravoszláv vallásomat az igazi hit előfutárának érzem”. Megtalálta magában a harmóniát és a folytonosságot.

sokolovic_za-prvu-spomenik-mehmed-pasi-i-makarijuna-ulazu-u-andricgrad-foto-slobodan-jovicic.jpg

Mehmed és Makarije Sokolović szobra Andrićgradban

Figyelemre méltó a Sokolović család keresztény vonala is. Mehmed pasa bátyja, Makarije Sokolović az alapítója és első szerb pátriárkája volt a Peč-i egyházkerületnek. A patriarchátus alapítását Mehmed paša Sokolović is támogatta, mert akkor a Porta engedélye nélkül az nem jöhetett volna létre.  

A Sokolovićok Mehmed pasa után még két nagyvezért, több mint 15 magas beosztású pasát (ma miniszternek felelne meg), és három szerb pátriárkát adtak.

Lezajlott Isztambulban a „nagy költözés” akció, amiben 1800 dolgozó 45 óra alatt átköltöztette az Atatürk repülőtérről az eszközöket az új Istanbul repülőtérre. Ez alatt az idő alatt 47.300 tonnányi anyagot mozgattak meg. A rendőrség és a csendőrség is nagy erőkkel vett részt az akcióban, végig biztosították az útvonalat, több „backup” állomást hoztak létre bármilyen meghibásodás, fennakadás esetére.

istanbul_repuloter_koltozes.jpg

A tervek szerint a költözésre 2018. december 31-én és 2019. január 1-jén került volna sor, még októberben Kadri Samsonlu, a repülőteret építő és üzemeltető konzorcium vezérigazgatója ezt jelentette be, de ténylegesen most kerülhetett rá sor.

Az Atatürk repülőtérről a Turkish Airlines utolsó járata Singapore-ba indult, míg az új reptérről az első járat Ankarába.  

Az új repülőtér április 6. éjféltől IST kódot viseli és a korábbi ISL kódot kapja meg az Atatürk repülőtér, ami mostantól teherszállító gépek, kisrepülőgépek és VIP járatok kiszolgálását végzi.

istanbul_airport.jpeg

Az Istanbul Airport a török nagyváros Atatürk és Sabiha Gökcen repülőtere mellett a harmadik légikikötő, a város európai részén fekszik.

Lenyűgözőek a méretei és elgondolkoztatóak az építésének egyes körülményei. Az Istanbul Airport Recep Tayyip Erdogan elnöknek szinte „személyes” projektje, így nem volt kétséges, hogy bármi áron lehetővé kell tenni számára, hogy a köztársaság kikiáltásának 95. évfordulóján, 2018. október 29-én átvághassa a szalagot.

istanbul_airport_4.jpg

Az építés terve 2013-ban született meg, a munkákat 2015. májusban kezdték el. Ahhoz, hogy az első fázist tényleg át lehessen adni 2018 végén, a munka rendkívül feszített volt. A hivatalos adatok szerint az építkezés ideje alatt 27 munkás vesztette életét, de a szakszervezetek jóval többre becsülik számukat. Elégtelen, néha veszélyes munkakörülmények, nem megfelelő biztonság kísérte az építkezést a kezdetektől. Miután egy munkásokat szállító autóbusz balesetében tizenheten megsérültek, az építők sztrájkba léptek, amit a török rendőrség erővel tört le, négyszáz munkást letartóztattak.  

istanbul_airport_5.jpg

Szakértők szerint az új repülőtér esetében nemcsak az építkezés feltételeivel, az erőltetett munkatempóval voltak gondok, hanem a környezetvédelem terén is. A terület, ahova a repülőteret építik, nagyrészt erdős terület volt, ezért a Török Környezetmérnöki Kamara 2013-ban pert indított, azzal érvelve, hogy megsértették a környezeti hatásvizsgálat elkészítésének időpontjában érvényes szabályokat. 2014. februárban a török bíróság felfüggesztette a teljes projektet, ennek ellenére négy hónap múlva megtörtént az alapkőletétel.

Érdekes ellentmondás, hogy a tömeges erdőirtás ellenére az új repülőtér "zöld" repülőtérnek számít, amit az újrafeldolgozási képességeknek és az esővíz hasznosítási kapacitásának köszönhet.

istanbul_airport_2.jpeg

A repülőteret építő és üzemeltető IGA (Istanbul Grand Airport) konzorcium öt török mérnök-építész vállalatot foglal magában, 22,1 milliárd eurót ajánlott a repülőtér 25 éves bérletéért. A repülőtér beruházási költsége nem ismert, az első számok 7 milliárd euróról szóltak, ami később 10 milliárd fölé emelkedett, az építkezés végső költségét nem hozták nyilvánosságra.

Az egész projektet négy fázisra osztották, mire teljesen elkészül, a tervek szerint a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik. Az októberi átadással lezárult a repülőtér építésének első fázisa, az új légikikötő kapacitása évi 90 millió utas, amit 2030-ig 150-200 millióra terveznek fejleszteni, bár az átadáskor Erdogan elnök azt mondta, 2028-ra be kell fejeződnie a teljes építkezésnek. A repülőtér közvetlenül 225 ezer, közvetve 1,5 millió embernek ad munkát.

istanbul_airport_3.jpeg

A további tervek is nagyon impozánsak, a projekt következő fázisaiban új pályák és terminálok épülnek, a tervek szerint az építkezés végére hat pálya és négy vonattal összekötött terminál, 70 ezer autó befogadására képes garázsok és parkolók, több mint 160 utashíd  készül el.  A belső utastér 1,5 millió négyzetméter alapterületű lesz.

istanbul-airport-1-700x455_torony.jpg

   Az új torony első díjat nyert a „Future projects - Infrastructure” kategóriában a 2016-os világ építészeti fesztiválon Berlinben.

