Rijekában várja sorsának jobbra fordulását Joszip Broz Tito legendás hajója, a Galeb (Sirály), de jövője még mindig bizonytalan. Felújítására pályázatot írtak ki, amire két ajánlat érkezett: a rijekai Viktor Lenac hajógyárból 60 millió kuna, míg Kraljevicaból 45 millió kuna értékben. A Sirály helyreállítása és múzeummá alakítása a „Rijeka - Európa kulturális fővárosa 2020” projekt részeként valósulna meg. A tervek szerint a hajón mintegy 4000 négyzetméteren múzeumi-kulturális létesítményeket, további 1000 négyzetméteren szállás-és vendéglátóhelyeket alakítanak ki.

galeb-foto-jutarnji_f.jpg

                               Jelenlegi állapotában

A Városi Tanács megosztott a kérdésben. A képviselők egy része élesen ellenzi az újjáépítést, a helyi média szerint elsősorban Tito hajójának szimbolikus jelentése miatt. Az ellenzők békés tiltakozást is szerveztek a Korzón.

A hajó a jugoszláv haditengerészet iskolahajója volt, 1938-ban építették Genovában, majd 1951-ben felújították. Dicsőségét és ismertségét annak köszönheti, hogy 1953-1979 között Tito úszó rezidenciája volt. A Sirály története ezt megelőzően meglehetősen viharos.

galeb_2.jpg

Eredetileg gyümölcsszállítás céljából készítették. 1936-ban az olasz Regina Azienda Monopoli Bananas, a RAMB gyümölcskereskedelmi társaság rendelt négy darab gyors, dízel üzemelésű hajót. 1938-ban készült el az Ansaldo hajógyárban és a RAMB III nevet kapta. Eredeti funkciója fagyasztott banán szállítása volt Szomáliából és Eritreából, az olasz Kelet-Afrikából Európába.

Noha eredeti célját nem teljesítette, soha nem érte el az olasz Kelet-Afrikát, a RAMB III-nak hosszú karrierje volt az olasz királyi haditengerészetben, ahol az ellátó köteléknél kísérőhajóként szolgált. Két 120 mm-es ágyúval, nyolc 13,2 mm-es légvédelmi géppuskával szerelték fel. 1941. május 10-én a líbiai Benghazi kikötőbe szállított húst az olasz katonáknak, amikor a HMS Triumph brit tengeralattjáróról torpedótámadás érte. A sérülésekkel a hajó nem tudott tovább menni, Giuseppe Aneti kapitány azonban úgy rendezte el a rakományt, hogy vissza tudjon térni. A hajó hátrafelé haladt a kilencszáz mérföldnyire lévő Szicíliába, ahonnan a trieszti San Marco hajógyárba vontatták.

A háború alatt német tulajdonba került, a Kiebitz nevet kapta, 1945. november 5-én Rijekában a szövetségesek bombái elsüllyesztették. A kikötő megtisztítása után megkezdődött a hajó kiemelése 22 méter mélyről, ami végül 1948 elején sikerült. A pulai hajógyárban felújították és Galeb néven iskolahajóként adták át a jugoszláv haditengerészetnek. Eredeti rendeltetésétől merőben eltérően, teljesen új szerepben további harminc évet szolgált.galbe_tito_es_a_tengereszek.jpg

                                Tito és a Galeb legénysége

Tito először 1952. szeptember 10-én, a Tengerészek napján lépett a Sirály fedélzetére, amikor szemlét tartott a jugoszláv haditengerészeti flottánál. A következő 27 évben a hajó pontosan 549 napot töltött Tito szolgálatában. A jugoszláv államelnök 318 napot töltött a fedélzeten 86062 tengeri mérföldet (157420 km) hajózva az Adrián és a világtengereken. Tizennégyszer utazott vele három kontinens – Európa, Afrika, Ázsia - 18 országába. 29 kikötőben kötött ki.

galeb_calcuta.jpg

                                       Calcuttában 

A nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjába először 1953. márciusban került, amikor első kommunista vezetőként Nagy-Britanniába látogatott. A Sirály fedélzetén érkezett, a hajóról csónakkal vitték ki közvetlenül a londoni parlament épületéhez. Tito egyenruhában volt, ott fogadta őt Winston Churcill és Fülöp edinburgh-i herceg, a királynő férje, aki erre az alkalomra a Királyi Haditengerészet admirálisának egyenruháját viselte. Az út Londonig és vissza egy hónapig tartott.

Tito nagyon intenzíven használta a hajót 1954 és 1961 között, amíg nem alakult meg az el nem kötelezett országok mozgalma. Ez alatt az idő alatt a Sirállyal kétszer volt Ecuadorban, elhajózott Burmába, Indiába és Ceylonba. Ezek az utazások hónapokig tartottak. Az utolsó ilyen hosszú útja 1961-ben volt Afrikába. Azután főleg repülővel utazott, a hajó gyakran a célállomás kikötőjében várta.

galeb_bombay.jpg                                     Bombay-ban

A fedélzeten megfordultak a világ legnagyobb államférfiai, királyok, császárok, hollywoodi hírességek, a tudományos, kulturális és művészeti élet híres szereplői. 1976-ban az el nem kötelezettek csúcstalálkozóján Kolombóban vendégül látott 70 államfőt, köztük Brunei szultánját a 37 feleségével! A már beteg elnök 1979 augusztusában hajózott ki vele utoljára Brioniból Zadarba és vissza egy rövid megállóval Rab szigeten.

galeb_tito-i-sofija-loren.jpg

                               Josip Broz, Sophia Loren és Jovanka Broz

A hajó az utolsó két önálló útját Jugoszlávia szétesésének, a balkáni háborúk kezdetén tette. Nem katonai felszereléseket szállított Koperből a Kotori-öbölbe 1991-ben. A békekötés után megvásárolta egy görög hajótulajdonos, és a rijekai Viktor Lenac hajógyárba vitték, hogy felújítsák. A tulajdonos azonban nem tudta fedezni sem a felújítási, sem a kikötői költségeket, hatalmas adósságot halmozott fel, ezek fejében a bíróság a hajót nyilvános árverésre bocsátotta, ahol Rijeka 150 ezer dollárért megvásárolta.

galeb_unutrasnjost.jpg

                                 Az úszó rezidencia szalonja 

A hajó 2006-tól a horvát kulturális örökség része és a vétel révén 2009-től Rijeka város tulajdona.  A Sirály 117 méter hosszú, 17 méter széles. Tízezer tengeri mérföldet tudott megtenni és ezer katonát tudott befogadni teljes fegyverzettel és felszereléssel. A hajón még most is az eredeti, 1938-ban beépített motorok vannak, két 7000 LE-s Fiat dízelmotor, amivel 17,6 csomós sebességgel tudott haladni. Az olaszok nagyon büszkék ezekre a motorokra, egy ízben felajánlották Jugoszláviának, hogy építenek egy új, korszerű iskolahajót cserébe a két motorért, amit kiállítanának a torinói Fiat múzeumban, de a jugoszlávok elutasították az ajánlatot.

galeb15-180511_foto_tea_cimos_cropix.jpg

A hajón fénykorában háromszáz fekvőhely volt, három ebédlő, két konyha, hentesek, pékségek, cukrászdák, férfi és női fodrászok, cipőkészítők, több hivatal, egy műtő és négy szabadidős terem. 120 tengerész szolgált rajta, csak a gépházban 45. Több leírás is arról szól, hogy a hajó nem volt semmi luxussal berendezve. Az egykori kapitány Miodrag Šepić így emlékezett: „Tito és Jovanka külön aludtak. Tito szobája színes juharfából készült, Jovankáé fehér juharból. A hajóba nem építettek be semmi luxusfelszerelést. Iskolahajó volt és az is maradt.”  

A Sirály hajómúzeum – ahogy mondják: a rijekai eper a tortán – hatalmas kulturális-turisztikai attrakció és Volko Obersnel polgármester megüzente, hogy a városi tanács döntésétől függetlenül felújítják.

fotó: crckarije.com, oslobodjenje.com

 

Több mint három éve tart a boszniai főváros ostroma, a körbezárt városban naponta bombák tucatjai robbannak, mesterlövészek vadásznak a járókelőkre, az emberek minden nap a túlélésért harcolnak. Még előtte vagyunk a Markale piac elleni, hatvannyolc halálos áldozatot követelő véres merényletnek, a daytoni békeegyezmény még nem is körvonalazódik. Kevés ok van örömre. Ebben a környezetben fogalmazódik meg 1995-ben a filmfesztivál gondolata művészek egy csoportjában, az Obala Art Centar tagjaiban. 

sff_a_kezdetek.png

        A szervezők 1995-ben. Szemben áll Mirsad Purivatra alapító, igazgató

A nyolcvanas években az előadóművészek legnépszerűbb alternatív társasága volt az Open Scene Coast Szarajevóban, később új alkotók csatlakoztak hozzájuk és létrejött az Obala Art Centar. Az ostrom alatt az Obala Art Centar nagyon sokféle tevékenységet folytatott. Kiállításokat, filmvetítéseket szerveztek, könyveket adtak ki. Az Apollo moziban, a„háborús mozi” keretében VHS kazettákról vetítették a filmeket minden nap.  Rendbe hozták a Művészeti Akadémia épületének előcsarnokát és átalakították művészeti galériává. Ezek voltak a csírája az első filmfesztiválnak, hogy a szarajevóiak, hacsak rövid időre is, úgy érezzék, normális életet élnek.

sff_sajtotajekoztato_1995screenshot_4-9.png                         Sajtótájékoztató 1995-ben

A fesztivál alapítója és igazgatója Mirsad Purivatra a jubileum kapcsán mesélt. Elmesélte, hogyan tanulmányozták az előző évek „mini fesztiváljait”, mint a locarnoi, vagy az edinburgi. Nyári fesztivált terveztek, egy hosszabb tűzszünet idejére gondoltak, de a feltételek romlása, az emberek biztonsága érdekében a rendezvény időpontja egyre tolódott. A tervezett augusztusból végül sokszoros módosítás után október lett. Így történhetett, hogy az első nyári fesztivál alatt egyszer csak megindult a hóesés. 

