Vészjelzéseket adnak idegenforgalmi szakemberek, figyelmeztetnek, hogy baj lesz. Sorra érkeznek az információk a turisták számának csökkenéséről, félig üres apartmanházakról, csökkenő bevételekről.   Az adatok szerint július 1-8 között 90 ezerrel kevesebb turista érkezett, mint 2018 azonos…

Jelentős munkaerőhiánnyal küzd a szomszédos Horvátország és Szlovénia is. A horvát kormány legutóbbi ülésén háromezer fővel emelte meg 2019-re az engedélyezett külföldi munkavállalók számát, amiből kétezer főt az idegenforgalomban, ezer főt az építőiparban foglalkoztathatnak, így az éves kvóta…

Van egy kifejezés, „halal turizmus”, amivel őszintén szólva eddig még nem találkoztam, de mentségemre legyen mondva, hogy nem dolgozom az idegenforgalomban. A „halal” szó jelentése boszniai életünkből adódóan nem idegen számomra, így értem, hogy a muzulmánoknak, az iszlám vallás hívőinek szól ez a…

A horvát idegenforgalom az első félévben több bevételre tett szert, mint tavaly, azzal együtt, hogy a júniusi elmaradt az előző évitől. A legnagyobb mértékben Isztria és a Kvarner-öböl, 14, illetve 10%-kal, de kisebb mértékben kevesebb volt a bevétel Dalmáciában is. Zágrábban, Dubrovnikban és…

Egyre erősödnek azok a hangok, amik arra figyelmeztetnek, hogy a tengerjáró hajók és a velük érkező sokszázezer turista egyes városoknak szinte a jövőjét fenyegeti, szinte elpusztítják azokat. Hat ilyen várost, térséget tartanak nyilván, az első és leginkább veszélyeztetett Velence, a többiek…