 „Repülőtéri tervezési szempontból a projekt példátlan, mind mérete (a végső terv, hogy a repülőtér 200 millió utas befogadására alkalmas, ami közel kétszerese a világ jelenlegi legnagyobb repülőtérének, Hartsfield-Jackson Atlanta Nemzetközi repülőtérnek) és különösen a projekt kivitelezési sebessége tekintetében.  

Minden bizonnyal hatással lesz a légiközlekedésre mind a régióban, mind globálisan." – mondta többek között Dr. Thomas Budd, a nagy-britanniai Cranfield Egyetem Repülőtér tervezés és menedzsment szak, a Légiközlekedési menedzsment Központ professzora.  

forrás: tportal.hr, CNN

fotók: tportal.hr, CNN

Huszonegyedik alkalommal ad otthont a legnagyobb horvát és nemzetközi tengerészeti kiállításnak és vásárnak a Croatia Boat Shownak Split április 10. és 14. között.

croatia_boat_show_to_be_held_in_split_in_april.JPG

A Diocletianus palota kapujában rendezett hajóbemutató egyedülálló Európában, a kiállítás és vásár a világ hat legjelentősebb hasonló kiállításainak egyike. Az öt napon összegyűlik a világ hajózási iparágának összes fontos szereplője, köztük olyan jelentős luxus yachtépítők, mint a Sunseeker, a Ferretti vagy a Princess Yachts. Ott lesznek a hajók, a hajófelszerelések, az elektronika, a charter cégek és a turisztikai és gazdasági ágazatok képviselői.

croatia_boat_show_2.jpg

A szervezők az úszó kiállítási város felépítésével lehetővé teszik a kiállítóknak, hogy a legjobb hajóikat természetes környezetben mutathassák be, a legtöbb hajót a tengeren állítják ki. A rendezvény alatt próbautakat is lehet tenni, így ez a vásár egyedülálló és jelentősen különbözik másoktól.

croatia_boatshowcroatia.jpg

Az idei vásár biztosan nagyobb lesz, mint a tavalyi, ami akkor a 300 részvevő kiállítóval is kétszer akkor volt, mint az előző évi. A tavalyi, jubileumi kiállításon már látszott, hogy a hajózási ipar a sokéves recesszió után helyreállt, a vásár jóval nagyobb, látványosabb és értékesebb volt, mint az előző éviek.

A hajóparádé évről-évre több ezer látogatót vonz, ezért a hajó show mellett már szerepel a Nauticus Show és a Split Auto Show is.

croatia_boat_show.jpg

A Nauticus Show résztvevői a gasztronómia, a borkultúra képviselői, de jelen vannak a halászfelszerelések gyártói, a hajókirándulások szervezői, kikötők üzemeltetői, a Split Auto Show pedig az autóipar képviselőinek ad lehetőséget a megjelenésre.

croatia-boat-show-12-1.jpg

A horvát hajófesztivál mind a hajózási iparágban mind az ahhoz kapcsolódó szorosabb és szélesebb körből a legnagyobb neveket vonzza nem kevés luxussal. Kétségtelenül nehéz ellenállni az Adriai-tenger egyik legszebb városa adta kiállítási díszletnek.

Az április elején megrendezett spliti kiállítás és vásár hagyományosan egyben a turisztikai szezon kezdete is Horvátországban.   

vancas_josip.pngBosznia-Hercegovina fővárosának, Szarajevónak ikonikus épülete a sétálóutcán, a Ferhadiján álló Szent Szív katedrális. Az épület egyike az Osztrák-Magyar Monarchia jelentős építésze munkáinak, egyike azoknak az épületeknek, amivel alapjaiban megváltoztatta Szarajevó képét.

160 évvel ezelőtt, 1859. március 22-én született Sopronban Josip Vancaš építész. Édesapja postai tisztviselő volt, a fia születése után néhány évvel Zágrábba nevezték ki igazgatónak. A család odaköltözött, Vancaš ott végezte el a város jónevű reálgimnáziumát, majd Bécsbe utazott, ahol 1881-ig felsőfokú technikumba járt. Az európai kultúra fővárosában sok olyan emberrel, művésszel ismerkedett meg, akik segítették őt jövőbeli fejlődésében. Az ő ajánlásaiknak köszönhetően kiemelkedő építészek műhelyében dolgozhatott, és nyilvánvaló tehetsége miatt felvételt nyert a Művészeti Akadémiára, ahol sikeresen diplomázott. Az Akadémia vezetője akkor Friedrich Schmidt, Közép-Európa egyik legsikeresebb építésze volt.

vancas_katedralis.jpg

                                            Szent Szív katedrális 

Kállay Benjámin, a Monarchia közös pénzügyminisztere, Bosznia-Hercegovina kormányzója elrendelte katolikus székesegyház építését. A projekt eredetileg a bécsi Heinrich Ferstel építész munkája lett volna Friedrich Schmidt tervei alapján, ám az általuk benyújtott terveket annak kivitelezési költsége miatt nem fogadták el, így Schmidt professzor átadta a munkát egyik legjobb tanítványának, Josip Vancašnak. A 24 éves fiatalembernek ez hatalmas elismerés volt, de ugyanakkor óriási felelősség is. Már 1883 nyarán elkészült a tervekkel, majd egy évvel később, 1884-ben a bosnyák kormány hívására Szarajevóba költözött és ott dolgozott hat évig kormányzati építészként.