Az első fesztiválon programjának megszervezése, a technika biztosítása nagy kihívás volt. Sikerült szerezni és beüzemelni két sérült filmvetítőt és 35mm-es filmeket. A vendégek, az Oscar-díjas mexikói Leos Carax és Alfonso Cuaron személyesen hozták el filmjeiket a városba” –mondta Purivatra. Alfonso Cuaron 1995-ben az ostromott városban mutatta be a Kis hercegnő című filmjét több mint nyolcszáz gyerek előtt, akik közül soknak az volt első moziban látott filmélménye. Közülük többen ma a szervező csapat tagjai. Cuaron később azt mondta, hogy filmes karrierje egyik legmeghatározóbb élménye, és életének egyik legfontosabb tanulsága volt. Az első filmfesztivál vendége volt az említetteken kívül Vanessa Redgrave és Bono is. 

Habár a fesztivál nagyrészt filmek vetítésére korlátozódott, azért volt lehetőség a jelenlévő filmesekkel találkozókra, beszélgetésekre. Ebből született és mára nagy, elismert nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát, ami a délkelet-európai régióra összpontosít. A legnagyobb filmrendezvény Bécstől Isztambulig. Purivatra apró kulisszatitkokat is mesélt, elmondta, hogy sok vita volt a vörös szőnyegről, voltak érvek pro és kontra, de a szervezők azt akarták, hogy külsőségekben is ünnepeljék a térség alkotóit.   

sff_25thsff_redcarpet_simulacija_1920x1080.jpg

A Szarajevói Filmfesztivál központi helyszíne a Nemzeti Színház, előtte hagyományosan a Susan Sonntag téren lefektetett vörös szőnyegen vonulnak be a résztvevők. Idén a jubileum tiszteletére új vörös szőnyeg került, amit a Nemzeti Múzeumban őrzött 1930-as évek Szarajevójából származó szőnyeg motívumai ihlettek. Rekordszámú, ezerháromszáz vendéget várnak és rekordszámú, 270 filmet mutatnak be 18 kategóriában 56 országból. Hatvannyolc filmnek világpremierje lesz, a Szarajevó Szíve díjért 53 film verseng négy kategóriában. A filmeket szakértő csoport választja ki. Soha nem támasztanak földrajzi, vagy politikai feltételeket. Idén 950 filmből került ki a bemutatandó 270.

sff_voros_szonyeg.jpg

A nyitófilm a bosnyák rendező Ines Tanović Sin (A fiú) című filmje egyidőben a Nemzeti Színházban és a háromezer nézőt befogadó nyári moziban. „A film egy család életével foglalkozik a mai Szarajevóban, a gyermekek nevelésével a Dayton utáni Bosznia-Hercegovinában, amikor sok érték átfordult” - mondta a rendező.

sff_inarritu_81715_120.jpg

                                                       Alejandro Gonzalez Inarritu

A fesztivál díjnyertes filmjei Szarajevó szíve díjat kapnak, és minden évben odaítélik a Tiszteletbeli Szarajevó szívet is. Idén Pawel Pawlikowski lengyel rendező, Alejandro Gonzalez Inarritu mexikói producer, rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző és Isabelle Huppert francia színésznő kapták meg.

Pawlikowski már volt vendége a szarajevói fesztiválnak 2014-ben, akkor itt mutatták be Ida című filmjét és tavaly, amikor a Hidegháború c. filmjével nyitották meg a rendezvényt.

Inarritu az első mexikói rendező, akinek filmjét Oscar-díjra jelölték. Ez a Bábel című film volt 2007-ben. Akkor nem nyert, de 2015-ben a legjobb rendezésért neki ítélték a kis szobrot.

„Ahogy idősödik az ember, egyre inkább figyeli, hogy dolgozik a szíve. Nagyon örülök annak, hogy kaptam egy szívet, ami erős, bátor, tele van céllal és megbékéléssel, tűzzel és szeretettel.Tegnap töltöttem be a 56. évemet. Ez a legszebb születésnapi ajándék”-mondta Inarritu.

sff_pavel_pawlikowski_3c9caa5c-5036-4a5b-bc42-d1ff619094fb.jpg

                                   Pawel Pawilowski 

„Nagyra értékelem ezt a pillanatot. Nagy érzelmekkel vagyok itt. Ez egy város, amelynek nincs egyszerű szíve. Olyan sok ellentmondás van itt, de ez a szív erősebb, mint bármely ideológia és a nacionalizmus. Remélem, hogy ez a város továbbra is olyan lesz, mint évszázadok óta”- mondta Pawlikowski.  

A fesztivál a térség filmes szakembereinek, a filmipar képviselőinek találkozóhelye, ahol a fiatal filmkészítőknek lehetőségük van arra, hogy találkozzanak a mai legnagyobb filmesekkel, akik készek rá, hogy megosszák tapasztalataikat és tudásukat. A fesztivál nem titkolt célja a Bosznia-Hercegovinából és a régióból származó szerzők felfedezése és támogatása.

sff_nyari_mozi_23rd-sarajevo-film-festival-696x462.jpg

                                   A nyári mozi 

A jubileumi Szarajevói Film Fesztivál augusztus 16-23 között tart az UNESCO védnökségével. Az idei rendezvény különlegessége, hogy ez a kavilifikációs fesztivál az Oscar-díjra a rövidfilmek kategóriájában.

„Ez az egyik legjelentősebb filmfesztivál a térségben, amelyik egyre nő és egyre szebb, jól szervezett és egy olyan városban van, amit nagyon szeretek, ahol mindenki nagyon vendégszerető és remélem, ez így is fog maradni” –mondta Nikola Kojo szerb színész. 

„Örül a szívem, amikor Szarajevóba jövök. Most kétszeresen is örülök a filmfesztivál miatt. Boldog vagyok" – mondta Alma Prica zágrábi színésznő.  

Pjer Žalica filmrendező az első fesztiválra emlékezett: „Amikor az első fesztiválon itt voltunk, boldogok voltunk, mert úgy éreztük, hogy élünk. Nem gondoltuk, hogy a fesztivál meg fog élni 25 évet, mert akkor azt sem tudtuk, hogy a holnapi napot megéljük-e. De most már biztos vagyok benne, hogy lesz hetvenedik születésnapja is.

fotó:klix.ba

Ebben az évben pontosan hetven éve, hogy megnyílt Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság leghírhedtebb börtöne, a Goli otok. Írtam már róla itt a blogon, most a kerek évforduló kapcsán megjelent több visszaemlékezés, a Szabad Európa Rádió szerkesztősége is megjelentette az egykori fogoly, Vladimir Poplavski memoárját és több egykori rab, hozzátartozók felkeresték a szigetet.

Goli otok, a„horvát Alcatraz” 1949-1956 között politikai átnevelő tábor volt. A tábor alapítása előtt a sziget lakatlan volt, az épületek többségét a foglyok építették. A történészek úgy vélik, hogy az első fogolytábort az Oszták-Magyar Monarchia idején, az I. világháború alatt építették itt, orosz hadifoglyokat hoztak ide a keleti frontról. Ante Zemljar horvát iró, aki 1949-1953 között raboskodott Goli otokon, azt írta, hogy a foglyok az építkezésekkor találtak orosz katonai egyenruhákat. Mindez azonban még mindig csak legenda, mert a szigeten nem végeztek semmiféle régészeti feltárást.

goli_otok_hat_evtidezzel_kesobb.jpg

1949-től a szigetre a jugoszláv sztálinistákat hozták, illetve azokat, akik támogatták az Informbüro 1948-as állásfoglalását, és ezzel ők a „jugoszláv nép ellensége” lettek.

A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform, Informbüro) 1947. szeptember 27-én alakult meg Lengyelországban belgrádi székhellyel. A Jugoszláv Kommunista Párt (JKP) és a Szovjetunió közötti vita miatt Jugoszláviát alig néhány hónappal a megalakulása után kizárták az Informbüróból. 1948. márciusban Sztálin levelet küldött a jugoszláv vezetőknek, amiben kritizálta a JKP-ot. A pártvezetés akkor úgy döntött, hogy Tito nem vesz részt a Kominform következő ülésén Bukarestben, amit 1948. júniusra terveztek. A lengyel kommunista vezető Vladislav Gomulka és a bolgár kommunista párt vezetője Georgi Dimitrov ugyancsak lemondták a részvételt a találkozón. Az ülésen a résztvevők határozatot fogadatak el a „JKP helyzetéről”, miszerint a párt ellenséges politikát folytat a Szovjetunióval szemben, a pártot kémek és külföldi zsoldosok vezetik, akik nem hallgatnak más kommunista pártok tanácsaira.

„Az Informbüro elítéli a JKP központi bizottsága pártellenes politikáját és eljárásait. Az Informbüro megállapítja, hogy mindezek eredményeként a JKP központi bizottsága kizárta magát és a pártot a testvéri kommunista pártok családjából, az egyetlen kommunista frontról és következésképpen az Információs Iroda köréből.”- áll a dokumentumban.

Sztálin halála után a megbékélés felé az első lépést Nyikita Hruscsov tette meg, amikor 1955. májusban Belgrádba utazott. Onnantól enyhült a két ország közötti feszültség és már a következő évben könnyítettek a foglyok helyzetén Goli otokon.

goli_otok_hat_evtizeddel_kesobb_7.jpg

1956-1980 között a szigetet hivatalosan a „kommunizmus ellenzőinek” fogolytáborának nevezték. Josip Broz Tito elnök 1980 évi halála után átalakították fiatalkorúak gyűjtőtáborává, ám még ugyanabban az évben bezárták, mert nemzetközi szervezetek az emberi jogok megsértése és a fogvatartottak embertelen bánásmódja miatt minden fórumon vádolták Jugoszláviát.  A komplexumot véglegesen 1988-ban zárták be, az utolsó őr akkor hagyta el a szigetet.

