A boszniai Unsko-Sanski kantonban a menekült gyerekek szorgalmasan tanulnak bosnyákul. A hivatalos adatok szerint a kanton fővárosában Bihácson és környékén 2000 menekült tartózkodik. Már korábban írtam arról a kezdeményezésről, hogy az Unicef és a bihacsi egyetem pedagógiai fakultásának…

A menekültek súlyos gondot jelentenek Bosznia-Hercegovinának, néhány városra kiemelkedően nagy terhet rónak. Mivel a nem egyszer évek óta úton lévők végső célja az Európa Unió valamelyik országa, az ún. „balkáni úton” érkezők a horvát határnál torlódnak fel. Bihács, Velika Kladusa, Cazin hónapok óta…

„Milyen menekültek azok, akiknek a legújabb mobiltelefonjuk van, jó ruhájuk, nem úgy mint nekünk, akik a háború alatt mezítláb menekültünk az ellenség elől?” „Emlékszem 92-re, akkor a mieink azt mondták a faluból menekülőknek, hogy hozzák az ékszereiket, mert azt az életükért el tudják adni……