A katedrális építkezését 1884. augusztus 19-én kezdték el, és 1889-ben fejezték be. A kéthajós, neogótikus stílusú, kéttornyú bazilika egyik fő értéke, hogy kőből készült, amihez a szükséges követ, a belső mészkőoszlopok anyagát, a sárga homokkövet a Szarajevó környéki Visokoból és Vogošćaból szállították. Josip Vancaš munkájának elismerését mi sem bizonyítja jobban, minthogy a megnyitóra számos főpap érkezett, I. Ferenc József császár a Vitézi kereszt kitüntetést adományozta neki.

vancas_kormanyzati_epulet.jpg

                               A kormányzati épület 1886-ban 

1886-ban építette a ma az államelnökségnek helyet adó Kormányzati épületet, amivel Kállay Benjámin személyesen bízta meg. Az ő nevéhez fűződik a Zeneakadémia is, aminek először más funkciója volt, 1893-ban a Szent Ágoston Intézet működött benne.

vancas_postapalota.jpg

                                                     Postapalota a Miljacka folyó partján

Húsz évvel később épült meg Szarajevó egyik gyöngyszeme, a bécsi Postsparkasse mintájára készült gyönyörű Postapalota a Miljacka folyó bal partján, de az ő remekműve a folyó túlpartján, a Bistrik kerületben épült Szent Antal ferences rendi templom is.  

vancas_szent_antal_templom.jpg                                     Szent Antal ferences rendi templom                                 

Az építész zseni munkásságáról beszélve elsősorban a egyházi épületei kerülnek előtérbe, de szólni kell egyéb építészeti remekeiről is. A már említett kormányzati épület, vagy a Postapalota mellett összesen 70 templomot, 110 palotát és lakóépületet, 12 iskolát, 10 kormányzati épületet, 10 bankot, hat szállodát és kávézót épített. A milleneumi világkiállításon, 1896-ban ő építette Budapesten a Bosznia-Hercegovina pavilont. 

Vancaš más boszniai városban is épített, elsősorban egyházi épületeket: Tuzlában, Bijeljinaban, Kraljevóban, Jajcéban és máshol.   

A monumentális építkezések Josip Vancaš és más építészek munkái nyomán városiasították Szarajevó képét, tucatnyi lenyűgöző szépséget és értéket adott a városnak. Sikerült anélkül modernizálniuk a várost, hogy feláldozták volna az Oszmán Birodalom kulturális örökségét. Ez az egyik oka, amiért Szarajevót Európa Jeruzsálemének nevezik.

vancas_lakohaz.jpg

                                           Vancaš építette lakóház Szarajevóban           

Vancaš 1932. december 15-én Zágrábban halt meg.

A székesegyház a bosnyák főváros egyik szimbólumává lett. 1889-től a Szent Szív katedrális nem csak egy hely, ahol imádkozni lehet, hanem a szarajevóiak és a városba látogatók közkedvelt találkozóhelye. Kinti életünk alatt számtalanszor hallottam a telefonban a lányomtól, ahogy osztálytársaival találkozót beszél meg „kod katedrala”, a katedrálisnál.

Számolatlanul érkeznek fegyverek a Nyugat-Balkánról Európába, az Európai Unió országaiba. Még tudósítói időszakomból többször is írtam arról, hogy a balkáni háborúk után a volt Jugoszlávia utódállamaiban a hatóságok időről-időre „fegyver amnesztiát” hirdettek. Ezek az akciók több hónapig tartottak, ez alatt büntetlenül be lehetett szolgáltatni az otthon illegálisan tartott fegyvereket. Ha a tulajdonos kérte, és megfelelt a törvényben előírt feltételeknek, akkor fegyverét regisztrálták és visszakaphatta. Ezeknél a kampányoknál tízezres nagyságrendben adtak le könnyű lőfegyvereket, pisztolyokat, ennél jóval kisebb számban automata fegyvereket, kézigránátokat, de még vállról indítható rakétákat is. A hatóságok viszont egy esetben sem voltak elégedettek a beszolgáltatott lőfegyverek, egyéb harcászati eszközök számával, mindig úgy értékelték, hogy elmaradtak a várakozástól, még akkor is, amikor emlékeim szerint Montenegróban a beszolgáltatók között egy gépkocsit is kisorsoltak.

Az Europol becslése szerint a Nyugat-Balkánon 3-6 millió lőfegyver van, a Könnyűfegyverek ellenőrzését Dél-Kelet Európában végző központ (SEESAC) szerint Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Macedóniában és Szerbiában 100 lakosnál 30 fegyver van, ami 15%-kal több mint a világátlag. Hasonló a helyzet Koszovóban is.

illegalis_fegyverek.jpg

Bosznia-Hercegovinában az ENSZ Fejlesztési Program (UNDP) 2010-es felmérése szerint közel 495 ezer család rendelkezett illegális fegyverrel, és egy családban több személynek is lehet fegyvere, így azok számát több mint 750 ezerre becsülik.  A SEESAC napról napra követi a fegyverrel elkövetett eseteket, Boszniában 2019. január 1.- március 22. között 145 esetben használtak lőfegyvert, ezzel az első helyen állnak Dél-Kelet-Európában.  

Szerbiában és Montenegróban 100 lakosra 39 fegyver jut, amivel az Egyesült Államok és Jemen után a világon a harmadikok.  A genfi székhelyű Nemzetközi és Fejlesztési Tanulmányok Intézetének adatai szerint kb. három millió be nem jelentett lőfegyver van szerbiai polgároknál. Az országban elkövetett bűncselekmények 80%-át illegális fegyverrel hajtják végre.