Ma Goli otok elhagyatott, látogatói kiváncsi turisták, nudisták és nagyon ritkán kutatók. A Szabad Európa tudósítója egy napsütéses napon meglátogatta a szigetet, beszélt volt foglyokkal és hozzátartozóikkal a jugoszláv történelem ezen sötét időszakáról.  A „Mala Maris” turista hajó csöndesen közelíti meg Goli otokot, a 4,7 négyzetkilométeres szigetet. Goli otok a legkisebb sziget a három közül, ami a népszerű turisztikai célpont, Rab sziget közelében van. A hajó ugyanott köt ki, ahova 1949. július 9-én érkezett meg a „Pilat” nevű hajóval a poltikai foglyok első csoportja.

goli_otok_hat_evtizddel_kesobb_3.jpg

Mára a szigeten csak birkák maradtak, amiket a Rab szigeti falusiak hoznak ide legeltetni, és a környező szigetek lakói vadászat céljából nyulakat tenyésztenek itt. Bármelyik épületbe szabadon be lehet menni, de az építmények nem biztonságosak, omlanak a falak, a tetők. Nincs egyetlen ép ablak, ajtó. Fák sincsenek, csak száraz fatörzsek. Minden faültetés sikertelen kísérlet volt annak ellenére, hogy azokat a raboknak büntetésül a saját testükkel kellett védeni a napsugarak elől. A facsemetéknek naponta 0,5-0,7 liter vizet kellett adni (Goli otokon nincs egyetlen forrás sem), míg a kőbányában kemény fizikai munkát végző elítélteknek a napi adagja két deciliter volt.

A hivatalos adatok szerint Goli otokon 16101 elítéltet tartottak fogva, nemhivatalosan ezt a számot negyven-és hatvanezer közé teszik. A halálesetek száma még kevésbé pontos. Habár a horvát történészek 413 halottat azonosítottak név szerint, ezt a számot szinte mindenki kétségbe vonja. Háromezer és tizenötezer közötti halálesetről beszélnek. A rabok 44%-a szerb, 21,5%-a montenegrói, 16%-a horvát, 5%-a macedón volt, és néhány szlovén és albán. A rabok leggyakrabban bírói ítélet nélkül kerültek a szigetre, hivatalos dokumentumok abból az időből szinte egyáltalán nincsenek.

goli_otok_hat_evtizeddel_kesobb_6.jpg

A fogvatartottakat több csoportra osztották és elnevezték őket. A "gazemberek" voltak azok, akik nevén nevezték a valóságot, nem mondták azt, hogy Goli otok munkatábor, hanem azt, hogy börtönsziget, nyilvánosan kimondták, hogy az étel rossz, és megpróbáltak zavart okozni. Nekik volt a legrosszabb soruk. Aztán jöttek a „kopogtatók”, akik tartósan megtagadták, hogy levelet írjanak a rokonaiknak és a barátaiknak. A „kétszínűek”, akiknek csak a szájuk volt nagy, de lélekben besúgók maradtak, és voltak a "kétkerekűek", akik visszatértek másodszor is, mert "nem tanulták meg a leckét".

A szigeten folyó rettenes életről mesélnek a tanúk. Sokan beszéltek a „forró nyúl”-nak nevezett kínzásról. Rögtön a megérkezés után az új raboknak („forró nyulak”) végig kellett menni egy vonalon, ahol az öreg rabok ütötték őket. „A nagypám belgrádi újságíró, Vuk Trnavski. 1951-ben érkezett a szigetre –mesélte a Szabad Európának Miloš Trnavski. – Az ő csoportja is átesett a „forró nyúl” kínzáson párosával: a párok a lábuknál egymáshoz voltak láncolva. Az ember, aki együtt volt a nagyapámmal, az ütések nyomán meghalt, nagyapámnak kellett őt magával vonszolnia a táborba.”  Vuk Trnavski büntetése azután is folytatódott, hogy szabadon engedték. „Amikor megpróbált újra munkát találni és kérdezték tőle, hogy hol dolgozott korábban, a nagyapám azt válaszolta, hogy újságíró volt. A pártban úgy döntöttek, hogy akkor megfelelő munka lesz neki a Belgrádban nyomtatott újságok vagonba rakodása, hogy eljussanak szerte az országban. De nagyapámnak végül szerencséje lett, megismerkedett egy magasrangú pártvezetővel, aki elmondta, hogy a Politika c. lapnál, ahol nagyapám a börtön előtt dolgozott, a helyzet egyre rosszabb és rosszabb, miközben valódi újságíróknak vagont kell rakodniuk. Így nagyapám visszakapta a munkáját.”

goli_otok_hat_evtizeddel_kesobb_2.jpg

Jelena Mrđa belgrádi fotós szülei is megjárták Goli otokot. „Édesanyám 1949-ben másodéves volt az agrár egyetemen. Tudott gépelni és egy provokátor megkérte, hogy írjon le neki valamit. Ő legépelte, ezután letartóztatták, bár erről soha nem kapott semmilyen dokumentumot.”  Édesanyjának Sirály volt a beceneve, mert hasonlított a színésznőhöz, aki az 1915-es orosz filmben játszott. „Ez elég volt ahhoz, hogy kikiáltsák a Szovjetunió szimpatizánsának és a táborba küldjék. Apám elkezdte őt keresni. Elment anyám szülőfalujába, nem messze Belgrádtól és kérdezősködött, hogy látta-e valaki? Őt is letartóztatták és őt is Goli otokra vitték. Anyám négy évet, apám másfél évet volt ott. 1953-as szabadulásuk után újra találkoztak, én 1956-ban születtem.” Jelena szülei ritkán beszéltek az átélt borzalmakról. „Erről nem beszéltünk, de mindenki tudta, hogy Goli otokon voltak. Soha nem mentünk a tengerhez. Azt mondták, nekik egy életre elegük van a tengerből.” Apja csak a felesége halála után beszélt az átélt kínzásokról. „A táborban a foglyokat kényszerítették, hogy egymást kínozzák, ellenkező esetben őket büntették meg és verték még jobban. Azt gondolom, hogy a volt rabok nemcsak félelemből, hanem a szégyen miatt is hallgattak. Nem akartak beszélni arról, hogyan kínozták a másik embert”- mondta.

goli_otok_hat_evtizeddel_kesobb_8.jpg

A szigeten találkoztak Joška Pinjatela zadari orvossal, aki négy hónapot töltött 1957-1958 között a szigeten. Akkor 18 éves volt. Pinjatela szabadulása óta most jött először a szigetre. „Minden annyira megváltozott, hogy nehezen tudom felismerni az épületeket - mondta. - A kaszárnyák, ahol aludtunk, már nincsenek meg. Mindegyikben 150-200 embert helyeztek el, háromemeletes ágyakon aludtunk.” Pinjatela azt mondta, hogy a táborban a foglyoknak volt önkormányzata. „Ez jónak tűnhet, de valójában még rosszabb volt, mert az idősebbek megpróbálták bebiztosítani magukat, hogy hatalmon maradjanak” – állítja a volt rab. Az orvos a jugoszláv identitás iránti tiszteletlenség és a horvát szimbólumok népszerűsítése miatt került a táborba. „Abban az időben az én úgynevezett aktivitásom nem volt politikai, semmit nem tudtam a politikáról. Csak szeretet volt az országom iránt, és ezért usztasának nyilvánítottak. Szlogeneket írtunk Zadarban a házfalakra, mint „Éljen Horvátország, éljen a horvát nyelv!” Nem fogadtam el a szerbhorvátot. Nekem az egy mesterséges nyelv volt, amit rám kényszerítettek. Kirúgtak az iskolából, kaptam egy határozatot, hogy tilos beiratkoznom bármilyen oktatási intézménybe Jugoszláviában, és annak érdekében, hogy visszanyerjem az oktatáshoz való jogomat, be kell bizonyítanom, hogy meggondoltam magam és viselkedésem.” Pinjatela 1957. novemberben érkezett Goli otokra. „Már hideg volt. Azonnal a hideg víz alá küldtek zuhanyozni. A ruháinkat a fürdő előtt hagytuk, és amikor kijöttünk, a földön csíkos pizsama várt minket. Az első cigarettát Goli otokon szívtam el. Dohányoztunk, hogy legalább az melegen tartson. Ma is dohányzom. Az én Goli otokom 1957-ben nem volt olyan borzalmas, mint amiket a dokumentumfilmekben mutatnak az 1949-1956 közötti időszakról. A hruscsovi látogatás után a fogvatartottak körülményei megváltoztak. De még mindig voltak szörnyű büntetések. Emlékszem, hogy húztam a köveket a kocsin egy dróttal, ami véresre vágta a kezemet. Volt, hogy lépcsőt kellett takarítanunk, 170 lépcsőfokot felülről lefelé úgy, hogy nem hajlíthattuk be a térdünket. Nagyon nehéz volt. Amikor lassan vagy rosszul dolgoztunk, akkor megvertek minket”- mondja a volt elítélt. „Megbocsátottam nekik.”  

goli_otok_13.jpg

A ma 85 éves Boško Vulović csak 17 éves volt, amikor Kotorban gimnazista társaival együtt egy „Le Titoval, éljen Sztálin!” falfirka előtt letartóztatták.  „Még mindig minden részletre emlékszem- meséli az idős férfi. – Megvertek minket és azt mondták, lehajítanak az erkélyről, ha nem valljuk be, hogy mi írtuk, és azt fogják mondani, hogy szökni akartunk… Valljátok be és becsületszó, hogy nem bántunk, ellenkezőleg, elengedünk benneket - mondták. Azt gondoltuk, hogy bíróságra kerülünk, ahol kiderül az igazság. Azonban a kotori börtönbe vittek minket, ahol felolvasták az ítéletet, három év Goli otokon. Nem volt semmiféle tárgyalás. Ott pedig volt minden, verés, megalázás, gyilkosság, öngyilkosság…”

Többen is meséltek a tábor közepén lévő, annak idején háromméteres fallal körülvett területről, ami tábor volt a táborban. A többi rabtól teljesen elkülönített részt 101-es tábornak nevezték, a rabok ironikusan kolostornak hívták, ahol a jugoszláv köztársaság és a kommunista párt magasrangú funkcionáriusait „nevelték át”, akiket azért tartóztattak le, mert kritizálták a Marsalt és embereit. A terület közepén volt a „Péter lyuk”, ami Montenegro parlamenje elnökéről, Peter Komenicről kapta a nevét. Ő volt az első rab, akit ide vetettek, és aki néhány évvel a szabadulása után belehalt Goli otok következményeibe. A földbe ásott lyuk nyolc méter mély és 25 méter széles volt. Egy barakkot állítottak fel benne, amit létrával értek el, később a foglyok csupasz kezükkel lépcsőt faragtak kőből kőbe. Éjszaka reflektorok világítottak, és géppuskások őrizték.

goli_otok_hat_evtizeddel_kesobb_5.png

Minden elíélt, aki a „Péter lyukban” végezte, magasrangú tisztviselő volt, volt közöttük szövetségi miniszter, tábornok, gyárigazgató, pártvezető, egykori partizán egység parancsnok, vagy a spanyol nemzetközi brigád parancsnoka. Egyes adatok szerint, mert erről sincsenek hivatalos számok, ebbe a lyukba 136 embert tettek, arányaiban itt haltak meg a legtöbben. A halálokok között volt fáradtság, betegség, kínzás és öngyilkosság. A túlélők elmesélése szerint az itt tartott embereket brutálisan megkínozták, éheztették, a rabok felismerhetetlenek voltak, úgy néztek ki, mintha a csontjaik minden pillanatban ki akarnák lyukasztani a bőrüket. Danio Drezgić elítélt megélesített egy fém kanalat és megpróbálta elvágni vele a saját torkát, de annyira gyenge volt, hogy nem sikerült rögtön belehalnia, a napon vérzett el.

Alkalmazták a „bojkott” büntetést, a foglyok pszichikai megtörésére. Ez azt jelentette, hogy azzal a személlyel, aki bojkott alatt állt, senki nem beszélhetett. Gyakran akasztottak táblát a nyakukba: „áruló vagyok”.

goli_otok_11_1.jpg

Goli otok már évtizedek óta megszűnt, egyre kevesebben vannak a túlélő tanúk, ezért is van szükség arra, hogy visszaemlékezéseik fennmaradjanak, mert ezeket a szörnyűségeket nem szabad elfelejteni. A sziget a birkákon és nyulakon kívül lakatlan és ez talán így is van jól.  

fotók: Radio Slobodna Europa

Megkezdődött a muzulmánok egyik legnagyobb ünnepe, a kurban bajram, az áldozati ünnep. Minden ünnepkor felidéződnek a szarajevói napok, féltve őrzött emlékek az ünneplőbe öltözött város képe, az utcákat betöltő baklava illata.   

A kurban bajram az iszlám holdnaptár utolsó hónapjának tizedik napján kezdődik, körülbelül hetven nappal a ramadan, és közvetlenül a hadzs, a mekkai zarándoklat után. Hadzs bajramnak is nevezik. 

kurban_bajram_foto_vest_1565346618.jpg

Az ünnep négy napig tart, az első napon a hívek hajnalban mennek a mecsetbe, elmondják közösen az áldozati imát, ezután elmennek a temetőbe majd otthon készülnek az állat áldozatra.  

Az áldozati állat általában birka, juh, bárány, kecske vagy szarvasmarha, de a világ egyes részein akár teve is lehet. Boszniában a birka és a juh volt a jellemző. A konyha ablakból ráláttam a szomszédunk hegyoldalbeli kertjére, ahol a bajramot megelőző hetekben megjelentek a vágásra nevelt juhok, bárányok. A hívők a birkát még az ünnep első napja előtt kiválasztják és vagy maguk vágják le, vagy felfogadnak rá egy embert. A városban élők általában a bérvágatást választják, tömegesen hozzák be vidékről az állatokat. Sokan élnek ebből. Egész évben nevelik, legeltetik, őrzik az állatokat, és a kurban bajramra eladják. Mindenki a lehetőségei szerint vásárol állatot, van, aki egyet, de vannak családok, akik többet is. Az áldozati állatnak legalább egy évesnek kell lennie, hogy megfeleljen. 

kurban_bajram_birka.jpgLakásunk bérbeadói muzulmánok voltak, de vallásukat nagyon szolidan gyakorolták, nem imádkoztak naponta ötször, hol böjtöltek, hol nem, így nem kicsit rökönyödtem meg, amikor egyik évben az erkélyről lenézve ott láttam a család ünneplőbe öltözött férfi tagjait a garázs előtt, körülállva egy férfit, aki éppen birkát vágott. Mert ezt az ünnepet azok is tartják, akik egyébként nem követik szigorúan az iszlám előírásait.  Később már nem lepődtünk meg a szertartáson az Audi mellett.

A levágott állat húsát háromfelé kell osztani: egyharmad a szegényeké, egyharmad a családé és a szomszédoké és egyharmad az állatot levágó segítőé. Az ünnepkor levágott állat húsát tilos eladni. 

„Az állatáldozás hagyománya nagyon régre nyúlik vissza, még amikor a Mindenható szolgájának, Ibrahimnak idős korában született meg a fia, Ismail. Ezután az Engesztelő megparancsolta Ibrahimnak, hogy áldozza fel a fiát, és amikor látta, hogy kész ezt megtenni, akkor Allah feloldozta ez alól az áldozat alól és azt parancsolta, hogy a fia helyett egy birkát áldozzon fel. Azóta a muzulmánok birkát áldoznak ezen az ünnepen.”   

Az ünnepen senki nem maradhat éhesen, az is hozzájut a hagyományos ételekhez, akinek nincs módja megvenni. A népkonyhákon, közkonyhákon vagy a csak erre az alkalomra létrehozott közösségi konyhákon több ezer adag étel készül a rászorulóknak, ehhez Szarajevóban idén ehhez több mint ezer birkát vágtak le. 

kurban_bajram_etel.jpg

Soha nem maradtunk ki mi sem. Minden évben kaptunk kóstolókat a háziaktól, a szomszédoktól, a bosnyák barátainkból, a maléves kollégáktól. Mert mindegy honnan jössz, milyen vallású vagy, az ünnep mindenkié. 

A reggeli központi imát a hagyományoknak megfelelően Szarajevóban a Gazi Husrev bég dzsámiban tartották. Reisu-l-ulema Husein ef. Kavazović megemlítette a Palesztinában, Jemenben, Kasmírban, Szíriában, Afganisztánban, Kínában és Mianmarban élő emberek mindennapi tragédiáit, és azt mondta: „nem fordíthatjuk el a fejünket a szegényektől, az utazóktól, a menekülőktől. Nem lehetünk példa azoknak, akik az emberek elleni erőszakra szólítanak, és azoknak, akik szögesdrótfalakat építenek az emberek között.”

kurban_bajram_szarajevo_begova_dzsami.jpg                         Szarajevó, Gazi Husrev bég mecset

Maléves életünk legszebb éveit töltöttük Bosznia-Hercegovinában, közelebbről a férjem a szarajevói repülőtéren, ezért minden, ami a repülőtérrel kapcsolatos, a boszniai légiközlekedéssel kapcsolatos, érdekel. Most egy kicsit a repülőtér történetéről és a helyi légitársaságokról mesélek. 

Az első repülőtér Butmirban volt, az első járat onnan indult 1930-ban Belgrád-Szarajevó-Podgorica útvonalon, egy évvel később a Belgrád-Szarajevó-Zágráb. 1936-tól repülték a Belgrád-Szarajevó-Dubrovnik útvonalat, majd 1938-tól tovább Dubrovnikból Tiranába hetente háromszor. Ez az év volt az, amikor elindul az első nemzetközi járat is: Dubrovnik-Szarajevó-Zágráb-Bécs-Brno-Prága. 

szarajevo_repuloter_1930_1.jpg

A második világháború után az első járatokat Belgrádba, Szarajevóba és Zágrábba a jugoszláv-szovjet közös légitársaság, a JUSTA teljesítette, ami egy évvel később a Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti viták miatt megszűnt és megalakult a JAT. Onnantól a jugoszláv légitársaság repült Szarajevóból DC-3-as típusú gépekkel. 

A mai repülőtér nem messze van a korábbi butmiritól, a légikikötőt 1969. június 2-án nyitották meg. Kezdetben csak belföldi légiforgalom volt, az első nemzetközi járat 1970-ben indult Frankfurtba. Hatalmas fejlesztés előzte meg az 1984-es szarajevói téli olimpiai játékokat. Szükség is volt rá, mert a verseny ideje alatt naponta 50-70 járatot szolgáltak ki. Azokban a napokban a JAT DC-10-essel repült Szarajevóból New Yorkba, de számos nagyrepülőgép szállt le: Lockheed L-1011 Tristar, Boeing 707-es, DC-8-as és mások is. Az olimpia utolsó napján a repülőtér 14 ezer utast kezelt. 

szarajevo_repuloter_1984_1.jpg

A boszniai háború kitörése után a repülőteret a Jugoszláv Néphadsereg felügyelte. A szerbek által szinte teljesen körbezárt várost a háború első heteiben közel harmincezer ember, elsősorban nők és gyerekek, a jugoszláv néphadsereg alkalmazottai, diplomaták és családtagjaik hagyták el légi úton. A szerbek a repülőtéren leszerelték az összes navigációs és egyéb felszerelést. Az ENSZ erők 1992. júliusban vették át a repülőtér ellenőrzését, de kizárólag humanitárius segélyt szállító gépek szállhattak le. Összesen 13 ezer járat 160 ezer tonna segélyszállítmányt hozott az ostromlott városnak. Ez volt az ENSZ történetének legnagyobb légi humanitárius akciója. 

szarajevo_repuloter_1992-95_aerodrom_sarajevo_un-550x348_1.png

Több mint 800 ember vesztette életét, amikor megkísérelt átfutni a leszállópályán, hogy a boszniai hadsereg által ellenőrzött szabad területekre jusson. Nem sokkal később a pálya alatt megépült a Dobrinja-Butmir alagút, ami életben tartotta Szarajevót. 