A nagyszámú fegyverbirtoklást a lőfegyverek iránti vonzódás is magyarázza, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Jugoszláviában nagyon jelentős volt a fegyvergyártás, majd a háborúk alatt ellenőrizetlenül és órási számban érkeztek fegyverek és egyéb harcászati eszközök a balkáni országokba.

illegalis_fegyverek_2.jpg

Persze a világ más tájain is szeretik a polgárok, ha fegyvertulajdonosok. A polgári lakosság általi fegyverbirtoklásban és használatban az Egyesült Államok világelső, Izraelt nem lehet semmilyen összehasonlításban számításba venni, mert ott kormányzati fegyvereket használnak civilek, de az európai országok sem nagyon maradnak le. A skandináv országok, Németország, Ausztria és Spanyolország polgárai is nagyszámú lőfegyvert birtokolnak. Svájc érdekes, mint olyan ország, aminek területén nem dúltak háborúk, de a fegyverek tekintetében jelentős hagyományokkal rendelkezik. Az alpesi országban kétszer annyi fegyver van magántulajdonban, mint Franciaországban és Olaszországban, és engedélyezett a félautomata puska birtoklása is.

Boszniában 341 ezer regisztrált fegyver van, Montenegróban 96110, Szerbiában 960 ezer, Horvátországban 371 ezer. A különböző szervezetek becslései szerint a legális és az illegálisan tartott fegyverek száma Boszniában 650 ezer és 1,1 millió között, Montenegróban kb. 150 ezer, Szerbiában több mint három millió, Horvátországban közel egymillió, Macedóniában 256 ezer és Koszovóban 415 ezer fegyver.

Több oka is van annak, hogy az illegálisan tartott fegyvereket nem adják le. Mladen Blagovčanin a boszniai belügyminisztérium nyugállományú bűnügyi felügyelője szerint az egyik, hogy azért nem jelentik be, mert félnek a büntetéstől. A másik ok véleménye szerint, hogy újabb konfliktus kirobbanásától tartanak, amit felelőtlen, nem ritkán populista, jobboldali, nacionalista politikusok megnyilvánulásai indíthatnak el.

Az Europol értékelése azt mutatja, hogy továbbra is a Nyugat-Balkáni régióból érkezik a legtöbb illegális fegyver az Európai Unió területére.  A szervezett bűnözői csoportok a meglévő útvonalat, az ún. nyugat-balkáni csempészutat használják, de keresnek új útvonalakat és új módszereket is, hogy kijátsszák a határellenőrzéseket, hogy minél könnyebben hozzáférhetővé tegyék a fegyvereket. Egyre gyakoribb az online kereskedelem, gyakran használják az ún. „sötét web” oldalakat. 

Az elmúlt években néhány államban drámai növekedést mutatott a nyugat-balkáni országokból érkező illegális fegyverek száma. Nagy-Britanniában, ahova a fegyverek többsége Amszterdamon, a fegyvercsempészek fő elosztóközpontján keresztül érkezik, a hatóságok a helyzetet annyira súlyosnak értékelik, hogy a Nemzeti büntető ügynökség (NCA) elrendelte, hogy Anglia és Wales összes rendőri szerve (összesen 34) fokozza az illegális fegyverek elleni küzdelmet.

Svédországban a bűncselekmények számának növekedése szervezett bűnözői bandákhoz kapcsolódnak. Jelentős mértékben növekedett a gyilkosságok száma, míg 1990-ben 4%-kal, addig 2018-ban 40%-kal. A bűnözői csoportok által használt fegyverek nagy része a Nyugat-Balkánról érkezik. A svédországi bűncselekménynél gyakori kézigránátok használata, aminek oka lehet, hogy rendkívüli olcsók. Az utcai feketekereskedelemben egy darab ára 100 korona, ami kb. 9,6 euró. Leggyakrabban M-75 típusú kézigránátot használnak, amit nagy mennyiségben a volt Jugoszláviában gyártottak.

illegalis_fegyverek_3_1.jpg

A nemzetközi közösségek készek pénzzel támogatni a balkáni országokat az illegális fegyvercsempészet felszámolásában. Az ENSZ és az EU szervezetei a balkáni államokkal közösen vesznek részt a probléma megoldásában. 2017 végén francia-német koordinálással indult kezdeményezés a fegyvercsempészet elleni küzdelemre, amihez 2024-ig tartó tervezet dolgoztak ki. A német külügyminiszter Heiko Maas, francia kollégájával Jean-Yves Le Driannal 2018. decemberben jelentették be, hogy több eszköz, több pénz is rendelkezésre áll az illegális fegyverkereskedelem visszaszorítására. A két miniszter szerint százezer számra keringenek fegyverek a régióból Európában a kilencvenes évek háborúi óta, amit a bűnözők és terroristák szerte a kontinensen gyilkolásra használnak. A német kormány ezért jelentősen növeli hozzájárulását, több mint hétmillió eurót biztosít a kezdeményezés keretében megvalósuló projektek finanszírozására.

1999. március 24-én 19.45 perckor a NATO megkezdte a légitámadást a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) ellen. A parancsot a szövetségi erők akkori parancsnokának, az amerikai Wesley Clarknak Javier Solana NATO főtitkár adta ki. A belgrádi kormány ugyanazon éjszaka kihirdette a háborús állapotot.

Az észak-atlanti szövetség tizenkét tagjának egységei indítottak támadást az Adrián horgonyzó hadihajókról, négy olaszországi légitámaszpontról, megtámogatva stratégiai bombázókkal nyugat-európai bázisokról, majd később az Egyesült Államokból is.

nato_bombardovanje-696x464.jpg

Hogy mi vezetett idáig?

A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés 1995 novemberi aláírása után sem lett nyugalom a Nyugat-Balkánon. 1996-1997-ben Koszovóban súlyos fegyveres harcok voltak a koszovói albánok és a szerb fegyveres erők között, ami 1998-ban ért el tetőfokára. A nemzetközi közösségek közvetlenül a NATO beavatkozás előtt háromszor kísérelték meg megoldani a válságot, véget vetni a vérontásnak.

1999. február 6-tól a franciaországi Rambouillet-ben a szerbek és a koszovói albánok delegációja 17 napon keresztül tárgyalt sikertelenül, néhány nappal később 1999. március 15-én Párizsban ültek tárgyalóasztalhoz. Ott a békeajánlatot a koszovói albánok elfogadták, Belgrád azonban elutasította, így a béketárgyalások motorja, Richard Holbrooke amerikai diplomata dolgavégezetlenül tért vissza 22-én Belgrádba. Akkor találkozott utoljára Slobodan Milošević-csel, utolsó lehetőséget ajánlva neki a rambouillet-i békeszerződés elfogadásával, amivel Koszovó visszakapta volna autonómiáját. A Koszovói Felszabadítási Hadsereget lefegyverezik, a tartományt a békefenntartók és a NATO ellenőrzik. Milošević az ajánlatot ismét elutasította, és két nap múlva megindultak a harci gépek. Nem segített Miloševićen az sem, hogy levélben fordult Borisz Jelcin orosz elnökhöz, hivatalosan kérve a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság felvételét Oroszország és Belorusszia Szövetségbe, de Moszkva nem értékelte ezt az ötletet, mondván, először meg kell oldani Koszovó kérdését.

nato_holbrooke_es_milosevics_27098053_3f6507cfc76570f45c6d3131a9aaf09d_wm.jpg

                                 Richard Holbrooke és Slobodan Milošević

A diplomáciai erőfeszítések sikertelensége mellett a bombázás megindításának konkrét oka 45 albán meggyilkolása volt a koszovói Račak faluban 1999. január 15-én, amiről vizsgálatok megállapították, hogy a halottak civilek voltak, ellentétben az akkori JSZK kormánya állításával, hogy „a szerb biztonsági erőknek albán terrorista bandákkal vívott fegyveres küzdelemben” elesettekről van szó.

1999. április 23-án éjjel 2 óra 6 perckor a NATO támadást intézett a Szerb TV székháza ellen, ahol 16 munkatárs halt meg. Ez volt az első eset, hogy bármilyen média legitim katonai célponttá vált. Három újságíró vesztette életét a kínai nagykövetség belgrádi épületét ért bombatalálat során is, ami Peking éles tiltakozását váltotta ki. A NATO bocsánatot kért azt állítva, hogy a rendelkezésre álló térképeken a követséget nem jelölték, annak támadása nem volt szándékos.

A 78 napig tartó bombázások alatt 2300 légitámadást intéztek 995 objektum ellen szerte az országban, elsősorban katonai létesítmények, fegyverraktárak ellen Belgrádban Nisben, Újvidéken, katonai célpontok ellen Montenegróban is, támadták a katonai repülőtereket, légelhárító egységeket Batajnican, Mladenovacon, Prištinaban, Podgoricában és más helyszíneken. Célpontok voltak a katonai objektumok Danilovgradban, Bar és Ulcinj, Budva és Sutomore között. 1150 katonai repülőgép indított 420 ezer rakétát. Kilőttek 1300 „cirkáló” rakétát, ledobtak 37 ezer kazettás bombát.

nato_bombardovanje.jpg

Az országot jelentős károk érték, a bombák 25 ezer épületet romboltak le, járhatatlanná tettek 470 kilométernyi utat, súlyos károkat szenvedett 14 repülőtér, 19 kórház, 20 egészségügyi intézmény, 18 óvoda, 69 iskola, 176 kulturális emlék, és 44 híd, míg 38 megsemmisült. Bombázták a két olajfinomítót Pancsevóban és Újvidéken. Megsemmisült az elektromos hálózat egyharmada, az ország termelő kapacitásának 50%-a, az energiaellátó rendszert úgynevezett grafitbombával bénították meg.

nato_bombardovajne_3199968395c96b9e185264365721867_v4_big.jpg

A materiális veszteséget az akkori jugoszláv kormány 100 milliárd dollárra, a G17 szakértői csoportjának jelentése 30 milliárd dollárra becsülte. Az észak-atlanti szövetségnek 2016-os katonai adatok szerint a JSZK elleni támadás 43 milliárd dollárba került, egyike volt a legdrágább beavatkozásnak.

Hosszú diplomáciai nyomásra a bombázások a kumanovói katonai-technikai megállapodás 1999. június 9-i aláírásával szűntek meg. A NATO részéről Michael Jackson tábornok, a JSZK részéről Obrad Stevanović rendőr tábornok, Svetozar Marjanović hadsereg tábornok és a külügyminisztérium képviselői írták alá. A nemzetközi közösségeket Marti Ahtisai finn diplomata vezetésével Strob Talbot amerikai és az orosz elnök külön megbízottja, Viktor Csernomirgyin képviselték.

nato_serbian-army-tent-kumanovo.jpg

                                             A kumanovói megállapodás tárgyalása 

Miután a NATO főtitkára június 10-én parancsot adott a légitámadások beszüntetésére, az utolsó rakéták a koszovói Kokoleč faluban csapódtak be 13.30-kor. Következő nap, június 11-én kezdődött meg a JSZK hadseregének kivonása Koszovóból. Ugyanazon a napon fogadta el az ENSZ Biztonsági Tanács a 1244-es határozatot, ami Koszovó nemzetközi felügyeletéről rendelkezik. A tartományba 36 ország 37200 katonáját küldték a KFOR keretében azzal a feladattal, hogy fenntartsák a békét, a biztonságot és biztosítsák a több százezer albán menekült visszatérését, amíg a legszélesebb körű autonómiát meg nem határozzák.