A háború után 1996. augusztus 16-án nyitották meg a repülőteret a polgári légiforgalom előtt. Minden felszerelést, eszközt, beleértve még a váróhelyiségek berendezését is adományként kapták. Az első légitársaság, ami leszállt a háború utáni Szarajevóban, a Croatia Airlines volt Zágrábból, azután érkezett a török Top Air társaság gépe Isztambulból. Abban az évben a repülőtér 26 ezer utast szolgált ki. Őket követte az Austrian Airlines, a Lufthansa és 1999-től a Malév. 

szarajevu_repuloter_malev_geppel_1.jpg

Az első háború utáni felújítás 2001-ben volt, akkor átalakították a terminált, 15 check-in pultot, öt beszállítókaput – ebből kettő utashidas – alakítottak ki, felújították a 2600 x 45 méteres pályát, a gurulóutakat és az állóhelyeket. A környező hegyek miatt az ILS bevezetés (CAT II vagy CAT III) nem lehetséges, ahogy meg kell oldani a repülőtér legnagyobb problémáját, a ködöt is.  Miután a repülőtér forgalma meghaladta az évi egymillió utast, 2017-ben megkezdték egy új terminál építését, ami kétmillió utas fogadására lesz alkalmas, utashidakkal, VIP terminállal és készül egy új igazgatósági épület is. 

A régió más nagyobb repülőtereitől eltérően Szarajevónak nincs jelentős konkurenciája három-négyórás autóúton belül. A legnagyobb repülőtér a környéken Split, 260 km-re. Mostar 129 km, ez autóval két óra, meglehetősen forgalmas úton. Mostarnak nagyon kevés járata van, a Croatia repül hetente kétszer, ami semmiképpen nem konkurenciája a szarajevói heti 13 járatuknak. Az Eurowings jár Stuttgartba, de a német városból Szarajevóba is van repülőjárat. Mostarba főként charter járatok közlekednek, azok is elsősorban zarándokokat hoznak, ami nem nagyon befolyásolja a szarajevói utasokat.

 banja_luka_airport.png

190 km-re van Banja Luka, ami legkevesebb három óra autóval. A Ryanair a maga négy útvonalával az egyetlen komoly konkurenciája Szarajevónak, ez az olcsó low cost légitársaság mindenképpen vonzza a potenciális utasokat. Az Air Serbiának kevesebb járata van Banja Lukába, mint Szarajevóba, ez nem konkurencia. Új járat a Mahan Air járata Teherából, ami versenyt jelenthet. 

Egyelőre Tuzla repülőtere Szarajevó legfőbb konkurense. A Wizz Air a 15 járatával jelentős számú utast von el a fővárostól még úgy is, hogy az elmúlt télen a low cost légitársaság bezárta néhány útvonalát. Nem hivatalos értesülések szerint a karcsúsítás folytatódik, 2019/2020 téli menetrendjében a Wizz Air jelentős csökkentést tervez. A repülőtér vezetésének nem sikerül a döntés megváltoztatására bírni a légitársaságot, jelentős számú járatot és frekvenciát veszítenek ezen a télen, ami nagyon rossz hír Tuzlának, különösen, hogy jelentős beruházásokat hajtottak végre a terminálon.   

szarajevo_air_commerce_1.jpg

A régió összes városa közül Szarajevónak volt a legtöbb, tegyük hozzá kudarcot valló, nemzeti légitársasága. Az első volt 1991-1997 között az Air Commerce, ami a JAT-tól bérelt két Boeing 727-es típusú repülőgéppel indult, de aztán közbeszólt a háború. 1992. márciustól a légitársaság felfüggesztette működését, majd a békekötés után csak L-410-es típussal cargo forgalmat indított újra. 

Még a repülőtér meg sem nyílt a polgári forgalom előtt, 1994-ben megalakult az Air Bosna légitársaság gyakorlatilag mindenféle típussal: ATR-42, B737-200, Fokker 50, MD80, sőt Yak-42-essel is ukrán színekben. A légitársaság katasztrofálisan rossz vezetése miatt 2003-ban csődbe ment. 

Ezután a boszniai kormány létrehozta a B&H Airlinest 2005-ben két lízingelt ATR-72-essel. 2008. októberben a kormány a tulajdonrésze 49%-át eladta a Turkish Airlines-nak azzal a kötelezettséggel, hogy a török légitársaság két keskenytörzsű gépet is forgalomba állít. Ennek eleget téve a szarajevói bázisra érkezett egy B737-400-as és egy Airbus A319-es. A légitársaság szinte követhetetlenül járatokat nyitott és zárt be, a Turkish Airlines rövid időn belül kifejezte elégedetlenségét, amiért lehetetlen befolyást gyakorolni a B&H Airlines vezetésére, megoldást kért erre, de teljes érdektelenséget tapasztaltak a kormányzat részéről is, így 2012-ben kivonultak a társaságból. A kormány ezután milliókat fektetett be a légitársaságba, de nem sikerült életben tartani, 2015. júliusban csődöt jelentett. 

szarajevo_bh_airlines.jpg

Légiközlekedési szakemberek szerint a sikertelenség fő okai a nepotizmus, a pazarlás, a kapacitáshiány, sikertelen járatnyitások, megmagyarázhatatlan versengés a piac erősebb szereplőivel (ATR-rel repültek Isztambulba, míg a Turkish és a Pegasus nagy repülőgépekkel és lényegesen több frekvenciával repülte), csatlakozás nélküli repülések nagy csomópontokra, gyakori járattörlések és az abszolút megbízhatatlanság voltak. A világ leghosszabb vonalát repülték ATR-rel Szarajevó-Koppenhága között, ami egyáltalán nem motiválta a potenciális utazókat. 

2015-ben még egy légitársaság tönkre ment, a Bosnia Wand Airlines. Őszintén szólva, erről a társaságról semmit nem olvastam korábban, ami azért nem túl meglepő, mivel kevesebb, mint egy hónap alatt, néhány járat után megszűntek. A légitársaság két Airbus A321-est üzemeltetett. Az üzleti modell annyira furcsa volt, hogy az egész szakma azt mondta, hogy a projektnek nincs jövője. Igazuk lett.  

Szarajevóban volt a bázisa a Bio Air cargo légitársaságnak, és öt repülőgépének: An-74, Il-18D, 2 db Il-76D és An-12BP. A médiák gyakran írtak a Bio Air gyanús ügyeiről, lehetséges pénzmosásról, háború alatti és utáni politikai szereplőkkel tartott szoros kapcsolatairól, a szövetségi nyomozó testületek által kezdeményezett büntetőeljárásokról. A Bio Air gépei leggyakrabban az arab országokba repültek. 

flybosnia_jpg_nyitojarat.jpg

Az országnak most is van nemzeti légitársasága, a FlyBosnia. Jelenleg öt járatot üzemeltetnek Szarajevóból két Airbus A319-es repülőgéppel: Manama, Kuwait City, Rijadh, Gassim és Jeddah. A tervek szerint a gépek számát az év végéig négyre növelik. Ez a projekt az eddigiektől eltérően komolyabbnak tűnik, mögötte a szaúd-arábiai Al Shiddi Group áll, akik Bosznia-szerte ismert befektetők, ők finanszírozták többek között a Sarajevo City Centert, a Hotel Bristolt is. Ám bármilyen sikeres befektető állhat a projekt mögött, ha hiányzik a szakmai vezetés. Jószándékkal kritizáló szakmabeliek megemlítik, hogy a társaság web oldalán hónapokig nem volt semmilyen tartalom, egyetlen mondat kivételével: rövidesen jövünk, majd néhány héttel az első járat indulása előtt megjelentek általános információk, de egyetlen konkrétum sem. Megjelennek hírek új járatokról, amiket gyorsan változtatnak, ez azt mutatja, hogy a társaságnak valójában nincs határozott elképzelése, hogy hova, milyen frekvenciával akar repülni?   

fly_bosnia.png

A hozzáértők azt is mondják, hogy túlzottnak tűnik a 2023-ig tervezett nyolcgépes flottabővítés, mert ez a piac ennél kisebb társaságot bír csak el. Majdnem ekkora kapacitása van a Croatia Airlines-nak, és a piaca hatszor nagyobb. Ez a megalománia a társaság vesztét okozhatja. 

Szarajevó a régió Közel-Kelet és Törökország felé irányuló forgalmának központja. Az elmúlt évben a járatok egyharmada a Közel-Kelet felé, egyötöde Törökországba ment. Az összes szarajevói forgalom 57,8%-át teszik ki a közel-keleti és a törökországi járatok.  A legerősebb vonal Isztambul, 2017-ben három légitársaság, a Turkish Airlines, a Pegasus és az Atlas Global repülte heti 31 járattal, ezt követte Dubai heti 21 járattal.  

A FlyBosnia fő piaca is a Közel-Kelet. A terjeszkedés bármilyen foka feltételezi a békét a térségben, ami azonban rendkívül ingatag, bármikor kitörhet egy háborús konfliktus, ami szó szerint elpusztítja ezt a projektet. Emellett azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a társaság jövőjének egyik alapvető feltétele az országban a politikai stabilitás.

Nincsenek könnyű helyzetben még úgy sem, hogy egy kivételesen erős pénzügyi befektetői csoport áll mögöttük.

 

A szerbiai bulvárlapok címoldalára került a montenegrói Porto Montenegro, mert az elmúlt napokban ott nyaralt a családjával a milliárdos Bill Gates és Tommy Hilfiger. Mindketten luxusjachtjukkal érkeztek, a Microsoft alapítója feleségével és három gyerekével a 120 méteres „Lady S” hajójával, amin mini tengeralattjáró és helikopter is van, ez utóbbival jönnek ki a szárazföldre. 

porto_montenegro.jpg

Porto Montenegro az egykori Jugoszláv Néphadsereg katonai bázisán épült Tivatban. Peter Munk kanadai-magyar milliárdos, egy időben Demján Sándor üzleti partnere, 2006-ban vásárolta meg az Arsenal hajógyárat és a támaszpontot a montenegrói kormánytól 23 millió euróért. A befektetés célja az volt, hogy kikötőt építsenek luxusyachtok számára. Üzlettársainak, a francia Bernard Arnaultnak,a Louis Vuitton és a Henessy elnökének, Oleg Deripaska orosz oligarchának és Lord Jacob Rothschild bankárnak a támogatásával létrehozta az ország legnagyobb magánszektorbeli befektetését. 