Szerbiában két évtizeddel a támadások után sincs hiteles adat arról, hogy a NATO beavatkozásnak hány áldozata volt. A hazai kimutatások, média spekulációk 1200-2500 fő között jelölik meg, míg a sebesültek számát hatezerre becsülik.

A Human Right Watch ennél lényegesen kevesebb áldozatról tud, az ő tudomásuk szerint 488-527 civil halt meg. Hasonló számot jelentetett meg az Emberiségi jogok alapítvány is. Az ő adataik szerint 754 haláleset történt: 454 civil és 300 fegyveres erőkhöz tartozó. A civilek közül 207 szerb és montenegrói, 219 albán, 14 cigány és 14 egyéb nemzetiségű polgár volt. A fegyveres erők halottai közül 274 katona és rendőr, és huszonhatan a Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai.

A NATO vesztesége két halott, négy sebesült és három fogságba esett katona volt.

 nato_zezeljev-most.jpg

                                                         Az újvidéki Žeželj-híd  

Most, az évforduló kapcsán készült egy felmérés, ami szerint a szerbiai polgárok 46%-a úgy véli, hogy még húsz évvel a bombázások után sem jött el az ideje annak, hogy békét kössenek a NATO-val. A bocsánatkérést is csak a polgárok egyharmada fogadná el, kétharmaduk kategorikusan elutasítaná. A lakosság mindössze 10%-a támogatná a szövetséghez való csatlakozást, 79%-uk ellene van. A felmérés azt mutatja, hogy a megkérdezettek 45%-a azt a 78 napot a legújabbkori szerbiai történelem legfeketébb napjainak ítéli.

Szakértők között is eltérnek a vélemények. Vannak, akik úgy vélik, hogy a kibékülés egyelőre nem lehetséges, mert a NATO tagja azoknak az erőknek, amik résztvesznek Szerbia elszigetelésében. Mások felhívják a figyelmet, hogy Szerbia 2006 óta tagja a Békepartnerségnek, akkor békét kötött a NATO-val és megtette az első lépést a teljes jogú tagság felé. A belgrádi parlament NATO ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke szerint az országnak az lenne a legjobb, ha arra törekedne, hogy megújítsa kapcsolatait az Egyesült Államokkal, ahogyan tette ezt 100 évvel ezelőtt és ismét Washington hűséges, hiteles és kiszámítható partnerévé váljon.

Szakértők, katonai, politikai elemzők minden alkalommal kitérnek arra is, hogy a NATO intervenció az ENSZ BT jóváhagyása nélkül indult meg, egyoldalúan felrúgva ezzel a nemzetközi jogi normákat, és precedenst teremtettek azóta több hasonló cselekményre Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Líbiában, stb.

A kumanovói szerződés aláírása után kb. 750 ezer elüldözött albán térhetett vissza Koszovóba, de kb. százezer szerb megtorlástól tartva, félelmében elhagyta a tartományt. Tíz évvel később Koszovó egyoldalúan kikiáltotta függtlenségét, amit eddig több mint száz ENSZ tagállam ismert el, Szerbia nem és a vezetői mindig kijelentik, hogy számukra elfogadhatatlan akkor is, ha ez a feltétele minden további európai uniós közeledésnek.

A húszéves megemlékezést Nisben tartják, amin részt vesz Aleksandar Vučića államfő és Ana Brnabić, miniszterelnök is.

 

fotók: Mediapress.rs, index.hu, Liman Guerilla

2016 márciusban a hágai Nemzetközi Törvényszék elsőfokon 40 év börtönbüntetésre ítélte a boszniai Szerb Köztársaság volt elnökét, Radovan Karadžićot Bosznia-Hercegovina területén elkövetett háborús bűncselekményekért. A vádlott az ítélet ellen fellebbezett, a vádpontok alól felmentését kérve, az ügyészség súlyosbítást, életfogytiglani börtönbüntetést kért.

Az ítélethirdetésre a világ minden tájáról 250 újságíró akkreditált, jelen voltak a boszniai áldozatok képviselői, de ott voltak Karadžić hívei is. A boszniai közszolgálati tv mellett más csatornák is egyenesben közvetítettek, a szarajevói Városházán (Vijecnica) számos meghívott szakértővel sokan követték a bírósági tárgyalást.

karazddzsi_vijecnica.jpeg

                                   A tárgyalást nézik Szarajevóban a Városházán 

Az interneten percről percre tájékoztattak arról, hogy éppen mi történik a tárgyalóteremben, egészen olyan részletekig, hogy Karadžić fekete öltönyt és fehér inget viselt, és mindenkinek jó napottal köszönt, amikor belépett a terembe.

14.53 perckor a dán Vagn Joensen bíró felszólította Karadžićot, hogy álljon fel és kimondta, hogy a bíróság egy kivételével minden vádpontban megerősíti az elsőfokú bíróság megállapításait, a 40 év börtönbüntetést „tekintettel a bűncselekmények példátlan mértékű brutalitására” életfogytiglanra változtatja. Kimondta, hogy Karadžić bűnös népirtásban, emberiség elleni bűnök elkövetésében és a háború törvényeinek és szokásainak megszegésében. A tárgyalóteremben ezeket a szavakat hatalmas tapsvihar és füttyszó kísérte.

karadzic_4.jpg

Az ítélet felolvasását és az indoklást Karadžić bármiféle reakció nélkül hallgatta.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye, a kimondásakor jogerőre emelkedik. Karadžić a hágai börtönben marad addig, amíg nem fejeződik be az átadásának megszervezésébe abba az országba, ahol büntetését fogja tölteni.

A bírói tanács tagjai az ítéletet felolvasó dán Vagn Joensen mellett William Sekule tanzániai, Jose Solaese spanyol, Graciela Santana uruguayi és Ivo Rosa portugál bírók voltak.

Bosznia-Hercegovinában mind a politikusok, mind az ország lakói túlnyomó részre elégedetten fogadták az ítéletet. Egy prijedori áldozat édesanyja azt mondta: Megnyugodott a szívem. A Szerb Köztársaság elnöke, az államelnökség tagja Milorad Dodik szerint viszont az ítélet „arrogáns és cinikus”.

karadzsics_dnevni_avaz_cimlap.jpg

                A boszniai országos napilap, a Dnevni avaz mai címlapja: Életfogytiglan! 

A horvát televízióban kerekasztal beszélgetésen történészek, jogászok és a horvát igazságügyi miniszter értékelték és üdvözölték az ítéletet. Azt mondták, hogy jó, hogy megerősítették az elsőfokú ítéletet, beleértve a srebrenicai népirtás bizonyítottságát is. Jó, mert az életfogytiglani ítélet üzenet, de kritikával illetik, hogy Szerbia vezetését semmilyen szinten nem bünteti a Bosznia-Hercegovinában szerbek által elkövetett bűnökért. 25 év elteltével azt lehet mondani, hogy a Hágai Törvényszék megpróbált politikailag kiegyensúlyozott igazságszolgáltatást nyújtani.

Szerbia hivatalosan még nem kommentálta az ítéletet, ugyanakkor a szerbiai média hosszasan foglalkozik a boszniai, horvátországi, a nemzetközi közösségek és a pártok reakcióival. A horvát szakértőhöz hasonlóan szerb elemzők is észrevételezik, hogy az ítélet egyetlen helyen sem foglalkozik Szerbia szerepével a háborús bűncselekményekben Bosznia-Hercegovinában.

A belgrádi Ifjúsági kezdeményezés az emberi jogokért nevű szervezet azt írja: „Szerbiának, intézményeinek és vezetőinek be kell fejezni a srebrenicai népirtás tagadását, ahogyan más háborús bűnök elkövetésének relativizálását is Bosznia-Hercegovinában és végre elfogadni a srebrenica népirtásról szóló deklarációt és a legnagyobb tiszteletet tanúsítani az áldozatok és hozzátartozók irányában.

Mind a politikusoknak, mind a szerb társadalomnak határozottan el kell ítélniük a háborús bűnösök támogatását és a háborús bűncselekmények elkövetésének tagadását. A háborús bűnösök nem a mi hőseink. Ha a háborús bűnösöket éltetjük, az az általuk elkövetett bűncselekmények ünneplését jelenti.”

Az ítélet az áldozatokat nem hozza vissza, a fájdalmakat nem gyógyítja, de igazságot szolgáltat.

 

Az Iszlám Állam utolsó állásait számolják fel a koalíciós erők, katonák és civilek ezreit viszik a kelet-szíriai Baghouzból börtönökbe és táborokba kurd területekre. Ahogy nő a fogvatartottak száma, a táborokban a körülmények egyre nehezebbek, a humanitárius szervezetek azt kérik az államoktól, hogy saját polgáraikat fogadják vissza. „A gyerekeknek vissza kell térni a normális életbe, a felnőtteknek, akik bűncselekményt követtek el, bíróság előtt kell felelniük. A származási országoknak segíteniük kell saját polgáraik visszatérését.”

A Human Right Watch arra figyelmeztet, hogy a külföldi foglyok helyzete a kurd börtönökben nagyon könnyen válhat az „Eufrateszi Guantanamo”-vá, ha nem tartják tiszteletben az emberi jogokat.

Ugyancsak a külföldi harcosok visszafogadására hívta fel a származási országokat Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a február 6-án Washingtonban szervezett, az Iszlám Állam elleni harcra létrejött koalíció ülésén, amin 79 állam minisztere vett részt. A nyugat-balkáni országok közül a Koalíció tagja Bosznia-Hercegovina és Koszovó is.

A szerb biztonsági szolgálatok adatai szerint kb. ezer, Szíriában harcoló, Balkánról származó dzsihadista az Iszlám Állam felszámolása után az asszadi erők, vagy a kurdoktól való félelmükben a következő hónapokban megpróbálnak visszatérni Boszniába, Koszovóba, a Szandzsákba, Makedóniába és Albániába.

Boszniából a biztonsági szolgálatok információi szerint 241 felnőtt ment Szíriába és Irakba 2012-2017 között, 180 férfi és 61 nő, velük több mint 60 gyerek, és az öt év alatt kint született 150 gyermek. A minisztertanács 2018 nyarán határozott arról, hogy hivatalos keretek között koordináltan foglalkoznak a kérdéssel. A legnagyobb probléma, hogy egy nemhivatalos kormánnyal, jelen esetben a kurdok képviselőivel nincs diplomáciai kapcsolat, ezért olyan nemzetközi szervezetek, külföldi kormányok közbenjárását kell kérni, akiknek hivatalos kapcsolatuk van velük.

sziriai_onkentesek_nok_a_taborban.jpg

A visszatérés problémájával a boszniai hatóságok azután szembesültek, hogy napvilágot látott egy kurd táborban élő három bosnyák nő esete. Másfél éve élnek a Roj táborban kilenc gyerekkel és nemrégiben felhívással fordultak a hatóságokhoz, hogy küldjék őket vissza Boszniába. Március elején még öt nőt vittek ugyanabba a táborba.