A hely ideális, tíz percre van a tivati nemzetközi repülőtér, és az UNESCO világörökség része, a gyönyörű Kotori-öböl. Az Adria együtt a hegyek szépségével, ahol egy napon lehet síelni és fürödni a tengerben, a megőrzött természeti szépségek vonzzák a világ leggazdagabbjait. Megépült Európa legnagyobb kikötője megajachtok számára. 450 kikötőhelyet alakítottak ki, itt van a világ leghosszabb, 250 méteres kikötőhelye, bár ilyen méretű magánjacht még nem készült. 

porto_montenegro_azzam_yacht_jahta-2-830x0.jpg

                Az Azzam jacht Porto Montenegroban

Tavaly ide futott be a világ ezideig legnagyobb magánjachtja, a bin Zayas sejk tulajdonában lévő 180 méteres Azzam. A 610 millió dolláros hajó számos rekordot megdöntött tervezés és technológia terén. A jachtot Brémában, a Lürssen hajógyárban építették 2013-ban Mubarak Saad al Ahbabia mérnök irányításával. A tervező egy innovatív, időtlen formatervezésű luxushajót álmodott, ami nagy sebességgel képes akár sekély vízben is haladni, ami kifinomult luxust biztosít a fedélzeten. Tizennyolc kabinjában harminchat vendéget tudnak elhelyezni, őket hatvan fős személyzet szolgálja ki. A hajó legnagyobb sebessége 31 csomó.

porto_montenegro_yas_yacht.jpg

                              Yas jacht Porto Montenegroban 

Ugyancsak a kikötő vendége volt a sejk fiának tulajdonában álló 140 méter hosszú Yas nevű jacht. Ezen a hajón harminc kabinban hatvan vendéget tudnak fogadni. Ha ki akarnak menni a szárazföldre, itt is helikopter áll a rendelkezésükre. A hajón ötvenhat fős személyzet dolgozik. A Yas egykor hadihajóként szolgált a holland flottánál, 1981-ben építették. Ebből alakították ki a világ egyik legszebb, egyedi kialakítású motoros jachtját. A hajótestnek és az erős meghajtásnak köszönhetően a Yas szuperjacht 26 csomós sebességre képes. 

porto_montenegro_2.jpg

A platinum besorolású Porto Montenegro egy kisebb város. A komplexumhoz kikötő, rezidenciák, éttermek, butikok, az ötcsillagos Regent Porto Montenegro Hotel, pezsgőbár, egy jachtklub, egy nemzetközi iskola és számos más létesítmény tartozik. Felújították a területén lévő, az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó fűrésztelepet, ahol a tengerészeti örökség gyűjteménye, múzeumi kiállítás kapott helyet. 

Peter Munk 2016-ban a Porto Montenegrot eladta egy dubai befektetési társaságnak, az Investment Corporation Dubai-nak. Az Egyesült Arab Emirátus a nyolc legnagyobb befektető egyike Montenegróban. 

porto_montenegro_16176-porto-montenegro-adds-new-250m-superyacht-berth.jpg

                     A 250 méteres kikötőhely Porto Montenegroban

Az ICD a következő évek fejlesztésével a világ leggazdagabb embereinek legkeresettebb üdülőhelyévé teszi a Porto Montenegrot, amit a legnagyobb szupersztárok és milliárdosok látogatnak.

fotó: Telegraf

Szerbia elsőszámú nemzeti büszkesége a világranglista élén álló teniszezőjük, Novak Djokovics. Hogy mást ne mondjak, róla nevezték el a nemzeti légitársaság, az Air Serbia első Airbus A319-es típusú repülőgépét egy hatalmas hangárparty keretében 2013. október 25-én. A Djokovics alapítvány évek óta több millió dollárral segíti Szerbia hátrányos helyzetű gyerekeit.

novak_djokovics_a319.jpg

Most az édesapja jelentette be, hogy 2020-ban Belgrád sétáló utcájában, a Knjez Mihajlovon a tizenhatszoros Grand Slam győztes múzeumot kap.

novak-djokovic-has-reigned-supreme-at-wimbledon-so-far-once-again-1148715.jpg

Nemzeti hős ide vagy oda, azért meglehetősen nagy vihart kavart a szerb bulvársajtóban, hogy Djokovics július 1-jén, Wimbledon előtt felkérte a korábbi győztes horvát teniszező Goran Ivanisevicset, hogy csatlakozzon edzői csapatához. Volt, aki egyszerűen „botrányosnak” minősítette a partnerséget, főként a túlfűtött nacionalisták, akik azzal érveltek, hogy Horvátország véres polgárháborúban kellett kiharcolja függetlenségét Jugoszláviától. Djokovics ezekre a megnyilvánulásokra azt válaszolta: „Goran  Horvátországból származik, én Szerbiából. Mindketten abból az országból jöttünk, amelyet valaha Jugoszláviának hívtak. Amikor kicsi voltam és teniszezni kezdtem, figyeltem a meccsét  Sampras ellen. Mindenki Ivanisevicsnek szurkolt.”

novak-djokovic-1150591goran_ivanisevic.jpg

A szerb teniszező ezzel a lépéssel a horvát média figyelmének középpontjába is került. Emlékeztetnek rá, hogy Ivanisevics már 18 évvel ezelőtt megmondta, hogy Djokovics a világ legjobb teniszezője lesz.  Egy horvát újságíró készített vele interjút és megkérdezte tőle, van-e valaki a volt Jugoszlávia területén, aki világkarriert tud befutni, legalább olyan jó tud lenni, mint ő, vagy a maga idejében Bob Zsivojinovics? És erre Goran azt válaszolta: Novak Djokovics. Ki ő? – kérdezte a horvát újságíró. - Egy gyerek Szerbiából. Nemrégiben láttam őt először Niki Pilics táborában. Egy kis csoda. A legjobb lesz a világon, és hosszú ideig senki sem lesz képes legyőzni.

novak_djokovic_un7hvtyninnryojway9e.jpg

Djokovics a drámai, Roger Federer ellen játszott wimbledoni döntő után a kanadai tornát kihagyta, mert ahogy mondta, nagyon elfáradt, szüksége van a pihenésre. Most Ivaniseviccsel együtt Marbellán pihen és készül a következő versenyekre, a US Openre. A közös munka folytatásáról azután tárgyalnak.

 

Vészjelzéseket adnak idegenforgalmi szakemberek, figyelmeztetnek, hogy baj lesz. Sorra érkeznek az információk a turisták számának csökkenéséről, félig üres apartmanházakról, csökkenő bevételekről.  

Az adatok szerint július 1-8 között 90 ezerrel kevesebb turista érkezett, mint 2018 azonos időszakában. Ugyancsak csökkent a vendégéjszakák száma, az említett időszakban 400 ezerrel kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb a németországi turisták számának csökkenése. Július első hetében 20%-kal kevesebben érkeztek, mint az előző év hasonló időszakában. Ennél sokkal rosszabb eredményt hozott a május, amikor a német beutazó turisták száma 36,5%-kal, az eltöltött vendégéjszakák száma 47,8%-kal volt kevesebb, mint tavaly. A turisták számának csökkenése az ország minden területén észlelhető.

horvat_turizmus.jpg

A horvát turizmus állami vezetői máshogy vélekednek. Gari Cappelli turisztikai miniszter és a horvát idegenforgalmi hivatal vezetője azt állítják, hogy 6%-kal nőtt a beutazó külföldi turisták és 3%-kal az eltöltött vendégéjszakák száma.

Sokan nem hisznek a növekvő számokról szóló beszámolóknak, mert nem hivatalos információk szerint jelenleg az Adrián a kapacitás 40%-a üres. A turisztikai miniszter annyit elismert, hogy vannak üdülőhelyek, ahol biztosan kevesebb a turista, mert nem adnak minőségi szolgáltatást, gondoljon is ő bármire. Korčula polgármestere úgy véli, a miniszter valami párhuzamos világban él, és ő is félig üres éttermekről, üres kompokról és strandokról beszél a településen, és arról, hogy júniusban 5-7%-kal kevesebb látogatójuk volt. „Ez az állami idegenforgalmi politika hibája. Míg a vetélytársak csökkentik az adókat, támogatják a turizmust, mi abnormális adókat fizetünk.”

Az idegenforgalom a horvát gazdaság egyik alappillére, évről évre újabb és újabb rekordok dőltek meg. Ehhez a gyönyörű tengerparton, a kellemes klímán és a lenyűgöző településeket kívül az is kellett, hogy a horvát turizmus konkurrenseinél, mindenekelőtt Görögországban, Törökországban, Egyiptomban és Tunéziában olyan politikai, gazdasági események történtek, amik válsághoz vezettek, jelentősen romlottak az idegenforgalom számai, sorra mondták le a nagy utaztatók és a magánutazók a megrendeléseiket.  Horvátország ezzel szemben, mint biztonságos ország, egyes számú célponttá vált szerte a világon. Az országról, az Adriáról, a nyaralási ajánlatokról sorra számoltak be a világ vezető hírportáljai. Ilyen feltételek mellett nem, vagy alig gondoltak arra, hogy az idegenforgalmat hogyan kellene fejleszteni.

horvat_turizmus_by_vacation2_1.jpg

A hivatalok vezetőinek optimista jelentéseivel ellentétben egyre nagyobbak a félelmek a piac romlásáról, van, aki egyenesen annak összeomlásáról beszél. Egyre több a panasz, amit a közösségi oldalakon meg is osztanak, így nagyon sok emberhez elér. Elmondják, hogy az árak túlzottak, a szolgáltatás alacsony színvonalú, vagy egyáltalán nincs, az alkalmazottak udvariatlanok… Sok a panasz a szegényesen, elavult, lehordott bútorokkal berendezett, ámde drága apartmanokról, ahol nincs klíma, internet, messze van a tengerpart. Mindezekkel együtt szinte lehetetlen apartmant találni napi 50-60 eurónál olcsóbban. A Dnevnik.hr szerint a Horvátországba látogató turistáknak nemcsak a szállás, az étkezés, a kirándulások és egyéb költségeket kell figyelembe venniük, hanem azt is, hogy fizetniük kell a saját törülközőjükért a strandon. A saját nyugágyon, vagy törülközőn az olajfa árnykéban 15 kuna, vagyis két euró, míg ugyanezért a napon nem kell fizetni. Hasonlóról számolt be egy bosznia-hercegovinai család is. Ők azt mondták el, hogy a Peljesac-félszigeti Trpanjban a pálmafa alatt egy napozóágy bérleti díja 75 kuna, míg közvetlenül a parton 25 kuna.

A legjelentősebb turisztikai portál, a www.hrturizam.hr tulajdonosa azt mondja, hogy „bármit is mondunk, a horvátországi turizmus a maga ajánlatával elérte a felső határt és még annál is többet. Számos problémánk van, amelyek vagy a szőnyeg alá kerülnek, vagy egyszerűen nem akarják látni őket. Erre a szezonra már semmit nem lehet tenni, de ha nem történik sürgősen valami, a következő évek nehezek lesznek. A jelenlegi horvát idegenforgalom lassan, de biztosan eltűnik.” Az okok között a vetélytársak közötti legmagasabb, 25%-os forgalmi adót, a rossz befektetéseket, a költséghatékony működés hiányát, az elégtelen szolgáltatásokat és a legnagyobb gondot, a munkaerőhiányt említette.

Észre kellene venni, hogy az évekig súlyos gondokkal küzdő konkurrensek már „ébredeznek”, és olyan ajánlatokkal állnak elő, amiket a horvát idegenforgalom nem tud ajánlani.  Rámutat a nagyon gyakran irreálisan magas árakra, amiért az ellenszolgáltatás alacsony vagy nem megfelelő, míg a törökországi szállodák a horvátokénál lényegesen alacsonyabb áron sokkal többet kínálnak, gyakran repülőjeggyel együtt.  „Itt az ideje, hogy belássuk, hogy a szolgáltatás tekintetében nem elég csak a tenger és a napsütés. Volt három évünk, hogy csináljunk valamit, hogy márkát építsünk, hogy új terméket hozzunk létre, de nem tettünk semmit.  Mindenki csak abban gondolkodik, hogy szállodát, apartmant épít, és azt kiadja. Nem normális, hogy Brač szigeten hét turisztikai ügynökség van, és mindegyik önálló marketinget folytat. Bračnak egy egységnek kellene lenni egy ügynökséggel. Hasonlóan a megyékben is. Dalmáciában például három nagyváros három saját turizmust fejleszt.”

A szakember úgy véli, hogy a legrövidebb időn belül el kell dönteni, mit akarnak kezdeni az idegenforgalommal, milyen turizmust akarnak, ahhoz milyen rövidtávú és hosszútávú intézkedések kellenek. Ehhez összehangoltan kell dolgozni, nem városonként, megyénként külön-külön, nemegyszer egymás konkurrenciájaként. Az idegenforgalom fejlesztése ugyanolyan fontos a szárazföldön is, mint a tengerparti térségekben. Figyelembe kell venni azt is, hogy az elmúlt 10-20 évben a turisták igényei is változtak. „A külföldi és a hazai turisták is minőségi elhelyezést, kényelmes és tiszta strandokat, lényegesen magasabb színvonalú szolgáltatásokat és ahhoz igazított reális árakat igényelnek. Ha ezt nem tudjuk nekik biztosítani, akkor oda fognak menni, ahol ezt megkapják”- mondta Goran Rihejl.  

horvat_idegenforgalom_1.jpg

A jól fizető turisták elmaradására számtalan okot lehet mondani a repülővel jobban megközelíthető tengerparti célállomásoktól kezdve, a határon a hőségben órákat várakozni kényszerülésen, a „világutazás” trendjének változásán át a nem kevésbé fontos okokig, ami miatt elkerülik a horvát partokat, és ez a valós szolgáltatás nélküli áremelkedés.

A horvátok is panaszkodnak a lassan megfizethetetlen árakra, és azt mondják, inkább külföldön, Törökországban nyaralnak, mint saját tengerpartjukon. „Itt azt hiszik, hogy meg kell elégednünk, azzal, amit nyújtanak: a tengerrel és a napsütéssel.” A török riviérán annyi pénzért, amennyiért a saját tengerpartjukon nyaralhatnának, jobb szolgáltatással és olcsóbban tudnak pihenni.   

Sokan mondják, hogy idén Törökország „ellopja” a turistákat, mert alacsony árakkal próbálják meg a politikai válság miatt évek óta tartó csökkenést megállítani. Mellettük Egyiptom ugyancsak teljes erővel visszatér, Görögországot pedig újra „felfedezik” a nyaralók.

A hisztérikus áremelkedés egyik lehetséges okára hívta fel a figyelmet a horvát turisztikai ügynökségek igazgatója. 2016-2019 között 164 ezerrel nőtt a kereskedelmi szálláshelyek száma, a jelenlegi versenyhelyzetben ennyi ágyat megtölteni egyszerűen lehetetlen. Az új apartmanok építtetői gyors megtérülést akarnak, és tekintet nélkül a régebbi szálláshelyek tulajdonosaira, korábbi hallgatólagos megállapodásokra, szégyentelenül megemelték az árakat. Ennek az lett az eredménye, hogy a régebbi apartmanok tulajdonosai csatlakoztak hozzájuk még annak tudatában is, hogy Görögországban és Törökországban az árak az övékénél sokkal kedvezőbbek.  

horvat_krk-szallas-hajl-apartman-01.jpg

Ennek az egésznek a legnagyobb vesztesei a magánszállások tulajdonosai. A horvát turisztikai társaság adatai szerint a magánszektorban 630 ezer, a nyaralóházakban 480 ezer, a kempingekben 240 ezer, a szállodákban 170 ezer ágyat kínálnak.  

Vannak üresen álló apartmanok, ami főszezonban évekig elképzelhetetlen volt, a kisebb településeken nincs tömeg, probléma nélkül lehet helyet kapni az éttermekben, a strandokon. Gond nélkül lehet napozóágyhoz, napernyőhöz jutni, amire az előző években nem volt példa. 

 

Tizenöt évvel ezelőtt, 2004. július 23-án adták át Mostarban az újjáépített Öreg-hidat. A híd Bosznia-Hercegovina egyik jelképe, a 16. századi építészet remekműve volt évszázadokon keresztül, amíg a délszláv háborúkban, a horvát-bosnyák viszály idején a horvát hadsereg 1993. november 9-én a Neretvába ágyúzta, és súlyosan megrongálta a két végén álló 17. századi tornyokat. Egy háborúnak nem csak emberáldozatai vannak. Pusztulásra ítéltetnek az emberiség kulturális, vallási örökségei is. Az Öreg-hidat az UNESCO egy dokumentuma háborús áldozattá nyilvánította. Az új Öreg-híd 2005-ben a világörökség része lett.   

mostar_oreg-hid.jpg

A 16. században a mostari polgárok azt kérték Nagy Szulejman szultántól, hogy kapjanak egy új hidat, mert a régi fahíd, amit még az édesapja, Mehmed Fatiha szultán idejében raktak le, elavult. A hidat a kor neves építészének, Hajrudinnak, az isztambuli Kék mecset építőjének tanítványa, Mimar Sinan tervezte. Az építkezés hét évig tartott, 1566-ban adták át.

Az egyíves híd négy méter széles, harminc méter hosszú, ívének legmagasabb pontja 27 méter. A maga korában építészetileg egyedülálló volt, másodlagos volt a kötőanyagok szerepe, mert a boltívet az egymásnak feszülő kövek tartották meg. Többfajta követ használtak, és az újjáépítéshez is az eredeti helyszínről, a közeli Mukosa kőbányából hozatták a köveket.

Egy mostari blogban olvastam, hogy a híd Jugoszláviában a barátság és az országban élő népek egyenrangúságának szimbóluma volt. Tömegesen látogatták az ország minden szegletéből. A híd a helyieknek olyan, mint nekünk, budapestieknek a „Blaha”. Az „Öregnél” találkoznak, az „Öregen” mennek át a túloldalra, az „Öreg” alatt fürdenek és az „Öregről” ugranak a smaragdzöld Neretvába.

mostar_oreghid_1993.jpg

Az értelmetlen pusztítás tanúi úgy emlékeznek, hogy azon a napon „dörgött a föld”. A hír gyorsan terjedt a rögtönzött bunkerekben, óvóhelyeken megbúvó mostariak között, és a város lakói sírtak. Sokan azt gondolták, hogy itt a világ vége, mert senki nem hitte, hogy bárki „le meri” rombolni a hidat, amit mindenki a sajátjának érzett és ami iránt mindenki különleges érzelmekkel viseltetik. 

A háború után a két partot egy ideiglenes gyaloghíddal kötötték össze. Ahogy a mostariak megbizonyosodtak róla, hogy a béke tartós lesz, azonnal elkezdtek arról gondolkozni, hogy újjáépítsék, ami jelentős nemzetközi összefogással a pusztulás után öt évvel meg is kezdődött. 

A bosnyák és a horvát lakosok között súlyos ellentéteket szült a híd lerombolása. A muzulmán oldalon voltak olyan öregek, akik nem mentek át a folyó másik oldalára, mert azt mondták, az „megszállt” terület. Holott a háború előtt ellenségeskedés nélkül éltek együtt. Hosszú, fáradtságos tárgyalások, beszélgetések eredménye lett a megegyezés, hogy „nyissanak új lapot”, de a bosnyákok azt mondják, készek mindent megbocsátani, de az Öreg-híd lerombolását sohasem. „Nem akartam elhinni, amikor összedőlt, mintha a lényem egy része semmisült volna meg.”- mondta egy helyi lakos.

mostar_skokovi-u-vodu-mostar-skok-sa-mosta-stari-most-6-830x0.jpg

2004. július 23-án az egész város ünneplőbe öltözött és este tizenegy év után ismét az Öreg-hídról ugrottak a „mostari fecskék” fáklyával a kezükben. Este 10 órára tervezték az ugrást. Az újjáépített hídról Samir Zukanović mostari bajnok volt az első ugró. Nem volt könnyű dolga, nagyon rosszak voltak az időjárási feltételek, a vízbe érkezésnél mindkét karja eltörött. Az elugrás előtti pillanatokban habozott egy kicsit, hogy ilyen időjárásban ugorjon-e egyáltalán? De a nap túl fontos volt a városnak és az országnak. „Óriási megtiszteltetés volt elsőnek ugrani. Ugranom kellett, bár tudtam, hogy nagy a kockázat, de az egész világ ránk figyelt. Nem tehettem meg, hogy visszalépek. Hiszen az emberek ugrottak a háború alatt is, a bombázások alatt is. Felmásztam és ugrottam. Nem voltam azonnal tudatában a kartöréseknek. Dino Merlin segített a partra, és amikor a kezemet nyújtottam neki, akkor éreztem, hogy eltört”- meséli Zukanović.