„Mindenkit, akiről bebizonyosodik, hogy boszniai állampolgár, elfogadjuk. Ezeknek a nőknek az esete, akik táborban vannak és vélhetően boszniai állampolgárok, nem egyszerű. Gyerekek élnek velük, akik nincsenek sehol anyakönyvezve, jelenleg azt sem tudjuk megállapítani, melyik gyerek melyik asszonyhoz tartozik, kik a szülei”- mondta Dragan Mektić boszniai biztonsági miniszter.

A miniszter megerősítette, hogy március végéig Bosznia-Hercegovinába kell szállítani az Iszlám Állam két egykori harcosát, akik több éve észak-szíriai börtönben ülnek kurdok által ellenőrzött területen. Mindkét esetben lezárult az azonosítási eljárás, megállapították, hogy bosnyák állampolgárok, megfelelnek a deportálási feltételeknek, hogy visszatoloncolják őket Boszniába, és további sorsukról hazájukban döntsenek.

sziriai_onkentesek.jpg

Az 1995 és 1997-es születésű, szarajevói és Velika Kladusa-i férfiakat 2017-ben tartóztatták le és börtönözték be a kurdok. Boszniában vizsgálat fog indulni ellenük militáns csoportban való részvételért, mindketten részt vettek az Iszlám Állam terrorcselekményeiben. Bosnyákok tucatjai vannak még hozzájuk hasonló helyzetben, számuk napról-napra nő, ahogy a táborokba és börtönökbe érkeznek a kalifátus felszámolásával a letartóztatottak. Szíriából és Irakból eddig 60 férfi tért vissza, legtöbbjük büntetőeljárás alatt áll, vagy már folyik a tárgyalásuk. A visszatért nők és gyerekek száma nem ismert.

A politika tudományok tanszék professzora, biztonságpolitikai szakértő Vlado Azinović a Reutersnak azt mondta, hogy „azok, akik táborokban vannak, különösen a nők és a gyerekek nagy traumákat éltek át. Ha visszatérnek, az újbóli szocializáció és újra beilleszkedés nehéz folyamata várja őket egy olyan országban, ahol ilyen programok nem léteznek.”

Bosznia-Hercegovinában a kérdésben konszenzus van a Föderáció és a Szerb Köztársaság között, ahogy Koszovóban is. Koszovóból kb. négyszázan csatlakoztak az Iszlám Államhoz és utaztak Szíriába és Irakba. 255 férfi, a többiek nők és gyerekek. Hivatalos adatok szerint Szíriában és Irakban 40 gyerekük született. Eddig 135-en tértek vissza Koszovóba, becslések szerint kb. hetvenen a háborúban életüket vesztették, még kb. 190 koszovói tartózkodik Szíriában, valamint több mint 60 olyan gyerek, akinek legalább egyik szülője koszovói állampolgár.

sziriai_onkentesek_3.jpg

A koszovói kormány aggodalommal figyeli a még háborús övezetben tartózkodó állampolgárai helyzetét, de a kormánynak nincs konkrét terve a visszafogadásukra.

A szerbiai Szandzsákban kb. 30 vahabista visszatérésére számítanak, akik a szír hadsereg ellen harcoltak, és akik magukkal vitték feleségüket és gyerekeiket is. Többségük, köztük a nők is jelentősen részt vállaltak terrorcselekményekben, a hatóságok úgy vélik, miután tele vannak gyűlölettel és szélsőséges ideológiával, az országra veszélyt jelent visszatérésük. Amint visszatérnek, letartóztatják és bebörtönzik őket, mert a törvény egyértelműen kimondja, hogy idegen háborúkban való részvétel bűncselekmény. Néhány visszatérni szándékozó vahabistára már most jogerős letöltendő börtönbüntetés vár, egyeseket távollétükben ítéltek el, mások most várnak az ítéletre olyan bűncselekményekben, amiket még Szíriába távozásuk előtt követtek el. Különösen „várják” Abidu Podbićanin visszatértét. Az eredetileg szaúdi férfi irányította a legjelentősebb toborzó központot Novi Pazarban, majd a szíriai háborúban Ebu-Safija néven szerbiai és boszniai önkéntesek egységének vezetője volt. Távollétében közvetlen segítőjével, Rejhan Plojović-csal együtt Szerbiában 11 év börtönre ítélték és nemzetközi elfogadóparancsot adtak ki ellene.

sziriai_iszlam_harcosok.jpg

Lehetséges, hogy Koszovón keresztül több mint 200 vahabista tér vissza Szíriából, mondja a biztonsági szakértő Novi Pazarból, aki évek óta követi a vahabista közösségek mozgását Szerbia ezen területén. Elérendő cél lehet az Európai Unió, elsősorban Bécs, ahol erős vahabista központ működik. Ausztriában ítélték sokéves börtönre a szintén szandzsáki Mirsad Omerovićot az Iszlám Állam segítése miatt. Omerović fiatalokat toborzott önkéntesnek az Iszlám Állam számára, szellemi „felbújtónak” tartják, aki évek óta terjeszti a gyűlöletet Ausztria-szerte.

A Sziriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője, Mustafa Bali twitteren jelentette be, hogy a marokkói kormány átvette állampolgárait a kurd táborokból.

Habár Baghouz térsége az utolsó, amit az Iszlám Állam ellenőriz, az ottani csoportot még mindig jelentős biztonsági fenyegetésnek tekintik. Az európai államok félnek a volt önkéntes harcosok visszatérésétől is, akik a származási országukban elégtelen bizonyítékok hiányában nagyon gyorsan szabadlábra kerülhetnek.