„Az ünnepélyes átadáson kockázatos feltételek mellett ugrottunk, tudva, hogy megsérülhetünk. Este 10 órakor orkán erejű szélben, reflektoroktól elvakítva szó szerint nem tudtuk, hova ugrunk. Nagyon megütöttem a nyakcsigolyámat. Extrém feltételek voltak, de nem akartunk visszalépni. Azt mondtam, ugrani fogok akkor is, ha nem jövök ki a vízből" – emlékezik Lorens Listo sokszoros mostari bajnok.

 mostar_oreg_hdi_csontvary_kosztka_tivadar_romai_hid_mosztarban_1.jpg

Az Öreg-híd nekünk magyaroknak különösen kedves, mióta 1903-ban Csontváry Kosztka Tivadar megörökítette. A festmény ma a pécsi Janus Pannonius Múzeumban látható.

Gyakran kerül a lapok címoldalára egykori pristinai szomszédunk, Ramus Haradinaj. A városrész, ahol laktunk, attól volt „elit” negyed, hogy akadálytalan kilátás nyílt a városra, több nemzetközi szervezet, külképviselet bérelt ott villát, házat, így katonasággal, rendőrséggel jól megerősített kerület volt. Amúgy, ha esett az eső, bokáig jártunk a sárban, ha szárazság volt, nem láttunk a portól, és nem tudtuk a méteres átmérőjű kátyúkat kerülgetni. A teraszunkról viszont remek rálátás volt az utca túloldalán épülő házra. Nagy volt és hivalkodó, hatalmas, rézzel borított fémkupola tetővel, ha esetleg a városból valaki az épületet nem venné észre, a tetőt egészen biztosan. Három-négy testőr lakott a házban, először mindig ők jöttek ki az ajtón, a fekete Mercedes, vagy a terepjáró közvetlenül a kapu előtt állt és egy másik kocsi kíséretében ment el az akkor még csak pártelnök otthonról.     

haradinaj_haza.jpg

                                 Haradinaj háza

Kezdetben persze nem tudtuk, hogy ki fog abba a házba költözni, a városban azt rebesgették, hogy a nemzetközi közösségek új főmegbízottjának rezidenciája lesz. Aztán a házigazdánk felesége mondta, hogy Haradinaj lesz a lakója. Olyan áhítattal ejtette ki a nevet, ahogy csak olyan valakiét lehet, akit szinte istenként tisztelnek.

Nos, ez a tiszteletreméltó politikus, Koszovó miniszterelnöke lemondott tisztségéről, miután a Koszovóban 1998-1999-ben lezajlott szerb-albán háborús konfliktus eseményeit kivizsgáló hágai különleges bíróság gyanúsítottként beidézte.

Lemondásával a kormány működése is megszűnt, Hashim Thaci államfő a parlamenti pártokkal történő egyeztetés után írja ki az új választás időpontját. Az alkotmány szerint 45 napon belül kell kiírnia a rendkívüli parlamenti választásokat, amit ezen az időn belül meg is kell tartani. Addig a jelenlegi kormány ügyvivő kormányként működik.

haradinaj.jpg

Ramus Haradinaj 2017. szeptember 9-én második alkalommal kapott miniszterelnöki mandátumot a 120 fős parlament mindössze 61 képviselőjének szavazatával.   

Az államfő sajnálatát fejezte ki a lemondás miatt, de megérti a miniszterelnök döntését, és bízik benne, hogy ártatlansága rövid időn belül kiderül, mert hisz a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) „ártatlanságában” és „a szabadság katonáinak magas erkölcsi értékében”.

Haradinaj ügyvédje szerint védence most is, mint korábban, győztesként fog kikerülni az ügyből. „A történelemben mindig voltak olyanok, akik az embereik minden terhét magukra vették. Hősöknek nevezzük őket. Ilyen ember Ramus”- mondta.

A parlament elnöke Milovan Drecun viszont azt mondta, Haradinaj lemondása utat nyithat a politikai színtéren a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatásának, aminek a miniszterelnök „megkerülhetetlen akadálya és fékezője” volt. Véleménye szerint a nemzetközi közösség csak a munkáját végzi.

Ki is Ramus Haradinaj?

1968. július 3-án született Észak-Koszovóban, Glodjane faluban. A koszovói albánok 1989 évi nagy demonstrációja után Svájcba emigrált, ahol politikai menedékjogot kapott. Előbb építkezéseken, majd éjszakai mulatókban kidobóemberként dolgozott, közben harcművészet edzéseket tartott. Csatlakozott a Koszovói Népi Mozgalomhoz  és tagokat toborzott. Ebből a szervezetből alakult meg a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK). 1997 közepén véglegesen hazatért, áprilisban az UCK regionális parancsnoka lett. A háborúban a Rambo nevet kapta. Egy ismert tv-s személyiség a felesége, három gyerekük van, az albán és a szerb mellett folyékonyan beszél franciául és angolul.

Nem ez volt az első alkalom, hogy lemondott mandátumáról. Először első miniszterelnöksége alatt tette meg, 2005. márciusban, amikor a hágai nemzetközi ügyészség vádat emelt ellene a koszovói háborúban 1998-1999-ben elkövetett háborús bűnök miatt.  Önként ment Hágába, ahol az akkori főügyész, Carla del Ponte „egyenruhás gengszternek” nevezte. 2008-ban felmentették, majd 2012-ben az első eljárásban megidézett tanúk megfélemlítése elleni vád alól is mentesítették. A hágai nemzetközi törvényszéken szerb és más nemalbán lakosság ellen elkövetett bűnökért összesen öt esetben folyt vizsgálat, ezek közül két volt UCK tagot elítéltek, de a parancsnokokat, mint Ramush Haradinajt és Fatmir Ljimajat felmentették.

haradinaj_haga.jpgLahi Brahimaj, Idriz Balaj és Ramush Haradinaj a hágai Nemzetközi Bíróságon 2005. március 14-én (fotó: Michel Porro)

Ezért is érte váratlanul a politikai elemzőket, újságírókat a hágai ügyészség mostani idézése. Azt mondják, várható volt a pristinai kormány bukása a közeljövőben, de arra senki nem számított, hogy Haradinaj benyújtja lemondását. Úgy vélik, az idézés egy politikai játszma része, aminek célja új választás kiírása, és a zátonyra futott Belgrád-Pristina párbeszéd folytatása. A tárgyalások megszakadásához Haradinaj nagyban hozzájárult azzal, hogy 2018. novemberben 100%-os vámot vezetett be minden Szerbiából érkező árucikkre, amit azzal indokolt, hogy így akarja megakadályozni a területcserét és egy hosszú véres konfliktus kialakulását. Felszólította Belgrádot, hogy ismerje el Koszovó függetlenségét a tárgyalások folytatása előtt. Ellenállt a nemzetközi és a hazai, a koalíciós partnerek és az államfő irányából jövő nyomásnak, hogy törölje el a vámokat, ami viszont Belgrád feltétele a párbeszéd folytatására.

Haradinajnak a következő héten kell megjelennie a bíróság előtt Hágában. Az Európai Bizottság 2010-ben bízta meg Dick Marty képviselőt vizsgálattal, és az ő 2011-ben leadott jelentése után, 2015-ben jött létre a koszovói háború alatt, 1998-1999-ben elkövetett bűncselekmények kivizsgálásának különleges bírósága. A jelentésben hivatkoznak a szerb biztonsági erők Koszovóból való kivonása után 1999-ben elkövetett számos bűncselekményre. Marty megnevezett UCK parancsnokokat, mint többszáz szerb, cigány és „nem lojális” albán elfogásának és meggyilkolásának megszervezőit az 1999-2000 közötti  időszakban.

haradinaj_uck_1.jpg

A koszovói háborúban 1998. január 1.- 2000. december 31. között becslések szerint 13000 ember halt meg, amiből több mint tízezer volt a civil. A Emberi Jogok alapítványa adatai szerint 8702 albán, 1203 szerb, 462 cigány és más kisebbség volt az áldozatok között. 2018-ban nevezték ki a különleges bíróság főügyészét, a nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező amerikai Jack Smith-t. A bíróság működését az Európai Unió nem csak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatja. A támogató országok között van Kanada, Norvégia, Svájc, Törökország és az Egyesült Államok is.

Sokan tartják a hágai idézést igazságtalan lépésnek mind Haradinaj, mind Koszovó ellen, bár hozzáteszik, nem tudják, nem kerültek-e elő újabb bizonyítékok a Dick Marty jelentés kapcsán.

Haradinaj Belgrád fő ellenségének számít, hosszú idő óta szeretnék háborús bűnökért elítéltetni. Nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene, ez alapján tartóztatták le 2017 januárban a párizsi repülőtéren, de néhány hónapos fogvatartás után a szerb követelést a bíróság elutasította, Haradinajt szabadon engedték. Hazatértét koszovóiak ezrei várták és nemzeti hős lett. Akkor kezdte meg újabb politikai kampányát.

haradinaj_letartoztatasa_franciaorszagban.jpg

                      A franciaországi letartóztatás 2017-ben

Aleksandar Vučić szerb elnök szerint most sincs ok az eufóriára, a koszovói miniszterelnök lemondása szerinte pusztán politikai trükk, hogy növelje a népszerűségét. „Azt jósoljuk, hogy 48 óra után el fogják engedni. Nem mondom, hogy „talán”, mert biztosak vagyunk benne, és az albánok hősként fogják ünnepelni, nő a népszerűsége, míg mindenki másé csökkenni fog -mondta Vučić. - Szerbia továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy folytassa a párbeszédet, hogy eltöröljék a vámokat. Minden eddiginél több előterjesztéssel fogunk élni, még több tárgyalást kezdeményezünk a régió vezetőivel a Balkán gazdasági egyesüléséről.” 

 

 forrás: BBC news, Anadolija, AJB